Záporok, felhőszakadások sújtották a június eleji napokat hazánkban, de még Horvátországot is. Ennek ellenére Medárd napján déli szomszédunk földjére bátorkodtunk kollégámmal egynapos kiruccanásra menni. A Balaton sarkától 5:30 órakor indultunk és Letenyéig, a határig robogtunk azaz autópályán. Innen már letértünk róla és a 3-as főúton Csáktornya szélén Varasdig gurultunk. E két város megnézését vissza felére terveztük, mivel még korán volt ahhoz, hogy nyitva találjuk a múzeumokat. Varasdnál már a 35-ös főúton folytattuk tovább autózásunkat Horvátország nyugati felén. A várostól kb. 10 km-re Selnik falunál több keskeny mellékúton jutottunk az erdők rejtekében Maruševec (Máriasócszentgyörgy) területén található Pongrátz kastélyhoz.
Nagy csata dúlt a közelben 1542-ben a török és a Zrínyi Miklós horvát bán vezette horvát sereg között. A horvátok sok törököt vágtak le, még többet ejtettek foglyul. Ekkor a kastély a Vragovich család tulajdonaként tudható, de akkor még várként védte a környéket.
Gyakran változtak a tulajdonosai. Schlippenbach Artúr egy porosz gróf vette meg 1873-ban a kastélyt, amit rögtön átalakíttatott a mai kinézetére. Az akkori romantikus gondolkodásnak megfelelően, 1877-ben, historizáló szemléletben építette át. A kastély addigi kinézetét, de a belsejét is, teljesen átformálta. Egy háromszintes tornyot építtetett hozzá.
Slippenbach Artúr 1881-ben Kairóban halt
meg. Ezután a birtokot nemes Pongrátz Oszkár vette meg 1883-ban. Ő létesített
egy új bejárati kaput a déli homlokzaton, amely fölött, a Pongrátz család
címere található. A Divani hegyalja és a varasdi síkság határán lévő, szerényen
hullámzó terepről szép kilátás nyílik a környező síkságra, rétekre és
erdőségekre. A kastély körüli mai park, csak egy része annak a valamikori tágas
angolparknak, amely még a második világháború előtt is megvolt. A park nagyobb
része, az agrárreform bevezetése után eltűnt és rétekké, szántókká alakult át.
Csak néhány, százéves tölgyfa maradt meg a valamikori parkban lévő erdőségből. Egy
faóriás maradványa melléállva érzékeltettük, hogy az üregében akár megpihenni
is lehetne. A kastély a Pongrátz család tulajdonában volt 1945-ig, amikor is a
család Ausztriába távozott. Jelenleg hasznosítatlannak látszott az úri épület
viszont a füvet kaszálják.
Visszakanyarodtunk a 35-ös főútra, ahol a vasút mentén kb. 18 km-t levezetve Lepoglava (németül: Schönhaupt) kolostorát néztük meg. A magyar pálosok alapították a XV. század elején és hamarosan a horvátországi pálosok központja lett. A nagy parkolóból a szobroktól díszes homlokzatú barokk Nagyboldogasszony és a Szeplőtelen fogantatás titulusú templomhoz igyekeztünk.
Szépen fel van újítva, de a kolostor épülete még csak részlegesen. Szerencsénkre a mise végére értünk be, így a kaput nyitva találtuk. Ámulatba ejtő belső szépségét a templomhajóban és fenn a karzatról is digitálisan megörökíthettem.
Ide temették el 1504-ben Corvin Mátyás királyunk fiát, János herceget, horvát bánt, illetve 1505-ben az ő hétéves fiát Corvin Kristófot is a Hunyadi/Corvin család utolsó férfi sarját. Corvin Jánost vitézi öltözetben ábrázoló kopott sírköve a templomban közvetlenül a szentély, a főoltár előtt található.
Az
orgonája is szemet gyönyörködtető hangszer, ami Horvátország legrégebbikének
számít.
