2016. július 31., vasárnap

Decin, Liberec, Turnov, Jicin, Nymburk


A novemberi párnapos szabadságom alatt az időjárás kegyességéből Csehország néhány meseszép városát az enyhe, napos időben végigjárhattam. A német vasutak vonatkeresőjén keresztül terveztem meg ismét a kirándulásom helyszíneit. Péntek 19:58 órai indulással gördült ki velem Bp. Keletiből a Metropol Prágán keresztül a német határ közeli Decin/Tetschen felé. A hajnali sötétség miatt egyből átszállással akartam folytatni tovább az utamat, de ebben a nemzetközi késése megakadályozott. Az itt töltött közel 2 óra alatt lassan kivilágosodott és így már a fényképezésbe belekezdhettem. A főpályaudvar mögötti 100-150 éves házak alkotta Podmokly/Bodenbach negyedből érdemes az Elba jobb partjára átsétálva a történelmi óvárost és a sziklára épült barokk, klasszicista stílusú fellegvárat megnézni. A több évtizedes szovjet őrség pusztító jelenléte után most alapos felújítást végezve állítják helyre.




A folyó mindkét partja látványban idilli. Háromnegyed nyolckor Liberec/Reichenberg felé tartottam innen, amit sokáig a vonat egy kisebb folyó Ploucnice/Polzen mellett a Luzické/Lausitzer hegyek között kanyarogva tett meg. Az előző nap esőjéből párádzó köd hol teljesen, hol csupán félig ölelve takarta az ormokat. A Nap sugarai egyre nagyobb sikerrel törték át a ködfoltokat. Két óra emelkedés és ereszkedés után Liberec jelképe a csengőformájú kilátó és egyben TV-torony, szálloda tűnt ki a fenyveserdők mögül. A főpályaudvartól egyenes út vezetett a csodálatosan felújított főtérre, amelyet a neoreneszánsz városháza uralt.

A pompás házak közelében haladó villamos síneit követve hivalkodó monarchiabeli villákkal szegélyezett úton az állatkertig jutottam el. Előtte kacsausztató méretű tavacska romantikus halászétteremmel a partján. A belépődíjat és a trágyaillat élményét megspórolva a rácskerítés mentén remekül beláttam a növényevők magánéletébe. A kecskék és az elefánt közös falatozása konfliktusmentesen zajlott. A közeli padon főemlősi ebédemet, a szendvicsemet rövidítgetve figyeltem tovább őket. A vén indiai elefánt türelmesen viselte a mohó kecskék zabálását és nem juttatta őket ívelő röppályára az ormányával.





A dél elmúltával ismét vonaton ültem és háromnegyed óra robogás után az egykor drágakő-lelőhelyeiről ismert Turnov/Turnau városkájának kövezetét tapostam egy óra hosszán át, ami 2003 óta szülőhelyem, Keszthely partnervárosa.

A múlt emlékeinek díszes házai hangulatossá tették a főteret, de nem annyira, mint a szomszédos szintén 15 ezer lakosú Jicint/Titscheint. Az óriási teret kaputorony és boltíves házak gyöngye övezte, amelyet kétszer is körbejártam miközben képzeletemben középkori vásári zsivajt idéztem.





Rumcájsszal, Mankával és Csibészkével nem találkoztam, mert a Rejtekadó-erdő (vagyis a Cseh-paradicsom) mélyéről nem jöttek elő egy arra kóborló magyar turista kedvéért. A sötétedéskor induló vonatomon egy doboz jó sör mellett a közelemben ülő németül is tudó hölggyel beszélgetve gyarapítottam csehországi ismereteimet a történelem szomorú eseményeit felemlítve Nymburk/Nimburg állomásáig. Ez is hasonlóan 15 ezres lélekszámú városka, de szerényebb látványosságokkal bír, mint az előzőek. A városfalból maradt meg kb. 150 méternyi az Elba partján, amely mögött gótikus templom csúcsa meredezik.


Prágába már éjszaka értem, ahol a rendkívül tiszta főpályaudvar forgatagát figyeltem. A padon ülő turistát, ha elbóbiskolt, akkor egyből felébresztették a jószándékú rendőrök és figyelmeztették az értékeinek éber őrzésére. A hontalanok bebotorkálását gyors reagálással akadályozták meg az egyenruhások. A Bp. Keleti pályaudvaron másnap délelőtt tapasztaltak teljesen kiábrándítóak voltak. A büfé előtt álló rendőrpáros két fickóval beszélve igyekezett a szolgálat unalmát elűzni. Mellettük 4 méterre a pénzváltó iroda előtt az arabok teljes nyugodtsággal szólítgatták le illegális váltásra az arra járókat a térfigyelő kamerák alatt. Egy részeg nő botocskájával sok apró csapkodással vert meg minden tárgyat, ami az útjába esett. A rendőröket meglátva abbahagyta bolondériáját. Egy kissé hátralépve valami nagyon furcsát szólhatott be nekik, mert azok kikerekedett szemmel néztek vissza rá. Az induló-érkező vonatok táblájára figyelők között pedig egy kéregető cigány nő lavírozott. Ez a balkánias légkör még nincs eltűnőben nálunk. A bohémiai utam veszélyeket is rejtett magában, mégpedig magyar bűnözők által. Münchenben találkoztam először a trükkel és Prágában másodszor, de gondolom más európai nagyvárosban is létezik. Az indulás előtt néhány perccel a nemzetközi vonatot kéregető fiatal fickó járja végig azzal a mesével, hogy segítsünk neki gyorsan a jegy megvételében, mert egyébként nem tudna hazajutni Budapestre. Jobb esetben a saját szándékunkból adott pénzzel is megelégszik, de a pénztárca elrablásának veszélye is fennáll. Ez utóbbi esetben az utas, ha reflexszerűen leszalad a peronra utána a teljesen reménytelen elfogásra, akkor a társtettes által még a csomagjának elrablása is fokozhatja a kellemetlenségét, sőt a vonat elmenesztése is. (2009. ősz)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése