2022. december 1., csütörtök

Balatonfüred

Négyórányi lehetőségem volt a Balaton egyik nevezetes fürdővárosában körülnézni. Neve eredete meglepő, de nem a fürdőzésre utal, hanem, mint Fürjed a fürj madárra. A régi magyar nyelvben a kicsinyítőképző a „d” volt, ami használatát kiszorította a keleti szlávoktól átvett –ka, -ke vagyis a mai nyelvhasználatban Fürjeske lenne. 

Vonattal érkeztem Balatonfüredre. A jelenlegi vasútállomás a szocialista kockastílus hagyatéka. Nem rég újították fel, de karakterét meghagyták. Szemben vele a 100 évnél is régebbi állomás épülete is megvan. 

Balatonfüred vasútállomás

Balatonfüred vasútállomás

Balatonfüred régi vasútállomása most

Balatonfüred vasútállomás 1910 körül

A reformkorban a fürdőkultúra által városiasodó településen számos szép villa épült, s maradt meg a tó partján. 










Vaszary Kolos hercegprimás egykori villája (1892)



Jókai Mór írónké (épült:1871) is itt van, amely múzeumként látogatható. 

Jókai villa

Erre a dicső időszakra emlékeztetve szeptember végén 23 – 25 között Romantikus Reformkor címen már tizenhetedik alkalommal ünnepséget rendeztek. A korhű viseletbe öltözött hagyományőrzők társaságában sétáltam a nagy múltú épületek között, ahol a századforduló időszakában neves társadalmi események zajlottak, illetve hazánk nagy költői, írói is megfordultak. Egy fiatal pár népviseletes ruhában tette tiszteletét. A felettébb gyönyörű kalotaszegi ruha más jellegű kultúrát tükröz.  










A XIX. században az előkelő vendégek körében a fürdőre járás nemcsak a gyógyulást szolgálta, hanem a társasági élet része is volt. Balatonfüred ekkoriban vált politikusok, művészek találkozóhelyévé. Térzene, színházi előadások, bálok, kirándulások, az élénk sport- és hajósélet nyújtottak kikapcsolódást a korabeli közönségnek. Ebben az időszakban a tavi fürdőzés csak kiegészítése volt a különféle savanyúvizes gyógymódoknak. Akkor még teljes testet takaró fürdőruhákban mártóztak meg az emberek.

ásványvízkút Balatonfüred

ásványvízkút Balatonfüred

szívkórház Balatonfüred

szívkórház Balatonfüred

szívkórház Balatonfüred



Esterházy kastély



Kerektemplom (1845) Balatonfüred

Kerektemplom (1845) Balatonfüred

A reformkori városmagtól pár lépésre ringatóznak a kikötőben a szebbnél szebb vitorlások. A turistákat modernebb és veterán hajók szállítják a tavon. Legfőképpen Tihany a legkedveltebb cél.

A Tagore sétányon emlékmű áll az 1954. május 30-i hajótragédia 23 halálos áldozatának. A Pajtás nevű túlterhelt gőzhajó süllyedt el ekkor gyermeknapon, amelyen zömében gyermekek és kiskatonák utaztak. Tihanynak vette útját, amikor a parttól kb. 15 méterre felborult. A baleset után a hajót kiemelték, visszaépítették eredeti formájára, majd átkeresztelték Siófokra és újra szolgálatba helyezték 1987-ig a nyugdíjazásáig.





Bujtor István színész emlékére



Balatonfüred kikötő

A Csobáncot 1927-ben építették a Balaton első diesel motoros hajójaként. A Badacsony környéki úri közönség kedvelt 60 fős hajójaként szelte a tó vizét a múltszázad közepén. A II. világháborúban a visszavonuló német csapatok elsüllyesztették. A hajót még abban az évben kiemelték a vízből és helyreállították.


Csobánc hajó Balatonfüred kikötőjében


Annabella Hotel Balatonfüred

A vasútállomástól Északra a neoromán Vörös templom (épült: 1927) felé van a város másik központja. Arra már kevesebb villát találni, sőt a siskei városrészben falusias házak is akadnak más hangulatot adva Balatonfürednek.  








Gombás kúria XVIII. század 



Vörös templom Balatonfüred

Vörös templom Balatonfüred

Vörös templom Balatonfüred

Vörös templom Balatonfüred










Római villa alapjaira épült a XII. században a siskei régebbi nevén papsokai templom is, amelynek romjai a régi temetőnél találhatóak. 



Sajnos a legújabb építkezések ízlése megbotránkoztatóak, mert szinte senkinek nem tetszik, mégis ilyeneket erőltetnek. 





A polgármesteren, a képviselőkön és a város főépítészén, illetve az általuk meghozott építkezést szabályozó rendeleteken sok múlik, hogy milyen lesz a városkép. Senki sem érti kinek jó, ha ezek a förtelmes épületek csúffá teszik Balatonfüred belvárosát.



források:

https://csodalatosbalaton.hu/programok/fesztival-koncert/romantikus-reformkor-2022-balatonfured/

https://balatonimuzeum.hu/kiallitasok/balatoni-furdokultura/

https://balatonfured.hu/2011/02/09/hivatali-elerhetosegek/

https://mandadb.hu/cikk/1134876/Balatonfuredi_multidezo__Fured_hirnevtortenete_diohejban

https://csodalatosbalaton.hu/latnivalok/muemlekek-szobrok/balatonfured-szent-mihaly-papsoka-templomrom-balatoni-panorama/

http://arpad-kori-falu.mcbubu.hu/siske/siske.html

https://www.origo.hu/tudomany/20140530-pajtas-balatonfured-nem-az-utasok-miatt-tortent-a-balatoni-hajotragedia.html