Hajnalban még sötétben indultam el, hogy minél több látni valót nézhessek meg. Már a határ felé haladva kivilágosodott. Maribornál tértem le az autópályáról, hogy a Dráva mentén haladhassak a főúton az osztrák határ felé. A várost már az idén láttam, így azt most kihagytam. Először Kamnica (Gams) falu templom körüli házai tetszettek meg. A több órás vezetés után az egykor német nyelvű többségű településen álltam meg. Jól jött egy kis séta a templom köré épült szép központban.
A vízi erőmű a szomszédságában termeli az áramot. Még másik hét van a Dráván.
Hat kilométer után a Viltuš kastély (Schloss Wildhaus) angol parkjában álltam le, hogy felmérjem az építményt. A XVII. századi vár helyére épült, amely végleges formáját a XIX. század második felében kapta meg. A második világháború végéig magántulajdonban volt, majd a jugoszláv állam a légierő pilótáit üdültette itt 1953-ig, mert utána öregek otthona lett. Még, így gazdátlannak tűnő állapotában is látszik, hogy luxusszállónak kiváló lenne, ha a felújítás tetemes költségeit magára vállalná valaki. A cserepek egy része új rajta, de az ereszben és a tetőn kinőtt fák tovább rontják a kastély állapotát.
Újabb vízi erőmű állta a Dráva útját Ožbalt (St. Oswald an der Drau) falunál. Ezen a szakaszon köd kúszott a völgyben, amelyet a Nap sugarai igyekeztek áttörni.
Grad Radlje ob Dravi (Mahrenberg) szikla előtti parkolójában csak annyit álltam meg, amíg a pár lépésre lévő szerény külsejű kastélyt lefotóztam.
A háromezer lakosú Dravograd (Unterdrauburg) határában különös emlékmű áll, amely Szlovénia 1991 évi tíznapos függetlenségi harcára emlékeztet. Itt állították meg akkor a jugoszláv katonai konvojt.
A Dráva bal partján áll a monarchia stílusú vasútállomás, amely oldalánál régi gőzmozdony emlékeztet a múlt technikájára. A Drautalbahn vasútvonalat 1863-ban adták át, amely Maribortól az olaszországi Innichenig (San Candido) húzódik.
A folyó jobb partján emelkedik az út a Kemmeter kastélyhoz.
Az 1161-ben épült vár (Castrum Trahburck) a hegyoldalban 1706-ban leégett.
Nem újították fel, hanem alája építettek a kényelmesebb Buchenstein kastélyt (dvorek Bukovje). Később ezt is bővítik. A textilgyáros tulajdonos szenvedélyes műgyűjtő volt. Az első világháború utáni gazdasági válság okán a kastély gazdag bútorzatát elviszik.
A náci megszállás alatt katonai laktanya, majd a jugoszláv időkben is ilyen feladatot lát el. Az udvaron a páncélos jármű és egy helyiség erre az időre emlékeztetnek. Jelenleg magántulajdonban van. Folyamatosan rendezik be termeit, hogy visszanyerje pompáját.
Miután az idegenvezető lelkesen németül bemutatta nekem az úri épületet felsétáltam a várromhoz. A lombok alatt rejtőző falakat termetes fák gyökerei feszítik.
Visszakanyarodtam az egyutcás óvárosba. Közepén 1171-re felépült románkori Szent Vitus kőtemplom áll. Oldalán semmi se utalt a múltjára.
