Az utolsó nagy céges vizsga után megkönnyebbülve kikapcsolódásként egy újabb kiruccanásra alkalmas célt kerestem. Ezt megkönnyítette egy váratlan esemény. Egy ifjú házaspár nászútját a 26 km hosszú olasz üdülőövezetbe Lido di Jesoloba kapta ajándékba. A karikagyűrűt büszkén viselve labdáztak, fürdőztek a tengerben. A hazaindulás napján megtörtént a baj és lecsúszott az aranyékszer az ujjról. A keresgélés a tengerfenéken nem járt sikerrel. Szomorúan jöttek haza. Nem tudták, hogy ez az esemény nagyon gyakori az ifjú házasok körében. Nem gondolták, hogy a szállodai portások viszont tudnak ottani fémdetektorozót ajánlani. Itthon elmondva a történteket vállaltam, hogy saját költségemen legurulok 522 km-t és megkerestetem a gyűrűt. Először Magyarországról akartam vinni valakit, de ő nem vállalta, hanem inkább olasz fémkeresőkkel való kapcsolat felvételben segédkezett. A lakóhelyem melletti autópályától Szlovénián át és Gorizia olasz határon keresztül akár 6 óra alatt is le lehet jutni. Ezt az időt tankolás, autópályadíj befizetés, útépítés és dugók is befolyásolják. Szeptember 23-án hajnal 2 órakor keltem és 3 órakor már a volán mögött ültem. Az utcánk végén a lakott részre legelni bemerészkedő szarvastehenek riadtan ugrottak el az autóm fényétől. Ezek után az autópálya szélére kitűzött vadveszélyre figyelmeztető táblákat komolyan vettem. A szlovén határon átérve az ott lévő benzinkútnál fizettem be a hetes autópálya használati díjat, mivel egynapos nincs akár csak nálunk. A benzin ára úgy kb. 100 forinttal több volt, pedig az ukrán olajvezeték magas tranzitdíja nem érinti a kis szomszéd országot. Délelőtt 10 órára beszéltem meg találkozót egy fémkeresővel, hogy arra a tengerparti részre megyek, ahol elveszett a karikagyűrű. Pontos voltam éppen úgy, mint az a 2 nő és kamasz, akik fogadtak. A tenger erős hullámzása nem tette könnyűvé a keresést. Sőt fel is kellett függeszteni. A levegő alig mozgott, de a tengert a távolabbi szelek felkorbácsolták. Segítőim estére ígérték visszajöttüket, amikor vélhetően csillapodik a hullámzás.
Addig én a környék megismerésébe kezdtem. Lido di Jesolo egy 10 – 12 km-es földnyelven fekszik Velencétől (Venezia) keletre. Végig szállodák sorakoznak mind a partmentén és azzal párhuzamosan több utcán keresztül. Szeptember végén a rendkívüli meleg ellenére már alig néhány szállásadó volt nyitva és kísértet övezetnek tűnt a környék. A Balatonnál is hasonló drasztikus különbség van a szezon és az azon kívüli időszak forgalmában. A találkozási ponttól a Sebastiano Caboto utcától először Velence irányába a világítótorony felé sétáltam. Az összecsukott napernyők erdősűrűségben álltak végig a szállodák előtti homokban. Mellettük a napozóágyon alig páran feküdtek. Közülük egy módosabb néger nő látványa mosolyra fakasztott. Ő csak pihent, hisz több barnulásra aligha vágyhatott.
A világítótorony a Sile folyó partján fekszik. Innen visszafordulva a közeli jachtkikötő járműcsodáit lestem meg.
A különös formájú modern templom nem keltette fel az érdeklődésemet. Az élménypark bejárata viszont annál inkább. Nem üzemelt már.
Az autómhoz visszasétálva az üdülőövezet nyugati végéhez a Velencéhez (Venezia) legközelebbi kikötőhöz hajtottam. Cavallinoban csak egy percre álltam meg a templom lefotózásáért.
Treportiban már más látnivaló is volt a parányi központjában. Temploma a XVII. században épült. Sajnos ajtaját zárva találtam. Kikötőjéből menetrend szerinti hajójáratok viszik az utasaikat Velencébe.
A földnyelv csúcsára érve Punta Sabbioniban semmi látványosat nem találtam. Csupán egy nosztalgia hajó tűnt fel. Itt is kikötő van a Velencébe utazóknak. Az autóval odaérkezőknek kemény tarifába kerül a parkolás, így Jesoloból inkább autóbusszal érdemes jönni.