Lepoglava a XV. században a Hunyadi család tulajdonát képezte, amit akkoriban a pálos szerzetesek vezettek. Híres könyvmásolók voltak, ennek köszönhetően az évek során tekintélyes könyvtárra tett szert Lepoglava. A XVI. század elején feudális anarchiába süllyedő országba betört a török, így Lepoglavába is, és kifosztotta a gazdag, védtelen várost, könyvtárát pedig felégette. Mátyás halála után a trónkövetelők között volt a király házasságon kívüli, ám törvényesített fia, János is. Annak ellenére, hogy Mátyás kinyilvánította, egyetlen fiát, Jánost szánja örökösének, a király halála után mégsem János fejére került a korona. Ennek legfőbb oka, hogy a főurak nem tudták lenyelni, hogy a fiú házasságon kívül született, mégpedig nem is nemes anyától, hanem egy bécsi polgárlánytól. Ezért inkább Ulászló cseh királyt ültették a trónra a nemes urak. Természetesen ezt János nem szívesen hagyta annyiban, azonban miután az új király felajánlotta neki a bosnyák királyi, a szlavón hercegi, illetve a horvát báni címet, János ezek fejében lemondott a magyar trónról. János bánsága alatt székhelyét Lepoglavába helyezte át, ahol felújította és erőddé építtette át a helyi pálos kolostort. Corvin János alatt a város visszanyerte régi fényét. A szép idők azonban nem tartottak sokáig, ugyanis csakhamar meghalt a bán, aki végső nyughelyéül a lepoglavai pálos kolostor templomát választotta. Miután II. József betiltotta a szerzetesrendeket a város hanyatlásnak indult. A kolostor is hosszú évekig üresen állt, amíg a XIX. század közepén át nem alakították börtönné. Már a monarchia idejében is a legveszélyesebb bűnözők gyűjtőhelye, ebből következően az ország egyik legkeményebb börtönének számított. A két világháború között a börtön a politikai foglyok gyűjtőjéül szolgált. A legtöbb rab a kommunista eszmékkel és illegális szervezkedéssel való kapcsolatának a következtében került a börtönbe, így például a későbbi marsall és országvezető, Josip Broz Tito is. Később, a világháború alatt hadifogolytáborként is üzemelt, ahol az usztasa rezsim a legnagyobb ellenfeleit tartotta fogva. Egyes becslések szerint a háború éveiben több mint 2000 antifasisztát végeztek ki Lepoglaván az usztasák. A háború végeztével fordult a kocka, és az egykori rabból lett diktátor küldte ide a rendszer ellenségeit. Így került Lepoglava tömlöcébe Alojzije Stepinac zágrábi érsek, katolikus mártír is. Még egy ismert rabot meg kell említenünk, aki nem volt más, mint az 1971-es „horvát tavasz” egyik vezetője, Horvátország első köztársasági elnöke, Franjo Tuđman, aki a szóbeszéd szerint ugyanabban a cellában raboskodott, amelyikben annak idején Tito. Manapság Lepoglavának nincs semmilyen városi kinézete, így sokáig nem időztünk itt. A Gorica dombon lévő régebbi várának nyoma sincs már, csupán egy kis kápolna áll a helyén. A csipkéjéről is nevezetes a városka.
Az út és a vasút a völgyben még egy darabig párhuzamos egymással Novi Golubovecig haladtunk.
Az út itt elágazik a vasútvonal pedig véget ér, ami egészen Varasdról lett idáig kiépítve. Pár km-t még a 35-ös főúton haladtunk, majd a dombos vidéken az egykori kénbányájáról és őskori leleteiről nevezetes Radoboj felé kanyarodtunk.
A gótikus templomát először 1334-ben említik írások. A környező dombok sziluettjével szép látvány.
A következő falu Trški Vrh, amely neve szlávosan teli van mássalhangzókkal. Határában a buszmegálló egyben kápelica (fedett útszéli kereszt) is.
A település a Trški-hegyen álló Jeruzsálemi
Szűzanya tiszteletére szentelt templom körül alakult ki. Ennek előzménye az a
kegyszobor volt, amelyet még 1669-ben hoztak Jeruzsálemből és egy itt álló
házban őriztek. Ehhez a házhoz épült 1750 és 1761 között a ma is álló templom.
