A novemberi párnapos
szabadságom alatt az időjárás kegyességéből Csehország néhány meseszép városát az
enyhe, napos időben végigjárhattam. A német vasutak vonatkeresőjén keresztül
terveztem meg ismét a kirándulásom helyszíneit. Péntek 19:58 órai indulással
gördült ki velem Bp. Keletiből a Metropol Prágán keresztül a német határ közeli
Decin/Tetschen felé. A hajnali sötétség miatt egyből átszállással akartam folytatni
tovább az utamat, de ebben a nemzetközi késése megakadályozott. Az itt töltött
közel 2 óra alatt lassan kivilágosodott és így már a fényképezésbe
belekezdhettem. A főpályaudvar mögötti 100-150 éves házak alkotta
Podmokly/Bodenbach negyedből érdemes az Elba jobb partjára átsétálva a
történelmi óvárost és a sziklára épült barokk, klasszicista stílusú fellegvárat
megnézni. A több évtizedes szovjet őrség pusztító jelenléte után most alapos
felújítást végezve állítják helyre.
A folyó mindkét partja
látványban idilli. Háromnegyed nyolckor Liberec/Reichenberg felé tartottam
innen, amit sokáig a vonat egy kisebb folyó Ploucnice/Polzen mellett a
Luzické/Lausitzer hegyek között kanyarogva tett meg. Az előző nap esőjéből
párádzó köd hol teljesen, hol csupán félig ölelve takarta az ormokat. A Nap
sugarai egyre nagyobb sikerrel törték át a ködfoltokat. Két óra emelkedés és
ereszkedés után Liberec jelképe a csengőformájú kilátó és egyben TV-torony,
szálloda tűnt ki a fenyveserdők mögül. A főpályaudvartól egyenes út vezetett a
csodálatosan felújított főtérre, amelyet a neoreneszánsz városháza uralt.
A pompás házak
közelében haladó villamos síneit követve hivalkodó monarchiabeli villákkal
szegélyezett úton az állatkertig jutottam el. Előtte kacsausztató méretű
tavacska romantikus halászétteremmel a partján. A belépődíjat és a trágyaillat
élményét megspórolva a rácskerítés mentén remekül beláttam a növényevők
magánéletébe. A kecskék és az elefánt közös falatozása konfliktusmentesen
zajlott. A közeli padon főemlősi ebédemet, a szendvicsemet rövidítgetve
figyeltem tovább őket. A vén indiai elefánt türelmesen viselte a mohó kecskék
zabálását és nem juttatta őket ívelő röppályára az ormányával.
A dél elmúltával ismét
vonaton ültem és háromnegyed óra robogás után az egykor drágakő-lelőhelyeiről
ismert Turnov/Turnau városkájának kövezetét tapostam egy óra hosszán át, ami
2003 óta szülőhelyem, Keszthely partnervárosa.
A múlt emlékeinek
díszes házai hangulatossá tették a főteret, de nem annyira, mint a szomszédos
szintén 15 ezer lakosú Jicint/Titscheint. Az óriási teret kaputorony és
boltíves házak gyöngye övezte, amelyet kétszer is körbejártam miközben
képzeletemben középkori vásári zsivajt idéztem.
Rumcájsszal, Mankával
és Csibészkével nem találkoztam, mert a Rejtekadó-erdő (vagyis a
Cseh-paradicsom) mélyéről nem jöttek elő egy arra kóborló magyar turista kedvéért.
A sötétedéskor induló vonatomon egy doboz jó sör mellett a közelemben ülő
németül is tudó hölggyel beszélgetve gyarapítottam csehországi ismereteimet a
történelem szomorú eseményeit felemlítve Nymburk/Nimburg állomásáig. Ez is
hasonlóan 15 ezres lélekszámú városka, de szerényebb látványosságokkal bír,
mint az előzőek. A városfalból maradt meg kb. 150 méternyi az Elba partján,
amely mögött gótikus templom csúcsa meredezik.
Prágába már éjszaka értem, ahol a rendkívül tiszta főpályaudvar
forgatagát figyeltem. A padon ülő turistát, ha elbóbiskolt, akkor egyből
felébresztették a jószándékú rendőrök és figyelmeztették az értékeinek éber őrzésére. A hontalanok bebotorkálását gyors reagálással akadályozták meg az
egyenruhások. A Bp. Keleti pályaudvaron másnap délelőtt tapasztaltak teljesen
kiábrándítóak voltak. A büfé előtt álló rendőrpáros két fickóval beszélve
igyekezett a szolgálat unalmát elűzni. Mellettük 4 méterre a pénzváltó iroda
előtt az arabok teljes nyugodtsággal szólítgatták le illegális váltásra az arra
járókat a térfigyelő kamerák alatt. Egy részeg nő botocskájával sok apró
csapkodással vert meg minden tárgyat, ami az útjába esett. A rendőröket
meglátva abbahagyta bolondériáját. Egy kissé hátralépve valami nagyon furcsát
szólhatott be nekik, mert azok kikerekedett szemmel néztek vissza rá. Az
induló-érkező vonatok táblájára figyelők között pedig egy kéregető cigány nő
lavírozott. Ez a balkánias légkör még nincs eltűnőben nálunk. A bohémiai utam
veszélyeket is rejtett magában, mégpedig magyar bűnözők által. Münchenben
találkoztam először a trükkel és Prágában másodszor, de gondolom más európai
nagyvárosban is létezik. Az indulás előtt néhány perccel a nemzetközi vonatot
kéregető fiatal fickó járja végig azzal a mesével, hogy segítsünk neki gyorsan
a jegy megvételében, mert egyébként nem tudna hazajutni Budapestre. Jobb
esetben a saját szándékunkból adott pénzzel is megelégszik, de a pénztárca
elrablásának veszélye is fennáll. Ez utóbbi esetben az utas, ha reflexszerűen
leszalad a peronra utána a teljesen reménytelen elfogásra, akkor a társtettes
által még a csomagjának elrablása is fokozhatja a kellemetlenségét, sőt a vonat
elmenesztése is. (2009. ősz)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése