Szulyóváralja / Súl'ov

Családunk türelmetlenül várta az idei (2008) nyaralás kezdetének időpontját jobban, mint máskor, mert ez most őseim származási helyéhez kötődött. Szüleim, nagyszüleim neveinek felvidéki eredetére és származására mindig kíváncsi voltam. Dédmamám és felmenői által y-ra végződő név is került a családfába. Legalább egy kastély, illetve vár is kellett tartozzon hozzá. A Szulyovszky családtörténet messzire visszanyúlt, egészen a XIV. századig. A törökök elleni hősies harcok kevésnek bizonyultak a Szerémségben, így ottani birtokukról jókora távolságra Trencsény vármegyében telepedtek le több száz évig, miután már nem volt tartható a Délvidék. Bécs 1529-es védelmében is hősiesen küzdöttek a török ellen, így egy álomszép völgyet kaptak a császártól, amelynek szegélyező sziklaszirtjén épült váracskájából ügyeltek a vidék rendjére.

Az év elején elkezdtem keresgélni az Interneten, hogy vajon mennyi információ található Szulyóváraljáról/Súl’ov. Mind szlovák és magyar nyelven is van bőven mit olvasni róla. Ahogy a képeket is megcsodáltam, ellenállhatatlan vágyat éreztem a táj személyes megcsodálására is. A szálláskeresésben egy nagyon hangulatos parasztfaházat választottam a Világhálón Szulyóváraljában/Súl’ov.

a Durajka házikó a szállásunk 

A levelezést először két nyelven - németül és magyarul - kezdtem. Erre végtelenül barátságos, de rossz nyelvtansággal fogalmazott német válasz érkezett. Mindent alaposan kitudakoltam, hogy a meglepetések nehogy a helyszínen derüljenek ki. Nem akartam a családommal éjszakai kutyaugatástól és közeli fűrészüzem zajától szenvedni. A vasúti és buszos eljutás mellett döntöttünk, mert Pozsonyban még március 16-án a kollégámék szabályosan parkoló FIAT - jának 2 gumiját kibökték, vélhetően a magyar rendszám végett és nem az olasz gyártmány gyűlölete iránt. Arra gondoltak kárt szenvedett kollégáim, hogy Tapolcáról Pozsonyig autóval és onnan vonattal Prágáig utaznak, így rövidebb idő alatt megfordulhatnak a csodálatos cseh fővárosból. A szlovák forgalmista és a rajkai állomásfőnök példaértékű segítségnyújtása kiemelkedő volt a kínos helyzet megoldásában, A kedves tót kolléga a magyar határállomásra való átjutásban bizonyította emberségét, a rajkai vasutas tiszt pedig szállást kínált a vasutas családnak. Amíg aludtak 2 autógumit is kerített számukra. Reggel kollégámék Pozsonyba visszatérve tették üzemképessé a FIAT-ot.

Úgy terveztük www.oebb.at segítségével, hogy egy hőségtől mentesnek ígérkező napon utazva gyönyörködhessünk a Vág völgyében. Június 22-én vasárnap reggel 8:10 órakor indultunk. Balatonszentgyörgyről Tapolca – Celldömölk – Győr - Pozsony / Bratislava hl.st. és Vágbeszterce/ Považská Bystrica átszállásokkal értünk 18:52-kor Nagybiccséig/Bytča. Innen a busz 19:35-kor vitt a 8 km-re lévő szállásunkra Szulyóváraljába/Súl’ov. A község 3. megállójában kellett leszállnunk 30 méterre a szállásunktól. Ez szinte ingyen 17 SK- ba kerül a felnőtteknek, a gyerekeknek pedig 9 SK. Az ottani buszosok szeretnek zsebre dolgozni. Több alkalommal is próbálkoztak, de bosszúságukra velünk nem volt szerencséjük, mert már előre tudtam mennyi a tarifa és addig nem mentem beljebb, amíg ki nem adták a megfelelő mennyiségű és árú jegyeket.

A házacskához érve és azt megszemlélve nagy megelégedéssel pakoltuk be cuccainkat. A házi úr velünk, mint rég nem látott rokonaival bánt, főleg miután odaadtam neki a Vilmos körtepálinkát. Az ő szemlélete a mienkéhez hasonló volt. Nekünk magyaroknak és szlovákoknak kedvelnünk kell egymást, mert sokáig egy országban éltünk. A konyhában hangulatos kemence, a falon különböző régi népi használati eszközök és egy vaddisznóbőr teszik rendkívül hangulatossá. A szobában 2 széles kétszemélyes és 1 egyszemélyes ágy található. A zuhanyzó a vécével hátul, kívülről megközelíthetően van. A házikó végében a csörgedező patak mellett remek grillező padokkal. Az udvar első házában barátságos cseh család üdült, akivel németül beszélgettünk többször is.