A falu másik határában a 11 ezer lakosú Krapina (Korpona) csodálatos panorámája terült elénk a temetője széléről.
Itt leparkolva jártuk be a kisvárost. Elsőként a XV. századi gótikus eredetű két hajós Szent Miklós plébániatemplomot néztük meg. Az 1903 évi átépítése során csak a gótikus szentély maradt meg.
Az 1793-ban épült plébánia a domboldalon áll.
Lépcsősoron jutottunk le a főtérre a délszláv eszme megalapítójáról és a horvát nyelv megújítójáról elnevezett Ljudevit Gajról elnevezett térre.
Jobbra a városháza felé fordultunk. Egy szűk oldal utcában (Starogradska) a vár maradványaihoz mentünk fel a dombra.
A párás levegőben hamar kiizzadtunk. A felső várudvar
mögött barlangot vettünk észre, amely nyílásában hűsöltünk egy keveset. A vár
1258 körül épült, ami később királyi várként Hunyadi Mátyásé is volt, aki
fiának Corvin Jánosnak adta. Az 1775-ös földrengésben súlyos károkat szenvedett,
tulajdonosai ekkor hagyták el végleg.
A romoktól lejöttünk és a városon átfolyó Krapina
patak hídján átmentünk a Hušnjakovo-hegyhez, ahol a korponai őskori ember
régészeti lelőhelyének parkja található pleisztocén kori állatok szobraival. A
„Krapina Neandervölgyi Múzeum” épületének modern bejárata mögött negyedórás
film pörög, majd növényi, állati, ősemberi lenyomatok, leletek, maradványok
alapján felépített tudományos ismertető következik miközben az ezekkel foglalkozó
emberek élettörténetét is bemutatják. Az épületből kilépve a neandervölgyi
helyszínre vezető parkerdőn keresztül sétáltunk. Itt található a
Hušnjakovo-barlang, amelyet 1899-ben fedeztek fel Krambeger professzor
vezetésével.
A múzeumtól néhány méterre az 1657-ben domb másik
oldalára épült ferences kolostorba és Szent Katalin templomba nem tudtunk
bemenni, mert ünnepélyes események folytak benne.
Innen a vasútállomásra sétáltunk, majd a belváros eddig még nem látott házait néztük meg. Az általános iskola és parkja nagyon kastélyra emlékeztető.
Krapina (Korpona) központjában az 1-es főút felüljárójára rákanyarodva szándékosan elkerültük az autópályát és északra Maribor felé tartva igyekeztünk 23 km-re Trakostyánba (Trakošćan), amit a táblák jól mutatnak. A várkastély egy kúp formájú dombra épült, amelyet park és egy tó vesz körül.
Ez a táj egyben természetvédelmi terület is. A XIII. században megfigyelő erődnek épült. A Bednja patak völgyében haladó utat tartotta szemmel. Tulajdonosai voltak többek között Cillei Hermann, Corvin János, Gyulay János és végül 1566-tól Draskovich György horvát bán, akinek leszármazottjai 1944-ben menekültek el Ausztriába. A Draskovichok többször átépítették, így az erődítmény ágyúkkal és tűzfegyverekkel való védelme hatékony lett. A XIX. század közepén a főúri családok egy részében újra divatba jött a romantika, a családi hagyományok felélesztése és a régi épületek felújítása. Ekkor 1840 és 1862 között Draskovich V. György a várat romantikus várkastéllyá építtette át és köréje díszes parkot építtetett. A várkastély II. világháború végét elhanyagoltan, de komolyabb károsodások nélkül és nagyrészt eredeti berendezéssel vészelte át. Állami tulajdonba vétele után 1953-ban állandó kiállítás nyílt benne. Az eső elől épphogy beértünk kapuján, és amíg elállt, addig pazar termeit végig tudtuk nézni.
A vár tövében emléktárgyárusok veszik körbe a
parkolót. Néhány mágnest vettünk, aztán Lepoglava felé vettük utunkat hazafelé.
