Quedlinburg (Németország)

A magdeburgi városnézést követően a magánvasút motorvonatával 13:08-tól egy és negyed órát robogtam a Harz-hegység felé, Quedlinburgba. A nagyvárost a szélerőműgyár mentén hagytuk el. Ritkán álltunk meg a 60 km-es szakaszon. A vágányok mellett számos feladatát vesztett, kitört ablakú, grafittis vasúti épület romosodott. 

Az alig húszezer lakosú Quedlingburg állomása neogót stílusával Angliára emlékeztetett, viszont a kiszolgáló épületek igazi fabetétes német jelleget mutatnak. 

A Bode patak bal partjára a hídon átmenve kezdődik a nagy múltú egykori Hanza város központja. Külső gyűrűként régi villák veszik körbe. 

Hol védelmi célból, hol munkára fogva ágazik szét a patak csatornákra. A Harzweg hídja alatt a közlekedő autók alatt - nem zavartatva magát - gém vadászott apró halakra.

Elsőként a vármúzeumot szándékoztam megnézni, nehogy később zárva találjam. Egyre feljebb baktatva a favázas házak szegélyezte utcácskákban felértem a homokkő sziklára épült Szent Szerváciusz templomhoz. Ez az első német király, Madarász Henrik és felesége, Mathilde temetkezési helyén épült fel 1070 és 1129 között más korábbi épület helyén. 

a ponyvás álhomlokzat Quedlingburgban

Körötte védőbástyák ölelte reneszánsz kolostor. Egykori termei és szobái ma Vármúzeumként szolgálnak. Helytörténeti kiállításának egyik érdekessége egy fából készült börtöncella, ami II. Albrecht grófot tartotta „vendégül”.

II. Albrecht gróf facellája Quedlinburgban

A bástyára hajolva a lengedező hűs szellőben percekig gyönyörködtem a város panorámájában.

Egy másik irányban sétáltam le a Várhegyről, hogy az apró óváros szinte minden girbegurba utcáját az elragadó épületeivel bejárhassam. A második világháború pusztításai elkerülték, majd az elvtársak sem ártottak bájának, miáltal a legtöbb fennmaradt favázas épülettel bíró német város rangjában állhat.

Városfalából alig maradt meg pár méter és tornyaiból is csak négyet fedeztem fel az ötből. Ezekből három a Markgrafen Schlosshotel nevű szálloda szomszédságában áll. A valamikor csillagvizsgálónak is használt 42 méteres Lindenbeinturm a legmagasabb és árkádos párkányával a legszebb. A hotel megkerülésével még két torony tűnik fel a park fái között.

Lindenbeinturm

Markgrafen Schlosshotel

Markgrafen Schlosshotel Quedlinburg

Másik irányba haladva a Streckensturm csúcsa keltette fel a figyelmemet. Az eltűnt városfal nyomvonalán található a Szent Egyed templom, amely 1179 óta áll, mint a város legrégebbi temploma. Több átalakítást követően 1643-ban tornyot toldottak hozzá.

Szent Egyed templom Quedlinburg

A világörökségnek nyilvánított szép városban csupán néhány házat látni, amelyet még egyelőre nem újítottak fel. Ezek sem fognak kimaradni. 

Egy másik térre értem ki, ahol egykoron a fallal és temetővel körülvett Szent Benedek templom áll. Eredetileg román stílusban szentelték fel 1173-ban, majd 1233-ra már erősen gótikus vonásokat mutatott. Két különálló tornyát egy tömbbé építették össze, ami számomra inkább különös, mint szép. 

Szent Benedek templom Quedlinburg

A templomkertet 1811 –ben közegészségügyi okokból felszámolták, csupán az 1726-ban a Gephard családnak emelt mauzóleumát hagyták meg, amely jól beleilleszkedik a házak sorába. 

