Németország 2008

2008. 9.15.-9.18.

Drezden, Leipzig, Halle, Bad Sulza, Eisenach, Gotha, Erfurth, Weimar, Coburg, Lichtenfels, Kronach, Saalfeld, Querfurt, Merseburg

Az Interneten vasúttal rendelkező települést kerestem szállásként ötnapos kirándulásomhoz. Az egyik legolcsóbbat és még szabad férőhellyel rendelkezőt találtam meg a háromezres Észak-thüringiai falusias városkában Bad Sulzán. Ez a Jugendherberge láncolat tagja, egy valamikori kolostor. Az elektronikus levelezés során végtelenül kedves hangnemben válaszoltak az érdeklődésemre. Reggelivel összesen 46,5 eurot számoltak a 3 éjszakáért, ami nagyon barátságosnak tűnt a számomra.

A Pannonia nemzetközi gyorssal Győrön keresztül indultam el szeptember 14-én este Csehország felé. A magyar kocsiban pokoli meleg izzasztott, ezért a csehbe átköltöztem, ahol néhány órát sikerült szundikálnom. Reggel Prága főpályaudvaráról néhány percen belül indult a szemközti vágányról a csatlakozás Drezdába. A régen látott szász főváros centrumát hátizsákosan szemléltem meg. Ezt akár egy hatszemélyessé átalakított Trabanttal is megtehettem volna, mert annak gazdája városnéző kocsikázásra csábította az arra járó turistákat. Nagy örömmel tapasztaltam, hogy nemcsak a közadakozásból újraépült Frauenkirchen díszítette az óvárost, hanem már több valamikor lebombázott cifra lakóház is, amelyeket korhűen fényképek alapján emeltek újra. (Követendő példa lehetne Budapesten is, ahol a belvárosban számtalan olyan modern épületet emelnek a foghíjakba, amelyek drasztikusan megbontják a régi stílusú házak sorát.)

Néhány óra múlva a másik szász nagyváros Lipcse utcáit jártam, amelynek házai keverten a régi és a mostani időket idézték. A hatalmas 22 vágányos szépséges fejpályaudvar közelében a Brühl utcában régészek kotorták a régi lebombázott házak feltárt alapjait. Mögöttük három a Honecker időből származó beton tömbházak bontása is befejeződött. Helyükre másfajta, de jobban környezetbe illő házakat emelnek majd. Remélem, a drezdai szisztémát követik. A sétáló utcában kéményseprők ajándékozták meg az arra haladókat - köztük engem is - apró 1,5 cm-es műanyagbábú hasonmásukkal.

Egy kis kerülővel Halle érintésével késő délutánra értem a szállásomra.

Bad Sulza vasúti megállója kopott, kövezete és lejárója falfirkás. (Ide 2008-ban még nem jutott abból az irdatlan összegből, amit a német gazdaság beleölt a keleti részek fejlesztésébe az egyesítés után. Az elmúlt 18 évben többször is megfordultam a volt NDK területén, aminek fejlődési sebessége lenyűgöző.) Az aluljárón át az út melletti járdán a Bergstrassén és annak folytatásán a macskaköves gyalogúton keresztül jutottam 22 perc alatt a szállásomig. Kis Jugendherberge táblácskák segítettek a tájékozódásban. Egy tetőtéri háromágyas apró szobát adtak, amiből fürdeni a folyosó végére kellett mennem. Lakótársat nem kaptam, így boldogan pakoltam ki. Miután lezuhanyoztam és pihenésre hajtottam volna a fejemet irdatlan futkosásra kiabálásra lettem ideges. A szomszéd szobák gyerek lakói érkeztek meg. Másnap új szobát kértem és kaptam.

Első városjáró kirándulásomat a 41 ezer lakosú Eisenachban kezdtem. Luther Márton Eisenachban talált menedéket Bölcs Frigyes védőszárnya alatt a vallási üldözéstől. Luther a Wartburg kastélyban időzve fordította le német nyelvre az Újtestamentumot. A régi városfal kaputornya, a városháza, a Georgenkirche, a Luther - ház mind tetszetős.

A belvárosból Wartburgba az am Schlossberg utcáján majd ösvényén keresztül jutottam fel kb. 25 perces gyaloglás után. A vár alatti kovács- és kőfaragóműhely is élményt adó. A friss hegyi levegőt tüdőmbe szíva az alattam elterülő völgyek kanyarulataiban gyönyörködtem, miközben az előző este kikért reggelimet falatoztam.

A város vasút közeli autómúzeumát sem hagytam ki. Egy régi gyárcsarnokban kb. 35 köztük BMW és Wartburg látható a valamikori gyár területén. Eisenach legfontosabb megélhetési forrása az autóipar. Miután 1991-ben a Wartburg autókat gyártó eisenachi gyár bezárt, az Opel, a General Motors európai leányvállalata nyitott üzemet a város északnyugati részében.