Az itteni kolostortól már ismerős volt a 35-ös út, hisz reggel erre jöttünk. A
parányi Kanizsa falunál csupán a helységnévtábla fotózás kedvéért álltunk meg
egy pillanatra. Legalább 4 Kanizsát ismerünk.
Varasd előtt Vidovecben egy XIX. század első felében épített kastély áll. A birtoknak története során több tulajdonosa volt köztük a gersei Pethő család is. A kommunista időkben a kastélyt államosították és lakásokat alakítottak ki benne. Az épület erősen leromlott állaga miatt alapos felújításra szorul.
A 43 ezer lakosú Varasdra (Varaždin) érve nagy csalódást okozott,
hogy a 17 óráig nyitva tartó vármúzeumot 16 órakor zárva találtuk. A temető
tágas parkolójában pihentettük az autómat. A történelmében gazdag várost órákig
jártuk. A fontos római utak keresztezésénél kialakult várost először egy,
1181-ben, III. Béla király által kiadott dokumentumban említik. A szabad
királyi városi rangot 1209-ben II. András adja meg és az ehhez járó kereskedelmi
előnyök virágoztatják fel a települést a középkorban. A török háborúk idején a
megerősített város volt az egyik központja a törökellenes harcoknak, mindvégig
szilárdan Habsburg kézen. A török veszély elmúltával tovább gazdagodott a
város, és Horvátország kulturális, kereskedelmi és politikai központjává vált.
Nádasdy Ferenc horvát bán 1756-ban Varasdra tette át székhelyét, ide vonzva az
akkori politikai-gazdasági elitet, majd Mária Terézia 1767-es rendeletével
Varasd hivatalosan is Horvátország fővárosa lett. Az akkor divatos, barokk
képre formálódó város fejlődését megakasztotta az 1776-os nagy tűzvész, amelyben
a település házainak 80 %-a veszett oda. A tragédiát követően a
kormányhivatalok és a parlament is, immár véglegesen Zágrábba költözött, az élet
lassan tért vissza a városba, amelynek ma látható, egységes városképe is ekkor
alakult ki. A XIX. és a XX. század is meghozta a városnak a kellő, elsősorban
ipari és kereskedelmi fejlődést, a textilipar legfontosabb horvát központja
alakult itt ki. Az egyetem is nagyban hozzájárul Varasd mai, fiatalos képéhez,
az utóbbi években az egész történelmi óvárost, a legfontosabb műemlékeket mind
gyönyörűen felújították.
A vársáncra felvezető ösvényen jutottunk be a vár külső udvarára. A palota részt vagyis a múzeumot csak kívülről tudtuk fotózni, mivel hiába érkeztünk nyitvatartási időben az mégsem volt már nyitva a zárás előtt 1 órával. A fehérre festett vár (Stari grad) gótikus eredetű, a XIV. században kezdték kiépíteni, különböző főnemesi családok, köztük a Cilleiek tulajdonában volt, a mellette fekvő szabad királyi várostól függetlenül alakult sorsa. A török háborúk idején jelentősen megerősítették és vizivárrá alakították át. Széles várárkait a közeli Dráva vizével töltötték fel, akkortájt Magyarország egyik legfontosabb végvárának számított. Az 1600-as években már az Erdődyek voltak a vár urai és egészen 1925-ig, amikor is a jugoszláv állam tulajdonába került és múzeum lett. A háromszáz éven át meghatározó nemes Erdődy család egyik tagjáról egyetlen utca és tér sem kapta a nevét, miközben más egykori nemeseké igen.
A várőrség kaputornyán keresztül gyalogoltunk
ki a leeresztett függőhídon, ami alatt már nem víz, hanem gyep van.
A helyi festőről Miljenko Stančić-ról elnevezett
kis téren turistacsoportok hallgatták az idegenvezetőjüket. Itt áll a XVII.
században épített Prašinski–Sermage-palota, amely mai formáját 1750-ben nyerte
el. A klasszikus és kortárs művészek galériája található benne.
