Miután Wernigerode
gyönyörű belvárosát megnéztem a szűnni nem akaró esőben húszperces buszozás
után 12:44 órára Derenburgba értem. Ez a 2,6 ezer lakosú városka a Harz hegység
előtti síkság szélén fekszik 155 m magasan a tengerszint felett. A térség azon
kevésbé ismert csodálatos faszerkezetes házakból álló városkája, amely
képviseli a hagyományos német építészetet.
most lakóház, de egykoron kórház volt |
általános iskola |
A gyors folyású
Holtemme patak mellé épült. Az őskorban itt élőktől is maradtak emlékei. A
városszéli sírokból az ásatások során teljes csontváz, kerámiaedények, kagyló
ékszerek, üveg és borostyán illetve egy kis aranymedál kerültek elő. A szomszédos
település Benzingerode szélén menhirek (faragatlan függőleges őskori
kőoszlopok) is találhatók.
Kétórás séta
alkalmával jártam végig csendes utcáit. A buszmegállóval szemben található a
központja a Marktplatz. A régi városháza 1764-ben leégett, amelyet 1789-ben
újjáépítettek és a mai napig is testületi ülések megtartására használják.
Mögötte a Szentháromság
templom XIII. századi ferde tornyai tűnnek fel. A román kori templomhajót le
kellett bontani és helyébe 1727-ben barokk stílusban épült meg a másik. Már
1014-ben állt itt egy régebbi templom. Erről a tornyok közepéig megmaradt
sötétebb kövekből álló falrész tanúskodik. Minden ajtaja zárva volt.
Derenburgban lakó ismerősömet kértem, hogy utólag csináljon nekem fényképeket a
templom belsejéről, de nem tartotta annyira látványosnak, így nem küldött.
Várost védő falai
már régóta nincsenek, de az utca elnevezésekből (pl.: Burgstrasse,
Obermauerstrasse stb.) tudható, hogy volt. Az első vár, valószínűleg a mai
Szentháromság templom (Trinitatiskirche) helyén volt. A további magyar
betörésektől, hogy megvédje Szászországot I. Heinrich meghagyta, hogy mindenütt
erős várakat építsenek. Királyi parancsra a vár védelmében és őrzésében minden
kilencedik férfinak szolgálnia kellett, a környező falvaknak pedig élelmezniük
kellett őket. (Később hasonlóan cselekedett IV. Béla királyunk a mongol-tatár
járást követően.)
Az egész belváros
egységes képet mutat a faszerkezetes házak sorával. A régebbiekben több az
elhajló gerenda.
Gazdasági épületei
is egységes sort alkotnak. Az egykori városfal nyomvonalán húzódnak, amely
köveit feltehetően felhasználták hozzájuk.
Párat még találni
az utolsó nagy tűzvész (1677) előtti időkből is. A lángokban 1720-ig a
német nyelvű területeken nemcsak házak, hanem boszorkányoknak mondott asszonyok
is elégtek. Az 1555-ös derenburgi ősnyomtatvány erről számol be.
Ritkán gazdátlan és
romos állapotú házat is találni közöttük. A felújításuk csak környezetbe illő stílusban
lesz majd lehetséges.
Az NDK korszak
szürke házainak többsége sok színben megújulva igazi turista látványossággá
vált.
A parkos,
vadászkastély jellegű szálloda az óváros mellett található. Elegáns bútorzattal
berendezve fogadja a vendégeit. Egy helyen még nosztalgiából az ablakból
lógatva NDK zászlót is láttam.
A városka egyetlen
múzeuma az Indián Múzeum a Holtemme patak kanyarulatában található.
Innen 28 perces
buszozással Halberstadtban folytattam a kirándulásomat, ami következő részben
lesz olvasható.
Derenburgot 935-ban kapta meg hűbéri adományként rendkívüli
hűségéért gróf Hans von Blankenburg a magdeburgi birodalmi gyűlésen I. Heinrichtől
(Madarász Henrik). Az Itáliába való költözése miatt III. Ottó meghagyta
kormányzónőnek Mathilde von Quedlingburg apátasszonyt a 993-as derenburgi
birodalmi gyűlésen. Az Ottó császárok gyakran derenburgiakat neveztek ki
nádornak. A települést 1009-ben II. Heinrich átadta a királyi udvarral együtt a
gandersheimi káptalannak, ami így elvesztette politikai jelentőségét. A
Gandersheimi Apátság adományképpen később másoknak a Regenstein grófoknak adta
a derenburgi birtokot. Ezután évszázadokig Derenburg történelmét a Regenstein
grófok határozzák meg. A XIV. században harcok színtere lett a város a
Regenstein grófok és a halberstadti püspök között, amely során kirabolják a
Derenburg uradalmához tartozó falvakat. A derenburgi első kastélyt már 1126-ban
II. Friedrich von Sommerschenburg lerombolja. A városfal a XIII. században épül
fel, amit a harmincéves háború (1618-1648) pusztított el.
Az 1623-as évben 6000 lovas és zsoldos kifosztotta a helyet
gróf Schlick tábornagy vezetésével, miközben a város nagy része leégett. Az
1677-es újabb nagy tűzben további 110 épület és a templom tornyai pusztulnak
el. A Porosz Királyság 1701-ben a derenburgi uradalmat újra magához csatolja és
csapatokat állomásoztat a városban. Az utolsó boszorkányégetés a német nyelvű
területeken feltehetően 1720 körül volt Richtenbergben. A hétéves háború során
1757-ben a francia csapatok elfoglalják Derenburgot. A napóleoni háború során
1806-ban elfoglalják a várost a franciák és ettől kezdve a Westfáliai
Királysághoz tartozik. A cukorgyárat 1879-ben létesítik, de ennek ellenére a
várost elkerülik a további iparosítások. Derenburg a vasúthoz Langensteinen
keresztül 1880-ban kapcsolódik, további bővítést terveztek, de végül nem
valósult meg, mivel az egykori tanácsosok innen folytatva a vasút jelentőségét
rosszul mérték fel, másfelől a hajdani földtulajdonosok részéről ellenállásba
ütközött. Derenburgban 1907-ben alapítják meg az áramszolgáltató társaságot,
ami által éllovas volt a villamosításban. A villamos energiát a Petersmühle
(Péter malom) termelte, ami jelenleg üveggyár. Összesen 47 települést látott el
árammal.
balra lent az egykori vasútállomás |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése