Passau (Pasov) , Innstadt

Nejemmel egynapos passaui kirándulásra indultunk hétfő hajnal fél háromkor az autónkkal. Sopronban (Ödenburg) parkoltunk le vele, majd onnan 5: 23 órakor robogott a vonatunk Wien Meidling felé, ahol az ICE-re átszállva már 9:22 órakor a festői 50500 lakosú város vasútállomásán lehettünk. 

Passau Németország legdélkeletibb csücskében, az osztrák határnál fekszik. A több ezer éves múltra visszatekintő, hajdanán a sókereskedelem egyik központjaként ismert város. A rómaik alatt Batavis nevű falu állt itt. Mostani neve a szlávok VI. századi ittlétére is utalhat, mivel „pas” akár a szláv „sáv” (értsd határsáv) -ra is visszavonatkoztatható. A Csehek most is Pasovnak hívják. (A mai Csehországon jóval túl is éltek szlávok egykori terjeszkedésük során.) Később a német-római birodalom legnagyobb egyházmegyéje volt Passau, s egyben kardkészítő központ. 
A pályaudvartól a Duna és az Inn összefolyásáig a belváros egyre szűkül, végül harmadikként az Ilz is csatlakozik hozzájuk. A pályaudvartól jövet éppen úgy gusztustalanok voltak azok az új kockaépületek amelyeket a régiek mellé építettek, mint a migráns nők burkolt öltözködése az európai emberek között. 

A Duna menti Rindermarkt (Marhapiac) macskakövein értünk a Szent Pál templomhoz. Az 1678-ban elkészült barokk épület helyén már a XI. században is állt itt templom. 

Innen a Paulus kapu alatt átmenve a virágoskertnél a Duna is láthatóvá vált. 

Néhány sarokkal arrébb a fehéren rikító kéttornyú Szent István dómhoz sétáltunk. Előtte I. Miksa bajor király bronzszobra áll. 

A belső pazar díszítés ámulatba ejtett minket. Hatalmas aranyozott orgonájával nyáron minden nap koncertet adnak a rá jegyet vevőknek. 

A templomhajó mögötti téren a püspöki palota előtt pihenő turisták üldögéltek a szökőkút peremén. 

A Schrott köz végén a városháza körerkélyes óratornya magasodik. 

A jezsuita Szent Mihály templom barokk belsejét csak a rácsos kapuján át volt mód megtekinteni. 

Mellette a városfal boltíve alatt az Inn folyóra van kitekintés. A túloldalt a fedett lépcsősoros kolostor látványa tárul elénk, amelyet most renoválnak és ezért zárva van a látogatók elől. 

Tovább haladtunk a Niedernburg kolostor felé. A kéttornyú Gisella templom szerény külseje és belseje ellenére a magyarok egyik zarándok helye, mert itt nyugszik Boldog Gizella bajor hercegnő Szent István királyunk felesége, aki özvegyként e kolostor apátnője volt. 

Néhány házzal arrébb az 1749-ben Lukas Kern hajómester és fogadós hagyatékából alapított gyerekotthon áll.  Festett kapuja előtt öreg Citroen DS parkolt csak éppen Lütyő felügyelő hiányzott belőle.

A kis tér másik oldala a Dunára nyílik szép rálátással az alsó várra (Veste Niederhaus). A folyó parti sétányon pár száz méter után a budapesti Erzsébet hídhoz hasonló Prinzregent-Luitpold hídon keltünk át, amely feszítőkábelei a sziklát borító erdőben tűnnek el. 

A lépcsősoron egyre magasabbról gyönyörködhettünk a város panorámájában. A három folyó találkozásának helye a legfestőibb. Várkapukon, külső udvarokon át értünk lassan fel a legvédettebb részhez, amelyben a helytörténeti múzeum található. 

A belépődíj fizetésekor német beszédemen érezték, hogy külföldi vagyok, amire átváltottak angolra. Ennek nagyon nem örültem és közöltem velük, hogy Németországban németül szeretnék beszélni. Sikerült őket meglepnem. A várudvarban két huszonéves német leány kért meg angolul, hogy fotózzam le őket a fényképezőgépükkel. Mondtam nekik, csak akkor teljesítem, ha németül kérnek meg. Nézelődő magyarokkal is találkoztunk. 

a lengyel királyleány Hedwig menyasszonyi koronája 1475-ből

középkori folyami hajó makettje

folyó iszapjában konzerválódott lábbelik

Passau házai az Ilz partján a bástyákról nézve

Ortspitze (a 3 folyó találkozása) a bástyáról

A bástyákról az alsó várba nem lehetséges a lejutás, mert az zárt objektum. Lebattyogtunk a Duna partjára, majd az alagúton kijutva a gáton sétálva a három folyó egybefolyásánál ismét ámuldoztunk Passau szépségében. A Bécs és Budapest felé induló nagy utasszállító hajók itt fordultak meg előttünk a helyes menetirányba. 

A hídon aztán újból átmentünk a városháza felé tartva. Oldalán vonallal és évszámmal jelölték a legnagyobb árvizeket, amelyek közül a 2013-as volt a rekord. 

Vele szemben a sarkon betértünk az Üveg Múzeumba (Glasmuseum), amely egy része szállodaként is működik. Sokkal több időt töltöttünk itt, mint ahogy terveztük, mert az ezernyi remekművet nem lehetett csak futtában megnézni. 

A sikátorokon ismét az Inn partjára mentünk. Nejem a parkban a zsibongó gyerekek közelébe ült le megpihenni egy padra, amíg én a hídon átsiettem bejárni Innstadtot. 

Az itteni középkori várost védő falak egy szakasza, kapuja és három tornya még áll, de a III. században épült római limeszerődnek (Kastell Boiotro) már csak az alapfalai látszanak. 

Innstadt: a Szent Gertrúd templom a Lederer utcában

Innstadt Peichterturm 1403

Innstadt Severintor épült 1412-ben

Innstadt Kastell Boiotro i.sz. 280 - 350

Innstadt Kastell Boiotro i.sz. 280 - 350

Innstadt Kastell Boiotro i.sz. 280 - 350

Az Inn jobb partjáról is ámulatba ejtően szép a három folyó városának mondott Passau. 

Innstadtból és Passau

Passau az Inn túloldaláról nézve

A gyaloghídon a parkhoz visszatérve asszonyommal együtt mentünk a vasútállomásra, ahol némi ételt és italt véve ültünk fel 16:29 órakor a Wien Meidlingbe tartó vonatra. A szabadjegyünk a teljes ingyenességet nem biztosította, így bírság nélkül kétszer 15 euró felárat számított fel a kalauz nekünk a fedélzeten. A 19:25 órai soproni csatlakozást kényelmesen elértük, mert a néhol 200 km/h felett robogó ICE vonatunk késése nem volt jelentős. Jóval éjfél előtt már otthon voltunk.

Videó az árvízről:

https://www.youtube.com/watch?v=mrWjBYw_Ffs