Érkezés Mostarba (1.
nap)
Júniusban
sikerült néhány nap közös szabadságot kérnünk kollégámmal, hogy megint a kiruccanási
szenvedélyünknek hódolhassunk. Most az oszmán birodalom jelentős emlékeiben
gazdag Bosznia-Hercegovinát választottuk. A három nap alatt hajnaltól estig jártuk
a városokat. Szállást Mostárban volt ésszerű keresni, amiben pár éve arra járt
kolléganőnk tippje segített. Az időjárás
előrejelzés rémisztő hőséget jósolt a kiválasztott napok utáni időszakra. Reméltem,
hogy nem tolódik előbbre, mert a 38 C fok már nekünk elviselhetetlen lett
volna. Szerencsénkre „csak” 29 C fokig kúszott fel a hőmérő ottlétünkkor.
Virradatkor 3:52 órakor indultunk a Balaton sarkától végig a 68-as főúton. Barcsnál nyolc perc alatt gurultunk át a Dráva hídon a horvát határon. A falvak kinézetre nagyon hasonlóak voltak a magyarországiakhoz. Hosszan nyúltak el a dombgerinceken. Daruvárban 6:30 órakor álltunk meg, amely horvát neve is ez ékezet nélkül. Lakói között talán 1 százaléknyi magyar él. A nyolcezres fürdőváros központjában a különös formájú 1764-ben épült Szentháromság templom előtt parkoltunk le.
A sétáló utcája sok régi épülettel nem bővelkedik.
Pár méterre találjuk a radioaktív gyógyvizű fürdőt, amit a város ura Jankovics Gyula gróf fejlesztése tett híressé.
Kastélya a katolikus templom mögött áll.
Az 1991 évi testvérháború nyomai pár ház falán még meglátszanak.
A remekül kitáblázott utak mentén eltéveszthetetlenül lehet haladni. A Száva hídján 50 perc alatt értünk át a még nem EU tag Bosznia-Hercegovinába. A 14 ezer lakosú Bosanska Gradiška házai között várakozik vagy araszol a kocsi- és kamionsor. Innen felkanyarodhattunk volna az autópályára Banja Luka városig, de mi a lakott területeket kívántuk látni. Ez viszont Nova Topolán át a sok sebesség korlátozás (30 km/h) miatt csiga lassan ment.
Banja Lukában a második legnagyobb 200 ezer lakosú bosznia-hercegovinai városban csupán a várat és környékét néztük meg. A Vrbas (Orbász) folyó mentén terül el. Jórészt szabadon bejárható, de egyes részei le vannak zárva rendezvények megtartására. Ingyen parkolóját nem használtuk, mert kissé arrébb a múzeumnál előzőleg találtunk egy fizetőset. Végül az sem került pénzbe, mert nem volt fémpénzben bosnyák márkánk a parkoló automatába. Felváltatni igyekeztünk a papír bankót, de ajándékba kezünkbe nyomtak egy érmét, amit nyomban fel is használtunk. A boszniaiak kedvesek voltak mindenütt velünk. A mecset árnyékában betértünk egy kávézóba, ahol a fekete felszolgálása közben rákérdeztek honnan jöttünkre. Kitörő, hangos éljenzéssel éltették Orbán Viktort, mivel ők őt az egyetlen normális politikusnak tartják az EU-ban. Nagyon meglepett minket ez a reagálás és igazság.
A Kastel, azaz a vár vélhetően a római Castra település alapjaira épült, amelynek erődítménye a barbár népek támadásait hivatott visszaverni a Vrbas (Orbász) völgyében, amely mindig egy jelentős közlekedési folyosó volt. A középkori török hódoltság idején Banja Luka pasaszékhely volt. A XVI. században, Ferhad pasa tevékenységének nyomán épült itt sok minden.