Az evangélikus templom is románkori, de bővítették és barokkosították. Dravograd és környéke már 976-ban a Karintiai hercegség része volt. Eredeti német Unterdrauburg neve azt a helyet jelölte, ahol a Dráva elhagyta Karintiát és a szomszédos Stájer Hercegségbe folyt át. Dravograd nevet a XIX. századi „szlovén nemzeti ébredés” idején találták ki. Korábban a város helyi szlovén neve Traberk volt, a német Drauburg név származéka. Az Osztrák-Magyar Monarchia 1918-as feloszlása után Unterdrauburgtól délre eső egész területet az újonnan létrehozott Szerb-Horvát-Szlovén Királyság nevében eljáró Franjo Malgaj őrnagy szlovén önkéntes erői foglalták el. Maga Unterdrauburg városa azonban továbbra is a német-osztrák faluállam nevében tevékenykedő önkéntesek kezében maradt addig, amíg 1918. december közepén Rudolf Maister - a hazáját, Ausztriát eláruló - tábornok önkéntes erői el nem foglalták. Az 1919 -es Saint Germain -i szerződés értelmében pecsételődött meg a város sorsa. A két világháború közötti időszakban Dravograd környéke iparosodott. A harmincas években a társadalmi feszültségek a gazdasági világválság következményeként nőttek, ahogy a német kisebbség és a szlovén anyanyelvű többség közötti feszültségek is. A harmincas évek végén a náci mozgalmi eszme behatolt a dravogradi német közösségbe, és kiváltotta a szlovén többség reakcióját. A fizikai erőszak a nácibarát szervezet és a Sokol mozgalom helyi része között gyakori volt. Jugoszlávia inváziója után, 1941. áprilisában Dravogradot elfoglalták a Wehrmacht erői. Tilos volt a szlovén nyelv használata, minden szlovén szervezetet megszüntettek, és számos szlovént deportáltak Közép - Németországba vagy a Szerbiai Katonai Igazgatás által szabályozott területre. A helyi szlovén politikai aktivistákat vagy kivégezték, vagy deportálták náci koncentrációs táborokba. Helyi titkos náciellenes szervezet alakult 1941-ben, amelyet azonban hamar felfedeztek. A jugoszláv partizánok ellenállási mozgalma mégis 1943-ban gyökeret vert Dravograd környékén, amely 1944-re megerősödött, a náci hatóságok brutális elnyomása ellenére. A német fegyverletételt követően az egész területet a könyörtelen partizánok irányították.
A Dráva - parti erőművet a németek építették még 1941 és 1944 között. Működését 1944-ben kezdte meg. A háború során az 1945. áprilisi bombázástól megsérült. Ma az erőmű évente 142 millió kWh villamos energiát tud előállítani.
Dravogradból (Unterdrauburg) Ausztriába Holmec tanya átkelőnél gurultam át. Az irataimat kérő egyenruhás fiatal férfi tudott magyarul, ami jó érzéssel töltött el. A Dráva és az államhatár között húzódó 81 és 85 számú főutakon igyekeztem Ferlachba. Közben megjegyeztem, hogy visszafelé, hol lesz érdemes kiszállni fotózni. A városkától délre ered a Loiblbach, amely a Karavankák hegyvonulatában szurdokot vájt magának. A látogathatóvá tett Tscheppaschlucht természeti szépség pénzért járható végig.
A fizetős parkolóból gyalogos felüljáró vezet a főút felett egy kalandparkba, majd pár száz méterre nénike adta a 8,5 eurós belépőjegyet.
A flakonom langyos vizét itt jéghideg frissre cseréltem le a forráskúton. A zúgó patak mentén padlókon, hidakon és létrákon haladva egyre vadabb részekben gyönyörködhettem. A sziklákról visszaverődő páracseppek szivárvány ívet alkottak. Néhol nem várt módon szemből is jöttek turisták.
Egy csoport a canyoning sportot gyakorolta jól felöltözve. A hideg vízben lépkedtek, ugráltak, úsztak lefelé.
A Loiblbachba belefolyó Bodenbachnál kettéágazik az ösvény, de mindkét részét érdemes végig járni. A Tschauko vízesés több lépcsőben zubog alá a főút viaduktja alatt.
Az Ördög hídja nevű nyíláshoz értem fel a vaslépcsőkön.
Tovább a már nem látványos ösvény végén a (Deutscher Peter) buszmegállóhoz érni ki, ahol a járat óránként visz vissza a parkolóba, aminek tarifáját a belépőjegy tartalmazza.
Ferlach határán az iparvágányon túl egy gyárcsarnok ad helyet a közlekedési múzeumnak. Amire odaértem már zárva volt. Az ablakon benézve sok villamost, motorkerékpárt láttam. A belváros megismerésére szántam kb. fél órát.
A kastélyban puskaműves- és vadászmúzeum található. A lakosság a XIV. századtól a vasiparral foglalkozott, majd a török betörései hatására a fegyvergyártásba kezdett. Mária Terézia idején érte el a csúcspontját. Majd lassan áttértek a vadászpuskák gyártására.
A kerületi bíróság és rendőrség épülete is kastély jellegű.
A főtéren egy színielőadást tartottak csak gyerekes anyukák nézőkkel. A méreg elfogott, amikor az úri kisasszonyt egy szakállas férfi játszotta női ruhákban csipkés napernyővel. A főtér szélén az egyik pad pedig szivárványos festésű volt. Őrület. A hétezer lakosú várost kényelmes tempóban hagytam el, hogy Eberndorfig a tájban és az apró falvak házaiban gyönyörködhessek.
Eberndorfhoz közeledve már messziről feltűnik az apátság, amelyet az ágoston-rendi Chazelin († 1106 előtt) friuli gróf alapított.
