Május elején egy előre befizetett buszos kirándulással az egyik legszebb és legnépszerűbb ausztriai városkába Hallstattba kirándultunk. Hajnal 5 órakor indultunk el a Balaton délnyugati sarkából Nagykanizsa, Maribor, Graz felé. Javarészt autópályán gurultunk két pihenőt tartva a 400 km-es távon. Az Alpok egyre magasabb hegyei között robogott a buszunk. A reggeli eső párája szerencsénkre hamar felszállt és csodálatos időnk lett.
Kammern falu sztrádapihenőjében a remek étterménél soproni kirándulók buszával találkoztunk, akik szintén Hallstattba tartottak. Itt a WC használata nem került pénzbe.
Strechau vára néhány pillanatra felbukkant haladtunkban. Látványos múzeumában veteránautók is szép számmal megtekinthetők.
Igyekeztem a táj szépségét a busz üvegén át megörökíteni, de a szétnyomódott rovarok rontottak a fotók minőségén. Csupán az az utolsó 70 km-en Selzthal-tól kellett nem autópályán gurulnunk.
Nagy kaptatón fel, majd azt követően a lejtőn ereszkedtünk le a Hallstatti-tó délnyugati partjára.
Csupán 1890-ben épült meg a tó nyugati partja mentén az idevezető út. Addig csak hajóval vagy keskeny hegyi ösvényeken lehetett eljutni. A település alagútján át, a Mühlbach patak vízesésénél gurultunk le a központszéli Lahn kikötőhöz.
A tópart és a közeli hegyek között csak egy keskeny sáv volt beépíthető, a házak egy része meredek lejtőre, mások a tófenékbe vert cölöpökre épültek. Ebből adódóan a kb. 800 lakosú település elnyújtott. Hallstatt a sóbányászatából élt. Már hétezer éve folyik ez a tevékenység itt. A nevében a „Hall” kelta eredetű, ami sót jelent. Az itteni értékes anyag évmilliókkal ezelőtt egy beltenger kiszáradásakor keletkezett és rakódott le. Azóta a geológiai mozgások során magasba emelkedett a réteg. A bányákhoz a Salzberg meredek oldalán 1980 óta üzemelő 25 fős sikló kabinjában jutottunk fel 513 m magasból 838 m-re. A beszállás előtti félórás sorban állást türelemmel viseltük.
A felső állomástól a panorámahídon a Rudolfsturm kilátóhoz sétáltunk, ahonnan lélegzetelállító a táj látványa bármerre fordultunk is.
A sóbánya egyik bejárata feljebb 928 m magasan van. Az odavezető ösvény mentén vitrinben vannak a régen itt élt emberek egyikének csontjai és bronz eszközei. Hideg vizű forráskútban mostam le izzadságcsepjeimet a homlokomról, majd jókat kortyoltam. A csoportból csak ketten tettük meg ezt a kis negyedórás kitérőt.
A hegyről lejövet szintén a siklót használtuk, pedig gyalogosan is lett volna mód rá. Kétórás városnézés lett a program. A XX. századtól kezdve az idegenforgalom vált a helyi gazdaság fő húzóágazatává. A nyilvános WC használati díjból is rengeteg pénz befolyik az évi 3 millió turistából, főleg amikor a szükségesnél több érmebedobás után engedi csak be az igénylőt a korlát, sőt a technika néha a visszajárót sem adja ki. A parányi ékszerdoboz városkát csodáló hömpölygő tömeg összetételében a világ minden részét képviselte a szűk főutcácskában, sikátorokban. Mivel a házak között alig van szabad hely a gyümölcsfákat közvetlenül a falak mellé ültetik, és ágait a házakhoz rögzítve nevelik.
Lassan araszolva lépegettünk, mert nem győztünk betelni a városka szépségével. Volt, ahol kifeszített ponyván német és angol nyelven kérték a turistákat a csendes közlekedésre az ott lakók, hisz nekik az egész éves nyüzsgés idegesítő.
Az evangélikus templom keskeny tornyával 1863-ban épült. Belseje sokkal dísztelenebb, mint az 1505-ben épült katolikus plébániatemplomé. Tornya ennél régebbi még az előző templom hagyatéka 1320-ból. Három szárnyas oltárából az egyik XV. századi. Ennek négy szárnypaneljét 1987-ben ellopták. A műtárgyakat 30 évvel később találták meg Olaszországban és 2017-ben szolgáltatták vissza.
A parányi temető a templom falától kezdődik szintén a domb oldal zsebkendőnyi platóján. A sziklafalnál áll a XVI. századi Szent Mihály kápolna, amely alsó része csontház. Ide belépőt kell váltani, ami mellé magyar szövegű tájékoztatót is kölcsönöztünk a pénztáros nénitől. A szűkös temető miatt a holtakat 20-30 év után exhumálták, csontjaikat kifehérítették és dekorálták. A koponyákra ráfestették az elhunyt nevét, születésének és halálának évét, valamint kereszteket, tölgylombot, virágokat. Összesen 610 koponya található a csontkamrában.
Ezen a néhány méteres magasságú szinten tovább mentünk a Mühlbach vízeséshez. Parkolót alakítottak ki elé, de ugyanakkor a háztetőkre és a tóra innen is felettébb szép a kilátás.
Innen Hallstatt szívébe a Piac térre (Marktplatz) mentünk le fagyizni. Szentháromság oszlop áll középen. Padon pihenve éreztettük nyelvünkkel a hideg finomság remek ízét. A Nap sugarait néha felhő takarta, de így is csupán negyed órát mertünk üldögélni.
Előre megbeszélt programként 16 órakor a Markt 2 nevű kikötőnél gyülekezett a csoportunk. Egyórás hajókázás következett a tó délebbi felén tett nagy körrel a tükörsima vízen. Obertraunban kikötöttünk majd az 1522-ben épült Grub kastélyhoz közelítve kanyarodtunk vissza. Hallstatt vasúti megállója ezen a túloldali parton van, ahonnan hajójárat viszi át az utasokat. A hófoltos hegycsúcsok, a hegyi felvonó a kilátóval, a partra épült házak tovább növelték a táj iránti gyönyörünket.
A buszunk 17 óra után indult haza és két pihenő megtartásával 23 óra után értünk vissza a Balaton délnyugati sarkára. A tisztára mosott szélvédőn ismét igyekeztem az alpesi tájat megörökíteni a 19 éves japán Olympus fényképezőgépemmel.
Források :
Hallstatt – Wikipédia (wikipedia.org)
Sikló a sóbányához – Salzbergbahn, Hallstatt | Kiránduló (cafeblog.hu)
https://www.hallstattaustria.eu/schloss-grub-with-breathtaking-atmosphere#SnippetTab