Az 1969-es nagy földrengés nyomai sok házat romba döntöttek. Az 1990-es évek testvér háborúja alatt pedig mecseteket romboltak le, amelyeket pár éve visszaépítettek. Az etnikai tisztogatások során rengeteg bosnyákot, horvátot, romát és más nem szerb nemzetiségűeket gyilkoltak le tömegesen, vagy zártak koncentrációs táborokba. Délelőtt pár perccel fordultunk ki a parkolóból.
A Vrbas (Orbász) folyó gyönyörű szurdokában kanyargott az út Jajcáig. Néhol a folyóba lógó a sziklák felületét napozásra használják.
A kis pihenőöblökben néhány fotó erejéig párszor megálltunk. Annyira gyér volt a forgalom, hogy akár a forgalmi sávunkban is megtehettük volna.
Jajce (Jajca) egy kihagyhatatlan szépségű 24 ezer fős város a Pliva és a Vrbas összefolyásánál. Ezt a pontot Csontváry Kosztka Tivadar is megfestette a vízesést és a fölötte a Tojás (Jajce) hegyen ülő óvárost.
Várát 1391 és 1404 között Hervoja építtette, majd a bosnyák királyoké volt. Tallóci Matkó foglalta el Zsigmond részére 1434-ben, de még 1449 előtt visszakerült István Tamás bosnyák király birtokába. A török 1463-ban foglalta el, mire Mátyás király december 25-én visszafoglalta. Jajcai bánság néven Magyarország része 1464-től 1527-es elestéig. A török 1464-ben megint ostromolta, de Mátyás felmentette. Végül Gazi Huszrev 1527-ben elfoglalta a várost, amely 1878-ig az Oszmán Birodalom fennhatósága alatt maradt. Az Osztrák–Magyar Monarchia része 1878 és 1918 között, ezután a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, majd Jugoszláviához tartozott. A boszniai háború során 1992-ben a szerb csapatok elfoglalták, de a boszniai horvát erők 1995-ben visszafoglalták.
A híd melletti fizetős parkolóból indultunk gyalogosan fel a várhegy felé miközben a korlátról letekintve a vízfüggöny szépségét csodáltuk. Alulról is megnézhető csak ott belépődíjat kérnek a sétány elején.
A Pliva feletti gyalogos hídon túl kezdődik az erős fallal körülvett óváros. A kapubástya alatt a keleties hangulatot fokozva több lefátyolozott nő is sétált. Némelyiknek csak a szemei látszottak ki.
Kávézók és éttermek mindenütt. A főtértől a központi mecset mögötti sikátoron a hőségben lépkedtünk egyre fel a fellegvárhoz.
A kapubástyán túl már csak belépődíj ellenében juthattunk. A falakon körbesétáltunk és egy másik úton jöttünk vissza.
A román-kori keresztény romtemplomtól a katakomba felé nézelődtünk.
A körbástyával szemben van a földalatti kétszintes temetkezési hely lejárata. Belépődíjért a hűvösben láthattunk néhány lyukat. Megizzadva sokáig nem mertünk benntartózkodni.
Szállásadónknak németül írtam, hogy még 16 órakor Jajcéban vagyunk és később érünk Mostarba, mint ahogy ígértük. Az utunk továbbra is folyók völgyeiben vitt. Bugojno városkánál már a tábla nem mutatta Mostart, így G. Vakuf, Prozor és Jablanica irányokat kellett figyelnünk. Végül a Neretva folyó ámulatba ejtő szurdoka lett az utolsó völgy.
Mostarba 19:30 óra körül értünk. Szállásadónk Armin úr már a kapuban várt minket barátságosan. Angolul igyekezett beszélni velünk én meg németül. Amit nem értettünk azt fordítóprogramon keresztül közöltük egymással. Háromféle pénznemben is fizethettünk volna. Bosnyák márkánk alig volt, mert Magyarországon alig lehet hozzáférni. A kuna és euro közül a horvát pénzzel fizettünk, ami borravalóval 5500 Ft-ra jött ki éjszakánként fejenként. Miután kipakoltunk az autómból a kétszáz méterre lévő híres hidat és környékét jártuk be záróprogramként az esti megvilágításban.