Fallal és árokkal vették körül 1446-1476-ban. Mai formáját 1751-ben nyerte el. A kolostort 1604-ben az ellenreformációban vezető szerepet játszó jezsuiták kapták meg és az övék is maradt a rend 1773-as betiltásáig. A kolostort és a környező földeket 1809-ben a Sankt Paul im Lavanttal-i bencés apátság kapta meg és az ő tulajdonukban van a mai napig.
Az első udvarban tornyosul a Mária Mennybemenetele-apátsági templom.
A belső udvaron nyári szabadtéri színielőadásokat tartanak, ezért az egyik felét pódium és székek foglalják el.
A főutca egyik polgárháza mögött rönkház rejtőzött.
A kirándulásom utolsó helyszínéül a négyezer lakosú Bleiburgot választottam. A városi fürdő előtt parkoltam le. Már innen jól látszott a dombra épült várkastély. A XII. századi alapokon XVII. század elején épült. Egy osztrák családtól érdeklődve megtudtam, hogy nem látogatható, mert privát. Ezt tiszteletben tartva csak az óvárost néztem meg.
Utcaszerkezete alapján fallal kerített lehetett, de ebből már nem találtam egy kis szakaszt sem. A város első írásos említése 1000-ből származik. Városi státuszt 1370-ben, vásárjogot pedig 1393-ban kapott. Az 1470-es években Bleiburgot háromszor is kifosztották a török portyázók. Tűzvész pusztított 1739-ben a hercegi tulajdonú városban. A vasút 1864-ben érte el a települést.
A késő gótikus Szt. Péter és Pál plébániatemplom kapuja zárva volt. Előtte régi bogárhátú Volkswagen parkolt.
A főtéren található az 1724-ből származó pestisemlékmű és pár XVI-XVIII. században épült ház is.
Az utazásom során Karintiában a Dráva és az
Alpok (Karavánkák) közötti részén járva szinte mindegyik településnek a szlovén
neve is ki van táblázva. Ez a térség már a kora középkorban vegyes lakosságú
volt. Karintia területére a VI. században települtek be a szláv karantánok és
létrehozták saját államukat. Karantániát a Bajor Hercegség 610-ben kebelezte
be, majd ezután bajorok kezdtek el betelepülni. Ezerháromszáz évig megvoltak
egymással békében. A XIX. századi nemzeti érzés felébresztésével, a
pánszlávizmussal bomlasztották először az összeforrt kapcsolatokat, ami a német
ajkúak részéről sem maradt válasz nélkül. Ausztria német annexiója után a térség
szlovén nemzetiségű lakói egyre erősödő diszkriminációtól szenvedtek,
Jugoszlávia megszállása után pedig teljesen betiltották a nyelv használatát itt
is. A megszállt Alsó-Stájerországból 60 ezer szlovént telepítettek ki, 1942
áprilisában pedig a bleiburgi kisebbséget is deportálták. A második világháború
után a Tito partizánjai elől menekülő horvát és szlovén katonák, civilek
Ausztriában kerestek menedéket. A brit megszálló hatóság 1945 májusában
Bleiburgban közel százezer hadifoglyot és menekültet átadott Jugoszláviának,
ahol egy részüket kivégezték, mások kényszermunkatáborokban pusztultak el.
A határt Ausztriából szűk úton a bányavárosnál Mežicánál (Mießdorf) léptem át. Az egykori ólom és cinkbánya száraz részén kerékpározni, vizes részén pedig kajakozni is lehet a föld alatt. A közel 300 év alatt (1665-1994) több mint 19 millió tonna követ hoztak a felszínre. Ehhez hatalmas hálózatot és vájatokat építettek a hegy belsejében. Ma több mint 800 kilométernyi út rejlik a föld alatt. Engem annyira nem érdekelt és egyébként is már alkonyodott. Két szép alpesi házon kívül mást nem találtam fotótémának.
Mariborban az autópályára felkanyarodtam és hajnal 1
órára már az ágyamban aludtam.
források:
Vitus kastély: https://sl.wikipedia.org/wiki/Dvorec_Viltu%C5%A1
https://de.wikipedia.org/wiki/Schloss_Wildhaus
Dravograd: https://en.wikipedia.org/wiki/Dravograd
https://de.wikipedia.org/wiki/Dravograd
Kemmeter kastély: https://www.facebook.com/watch/?v=389399632031645
Tscheppa-szurdok: https://kirandulastippek.hu/karintia/tscheppaschlucht-tscheppa-szurdok
Ferlach: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ferlach
Eberndorf: https://hu.wikipedia.org/wiki/Eberndorf
Bleiburg: https://hu.wikipedia.org/wiki/Bleiburg
