Bad Aussee

Különböző elfoglaltságok okán a hétvégi kirándulásokra nehéz a család minden tagját rávenni. Szerencsére egy 2013 szeptember közepi szombaton ez sikerült. Az idő is kegyesnek bizonyult. Az Országos Meteorológia Szolgálat jelentése alapján utunkat az Ausztria földrajzi középpontjának számító majd ötezer lakosú Bad Aussee-be tervezhettük, mert borús, de nem esős napot ígértek. A hajnali 2:30 órai kelés nekem nem keltett gondot, mert megszoktam, de asszonyom és fiam már sokkal nehezebben ébredt. Autónkkal az ugró szarvasoktól veszélyes időszak ellenére a soproni vasútállomás hétvégén ingyenes parkolója elé álltunk le épségben. Bécsújhelyre 5:46 órakor indultunk a kulturált vonattal, majd onnan az Alpok csodálatos panorámájának kíséretében Leoben és Stainach – Irdning állomásokon átszállva értünk 10:15 órakor a sófürdőjéről nevezetes Bad Aussee-be. 

Bad Aussee vasútállomás

1924

A régi patinás pályaudvar elől két irányba is buszok indultak. Mi a 6,5 km-re lévő Altaussee-be váltottunk jegyet (összesen 5,3 euróért). A falucska kb. 5,5 km kerületű tavához (Altausseer See) 12 perc alatt ért fel a busz.

A templomocska alatti kikötőbe tartott egy gondola, amely asztalánál pazar lakomát ült pár akart kiszállni.

Altausseer See

A városka házait elhagyva festői volt a magas hegykoszorúk övezte táj.

Altaussee

Közel 2 órát sétáltunk a könnyen járható ösvényen meg-megállva sok túrázóval, kocogóval találkozva. Egy idősebb pár megkérdezte, hogy honnan jöttünk, mert távolabbról a beszédünkből nem jött rá, hogy magyarul beszélünk. Elmondtam nekik németül, hogy a Plattensee mellől vagyunk és az ottani dialektust beszéljük. Tréfás kedvemben voltam és nem akartam azt mondani, hogy a Balaton (=Plattensee) mellől érkeztünk és magyarok vagyunk. Hadd gondolkodjanak el azon, vajon hol is lehet ez a táj. Ennyire „érthetetlen német akcentussal” még nem találkoztak, így szerintem Svájc legeldugottabb völgyéből származónak gyaníthattak minket. Félelmetesen meredek sziklafalak izzadó kövei alatt folytattuk gyaloglásunkat.

Altausseer See

Altausseer See

Altausseer See

Egy kis legelőn az őstulkokra emlékeztető ritka marhák legeltek.

A kiindulópontunkhoz nem tértünk vissza, hanem előtte elfordultunk Grundlsee felé számtalan trágyaszagú takaros hegyi tanyát érintve. Ezt a keskeny kb. 5 km hosszú tavat körbejárni már nem volt se erőnk, se időnk. A tóparti sétálás során a régi alpesi házakban és a víz látványában gyönyörködtünk.

Grundlsee

Grundlsee

Grundlsee

Grundlsee

Grundlsee

A hajóforgalmat figyelhettük, amíg a buszunk 14:52-kor meg nem érkezett a Restaurant Post am See megállója elé.

A 7 km buszozás szintén 5,3 euróba került. Az apró, de annál csodálatosabb történelmi Bad Aussee városka szűk központján keresztül értünk le a vasútállomásra.

helytörténeti múzeum

A vonat ablakán át is szép tájak bukkantak fel elénk.

Innen a szokásos útvonalon át 15:41-kor indulva 20:42-kor jutottunk Sopronba. Az éjszakai sebességmérést megúszva 23:30-kor gurultam be az udvarunkra.

Ausseenek az első írásos említése 1265-ből való. A XV. századig a császár közvetlen tulajdona a sóvidék többi településével együtt. Ausseet nagy pereskedést követően átcsatolták Steirmark tartományhoz. Gyógyüdülőhelyként 1868-tól számítják. A vasúti hálózatba 1877-ben csatolják. A fürdő „Bad” címet 1911-ben nyeri el a nevében.

A varázslatos szépségű salzkammerguti Altaussee híres sóbányájában rejtették el a nácik az egész Európában összerabolt műkincsek jó részét. Napjainkban a látogatók vezetés keretében tekinthetik meg Ausztria legnagyobb még működő sóbányáját.

