Ünnepi hangulatban indultunk el augusztus 20-án kirándulni a nap első céljaként Jákra a római katolikus apátsági Szent György templomhoz.
A fél 10 órakor kezdődő miséről lekéstünk. A kijövő hívekkel a főkapu előtt félkörívben vettük körbe a kenyéráldó papot.
Az 1220 és 1256 között épült monumentális bazilika hazánk román stílusú építészetének kiemelkedő szimbolikus alkotása, amely a kevés épségben fennmaradt magyar középkori nemzetiségi monostorok egyike. Mellette a kerek Szent Jakab kápolna 1260 körüli, de alatta egy korábbi nyomának körvonala vehető ki. Hozzánk hasonlóan számtalan turista fotózta az egyházi építészet remekeit az egykori temető a cinterem helyén a templom udvarán.
Kapuja 1663-ban épült.
A falu felé a stáció mentén érni le a macskaköves lejtőn. Néhány lépést tettünk a környéken, de más látványosságot itt nem vettünk észre.
A templom mögött a nem látogatható helytörténeti múzeummal szembeni épületben a mosdót keresve szentes témájú képeket találtunk sűrűn egymás mellett a falakon.
Kijövet a kis téren egy uborkafa és Jáki Nagy Márton szobra áll. Ő Vas és Zala vármegyei ispán volt 1215-1245 között és szlavón bán 1224-ben. Ő alapította a Jáki templom elődjét és a hozzá tartozó majd a török által teljesen elpusztított kolostort. Születési ideje ismeretlen, de nem érte meg a templom befejezését. Szobrán a kezében kedves temploma látható.
A XIII. században épült Ják nemzetség lakótornyát kőfal részlettel érzékeltetik a XVIII. század végén épült egykori múzeum sarkánál.
Néhány korty után a hőségben az Őrség felé vettük az utunkat. A csupán 170 lakosú szomszédos Nagykölked megmaradt szép házait és templomát pár perces leállással lencsevégre vettük.
A 8-as főútra kiérve Csákánydoroszlóig gurultunk, ahol a kereszteződésben a vaskos platán árnyékában a Kati étteremben ebédeltünk. Őriszentpéterre tartva az ivánci Sigray kiskastélyra volt rálátásunk, így csak azt tudtam fotózni mivel a szebb nagyobbat a park fáitól takarva nem lehetett. A kapu zárva volt, mivel jelenleg egy szociális intézmény működik, ezért nem látogatható így más fényképét töltöttem fel.
Őriszentpéterre érve kissé csalódtunk, mert nem volt sok népi építészetet megőrzött háza. Nevének első tagja egykori határvédő szerepére utal. A buszmegállók kedves kis kuckókként javítják a falu képét.
Az ezer lakosú település szélén áll már 800 éve a kis román stílusban épült Szent Péter templom. A XIV-XV. században gótikus stílusban bővítették, majd 1550 táján erősséggé alakították: bástyákkal, sánccal és mély árokkal vették körül. Az egykori csapóhíd helyén most szűk töltésen jutottunk át a sírkertbe vagyis a cinterembe, amely közepén magasodik a keskeny tornyu templom. Oldalán kivehetők a régebbi román és a későbbi gót stílus építési jegyei. A sekrestyén keresztül egy kedves idegenvezető hölgy kísért be minket és részletesen elmondta a parányi templom történetét.
A freskóiból csak pár négyzetdeciméternyi maradt a középkori tűzvész miatt. A reformátusok száz évig használták és az ő örökségük a néhány megmaradt szöveges rész a vakolatban, ami már nagyobb terjedelmű.
A szomszédos 200 lakosú Szalafőre kanyarodtunk. Innen ered a Zala, amely itt a kelte időkből maradt nevét őrzi. A Szalai vezetéknevűek is tulajdonképpen Zalaiak. A kis híd alatt csörgedező erecske helyett csupán dús növényzetet láttunk, de vizet egy cseppnyit sem. A falut itt is a dombokon kis csoportokban néhány ház összessége alkotja vagyis szeres település, amely őrzi a honfoglalás kori szerkezetét. A Pityerszer részen több zsúpfedeles rönkből épült lakóházat és gazdasági épületet láttunk falumúzeum formájában, amelyek eredeti környezetükben állnak. Nevét valószínűleg a réti pityer (Anthus pratensis) nevű madártól kapta, amely itt nagyobb tömegben tartózkodott.
A kecskék és a szamarak karnyújtásnyira voltak a tájházak mögött. A szlovén határ irányában néhány száz méterre bölényrezervátum van. Nekünk csak három barna folt volt látható a messziségben, így nem tudtuk tanulmányozni őket.
Haza felé Körmend belvárosában a XV. század óta uraló várkastélyt néztük meg. Lesújtó ennek az épületnek a kopottsága. Körbejárva még az egykori lőrések nyomai is kivehetőek a málladozó falakon. Az egykoron mocsaras vizesárokkal körülvett négyszögletes várnak sarkait kerek tornyokkal erődítették meg.
Legutóbbi tulajdonosai a főnemesi Batthyány család volt 1604-től. Régebben még Kővágóőrsi családnevet viseltek, majd egy szabadbattyáni birtok megszerzését követően lettek Batthyányiak. Az udvar közepén egykori urának a szegények orvosának mondott híres herceg szemészorvosnak Boldog Batthyány-Strattmann László (1870 – 1931) szobra áll.
A szemészeti beavatkozásra specializálódott kórház a kastélyhoz tartozó különálló épületben volt, amelyet a szocialista korszakban cipőgyárnak használtak. A múzeum bejárata fémkeretes üvegajtó, ami nagyon nem illik az úri épülethez. A kastély sorsa a második világháború alatt és után kifosztva szovjet laktanya lett 12 éven át. Kandallójára cirill betűket véstek. Egy festmény maradt meg csupán, amely Habsburg Mária Teréziát ábrázolja, mivel a szovjet katonák Katalin orosz cárnőnek vélték.
Három terem emlékeztetett minket a hercegi család környezetére. Helytörténeti anyagot, cipő kiállítást és kápolnát nézhettünk meg a vastag falak között.
A határ menti városból egy svunggal még alkonyatkor hazaértünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése