utazások: Palotabozsok

Palotabozsok legszebb háza

Családi kapcsolat felderítése okán indultam Baranyába. Arra haladva minden számomra érdekes fotótémáért megálltam.

A szomszédos Kéthely község főterét a templom előtt minden év jeles ünnepének tiszteletére nagyon figyelemre méltó módon díszítik fel. Az arra járók a fán lógó tojásokhoz maguk is aggatnak fel, így jelenleg 8 ezerre becsülhető az ágakon.

Kéthely Húsvét

Pécsvárad után az egykori bátaszéki vasútvonal mentén a fákkal benőtt síneken kívül még néhány romos épület emlékeztet a vonatközlekedés időszakára. Az országúttal párhuzamosan a Karasica patak túlpartján kifosztva árválkodik az egykori erdősmecskei állomás épülete.

Erdősmecske vasútállomás

A kettétört hársfa mellett a bezárt gránitbánya kirándulókat csalogat, akiket az őrépület falán figyelmeztető tábla utasítja a rendre. Némelyik pont megfogalmazása megmosolyogtató. ("Székletet elhelyezni tilos.") A sorompót megkerülve körsétát tettem a 700 méteres ösvényen.

gránítbánya Erdősmecske közelében

Palotabozsok

A mai napra a Mohácsi járásban a kilencszáz lelkes Palotabozsokot szántam alaposabb megtekintésre. Baranya keleti felén szinte mindegyik település kisebb vagy nagyobb mértékben német nemzetiségű. Csodálatos házaik kirívóan szépek.

Az úgynevezett Krepß-Haag kereszt 1868-ból Szent Flórián és Szent Vendel szobrával. Háttérben pedig az 1912-ben épült Krepsz ház.

Még a fel nem újítottakból is látszik, hogy egykori tulajdonosaik milyen módosak és jó ízlésűek voltak.

A németek 1724-ben a Dunán Ulmnál felszállva tutajon (Ulmer Schachtel) érkeztek és telepedtek le Palotabozsokon (Boschok) a dombokkal övezett, patak szelte völgyben. A térségből a törökök 1687-es kiűzése után az elnéptelenedett területre először rác telepesek érkeztek, de azok alacsony szintű gazdálkodási kultúrájából sok haszna nem volt a terület birtokosainak, így azokat fokozatosan kiszorították. A német lakosság szorgalma, szakértelme és kitartása a mezőgazdaságban, az állattartásban és a szőlőművelésben – a családonként kapott 15 hold földön - fejlődést, gyarapodást eredményezett. A népesség az 1732-es 120 főről 1776-ra már 1129-re növekszik.

A Szent Erzsébet katolikus templom 1773-ban épült a pécsváradi apát adományából.

A Szentháromságoszlopot a felirata szerint 1910-ben állíttatta Barbara Schmidt.

A kanyargós Pécs – Bátaszék vasútvonal 1904 és 1911 között épült meg, amelynek egyik önálló állomása Palotabozsok. Sajnos a 100. „születésnapját” nem érte meg. A vasútállomás a falu fölé emelkedik.

Jelenleg romos, de ajtaján benézve szorgos kezek glettelték a falát. A sarokban megmaradt az eredeti falfestés egy részlete, amit nem fognak eltüntetni.

Vasutas témájú múzeum lesz a helyiségekben. Külsejének vakolására még nem nyert pályázatot az önkormányzat. Sok sikert kívánok ehhez. Állítólag szenvedélyes vasúti emlékgyűjtők vitték el az állomásnév táblát. Az önkormányzat örülne, ha visszajuttatnák. A roskatag melléképület alatti lejtős út mentén a helyreállított néhány pince is bizalomkeltő a többi romos szomszédságában.

Az első világháború 81, a második világháború pedig 87 áldozatot követelt a fronton. Számukra állít emléket a ligetben levő hősi szobor.

Az 1938-as összeírások szerint Palotabozsokon 1845 fő lakik: 53 magyar, 1792 német viszont 1945-ben 1323 lakosa van a községnek, 455 magyar, 868 német.

A jelenlegi lakosság-összetétel a II. világháború után alakul ki. A német lakosság nagyobb részének „kollektív bűnösként” el kellett hagynia lakóhelyét. „Málenkij-robot”-ra 113 főt hurcolnak, a Szovjetunióba.

kitelepítettek emlékműve Palotabozsokon

Helyükre elűzött felvidéki magyarok és a Romániában nemkívánatos, Bácskát is megjárt, bukovinai székelyek kerülnek.

A Véméndi-patak völgyében található a Mária – vagy másképpen Szentkúti – kápolna, amely az itteni forrás (Kirchenbründl) fölé épült 1892-ben.

A másik kápolnát Szent Rókus tiszteletére emelték 1729-ben a pusztító pestisjárványt követően. A telepes németek kezdetben számtalan kórtól szenvedtek és fogytak.

Az önkormányzat 2009-ben vásárolt meg egy jellegzetes palotabozsoki sváb házat, amelyet felújíttatott és tájháznak rendezett be. Itt nemcsak a helyi német lakosság hagyományait és tárgyi emlékeit mutatják be, hanem a másik két népcsoport – a székelyek és felvidékiek – tárgyi és szellemi örökségét is. Sajnos, rossz időpontban érkezve nem láthattam belülről.

A temetődomb északi oldalán állnak a stációk, a három kereszt mögött kápolna nincs.

Az elhagyott - hozzátartozó nélküli - gótbetűs homokkő kereszteket szépen összegyűjtötték.

A település története a bronzkorig – Kr. e. III. évezred –nyúlik vissza, amelyet több szórványos lelet és hamvasztásos sír is bizonyít. A péceli kultúra mészbetétes edények népének és a rómaiaknak itteni megtelepedéséről vannak tárgyi bizonyítékok. A falut a középkorban először az 1015. évi pécsváradi bencés apátság alapítólevele említi. A Zsigmond kori Okmánytár Bosok néven tartja számon, viszont 1499-ben már Palutha-Bosok írásmóddal tűnt fel. A nevéhez kapcsolódó Palota nevéből arra lehet következtetni, hogy itt egykor várszerű építmény, megerősített kastély vagy palota állt. A török hódoltság ideje alatt a falu elnéptelenedik.

Palotabozsokról visszafordulva egy kisebb kitérőt tettem Somberekben (Schomberg) családi témában keresgélni egy vélt rokont. A tiszta, rendezett faluban egy régi ismerős családhoz is betértem, aki a helyi németségről mondott jó dolgokat.

Utamat folytatva a Mecsek északi lábánál Mánfa Árpád-kori templománál tartottam kisebb pihenőt.