Innen kissé északi irányba tartva található a pusztuló Treporti vízi erőd, amely része volt Velence védelmének. Mára funkcióját vesztve romlik az állaga.
Innen a földnyelv keleti részéig egészen Caorle műemlék városáig gurultam. Egyik csatornán az átkelést egy komp biztosította, amely pont olyan széles volt, hogy a fel- és lejárója a partot érte, így, mint egy úszó híd üzemelt. Ráhajtva az őrbódéból előugrott egy fickó blokkal a kezében és 1 euró használati díjat kért. Caorle 2000 éves település, amelyet halászok és juhászok alapítottak a légiós támaszpont közelségének köszönhetően. Az óvárosát északról egy hajókikötő csatorna, délkeletről pedig a tenger és annak gátja veszi körbe. A romantikus óvárost szűk sikátorok és pasztellszínű középkori házak díszítik. A sétányt kísérő gát sziklasorát kőfaragók munkái teszik érdekessé. A város jelképe az 1038-ban épült St. Stefano dóm, amely a 800-ban épített püspöki templom fölött áll. Mellette magasodik a 48 méteres henger alakú harangtorony 1070 óta, amit megfigyelésre is használtak. A dóm három hajóból, kettő oszlopsorból és pilaszterből áll.
A gyönyörű városkából visszafordultam Lido di Jesoloba és a még nem látott szállodasor mentén mentem végig a tengerparton. Közben vártam, hogy visszatérjenek a fémkeresők, de a tenger nem volt kegyes hozzám és továbbra is tajtékoztak a hullámok. Megbeszéltük, hogy egy nyugodtabb időpontban ismét kezdik keresni a gyűrűt és majd telefonon szólnak, ha meglesz.
Beesteledve már egy utcával beljebb mentem, ahol megdöbbenésemre olyan üzletek is nyitva voltak, amelyek strandcuccokat árultak.
Alig volt vendég már a kb. 90 százalékban bezárt szállodákban és azok zöme is az idősebb korosztályhoz tartozott. Pihenéshez készülődve a strandi zuhanyzónál megmosakodtam és az autóm hátsó üléseit lehajtva magzatpózban elfeküdtem - már amennyire lehet egy - Suzuki Wagonban. Alvásomat megzavarta az éjjeli vihar. Reggel ennek hagyatékaként még mindig haragos hullámok tolták a homokot a partra. Frissítésként egy újabb sétát téve néhány régebbi egy- vagy kétszintes nyaralót is felfedeztem. Ezeket a tulajdonosok nem adták oda, hogy helyükre magas hotelok épüljenek.
Haza indulva Szlovéniában - az arra utazók szokása szerint - megálltam Ljubljana után Trojaneben a fánkos helyen a hosszú alagútnál. Ez nemcsak pihenő és vécéző hely, hanem egyben étterem és fánksütöde is van itt. A kígyózó esőben álló sort rutinosan hamar kiszolgálták a fánkosok. Ki ne hagyd, ha arra jársz!
A gyűrű végül meglett. Nem egy későbbi keresés nyomán, hanem, mint kiderült egy előzőben. Amikor én lementem Lido di Jesoloba, akkor már felszedték mások. Szerencsére nem értékvadászok, akik értékesítették, hanem a fémdetektoros társaság egyik becsületes tagja. Miután kérdezve lett méret és típus szerint, hogy közülük talált-e valaki karikagyűrűt, így kiderült, hogy egy fülbevaló keresése közben bukkantak rá erre is.
Mondták, hogy főállásban szállításirányítási céggel foglalkozó egyik tagjuk elintézi, hogy ne kelljen megint 522 km-t levezetnem. Magyarországra egyhamar nem, de Ausztriába Graz felé lesz fuvar. Megegyeztünk, hogy Maribor (Marburg) felett az ÖMW benzinkútnál találkozunk. Így is lett és már reggel 8 órakor zsebemben a gyűrűvel fordulhattam vissza a Balaton felé. Ez a távolság pont annyira, 180 km-re volt, mintha Budapestre mentem volna. Néhány üveg jó magyar mézzel háláltam meg a gyűrű visszajuttatását.
https://www.facebook.com/groups/www.sosmetaldetector.it
