utazások: Olaszország: Castelfranco

December elején a kellemes hőmérsékletű Olaszországban használtam ki az ingyenes vasúti utazási lehetőségemet. Az Alpok és Velence közötti térség kevésbé ismert városkáit terveztem úti célként. Szerda délután indultam nagykanizsai és gyékényesi átszállással Zágráb felé a Rippl-Rónai IC-vel. Semmilyen pótdíjat nem kellett a határtól már váltani. Az egyik besorozott vasúti kocsival még Szlovénia fővárosába is el tudtam jutni. Ott a Münchenbe tartó nemzetközi vonattal az első osztrák városig Villachig kellett utaznom. Innen hajnalban három órás várakozás után a Bécsből Velencébe tartó expresszre léptem fel. Az osztrák viszonylatra nem volt jegyem, amit pótdíjmentesen a vonaton meg tudtam váltani. Az Alpok szépségéből az éjszakai utazás miatt semmit nem láttam. Trevisoba 7:46 órakor érkeztem, de nyomban átszálltam Castelfranco felé.

Félórányi vonatozással értem oda.

A hangulatos állomásról pár száz méterre található a 33 ezer lakosú város középkori magja, amelyet vizesárok ölel.

A kis hídon túl a várkapu hatalmas négyszögletű tornya áll, rajta órával.

A gótikus kapunyíláson jutni a négyzetalapú óvárosba.

A reneszánsz vezető velencei mestere a fiatalon elhunyt Barbarella Giorgione szobra a várfal előtti sétányon áll.

Életművét mindössze alig több mint tíz év alatt alkotta meg. Itt töltötte gyermekkorát, a házak falain itt tette próbára ifjúi ecsetjét.

Talán itt festette Madonna-képét is.

Múzeumával szemben barokk templom áll, amely előtt és belsejében is Jézus születésének eljövetelére emlékeztetésül Betlehemet építettek. Az utóbbinál Castelfranco makettja szolgált háttérként.

Az egyenes utcácskákban a régi házak között kisétáltam a másik várkapun.

A híd és a sarokbástyás várfal visszatükröződött a várárokból.

A kb. negyed négyzetkilométernyi védett terület már a középkorban is hamar szűknek bizonyult, így azon túl is építkeztek. Árkádos házainak egy része is ebből a korból való.