A varasdi barokk óvárost a díszburkolatos sétálóövezetben
felújított színes polgárházak, nemesi paloták szegélyezik. Hét templom és a
városháza jellegzetes tornya magasodik a háztetők fölé.
A város főterének számító trg kralja Tomislava
(Tomiszlav király tér) elegáns polgárházai és palotái között kimagaslik a tér
északi oldalát elfoglaló Városháza óratornyos, román-gótikus stílusú épülete, amelyet
Brandenburgi György 1523-ban adományozott a városnak, és funkcióját mind a mai
napig őrzi. Jelenleg tatarozták, így ponyvába burkoltan találtuk. A mindig
nyüzsgő főtér keleti oldalán áll a kávészínűre festett Draskovics-palota, a
XVIII. század közepén épült.
A főtér L alakban folytatódik a Ferencesek terében (Franjevački trg), a széles utca alakú teret északról a ferences templom és kolostor épülete határolja 1650 óta. Bejárata előtt van Ninski Gregor püspököt ábrázoló szobra. A hagyomány szerint, ha megérinted a szobor nagylábujját, szerencse társul hozzád.
A templommal szemben áll a rózsaszín pasztellszínben pompázó
Vármegyeháza épülete, udvarában Sissy királyné mellszobrával.
A vármegyeháza mellett közvetlen a Patačić palota szépíti a várost.
A tér másik végében a klasszicista Herzer-palotában rendezték be a rovartani kiállítást.
A másik sarkon áll a káptalani palota a múlt jeles öröksége.
A főtérről másik irányába haladva a ferences templom mellett a Wasserman - Kreuz palota, majd a teraszponyváktól takart, árkádos Ritz ház mellet értünk a Draskovics-palotához. melletti utcán (Pavlinska ulica) jutunk a város székesegyházához.
Az itt kezdődő utcán (Pavlinska ulica) jutunk a város székesegyházához. A XVII. század közepén, a jezsuita komplexum részeként épült barokk stílusú templom később a pálos rendé lett. Belső berendezését, mai képét az 1700-as években nyerte el, 1997-ben lett az újonnan megalakított varasdi püspökség első számú temploma. A bejárat fölött a Draskovics család kőből faragott címere látható, a fehérre festett belső térből hatásosan emelkedik ki a dúsan aranyozott, gazdagon díszített, óriási méretű főoltár és a hasonlóan díszes mellékoltárok sora. A templombelső kitűnő akusztikája teszi a Katedrálist a népszerű Barokk esték fesztivál zenei főhelyszínévé.
A tornyok városának legkecsesebb templomtornya az Uršulinska utcában álló orsolyita templomot
(Uršulinska crkva) díszíti. A lányiskolát is nyitó rend temploma 1707-ben épült.
Előtte az utca szélén kíváncsiskodó emberek sorakoztak a sportautók felvonulását várva. Mi nem álltunk meg, hanem amíg a motorhang
dübörgését nem hallottuk meg addig a környék utcáit jártuk.
A belváros délkeleti részén, a posta palotánál a neoreneszánsz
Nemzeti Színház áll nagy, árnyas parkkal az oldalán.
A középkorban a Szent Miklós-plébániatemplom a város fő szakrális épülete volt. A templomot a XV. században gótikus stílusban átépítették. Ebből az időből való a harangtorony. A XVIII. században barokk stílusban építették át.
A felvidéki családból ideszármazott német, de mégis a szerbhorvát nyelv megalkotójává vált Gaj Lajosról elnevezett sétálóutcában (ul. Ljudevita Gaja) a polgárházak között a városfal magányos tömzsi tornya a Róka/Lisak torony áll.
A Keglevics palotától vissza indultunk és számos nemesi család palotáját, villájában gyönyörködhettünk a vasútállomás irányába tartva.
Varasd elhagyása előtt még a vasútállomásra is lenéztünk.
A közlekedés 1886-tól indult meg. Gazzal benőtt kopott gőzös idézi a régi
időket, de modern és grafittis vonatokat is láttunk még.
