Vranov nad Dyjí (Frain) Dél-Morvaország 7/5.

Balatonszentgyörgyről 5 óra 44 perckor indultam el a belföldi gyorssal. Kelenföldnél az új metrón jutottam át a Keletibe. A Móricz Zsigmond körtérnél egy kép készítésére kiléptem a metrókocsi ajtaján, amíg az a ki- és beszállóknak kinyílt. 

Budapest, Móricz Zsigmond körtér metróállomás

Fővárosunkból Breclavba (Lundenburg) késve ért az EC vonat, mert Pozsony körül egy szemből érkező műszaki hibás tehervonat megkésleltetett minket. Sajnos ennek az lett a következménye, hogy Znojmoba (Znaim) is késve értem a csatlakozó vonattal. Innen perceken belül busz vitt a 20 km-re lévő egykoron németek által lakott Vranov nad Dyjí (Frain) felé. Az utolsó kilométert a busz a szerpentinen leereszkedve ért a belvárosi megállóba, ahol kiszálltam. 

A házak teteje fölé magasodó várkastélyra az apró főtérről a Szentháromság szobor mellől nyílik az egyik legjobb rálátás.
  

A főutca kanyarát követve a Dyje (Thaya) hídjához jutni, amely a belvároska mellett, a templom és a paplak dombja alatt áll.

A kalózfigurás vendéglőnél balra fordultam, de a bitumenes útról a parkolónál nem tértem le az ösvényre, ami szintén a várkastélyhoz vezet. 

A vármúzeumhoz bosszúságomra háromnegyed ötre értem fel, de ekkor már csak a kijövők számára volt nyitva a várkapu, így a külső szépségével kellett megelégednem.

A vasrácsos kapun kívülről sikerült pár fotót készítenem, majd a főúton pár száz métert haladva a bunkerek egyikéhez sétáltam. 

Innen vissza a várkastély közeli szálló mellett az erdőben tettem egy nagy kört a forrásházig. 

Az ágakhoz érve egy potyautast kaptam, amit itthon vettem észre a bőrömbe furakodva. A várkastély másik fáktól rejtett oldala alatti ösvényen a csörgedező patak mentén pár szép üdülőház közelében a Dyje (Thaya) folyó másig közúti hídjáig értem.

A folyás irányában a parton a pisztrángozókat és a turistákat köszöntve kb. egy kilométert sétáltam, ahol egy gyalogos kötélhídon a másik sziklás partra átjutva fordultam vissza.

Régi házacskák, német feliratú (Erbaut 1897) kápolna, vendéglő után a kiindulási pontomhoz a Szentháromság térre értem vissza. A buszmegálló sörözőjében másfél órát két pohár sör megívásával töltöttem. A szomszéd asztalnál ülő korombeli cseh férfiak áthívtak beszélgetni hozzájuk. Ausztriában vendégmunkásként megtanultak németül, így nyelvi problémáink nem voltak a vidám trécselésünknek. Znojmoba (Znaim) sötétedés előtt értem vissza.

Vranov nad Dyjí (Frain) ez az osztrák határ közeli nyolcszáz lakosú városka csodás várkastélyt rejt a Dyje (Thaya) folyó kanyarulata fölé magasodó sziklán. Luxemburgi Zsigmond adományozza 1323-ban Heinrich von Leipa-nak a várat városokkal, malmokkal tavakkal és erdőkkel együtt. Ő elismert vezetője volt az arisztokrata ellenzéknek és az egyik legerősebb uraság. Abban az időben a gótikus vár uralta a völgyet, mesterien kihasználva a hely természetes előnyeit a kanyargó folyót és a szűk sziklás hegyfokot. Ez akkor a Morva hercegség védelmi rendszerének végvári része volt. Ekkor épült a csarnok, a kétemeletes torony, a kápolna és a lakópalota. A XV. században gyakran cserél gazdát. Tűz pusztítja 1665-ben, így elhagyottá válik. Gróf Michael Johann Althann 1680-ban megvásárolja azzal a céllal, hogy létrejöjjön egy modern, kellően reprezentatív kastély, amely belsejével is megfeleljen a megváltozott idők igényeinek. Építészként a közép-európai barokk egyik legnagyobb egyéniségét az udvari építészt Johann Bernhard Fischer von Erlach-t választották. Összesen 25 helyiség mutatja be a kifinomult kultúrát a késő XVIII. századig. Figyelmet érdemel Althann gróf díszes hálószobája, a hölgyek szalonja, a szobrok, a fürdőszoba kőmedencéje, a férfi szalon festményei, a kis és nagy étkező, a galéria. A belső tereket gazdag stukkó és festett díszítések teszik látványossá. A kandallók, csillárok, cserépkályha, bútorok, szőnyegek a tízezer kötetes könyvtár, a kerámia gyűjtemény és az Althann család portréi is növelik a múzeum látványosságát. A berendezés egy része a második világháborúban eltűnt.

Znojmo (Znaim) Dél-Morvaország 7/4.

Mikulov (Nikolsburg) után az osztrák határ mentén a bunkerokkal szegélyezett cseh vasútvonal következő városa a harmincötezres Znojmo (Znaim).

A nyolcvanas években jártam itt utoljára, amikor egy kopott, üres városnak látszott. A csehek gazdaságára nagy csapást mért a 3 millió német vagyis a lakosság harmadának kitelepítése, majd a kommunisták negyvenéves uralma. Pénzt akkor alig költöttek a pazar épületekre, amelyek állapota folyamatosan romlott. Néhol ízléstelen kockaformájú áruházakkal, szobrokkal igyekeztek megbontani az egységes történelmi belvárosok képét. Ez megváltozni látszik, mert a gazdaságuk erősödik és a műemlékek felújítására sokat fordítanak. Olyannyira sikeresek ebben, hogy a határra bátran kirakhatnák „CSEHORSZÁG MŰEMLÉKORSZÁG”. A mellékelt fényképeim tanúsítják szavaimat.

Régi, de jó állapotú nosztalgikus motorvonattal értem Znojmo (Znaim) állomásra. 

A fotocellás ajtón kilépve a szemközti utca irányába indultam, hogy a Dyje (Thaya) folyó bal partján a sziklafennsíkra épült óvárost megismerjem. Egy körtér közepén géppuskáját magasan tartó elavult ideológiájú partizánalakos bronz szobor áll. Az egykori vizesárok és várkapu helyén. A gimnáziumnál kezdődnek Znojmo (Znaim) legrégebbi házai.

Föléjük magasodik a városháza XV. századi késő gótikus kilenccsúcsú tornya, amely dupla fiatornyos sisakjával 66 méter.

Znojmo a városháza tornya

A főtér egységét elrontja a szocializmus ízléstelenségével épült nagyáruház. Eddigi kirándulásaim során kihagytam a fényképezésből az ehhez hasonló torzókat, de most elrettentő példaként kivételt tettem. 

A város legmeghatározóbb egyházi épülete a gótikus Szent Miklós templom, amit 1348-ban IV. Károly császár építtetett.

Általában Morvaországban ritkán lehet a templombelsőket megcsodálni, mert a kapuk zárva vannak, de itt még Szent Bonifáciusz díszkoporsója is megtekinthető volt.

A kétszintes, párkányos még régebbi Szent Vencel kápolna pár lépésre áll innen, amely szintén a várfalon húzódik és szép kilátást nyújt. 

A sörösök szentélye a túloldalt áll. A morva őrgrófok egykori várának egy része a Hostan Sörgyárnak ad helyet. A kapujában a PIVOVAR-ban ittam az eddigi legfinomabb habos italt az 5,5 százalékos Bittner sört. Egy üvegnél többet nem mertem kortyolni, mert az a további fényképezés minőségére kedvezőtlenül hatott volna.

Sétám során a várfal alá vezető parkos ligetbe jutottam le egy kanyargós lépcsősoron. A patak mentén egy vízerőmű épülete és duzzasztógátja található. 

A folyót elérve ismét házak kezdődnek.  Merészen a sziklafalon csüng az első, ami az energiaellátó üzemhez tartozik.

Érdekes viaszfigurák bukkannak fel szikladíszként. Az egyik kerékpárost, a másik régi ruházatú pilótát, a harmadik üldögélő demizsonost formáz.

Egy hidacska tövében ósdi agrárgépek gyűjteménye között kisvendéglő várja a betérőket.

A folyó távolabbi szakasza fölött vasúti híd ível át magasan, amely mögött a XI. századi kápolna helyén épült Klosterbruck (Loucky kláster) premontrei kolostor hatalmas tömbje áll. 

Az óvárosba vezető utcácskán felgyalogolva ismét régi házakat, templomokat, tereket és várfalakat fényképeztem, majd a verőfényes délutánon egy korszerű mellékvonali motorvonattal hagytam el Znojmot (Znaim).

Znojmo (Znaim) izgalmas és fordulatos múlttal rendelkezik. A legérdekesebb történet a mi Zsigmond királyunkhoz fűződik. Az osztrák herceggel IV. Alberttel 1404-ben összefogott a hírhedt rablólovag Sokol kifüstölésére. Az védekezésként biológiai fegyverként fekáliával töltött hordókat guríttatott a vár alatti táborba, aminek hatására kitört a vérhas járvány és a két uralkodó is elkapta a betegséget. Az orvos speciális kúraként Zsigmondot és Albertet fejével lefelé lógattatta egy napig, hogy a rossz levegő kimenjen a szájukból. A herceg belehalt, de Zsigmond túlélte, mert keményebb fából faragták. A várossal nem volt szerencséje, mert 1437-ben felesége Cillei Borbála ellen indított a várfalak alatt ostromot, amikor valahogy megérezte élete közeledtének végét ezért díszruhába öltözött, felvette az utolsó kenetet, halotti misét rendelt, felült a trónjára és meghalt. 
Mátyás királyunk hadai is csatáztak itt Podjebrád Györggyel, ami után 1468-1490 között a város magyar fennhatóság alatt volt.