utazások: Valbruna ( Wolfsbach, Ovčja vas)

Az Alpok hármashatárában 807 méter magasan megbúvó főleg német nyelvű, de szlovénok által is lakott olaszországi kb. 150 lakosú faluba terveztem az egynapos utamat. Valbruna vagyis Wolfsbach illetve Ovčja vas szomszédja az általunk jobban ismert Tarvisionak. Vonattal megközelíthető, így számomra túrázásra kiszemelt hely lett. Az autómmal a Szentgotthárd közeli osztrák Fehringben parkoltam le, majd az elővárosi vonattal Grazig utaztam, ahol az osztrák vasút ÖBB által üzemeltetett IC buszában Klagenfurtig ültem. Onnan Villachba már újra vonattal jutottam el, ahol az udinei olasz személyvonatra léptem fel. A hosszú alagút után Ugovizza – Valbruna vasútállomáson bujt ki újra a fémkerekű.

A vágányok feletti felüljárón a dús füvű legelők mellett érni az egykori felvonó állomáshoz.

A völgy szájában a Saisera patak hídján átlépve kezdődik a falu.

A tűzoltóság épületén a német szövegből sejthető volt a lakosság legfőbb nemzetisége, amit a templom falán és a mellette álló általános iskolán továbbiak is megerősítettek.

temető a wolfsbachi templom mögött

A muskátlis házak semmilyen olaszos jelleget nem képviseltek. Néhol még a maroknyi szlovén lakosságra utaló táblák is feltűntek.

A lakói 1740-ig főleg a vasfeldolgozásából éltek. Egykor még ezüstbányája is volt Wolfsbachnak. Később gazdálkodásból és faipari munkákból élt a lakosság. A kétnyelvű német, szlovén családok mellé olaszok is betelepültek. Az egykori festői helyet az első világháború idején az olasz tüzérség már a háború elején elpusztította.

rommá lőtt Wolfsbach

A lakosság 1939-ben 250 fő volt, ebből a Mussolini - Hitler egyezmény alapján 154 helybeli költözött Karintiába és Stájerországba. Ma a turizmus biztosítja a megélhetést a helyiek túlnyomó részének.

A patak medrét követő aszfaltozott úton sétálva az első világháború 175 osztrák – magyar katona hősének temetőjénél fejet hajtottam. A sírköveken többségében német nevek vagy "unbekannter soldat" (ismeretlen katona) felíratok voltak olvashatók egy magyar mellett. Az évekig tartó könyörtelen állóháború után csatolták el ezt a térséget Ausztriától.

katonai temető Wolfsbachban

Földi János Károly sírja

harcálláspont az Alpokban az első világháborúban

Sziklákba vájt lyukakból igyekezték védeni a völgyet. A harcállások nyomai még száz év után is kivehetőek voltak.

A temető fölötti sziklafalról kisebb vízesés zubogott a mélybe.

A patak medre egyre telítettebb volt kőhordalékkal és a végén el is tűnt alatta. A Val Saisera (Saisera völgy) nevű parkolótól jó minőségű autózható köves út vezet az 1389 méter magasan fekvő Grego testvérek menedékházához (Rifugio Fratelli Grego).

Val Saisera parkoló

Én inkább a meredekebb hegyi ösvényt választottam. Egy lengyel házaspár zerge ügyességgel ment előttem. A vendéglő teraszán a hegyek panorámájában gyönyörködve ettem meg az ebédemet két gyenge sör kíséretében.

Grego testvérek menedékháza (Rifugio Fratelli Grego)

A teljesen németes külsejű szép pincérnő meglepetésemre csak angolul tudott az olaszon kívül. Elmondta, hogy 26 euro az ott alvás és 45 euro egy szoba ára egy főnek.

A távolban a sziklák tövében némi hó maradványát is felfedeztem a 2753 méteres Júliai-Alpok második legmagasabb Jôf di Montasio (Montasch) csúcsa alatt.

A menedékháztól még félórát gyalogoltam, ahol egy parányi tavacska után egykori lövészárkok, géppuskafészkek nyomai őrződtek meg. Innen visszafordulva kellemes fáradsággal ballagtam le, miközben ismét a virágokat és a falu házait fotóztam.