Innen a 44 ezer lakosú Gotha városkába vonatoztam át. Az állomástól akár villamossal is eljuthattam volna a városközpontig, de akkor a dombon lévő hatalmas nem különösebben díszes Friedenstein hercegi kastélyt nem láthattam volna a parkjaival. Innen vízeséses szökőkutak mellett haladtam lefelé az óvárosba a városházáig. Északi homlokzata gazdagon díszített. A főbejárat felett a város címere és aranyozott óra látható, míg a déli felén torony áll, amin szintén aranyozott óra mutatja az időt. A szűk tér közepét uralja 1567 óta.

hercegi lovarda

városháza Gotha

Kétórás nézelődésemet követően a közeli Erfurtba ruccantam át. Thüringia 206 ezer lakosú fővárosában is számtalan fabetétes ház és látnivaló található.

vasútállomás Erfurt

A Dóm teret a Severikirche és a dóm uralja. Köztük széles lépcsősor vezet fel.

Késő délután az Ilm parti 63 ezer lakosú Weimarban a valamikori nácifészekben fejeztem be az aznapi barangolásomat. A világörökség része rangot is megkapta, de semmivel sem volt figyelemre méltóbb számomra ez a város, mint a többi. Rendezettségben és turistalátványosságokban itt sem volt hiány, de a hírességekhez kötődő épületek nekem csak külsejükben volt érdekes. Luther, Bach, Goethe, Herder, Schiller, Liszt, Strauss emlékeit nem kerestem. A várost ölelő falból nem sok inkább csak tornyok maradtak. A szomszédos rossz emlékű Buchenwaldba nem volt hangulatom sem időm átmenni.

A szállásomra este visszatérve már egy másik gyerekzsivajtól mentes szobában hajthattam a fejemet alvásra. Szerdára is 4 város bejárása volt a programom. Észak - Bajorországban a 40 ezer lakosú Coburg városában kezdtem a német építészet emlékeit megcsodálni. A város dombján kb. 2 km-re az egyszínű Ehrenburg mögötti parkon keresztül felsétáltam a lenyűgöző erődbe. Az időm rövidsége okán lefelé már kocogva vettem az iramot a pályaudvarra. Fényképezőgéppel a nyakamban, mint megriasztott újságíró tűntem a németek szemében.

Húsz perc múlva vonattal már a 20 ezer lakosú Lichtenfels utcáit tapostam. A belváros takaros, de nem monumentális. Néhány kaputorony és szép muskátlis ház jellemzi.

Egyszeri körbejárással nem sokat időztem itt, ezért a következő vonatot el is értem a szomszédos Kronachba. Ez is hasonlóan húszezres vonzó bajor városka a cseh határ közelében. Rosenberg  nevű erődjét soha el nem foglalták. A tövében egy börtön, amelyből szerencsére nem kiáltották ki, hogy lépjek be.

Utolsóként a Thüringia fenyves hegyei közt fekvő 25 ezer lakosú Saalfeld látványosságait kattintgattam a fényképezőgépemmel. Ekkor azt már a tartalék akkumulátorral üzemeltettem. Szokásosan itt is néhány kaputorony, felújított régi ház és városháza fotója került az albumomba. Itt sem volt felesleges kiszállnom a vonatból. A kastély a Schlossstrasse végén nem tartozik a gazdag külsejű paloták közé. A parkjában, ketrecekben többféle madár adja énekét a látogatóknak.

Estére a szállásom kapujához érve a személyzet hirtelen elém toppanva akadályozta meg a szobámba való bejutást. Kedvesen közölték, hogy amíg én távol voltam addig az összes cuccommal átköltöztettek 1 másik épület kellemes kis szobájába, mert így az újabb gyerekcsoport zsivajától mentesülök. Nem mérgelődtem ezen, mert kifejezetten szép környezetben alhattam. Ebben a Jugendherberge láncolatban sokszor 1 szobán belül idegenek közé szállásolják el a turistát. Ettől én mentesültem. A legnagyobb tisztaságot és rendet hagytam magam után, nehogy valami keleti barbárnak tituláljanak. Csütörtökön jól bereggeliztem a svédasztalos kínálatból.  Majd összepakolva teljes cuccal hagytam el Bad Sulzát. Délelőtt Querfurt szemgyönyörködtető apró városmagját és a felújítással majdnem kész várát laza kényelemmel jártam be.

Merseburg volt aznapi második és utolsó célpontom. A kalandozó magyarok első veresége itt történt jó ezer éve, azóta nemzetünk tagjai – magamat is beleértve - csak békés szándékkal fordulnak meg erre. A kastély alatt a Salle partján a kőhídról idős nénike szórt kenyérmaradékot a folyóba. Először azt gondoltam kacsákat etet, de amikor letekintettem egy termetes Dél-Amerikában őshonos nutriát láttam falatozni.

Estére újra Drezdában voltam a nagysebességű ICE vonattal, hogy innen ismét Prágán keresztül a Pannoniával érjek Magyarországra. (Az Interneten megtévesztően pótjegyköteles vonatnak jelölik az ICE, EC vonatnemeket, de ez félrevezetés, mert a volt NDK területén sehol sem kell ráfizetni az alapjegyre. Lipcsétől a 120 km-t 71 perc alatt teszi meg Drezdáig a gyors.)