A város mélyzöld, tiszta vizű Altausee-tó partján fekszik, az itt található, Ausztria legnagyobb még működő sóbányájában a nácik 1943-ban több mint 6700 festményt, szobrot, köztük a van Dyck testvérek alkotta híres genti oltárt, Michelangelo Bruggei Madonna szobrát, több Leonardo, Rubens, Rembrant és Vermeer képet rejtettek el.

A nácik több millió műkincset és antik tárgyat raboltak el 1933 és 1945 között. Hitler személyes parancsára speciálisan képzett csapatokat küldtek Európa különböző részeibe, hogy fosztogassanak. A múzeumok, a galériák, a zsidó családok gyűjteményei jogos zsákmánynak számítottak. A legkiválóbb műalkotásokat Hitler tervezett Führer Múzeumában akarták kiállítani.

Ernst Kaltenbrunner magas rangú SS-tisztet, - aki Eichmann elöljárójaként - a zsidók deportálásáért és megsemmisítéséért felelős - Himmler 1945. április 19-én kinevezte Bajorország és Ausztria urának. Kaltenbrunner a háború utáni időkre felbecsülhetetlen értékű, egész Európában összerabolt műkincseket rejtett el az Altaussee-i sóbányában. Április 10-én ugyanitt nyolc - Óvatosan! Márvány! Nem dobálni! feliratú - ládát is elhelyeztek. A figyelmeztetés megtévesztés volt, mert mindegyik láda valójában bombát rejtett. August Eigruber, a Felső-Duna helytartója ezekkel akarta levegőbe röpíteni a bányát, hogy a műkincsek "ne kerüljenek a kapitalista világzsidóság” kezei közé.

Néhány nappal azután, hogy a náci Németország megadta magát, a szövetségesek hihetetlen felfedezést tettek: az osztrák Altaussee falu sóbányájából a valaha volt leglenyűgözőbb művészeti gyűjtemény került el: Rembrandt, Rubens, Michelangelo és sok más művész több száz remekműve rejtőzött a bánya járataiban. Van Eyck genti oltárával és Michelangelo, Vermeer (A művész műterme, Az asztronómus) kifejezetten Hitlernek válogatott műveivel.

A háború végére az altausse-i raktárban több mint 6500 festmény, grafika és rajz, valamint számos értékes kisplasztika, bútor, faliszőnyeg és iparművészeti tárgy halmozódott fel. Ezen kulturális kincsek értékét megközelítőleg 3,5 milliárd dollárra becsülték. A felfedezés különlegessége abban is állt, hogy a kincsek tervezett felrobbantását meghiúsították.

Kaltenbrunnert Altausee-ben elfogták, 1948-ban egy vadász a Wildensee-kunyhó padlója alatt - ahol Kaltenbrunnert letartóztatták - 200 000 birodalmi márkát talált. A környékről még 76 kg arany, 10 000 db arany ékszer, 15 000 dollár és 8000 svájci frank is előkerült. A búvárok pedig Altaussee tavában megtalálták Kaltenbrunner szolgálati pecsétjét és egy Enigma-rejtjelező készüléket. De feltehetően sokkal több pénz és arany volt nála, mint amennyit megtaláltak.

Napjainkban a bányában egy multimédia show mutatja be a kincsek megmentésének történetét, a bányászok és a műkincsvadászok hősies bátorságot.

A látogatók másfél órás vezetés keretében tekinthetik meg Ausztria legnagyobb még működő sóbányáját. Egy rövid utazás a bányászvasúttal a hegy gyomrába, majd következik a móka - az alsóbb szintekre csúszdán csúszhatunk le.

Végtelennek tűnő tárnák vezetnek a mélybe, a tiszta só lenyűgöző színekben csillog a falakon, és mindig más formában jelenik meg. 

A vezetés során megtekinthető a "a megdermedt fény kamrája"és a Barbara-kápolna, amelyben 1695-ből származó barokk oltárt és a XV. Századi gótikus szobrokat láthatunk. Majd a bányászcsúszdán a látogatók lecsúsznak a hegy szívébe: közvetlenül a földalatti barlangi tóhoz, ami az erdélyi tordai sóbányában látottra emlékeztet.

A bánya 4 éves kor alatt nem látogatható.

Legközelebb ide is eljövünk, hátha mi is találunk még valamit a lopott náci kincsekből. :-)