A környéket bejárva akartuk megismerni a még Budán a Margit híd lábánál a Térképkirály üzletében vásárolt 50000 és 25000 kicsinyítésű térkép segítségével.

Első napra az ősök hagyatékának felkutatása lett a cél. A lehangoló látványú kastélynál nem sokat időztünk, de mint kiderült egy másik jobb állapotú is volt a család Sirmiensis ágának, ami viszont ékessége a falunak. Ezt kb. 1850-ig birtokolták, mert azután Micsura tulajdon lett.

a romos Szulyovszky kastély

régebben a Sirmiensis ági Szulyovszky kastély, majd Micsura tulajdon

A közeli gazdag árukészletű COOP élelmiszerüzletben VISA kártyával fizetve bevásároltunk. Széles választék, kiváló minőség és a hazainál olcsóbb árak jellemezték.

Innen a zöldjelzésű ösvényen 1:15 óra alatt a nem túl könnyű terepen gyökérlépcsőkön és más erdei akadályokon jutottunk fel a Szulyóvárba.

Csupán néhány kő maradt az egykor sem túl nagy sasfészekből. Mesterien építették össze a fantasztikus formájú sziklákat a régi kőművesek. Némi kúszás és létrázás is kellett a vár egyes részeibe a feljutáshoz.

Vissza a piros, a másik zöld és a kék ösvényen értünk közel 8 km gyaloglás után a Roháč-Čiakov, a Roháčske sedlo/Rohácsi nyereg érintésével.

Szulyóváralja temető

Szulyovszky rokonok sírja

Zsitrovszky kastély romosan

Szulyóváralja második katolikus temploma

Második nap a sárga ösvényen sedlo Patúch, Pod Kamennym dielom erdei pontok érintésével Zebény/Zbyňov faluba gyalogoltunk, ahol Jeszenyén/Jasenové keresztül Rajecig jutottunk. Ez kb. 6000 lakosú kisváros hatalmas főtérrel.

Rajec városháza

A vizit után 12:38 órakor vonatra pattantunk, majd Litvaillón/Lietavská Lúčka a Zsolna közeli településen szálltunk ki. Innen ismét a hegyek felé a kékjelzésű ösvényen a hatalmas zsolnalitvai/Lietava várromhoz cammogtunk fel, miközben egy domboldal rétjén egy fenyő árnyékában elterülve gyönyörködtünk az alattunk fekvő völgy házaiban és erdőiben. Kissé elszunyókáltunk, amit egy terepkerékpáros gurulása szakított meg. Erőre kapva feltörtettünk az óriási romokhoz, ahol képzeletünkben kiegészítettük a már leomlott falakat. Innen Zsolnaerdődön/Podhorie keresztül a Rohácsi nyergen/ Roháčke sedlo tértünk vissza a faházacskánkba a 30 km-es gyaloglásunkról. A sarkunk, talpunk már kissé megrojtosodott, de mégis hasznosnak ítéltük a zsírégető napunkat. A 9,5 éves fiam egy cseppet sem fáradt el, mert a fürdés után a nővérét szekálta annak elalvását nehezítve. Gondoltuk, különlegesen tartós elemmel működik.

Harmadik nap Trencsény óvárosát és fellegvárát fényképeztük a szűk utcáinak kövezetét taposva. Abba a "hibába" estem, hogy az alsó toronyban ülő belépőjegyet adó nőtől megkérdeztem: Beszél-e németül vagy magyarul? Arra gondoltam, hogy annyiféle népet látott már, ezért Árpád nemzetének szavait is értheti egy kissé. Úgy nézett rám, mint ahogy én is tettem volna, ha engem egy szlovák turista hazánkban a szlovák nyelvtudásom iránt firtatott volna.

Aznap még egy kisebb városkát, a szállást adó falunk járási székhelyét Nagybiccsét/Bytča is megszemléltük. Az óváros főtere és a várkastélya hamar körüljárható. A most folyó felújítási munkák után vélhetően eredeti pompájában fog ragyogni az utoljára Esterházy tulajdonú építmény.

Negyedik nap az erdélyi Békás-szorosra emlékeztető tájon a Manini/Maninska patak völgyében és szorosában ámultuk az eróziós tevékenység következtében itt létrejött egész sor sziklatornyot, tűfokot, bástyát, sziklagombát, fogat, gerincet, pillért és kúpot. Az örvénylő patak zúgója völgykatlant mart a hegybe, amit néhol teljesen gerendákkal lefedve tehettek csak az autók és a gyalogosok számára is járhatóvá. A sziklák magassága változó 20 és 200 m közötti. Busz és vonat segítségével Vághévéig/Považská Tepláig kell eljutni, ahonnan a piros jelzést követve a gyér forgalmú műúton érjük el a természet rendkívül szép alkotását, majd néhány házas falucskákon átmenve Vrchteplánál az emelkedő ösvényen át a Fekete patak/Čierny potok völgyén keresztül ismét Szulyóváraljára/Súl’ov jutunk. Fordított irányban is megjárható a szakasz, de úgy meredekebben emelkedik.

