Zalaszántó és Tátika

A Keszthely, Hévíz és Sümeg közti Zalaszántóra robogóztam az enyhe februárban.

Múltja a területén talált régészeti leletek alapján közel ötezer évre a csiszoltkő-korszakra nyúlik vissza.

A korai vaskor erődített magaslati telepnyomai mellett az itt lakók vezetőrétegének temetkezéseit rejtik a Tátika alatti Várréten és Hamvaserdőben látható 288 db fával benőtt halomsírok, amelyek egy része a Sümeg felé vezető útról is jól kivehető. A legnagyobb 27 méter átmérőjű és 6 méter magas. Az egyik sírhalomban egy később, utólag beásott, csontvázas keltasírt is találtak. (A néphit ezeket „török-hagyás” néven tartja számon tekintettel arra, hogy a törökök Tátika várát ezekről a halmokról ágyúzták volna.)

A Keszthelyi – hegység festői környezetében fekvő Zalaszántó és temploma a magyar történelem írott okmányaiban már 1236-ban szerepel. Szántó falut ekkor vásárolta meg a Kaplony nemzetségből való Zlaudus mester a fehérvári káptalan lektor-kanonokja a nemzetségből származó rokonától Andornak fia Jánostól. Az 1236-os oklevélben említik először az itt levő Szent Kozma és Damján tiszteletére emelt kápolnát. A tatárjárás miatt kialakult zűrzavart kihasználva a keleti szomszéd, Tátika fegyvereseivel elfoglalta és kifosztotta Szántót. A IV. Béla ítéletével kárpótolt Zlaudus ekkor saját birtokai mellett megkapta Tátikát összes birtokaival. Zlaudus halálát követő újabb birtokvitát ismét a király előtt rendezték, s az új birtokos, a Balog nemzetségű II. Pál püspök már nemcsak Tátika várát és birtokait jelenti, a birtok tovább növekedett, Nyirád, Deáki, Szőc, valamint a mai Zalaegerszeg elődjét jelentő középkori Egerszeg területének egy részével is. Szántó története ettől kezdődően Tátika várának történetével vált azonossá.

A törökök először 1555-ben támadták meg a települést. 1564-től pedig már nekik adóznak. Így fejlődése hosszú időre megtorpant.

Az 1720-as években kezdett újabb lendületet venni Zalaszántó népesedése. Azonban mezővárosi jogait többet nem tudta érvényesíteni. Lakosai ugyanúgy adóztak, és robotot végeztek, mint a környező falvak lakói. Az 1740-es években Festetics Kristóf a keszthelyi Festetics birtokhoz csatolta a települést. A XVIII. század végén a lakosság nagy része a mezőgazdaságból élt. Mindössze pár céhbe tömörült takács élt a településen, mint iparos, ám az ő feladatukat is nagyban megnehezítette a keszthelyi konkurencia.

A XX. század elején Zala vármegye Keszthelyi járásához tartozott. 1910-ben 2370 lakosából 2266 magyar volt. Ebből 2326 római katolikus, 41 izraelita volt.

A korai infrastrukturális fejlesztések ellenére a második világháború után a községet nagyban sújtotta az elvándorlás, amely a rosszul szervezett termelő szövetkezetének is köszönhető.

Az 1990-es években a település korábbi tisztán agrárprofiljával szakítva a turizmusban talált fejlődési lehetőséget, és ezzel tompítja a negatív népesedési változásokat.

 

a Keszthelyi-hegység a Rezi várheggyel Zalaszántó felől

tájba illő új épület

Szent Antal szobor

Templom:

Római katolikus Szent Kozma és Damján plébániatemploma Árpád – korból származó műemlék. A község egyutcás, ennek térré szélesedő középső részén, kis magaslaton áll, vaskos, egytornyú, egyhajós épület. Kialakításában és megjelenésében különböző korok stílusjegyeit viseli. Alaprajzi kialakítása: egyhajós, aminek nyugati végén valamivel keskenyebb toronnyal, a keletin pedig a hajó szélességével egyező széles, sokszögzáródású szentélyt kapott, támpillérekkel merevítve.

