2017. december 2., szombat

Plovdiv (Filibe) Bulgária

Görögország felé kétszer utaztam Bulgárián át éjjel, így semmit nem láttam belőle. Mostani szabadságom alatt jobban meg akartam ismerni ezt az országot. December 2-án Budapestről az Avala nemzetközi vonattal akartam Belgrádba utazni. Prága felől a mindennapos 40 perces késését az utastájékoztató kijelzője 120 percre módosította. Ez nekem lehetetlenné tette Belgrádban a Szófiába tartó Nusic nemzetközi vonat elérését. Kénytelen voltam hazautazni és másnap újra próbálkozni.
A Keletiből 50 perc késéssel 13:55-kor indultam, ami nagyon kockázatosnak tűnt, hisz így az 58 perc átszállási idő alaposan lecsökkent. Szerencsére odaérve 37 percre apadt a késés. A határig 80 km/h-s tempóval robogtunk, majd Kelebiánál és Szabadkánál a vámvizsgálat hossza tovább növelte a menetidőt. Nagyon várom már, hogy Budapest - Belgrád közti vasútvonal a fejlesztése során 160 kilométer/óra sebességre épüljön át és mellé új második vágányt fektessenek, így a menetidőt jelentősen lecsökkentsék. Kosztolányi Dezső szülővárosából a 75 km-re lévő Verbászig (Vrbas) 30-40 km/h tempóval 2 órán át ringatózott a vonat a hullámzó vágányon. Belgrádban az ütközőbakok végén az információs táblák egyike sem működött. A szomszédos Nusic nevű vonatot mégsem volt nehéz megtalálni, ami 21:50-kor indult Szófia felé. A hazánkban is közlekedő használt német vasúti kocsi típusból is akadt a szerelvényben. A félig telt utastérben velem szemben nagyobb csomagokkal utazó török nyelven beszélő rendezett külsejű bulgáriai cigány férfiak terpeszkedtek el. Az éjjeli utazást bóbiskolással töltöttem. Amikor a bolgár kommunistáról elnevezett Dimitrovgradban megálltunk azt hittem, hogy már Bulgáriában vagyunk, pedig ez még Szerbia utolsó városa volt. A határőrök még magyar személyi igazolványt nem láthattak, mert sokáig forgatták és véleményezték. Lassan kivilágosodott és a hegyek közt kanyarogva a táj szépsége tárult elém. A falvak szegényesnek tűntek. A kertek zugában néhol üzemen kívüli ZIL-ek és GAZ-ok rohadtak emlékeztetve az egykori szovjet járműipar kedvelt márkáira. A cigánytelep mocskával övezett Szófiába fél óra késéssel 8:35-kor érkeztem a 7. vágányra. Megdöbbentően balesetveszélyes volt a peron a gödröktől. Szökkenésekkel tudtam csak az épebb részekre jutni. A mozgólépcső rozsdásan üzemen kívül állt már jó ideje. Az alagsorban a bérlő nélküli üzletek tátongó ajtóin keresztül csöves tanya lomjai voltak láthatóak. A szocialista kori állomásépület nagy része nem volt bizalomgerjesztő. Szebbik felében kis vonat volt kiállítva.


Kétórányi időt szakíthattam sétával bejárni a belváros egy kis részét a plovdivi csatlakozásom indulása előtt. A Hristo Botev sugárút melletti a járdák állapota végig katasztrofális így el nem tudom képzelni, miként tolják az anyukák a babakocsit és a havat hogyan tisztítják le róla, mert tele volt gödrökkel, púposodásokkal lyukas tetejű aknafedelekkel, elmozdult és törött kőlapokkal.



Régi házai is több gondozást igényeltek volna ebben a kerületben. Időm rövidsége okán az ősi Szófia (Serdica) maradványaiból keveset tudtam megnézni.