Az ötödik nap előtt jobb lett volna, ha megírjuk a végrendeletünket, mert annyira meredek és szinte veszélyes szakaszon jártunk a Szulyói sziklák/Súlovske skaly között, hogy arra nem is készültünk fel. A katolikus templom fölött húzódó sárga ősvényen indultunk a Roháč – Čiakov felé. A Rohácsi rét/ Lúka Roháčom elágazónál a Sárkány lyuk / Šarkanja diera irányába egy kis kitérőt szántunk, de amikor néhány száz méter megtétele után azt kizárólag zergéknek járhatónak ítéltük, akkor visszafordultunk a fővonalra. Ezek után egy olyan keskeny vízmentes szurdokhoz értünk, amit kizárólag vékony alkatú és mászni tudók haladhattak meg. Amikor felértünk még ijesztőbb terep látványa fogadott minket. Annyira meredek és szemcsés talajú kapaszkodót kellett megmásznunk a kidőlt fák között, hogy azt csak bottal a talpunknak mélyedést vájva lehetett. A dagonyázó disznók is visítva menekültek volna előlünk, ha összetalálkoztak volna velünk, mert annyira földesek lettünk. Miközben leporoltuk magunkat, szemből bakancsos és túrabotos cseh turisták közeledtek. Ők már jobb felszerelésükkel tudták, hogy milyen terepviszonyok lesznek, de mi még csak akkor döbbentünk rá. Ricsó/Hričov várromjáig a piros jelzésen ereszkedtünk le. Miután a néhány megmaradt falat lefényképeztük Ricsóváraljánál/Hričovské Podhradie a faluszéli patakban a még makacsul hozzánk ragaszkodó koszt lemostuk magunkról. A térkép alapján kerestük a kastélyt a falucska házai között, de a helyiek se tudtak a létezéséről.

Az állomásról Zsolnára utaztunk, ahol a kissé kopottas központot körbejártuk.

A korzón meglepetésünkre Magyarországon gyártott Suzuki autó bemutatót tartottak. Nem vettünk egyet sem és vonattal jöttünk haza.

Este nagy pezsgőt ajándékozva érkezett meg búcsúztatni pozsonyi lakásából a faház tulajdonosa. Ezt szánta a Vilmos körtepálinkáért cserébe. Pár órás mérsékelt itókázás után a két nép legjobb barátaiként váltunk el. Bárcsak ilyen lenne általánosságban is a felvidékiekkel a kapcsolat! Haza ismét vonattal Pozsonyon keresztül, de már Galánta, Érsekújvár, Szob, Budapest érintésével értünk.

Rossz tapasztalattal is rendelkezünk, mert amit a pozsonyi főpályaudvaron a csatlakozásunkat várva láttunk az elszomorított. Az utcáról jövet az aluljáró bal oldalánál lévő pénzváltó egy hollandnak, flamandnak tűnő egyetemista korú hátizsákos leánnyal művelt az bűncselekmény volt. Nálunk a Keletiben arabok szólítják le az ügyfeleket átverni, de ott maga a hivatalos váltó és segítőtársnője károsítja meg a pénzügyi folyamat során a betévedtet. A nálam lévő megmaradt csekély 70 korona beváltására nem kényszerültem, így csupán ledöbbent tanúja lettem az eseménynek. Az említett leány sorban állt és mögé egy pénzét türelmetlenül szorongató nő, aki idegességet színlelt, mint aki a vonatának lekésése miatt aggódna. A kis ablaknál bent többszöri számolás és számológépcsere, mintha a kis készülék elromlott volna, játék az időhúzással, amire a bűntársnő a sorban a markában már csapkodta türelmetlenséget színlelve a pénzét. A hátizsákos csaj belekeveredve követte a számolásokat és így nem vette észre, hogy koronáját a meghirdetettnél alacsonyabb árfolyamon váltották át forintra. Eredetileg az összeset otthagyta volna, de a trükknek része volt, hogy néhány koronát visszaadtak neki, mintha nem lenne elég magyar fizetőeszköz a kasszában, így fokozva az utánaszámolás nehézségét. Mivel nyugtát sem kapott szegénykének így még bizonyítéka sem volt az átverésének. Néhány perc múlva már kezdett ráeszmélni, de akkor már indult a vonata velünk Budapestre.

Roppant különösnek hatott Pozsonyban, hogy a Magyarországra induló és onnan érkező vonatokat angolul is bemondták, de magyarul nem, viszont az Ausztriába induló és onnan érkező utasokat németül is informálták.