Szent Kozma és Damján templom

Kápolna:

Magyarország legkisebb kápolnája Zalaszántó fő utcáján található, amit 1441-ben szenteltek fel. A török 1555-ös pusztítása után a plébánia templom használhatatlanná vált és ez a kápolna szolgálhatott az itt maradt néhány család számára vallási menedékül és községi templomul.

Szent Vendel kápolna

Malom:

A Zalaszántó fő utcája mögött a csörgedező Zerna patak erejét használta fel egykoron a Kotsy vízimalom. Az ipartörténeti emlék falain belül kialakított teremben interaktív maketten mutatják be az egykori malom működését, valamint az őrlés tárgyi eszközeit.

Kotsy vizimalom

Vár:

A Tátika-vár feltehetően Magyarország egyik legkorábban épült középkori magánvára, amely egy 413 méter magas bazalthegyen ül. Neve személynévből ered.

1248-ban IV. Béla király parancsára elkobozták a Tátika nemzetségből a Várhegy egyik kiugró meredélyén emelt korábbi keletkezésű Alsó-Tátika várát, mivel Tádé, a nemzetség egyik tagja, erőszakkal feldúlta Erek falut, ahol a Kaplony nembéli Zlaudus veszprémi püspök kúriája állott. A királyi döntés értelmében Alsó-Tátika várát a kárt szenvedett veszprémi püspök kapta meg. Zlaudus egyházfő azonban nem tartotta eléggé biztonságosnak, így a Várhegy csúcsán egy új kővárat emeltetett és 1262-ben ebben az új rezidenciájában hunyta le örökre szemét. Kapzsi rokonsága azonnal rátelepedett a várbirtokra, amit csak később kapott vissza az egyházmegye.

A XIV. század első éveiben a Kőszegi nemzetség megszállta, de Károly Róbert az 1321-es hadjáratában visszaszerezte tőlük. Ezután királyi kezelésben állt a következő évtizedekben, de 1341-ben, már a veszprémi püspöktől szerzi meg  Nagy Lajos uralkodása alatt került adományként a legbensőbb udvari körhöz tartozó Lackfi főnemes család tulajdonába. Zsigmond király hívei, az ellene való szervezkedéseik miatt, legyilkolták a család vezető két tagját. Az elkobzott birtokaik közül Tátikát különböző zálogbirtokosok után Habsburg Albert kegyéből a Gersei Pethő nemesi család szerezte meg. Korai tulajdonosa, a veszprémi püspökség azonban nem nyugodott bele, több alkalommal is fegyveres embereivel megszállta, így 1494-ben majd 1538-ban. Ez utóbbi esetben a korabeli leírások szerint Kecsethy Márton püspök kezére kerültek a - török veszély miatt ide menekített - környékbeli nemesi családok és pálos kolostorok értéktárgyai, amelyeknek pénzbeli értéke állítólag meghaladta a százezer aranyforintot.

A XVI. század közepére már Tátika jelentéktelen, magánkézben lévő várnak számított. Turco itáliai hadmérnök fennmaradt rajzai szerint a vár bejáratát kaputorony alkotta, ami a hosszúkás várudvart szegélyező vaskos öregtoronyhoz és emeletes palotaszárnyhoz vezetett. Védművei leromlott állapotban voltak, őrsége sem képviselt komolyabb katonai erőt.

A vég 1589-ben érte el, amikor egy nagyobb portyázó török csapat lerohanta és elfoglalta, majd kifosztása után felgyújtotta épületeit. Az elszegényedő Gersei Pethő família többé nem építtette újjá. Császári csapatok 1703-ban hadgyakorlat címén felgyújtották az elhagyott várat. A birtokot szerző Festeticsek 1741–ben már csak egy romvárat mondhattak magukénak.

Tátika vár romjai

1980-ban archeológusok azonosították az alsó, korai vár helyét a hegy északnyugatra néző, függőleges sziklafallal határolt peremén. Ez is a Tátika-hegyen, az ún. Tátikahidegkút-puszta felett található, a tatárjárás után épült felső vár (a közismert rom) alatt van.

Több évszázados pusztulása után, a 2000-es években végre régészeti feltárásokat és helyreállításokat végeztek falai között, hogy a turisták ne csak a csodálatos panorámában tudjanak gyönyörködni, hanem a középkori várrom megóvott részeiben is.