Pár lépésre van innen a Marktplatz a város főtere. Az 1310-re visszanyúló eredetű városháza reneszánsz homlokzatát vadszőlő levelek rejtik. Nem favázas, hanem téglából épített. A csúcsos gótikus ablakait 1616-ban cserélik ki a mostaniakra, majd a bejáratát áthelyezik a déli oldalra.

A cukrászdák, kávézók színes napernyői a fotósok bosszúságára mindig valamilyen mértékben belezavarnak a jó képek készítésébe.

Az órák óta tartó sétámba egyáltalán nem fáradtam bele, mert annyira gyönyörű minden utcája és háza, hogy nem lehet betelni Quedlinburggal. A nem középkori épületei is remekül illeszkednek a történelmi hangulatba.

A fák lombjaitól takarva alig látszik a külsejével nem kirívó Szent Balázs templom. Első írásos említése 1222-ből származik. Egy a X. századból származó építmény maradványai is megtalálhatók benne. A barokk átalakítás - a tornyot kivéve - 1711-től kezdődött. Bejutni nem sikerült, mert nem jó időpontban voltam ott. Megszomjazva kapóra jött a torony tövében vizét csurgató ivókút.

Újabb fordulóval a vár felé vettem ismét az utamat, de előbb egy a várost védő fal menti nemesi udvarra (Adelshof) néztem be. A felújítás még nem ért körbe, így az NDK –s idő lepusztultságának öröksége is megmaradt.

Adelshof Quedlinburg

Adelshof Quedlinburg

A vár déli oldalát a malomcsatorna felől a bezárt felgazosodott palotaszerű épület felől kerültem meg. Ez a múltszázad elején 1906 –ban épült majorsági központnak. Kertészeti iskola lett a falai között 1947-ben, majd 1968-tól középiskola. Illegális migránsokat helyeztek el benne 2015-ben ideiglenesen, hogy mentesítsék a halberstadti bevándorlási központ zsúfoltságát. A magyar határon felhúzott kerítés hatására csökkent az invázió, így ezzel Németország elhelyezési gondjai is enyhültek ami miatt 2016 szeptember 30-án bezárták.

a quedlingburgi vár déli oldala

Az elhagyott épület mögött ősi temető terül el. Végében ezer évnél is régebben áll a St. Wiperti templom és kripta. A német történelem egyik igen fontos emléke ez I. (Nagy) Ottó király (később a Német – római Birodalom megszervezőjének) korából a X. század elejéből. Román és gótikus stílusjegyek is kivehető rajta. 

St. Wiperti templom és temető Quedlinburg

A temető kapuján kilépve a házaktól mentes szakaszon a vár nyugati oldala felé igyekeztem. A körforgalomnál lépcsősoron a védőbástyákkal kerített Münzenberg kerületbe értem fel. Nevéből adódóan királyi, császári pénzverde működhetett itt, bár erre vonatkozóan nem találtak más bizonyítékot, viszont arra igen, hogy ötezer éve is lakott volt ez a dombhát. Szűk utcácskáiból színes házaitól csodálatos panoráma nyílik a vár nyugati oldalára.

a quedlinburgi vár a Mürzenbergről nézve

Estig a vonat indulásáig volt még időm és látnivaló is bőven. Egy másik lépcsősoron a történelmi központ felé vettem ismét az irányt, hogy a St. Nikolai (Szent Miklós) templom és környéke se maradjon ki. Építésének idején úgy 1222 körül új városnak számított ez a terület. Innentől van a Neustadt elnevezése. Réz borítású tornyai faszerkezetes házak piros tetőcserepei fölé csúcsosodnak. A Pölken utca térré kiszélesedett szakaszán, a Mathild szökőkút kávájától fényképezhető a legjobban.

Pölkenstrasse Quedlinburg

Mathild szökőkút Quedlinburg

St. Nikolei templom Quedlinburg

Szent Miklós templom Quedlinburg

A St. Nikolai templomot is mesébe illő házak vették körül, amik a szürkületben még fotózhatók voltak.

Quedlinburg favázas műemlék ház

Ezek után betértem a sarki sörözőbe. Már szinte porzott a vesém egy igazi német sörre. Eddig a szomjamat csak üdítővel mertem enyhíteni, nehogy a fényképeim ferdék legyenek. A csapos a drágábbik habosat rakta elém. Jól tette, mert nem akartam spórolni a németek nemzeti italán. Négy jókedvű melós is csúsztatta a vesemosót, miközben a vasútállomásra vezető út iránt érdeklődtem. Magyarságomat el kellett árulnom, ami nagyon pozitívan hatott rájuk. Irigykedtek, hogy milyen remek ország vagyunk, amiért kerítést építettünk a migránsok ellen. Bezzeg Németország …. – mondták panaszaikat ezerrel. A következő sört már fizették nekem a kulturált tiltakozásom ellenére.

A teljes sötétedés júniusban már 22 óra körül volt hazánktól északabbra. A főtér lámpás kivilágítását megnézni és ahhoz visszamenni már fáradt voltam. Inkább lebattyogtam a vasútállomáshoz és 22:41 órakor elkezdtem hosszú utazásomat haza. 
Két átszállást követően Lipcsében a hatalmas főpályaudvar csarnokában töltöttem éjjel bő két órát. Az egyik vágányon régi korok mozdonyai és motorvonatai álltak. A padon való bóbiskolás helyett ezeket jártam körbe. 

Lipcse főpályaudvar

Lipcse főpályaudvar

Lipcse főpályaudvar

A pénzbedobós terepasztal szerelvényeit nem mozgattam meg. 

A hajnali indulást követően az ablakon érdemes volt kinézni, mert már pirkadt. Drezda vágányait akkora csarnok nem fedi, mint a másik szász városban, de így is jelentős. 

Drezda főpályaudvar oldalról

Drezda főpályaudvar

Az Érchegység szászországi oldalán Bad Schandauban a túlfelén pedig a cseh határvárosban Děčínben (németül: Tetschen) kellett vonatot váltanom. 

Bad Schandau

 Děčínben / Tetschen

Prága főpályaudvarát is látványos boltívek fedik. A Budapestre tartó Metropol nemzetközi vonatra tolongtak az utasok, de szerencsére két nappal előbb meg tudtam venni rá a helyjegyet.

Prága főpályaudvar

Prága főpályaudvar

Prága főpályaudvar 

 

A folyóparti területek mindenkor kedvelt helynek számítottak az emberek letelepedésére. Quedlinbugot nem az őskortól mutatom be, hanem csupán a német történelemben betöltött szerepét emelem ki. A várhegy lábánál koronázták meg 919-ben Madarász I. Henriket. Ő és utódai tették Quedlinburgot a Német Királyság politikai központjává. Itt is temették el, majd özvegye, Mathilde királynő kollégiumot alapított az egyházi pályára lépő nők számára, amely fenn is maradt közel 900 évig. A város történelmének jeles pillanata, amikor a 973-as quedlinburgi birodalmi gyűlésen minden jelentősebb európai állam uralkodójának küldötte kifejezte hódolatát a Német-római Birodalom megszervezője, I. (Nagy) Ottó előtt. Magyar szempontból pedig különösen érdekes, hogy a folytonos kalandozásoknak mondott rablások után, a Nyugat felé nyitó Géza fejedelem követei is ekkor, itt tárgyaltak először I. Ottó császárral.

A Liudolf-ház uralkodása alatt pompázott a város, ennek pedig ma is meglátszik a nyoma az egyházi örökségekben. Nem lehet kiemelni legnagyobb vonzerejét, az egész város képe együttesen alkotja azt a szépséget. A favázas épületek összesen több mint 80 hektáros területet tesznek ki a város alapterületéből. Szépségét az UNESCO is elismerte, ugyanis a világörökség részévé nyilvánította.