Marostica

Az idei kellemes október nagyon alkalmas volt kirándulásra. Szabadságomat, így ilyen célra is felhasználhattam. Tavalyi (2014) olaszországi kiruccanásom meseszép városainak közelébe mentem az idén is. Ausztrián keresztül voltam kénytelen utazni, mert a gazdasági bevándorlók áradata miatt a horvátországi és szlovéniai vasút alkalmatlan volt az eljutásomban. Fehring vasútállomásáról a menekültekkel részben ellepett Grazba, majd onnan a zürichi vonattal Schwarzach St. Veit állomásig utaztam. Kinyújtott lábakkal pihentem idáig.

A hajnal két órai átszállásomat követően a velencei vonat folyosóján másokkal együtt kénytelen voltam órákon át állni. Udineben üresedett meg annyira egy fülke, hogy leülhettem. Ez a kellemetlenség már Grazban/Grácban sejthető volt, mivel ott már nem kaptam helyjegyet. Trevisoig 7:45-ig csupán másfél órát szunyókálhattam. Ennek ellenére semmilyen fáradságot nem éreztem. Személyvonatokkal egy castelfrancoi átszállással 10:05 órakor értem Bassano del Grappaba.

A gyönyörű városból egyből nem ment busz az Alpok nyúlványaira épült 14 ezer fős Marosticaba. Az odavezető út járdáján gyalogoltam, amikor egy a parkoló autójához igyekvő tanárnőt kérdeztem meg, hogy nem megy-e arra.? Szerencsém volt, mert pont odaindult. Elvitt a „pizzaevő manók negyedéhez” a humorosan hangzó Pizzamano utcáig, ahonnan a hatalmas fallal ölelt óváros kezdődik.

Elmondta, hogy a buszok majd innen fognak indulni vissza. Németül jól beszélt, így a 12 km-es út során alaposabban be tudtunk mutatkozni egymásnak, mintha csak olaszul tudott volna.

Az itteni városkapu egyben az alsó vár is. Sakkparti Kosztüm Múzeumként funkciónál, amely a város nevezetes eseményével kapcsolatos.

A téglaoszlopos udvarról kijövet a Sakk térre (Piazza degli Scacchi) jutni.

  

Sakktábla mintázata egy régi esemény évenkénti lejátszását teszi lehetővé. (Két férfiú 1454-ben beleszeretett Marostica urának gyönyörű leányába. A kor szokása szerint meg kellett küzdeniük egymással érte. A nagyúr a véres mérkőzés helyett sakkjátszmában mérettette meg a kérőket. A játék szabályainak megfelelően, de nagy parádéval ők mozgatták a fehér és fekete sakkfiguráknak öltözött embereket a város lakói előtt. A ravasz nagyúr a játszma végén nemcsak a lányának talált férjet, hanem még a saját fiatal húgát hozzáadta a veszteshez.)

Az óratornyos városháza mögött látható a hegyen a felsővárig húzódó városfal.
 

Az irányába a külső bástyák mellett indultam el.

Majd a nyugati városkapun visszatértem a sikátorokba és az olajfás liget kacskaringós sétányán haladtam tovább a Castello vendéglőhöz.

A föléje emelkedő bástyákról teljesedik ki a város panorámája. Lágy szellő enyhítette a melegemet, amíg nézelődtem.

A városba lesétálva a lépcsősornál először a szűz Mária kápolnába néztem be.

Utána a tőle pár méterre lejjebb álló Szent Antal templomba tértem be, ami inkább emlékeztetett egy magyarországi barokk templomra, mint egy olaszra. Az orgona nem annyira jellemző hangszer náluk.

Még egy fél órán át járva fényképeztem a szűk utcákban a jellegzetesebb épületeket, ablakokat és erkélyeket.

Haza indulva a várkapu elöli busszal először Bassano del Grappaba tartottam.

Onnan pedig vonatokkal Castelfrancon átszállva Trevisoba vissza.

az olasz Alpok egyik városkája a vonat ablakából

A nemzetközi gyors érkezéséig életem egyik legrosszabb pizzáját ettem, ami ízetlen és égett aljú volt. Reklamálásomra kaptam másikat, ami már valamivel jobb volt.

Marostica neve a Közép-Ázsiából itt letelepedett ókori venétek nyelvéből utal a hegyekből lefolyó patakokra. Két legfontosabb csoportjuk az adriai venéteké a mai Észak-Olaszország–Svájc–Szlovénia területén és az armoricai venéteké a mai Bretagne területén lévő volt. Nyelvük az indoeurópai nyelvcsaládba tartozott, azon belül a kevés fennmaradt szövegemlék alapján a nyelvészek többsége az italikus nyelvek közé sorolja. Galliai csoportjukat viszont a kelták között emlegetik. Legfontosabb ókori városaik az ókori Itáliában Patavium (Padova) és Ateste (Este) voltak. Az i. e. II. századtól a Római Birodalom uralma alatt éltek, majd összeolvadtak a rómaiakkal. Szintén a venétekről kapta a nevét a középkorban alapított Velence városa (latinul Venetia) és az olaszországi Veneto tartomány.

A napsütötte lejtők és a földművelésre alkalmas sík terület találkozása Marosticanál a letelepedésre ősidők óta kiválóan alkalmas. Az időszámítás előtt XIII – VII század között a város feletti Pauso hegyre hangsúlyozódik a leletek többsége. A római időkben a termőföldeket és az utakat felügyelő hegyre épült erődből még néhány kő megtalálható. Ebből az időszakból származó lelet utal egy galliai asszonyra Martinara, aki az elhunyt férje emlékére Diana istennőnek szentelt oltárt. 

Valószínűsítik, hogy Marostica első keresztény templomát az I. században építik. Az viszont biztos, hogy 313-ban már állt. Köréje - a hegy lábánál - egy kis település nőtt. A Római Birodalom bukása után keleti gót, bizánci és lombárd uralom következett. A Pauso hegyen lévő egykori római vár a lombárdoknak nagy jelentőséggel bír, amiről egy 753-ban kelt dokumentum tanúskodik. Az ő uralmukat a frankok vették át. A magyarok 899-ben Berengár királyt legyőzve rövid időre megszállják Veneto tartományt. További betörésük elleni védekezésképpen 917-től várakat építenek a Brenta folyó mentén többhelyütt. Marostica alsó várát is ekkor alapozzák. Az Ezzelini család környékbeli terjeszkedése 1140-ben viszályt teremtett Marosticaban. Az 1259-ig tartó uralmukat követően Marostica Vicenza fennhatósága alá jutott. Miután Vicenza 1266-ban Padova fennhatósága alá került így Marostica is. Az alsó és felső várat 1311-től kezdődően városfal megépítésével kötik össze, ami 1383-ra elkészül. A Viscontiak kormányoznak 1387 – 1404 között, majd a Velencei Köztársaság részévé válik. A XV. század nagy időszaka volt a város megújulásának, amely során templomok, zárdák épültek és bővültek. A politikai stabilitás és gazdasági fejlődés időszakát 1509-ben megszakította Habsburg Miksa, amikor csapatai meghódították a Velencei Köztársaságot. Bonaparte Napoleon 1797-ben maradék függetlenségét is megszünteti Marosticanak, ahogy Velencének is. A francia csapatok 1813-as távozása után 1815-ben Ausztria annektálja. A XIX. században a város szegényeiből sokan elmentek - főleg Braziliába - szerencsét próbálni. A harmadik olasz függetlenségi háború során 1866-ban Veneto tartomány az Olasz királyság része lett Marostica. Méltó módon 1936-ban helyreállítják a várat, amely falai között négy ellenállót végeznek ki 1944-ben.