Eljutottam a Svetka Petka Szamardzsijszka minden vihart kibírt kicsiny templomáig, ami máig őrzi eredeti formáját. Félig földbe vájva rejtőzik a belváros igen élénk, zajos forgalmától. Kívülről elég egyszerűnek hat. Valószínűleg a város első keresztény temploma volt a XIV. században.




A körülötte álló Sveta Nedelja ortodox templomot több régi elpusztult templom helyére építették, majd átalakították orosz stílusúra miután Bulgáriát az orosz cár csapatai az oszmán birodalomból kiszakították.



A másik oldalt találtam a XVI. századból való Banja Basi dzsámit. Ez Szófia egyetlen épen maradt, ma is működő mohamedán temploma a valamikori hetvenből. A vörös téglából épült, nagy tömeghatású dzsámi az utcai homlokzat három szamárhátas boltívvel élénkített szép árkádjával, ólomborítású kupolájával, a hatszögletű főkupolával és a szigorú mértéket tartó minarettel együtt harmonikus egységet alkot. A felújítás állványai részben takarták, így minden oldaláról nem volt érdemes fotózni.


Vele szemben hatalmas, Európa második legnagyobb zsinagógája állt. A dzsámi mögött az egykori törökfürdő tartósított romjainál ivókutakból folyt a langyos víz, amit a lakosság kannákban vitt haza. A szomszédban található a tatarozás alatt álló központi fürdő - neobizánci építménye.



A fővárosi élmények után 10:47-kor indultam - a Rila és Rhodope hegység havas kétezer méter feletti csúcsainak látványaival kísérve -  Bulgária második legnagyobb, ősi városába a trákiai Plovdivba (törökül: Filibe). A trákok Emolpias néven emeltek itt erősséget, amit i. e. 342-ben Makedóniai Fülöp, Nagy Sándor apja foglalt el, s nevezett el Philippopolisznak. A rómaiak Trimontiumnak, azaz a Három hegy városának nevezték. Patinás pályaudvaráról 13 órától csodálhattam a kultúrájának szépségét. Ókori romjai mindenütt felbukkannak a belvárosban. Legjelentősebbek a színház és a stadion.





A platánfás polgári negyede Kaposvárra emlékeztetett.




Az óváros a török hatású bolgár reneszánsz elnevezésű stílus faspalettás remek épületeivel van tele. Ezek a fából és kőből vegyesen épült házak a bolgár öntudatot vannak hivatva szimbolizálni.




























A sikátorok némelyikéből és a várromról a Marica folyóra csodálatos kilátás nyílik.


Az új fedett gyalogoshíd üzletsorok között vezet a túlpartra. Ennek középkori változatát Firenzében is megtaláljuk. Két török dzsámija is kihagyhatatlan volt számomra. Az egyik csavart a másik kockás mintájú minaretjével érdekesség.







A sétáló utcája közelében egy önkiszolgáló étteremben olcsón a helyi finomságokból megebédeltem, majd a park közelében egy városi rendezvényen népviseletes bolgár leányokat fényképeztem. 

A sötétedés közeledtével 17 órakor Szófia, majd Belgrád felé vonatoztam vissza. A szerb határ elhagyása után a hatóság embereinek távozását követően utas szomszédjaim a három rétegben magukra vett szabadidő ruhákat dobták le magukról. Nem a fűtés lett jobb, hanem a csempészés egyik fajtáját művelték. A szerb főváros dermesztő hajnali ködös hidegében másfél órát járhattam a belváros régi utcáit a Nemanija sugárúttól a parlamentig.






A NATO által bombázott épületeket katonák őrizték, hogy azokat ne fényképezze senki. Egyik utcasaroknál váratlanul két kutyafalka rohant el mellettem, ami megrémisztett. Időm leteltével az Avala nemzetközi gyorsra léptem fel, aminek szerb kocsijában sokáig vacogtató hőmérséklet volt, így a magyarba kellett átjönnöm. Budapesti átszállásomkor két Soproni sört leöntve tettem vidámabbá a 27 órás utazásom utolsó óráit hazáig.

(2013 tele)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése