Augusztus közepén Pécs felé
robogtam Zselic erdős dombjain át, amikor a 67-es főút mentén a 780 lakosú Szentlászlón
egy csodálatos sváb házra lettem figyelmes. Egy órácskára volt időm megállni,
mert a baranyai székhelyre az ígért érkezésemig ennyire tellett. A
gyógyszertárnál egy úr a falu bemutatásában azzal segített, hogy a legilletékesebb
személyt a falu „kultúrfelelősét” odaküldte hozzám. Érkezéséig pár házat lencsevégre kaptam.
A hölgy a templom mögötti
csodálatos külsejű Csuhémúzeumot mutatta be először. Népművészeti alkotóházként
is működik, ahol foglalkozás körében néha fiatalok, érdeklődők sodorják a csuhét
dísztárgyakká és játékokká. A csuhézás hagyományát a felvidéki Naszvadról
1947-ben kényszerrel idetelepített magyarok hozták magukkal. A több mint 300
darabos csuhé gyűjteményben a helyi alkotások mellett más hazai, felvidéki,
erdélyi, kárpátaljai és vajdasági alkotások is találhatók. Évente nagyobb
rendezvényként a Kukoricás nap kapcsolódik a gyűjteményhez, amelyet minden év
október második hétvégéjének szombatján szerveznek meg. Ezen a kukoricával és
annak élelmiszeripari, gasztronómiai, valamint kézműves felhasználásával
ismerkedhetnek meg a résztvevők előadások, kiállítások, ételkóstolók, kézműves
bemutatók, játszóházak, népi sportjátékok és kulturális műsorok keretében.
 |
| Csuhémúzeum |
 |
| a falu címere csuhéból |
Innen ahhoz a főút melletti tájházhoz
mentünk, ami először keltette fel a figyelmemet. Ez egy korhűen felújított
épület, amiért a Németországban élő tulajdonosnak jár a köszönet.
Visszavásárolta ősei ingatlanát, amelyet teljesen felújíttatott, megtartva a
régi sváb építészeti stílusjegyeket. Négy helyiséget átadott az önkormányzatnak
a helyi népviseletek, használati tárgyak gyűjteményének. A kiállítás
bepillantást ad a telepes német, az elűzött felvidéki és a Horvátországból menekült
lakosság, egyszóval a szentlászlóiak életébe. Idegenvezetőmtől itt elbúcsúztam.
A templomkapu zárva volt, így a
gondnokhoz kellett bekopognom, aki beinvitált addig, amíg a haszonállatait
megetette. Két bokafogó puli kíséretében jutottam az udvarába. A pajtája sajnos leégett,
de még romosan is jól kivehető rajta a sváb építészet. Állítólag
a falu legrégebbi háza az övé, így az eredeti ablakokhoz hasonlóakra kellene majd kicserélni a mostanit, amit évtizedekkel ezelőtt a modernizáció jegyében
raktak be.
 |
| pajta |
Házába belépve a kemencét és a maga
festette csángó és sváb mintájú csodálatos bútorait mutatta meg.
A barátságos társalgás után a felújított,
hófehér katolikus templom felé indultunk. Ez egy korábbi fatemplom helyén áll,
amit 1821-ben szenteltek fel Szent László tiszteletére. Állaga az 1980-as
évektől sokat romlott. A tető beázott, a torony, amely nem volt összekötve az
épülettel elvált a templomhajótól, 43 centiméternyit dőlt keleti irányba. A 9,5
cm-es süllyedése miatt pedig bemozdult a karzat, amit alá kellett dúcolni,
veszélybe került az ott lévő Angster-orgona is, megrepedeztek a falak, a
deformáció miatt megfeszült a tetőzet lécezése, a torony életveszélyessé vált.
Vasbeton cölöpökkel állították meg a torony további dőlését. Visszahúzatni már
nem lehetett a templomhajóhoz.
Nyolcvan, többségében német
vezetéknevű I. és II. világháborús hősnek állítottak kőkereszteket a templom
előtti téren. A malenkij robotra elhurcoltak is megérdemelnének egy emlékoszlopot.
A falu nagy tragédiájának 50.
évfordulóján a ki- és betelepítések megemlékezésén avatták fel a temető előtti
területen az „Anya a gyermekével” márványszobrot. Egy anyát ábrázol, aki
kendőjébe öleli gyermekét. Az alkotás metaforikus jelentésű. Nemcsak az
anya-gyermek viszonyt fejezi ki, hanem a szülőföld és a beleszületett ember
viszonyát is. Azok, akiket innen ki- vagy betelepítettek, az anyától, a
szülőföldtől való elszakadás fájdalmát szenvedték meg.
A Szent László
szobrot 1996-ban, a millecentenárium évében avatták fel, az iskola előtti
parkban a falu névadójának tiszteletére. A bronzszobor a Győrben őrzött
hermának hű mása.
 |
| a győri Szent László herma |
 |
| Szenlászlón Szent László hermájának másolata |
Egykoron
vasútja is volt a falunak, amit 1976-ban felszámoltak. Nagy felelőtlenségnek
bizonyult, hisz ekkor még sokkal kevesebb személygépkocsi közlekedett. Az
utasok Kaposvár vagy Szigetvár felé indulhattak. Az állomásépület és a raktár
még jó állapotban van.
A falu
határában egy másik nem üzemelő épületet is találni, ami egy külföldi tulajdonban
álló bezárt sörfőzde. Jobb sorsot érdemelne.
Ajánlom minden
67-es úton közlekedőnek, hogy hozzám hasonlóan térjen be Szentlászlóra ebbe a
barátságos és vendégszerető magyar-sváb községbe.
Szentlászló Szigetvár
vonzáskörzetéhez tartozik. Somogy vármegyétől 1950-ben csatolják át Baranya
megyéhez. Az írott forrásokban először 1237-1240 között bukkan fel. A község
neve a falu templomának védőszentjére, magyar szent királyunkra utal. Ősi lakott
hely. A mai plébánia területén levő, elnéptelenedett Margitapuszta az 1333. évi
pápai tizedjegyzékben önálló plébánia volt. A plébánia egész területe, mint
Szent László király adománya, a pannonhalmi apátság birtokaként szerepelt, mint
a zselici kanászok szálláshelye. A török hódoltság alatt azonban nem laktak itt
folyamatosan. A XVIII. század elején magyar-horvát vegyes lakosság élt a
településen. Németeket telepítettek be főleg a Duna felső folyásának vidékéről
1774-ben, majd 1784-1792 között. Ekkor a helység jórészt németnyelvűvé vált.
Még 1930-ban is
751 német anyanyelvű és csak 105 magyar lakója volt. A második világháború után
ezt kegyetlen ki- és betelepítésekkel megváltoztatták.
A legutóbbi
népszámláláson magukat németnek vallók aránya Szentlászlón ma már a teljes
népességen belül sajnos 30% alatt van. A Német Kisebbségi Önkormányzat 2002-ben
alakult meg, az általános iskolában pedig nemzetiségi oktatás is folyik. A
községben óvoda, valamint alsó és felső tagozatos általános iskola működik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése