Véménd (Wemend)

November utolsó szombatján kikapcsolódásként a Baranya megyei Véméndre indultunk autókázni. A külföldi vonatozás helyett magyarországi települést választottunk egynapos célként. Még sötét volt, amikor az utcánkból kigurultunk. Marcalitól szinte végig Somogy megyében a köd lassította a haladásunkat. Véméndre az érkezésünk előtt a tájház megtekintése érdekében telefonon jeleztük jöttünket. Kicsit előbb érkeztünk a megbeszélt időnél, így addig a Kossuth utcában sétálva fotóztam a házakat. Egy kedves nyugdíjas német tanárnő fogadott minket, aki disznóvágásból szaladt át, hogy minket körbekalauzoljon a portán. A házról és a svábokról, szokásaikról, múltjukról lelkesen elmondott mindent.

A véméndi önkormányzat 2007-ben vásárolta meg az 1912-ben Elter Ferenc és Hock Anna által építtetett házat. Az épület hosszanti irányban épült, ezért "Langhaus-nak" nevezik az ilyen épületeket.

A tájházban a véméndi svábok, székelyek és felvidékiek történelmével ismerkedhetünk meg.  Szőttesek, népviselet, használati tárgyak, mezőgazdasági eszközök, szentképek, fényképek láthatóak a korhűen berendezett szobákban.

Három-négy generáció is elfért benne. A ház hátsó fala vertfal. A homlokzat téglából épült, a többi fal vályogból készült.

Az első szoba a sváb "tiszta" szoba falait eredeti mintával és színekkel festették ki. A magasra vetett ágyak hímzett ágyneművel gyönyörűek. A sublót és szekrények tele vannak eredeti csodaszép sváb népviselettel, közülük a legegyedibb a ritkaságszámba menő bébiingek, ruhák, tartozékok.

A német konyha a régi korok hangulatát idézi.

A felvidéki szoba gyönyörű berendezése már a polgárosodás jeleit mutatja. A sublót még egy 1947 előtt elkészült "body-t" is rejteget. Sok használati eszköz is helyet kapott itt.

A székely szoba ékköve a keresztszemes hímzésű párnákkal megvetett ágy a sokszínű szőttessel. Csodaszép népviseletük is szemet gyönyörködtető.

A hátsó szoba, konyhában régen a nagyszülők laktak.

A pince és a padlás meredek lépcsői félelmet keltőek.

A présház gyönyörűen berendezett.

Az istállóban egy ritkaságszámba menő istállófüggőágy is látható, amelyen régen a legények, illetve a férficselédek aludtak. Télen sem számított különösebben hidegnek, mert biofűtésként az állatok kipárolgó hője bemelegítette őket. 

Az óriási pajtában régi mezőgazdasági gépek és eszközök tekinthetők meg.

A házat 2008-ban renoválták, így az most az eredeti formájában és színeiben pompázik. A helyreállítási munkálatokat a német kisebbségi önkormányzat szervezésében a helyi kultúrcsoportok, a GJU tagjai, illetve még sokan a falu lakosai közül társadalmi munkában végezték. Gratulálok nekik. 

Megfogyatkozva, de még jó pár sváb ház áll Véménden. Valamelyiket lakói szépen ízlésesen felújítottak így az a falu ékessége. Némelyiket jellegtelenné tették, amikor évtizedekkel ezelőtt az eredeti homlokzatról leverték a díszeit és ablakait kicserélték, illetve hozzáépültek. Sajnos a legfájóbb az, amikor lakatlanná válva pusztulnak el.

A tájházhoz hasonló oroszlándíszes ház, amiből 2 van Véménden

a hátulja már ennek is erősen pusztul

felújították, de a hosszú keskeny ajtó a tornác előtt be van falazva

Nekem a palkonyai példa jut eszembe, ahol még kellő időben védettséget kaptak a sváb házak, amelyeket csak eredeti formájukban lehet felújítani és egy foghíjas telekre kizárólag utcaképbe illő házat szabad építeni. Véménden már túl sok kárt tett a modernizáció, amire az értékmentés gyakorlata beindult. Az eladásra váró 47 ház állapotának megtartására, javítására nem szoktak költeni a jelenlegi tulajdonosaik. Veszélynek vannak kitéve a téglaoromzatú, de egyébként vályogfalú sváb házak, ha azok sokáig lakatlanok maradnak.

Véménd eljellegtelenedését jelenti, ha nem vigyáznak a faluképet meghatározó házaikra.

a sváb ház halála Véménden

Véménd svábos arculatának megváltozása először a homlokzatok díszeinek leverésével kezdődött az újravakolások során, majd a település környezetébe nem illő jellegtelen házak épülésével. A körforgalomnál az élelmiszerüzlet, a söröző és a tűzoltóság a feladatát betölti, de ennél fontosabb – arculat meghatározó - szerepe is van, illetve lenne a település központjában. Amennyiben a továbbiakban is így jellegtelenedik Véménd, akkor végül már csak a tájház és a templom marad meg figyelemre méltónak. A szomszédos Fekeden állítólag a visszaalakítás költségének csupán harmadát kellett állniuk a sváb házak lakóinak. A szebb környezet a lakók közérzetét javítja, illetve a település és házai is felértékelődnek. A nyugalmat keresők jobban jönnek ilyen helyekre ingatlant venni. Az önkormányzatok jó hozzáállásán, a lehetőségeinek keresésétől vagy esetleges kényelmességén, ízlés hiányán is sok minden múlik a falvak jövőjét illetően.

Az idősek napközi otthonával szemben áll az 1796-ban I. Ferenc királyi rendeletére épült barokk templom. Lépcsősoron jutni fel hozzá Páduai Szent Antal és Szent Bálint alakjai között. Sajnos délelőtt csak az előtérig jutottunk be, de a délutáni esküvő alatt már belső szépségében is gyönyörködhettünk. Az egyhajós építményt 1830-ban meghosszabbították új szentéllyel, amely mellé építették a sekrestyét. Oldalt két mellékhajót építettek és ezekben a kórust három pillérrel előre vitték. Így a templom sokkal nagyobb lett a gyarapodó lakosság örömére.

A templom falán az 1000 kitelepítettről kétnyelvű tábla emlékezik meg. Voltak akik hazaszöktek Németországból, de a magyar határon elkapták őket és illegális határátlépés címén börtönbe kerültek. Voltak akiket hazaérve újra ki akartak telepíteni, de kérték, hogy inkább lőjék agyon őket, minthogy ez ismét megtörténjék velük. A vagyonukat már korábban elkobozván újra kellett kezdeniük az életet. Voltak, akik Németországban lettek öngyilkosok a honvágyuk miatt. A tábla a málenkij robotra elvitteket külön nem említi, pedig a szovjet munkatáborokban szenvedettek is említést érdemelnének. 

A templom másik oldalánál a háborús hősöknek áll szobor. 

Sétánk közben feltűnt az útszéli keresztek (korpuszok) élénk színe, amik így még figyelemre méltóbbak.

A temetőben lévő kápolna 1776-ban épült Véménd első német katolikus templomaként. Tornyocskája felújítás alatt áll. A kerítéskaputól kálvária stációk vezetnek hozzá. Sok színes - főleg kék -, de zöld és sárga festett síremlék is látható. A kápolna mögött sorba állították azokat a sírköveket, amelyekhez már nincsenek hozzátartozók. Az enyészettől megmenteni igyekezve a felújításukat elkezdték.

A sportcsarnok betonfalát jól takarja a parkoló elé állított székelykapu. A falu kényszerrel betelepített lakóinak származására is utal.

Véméndet Feked felé elhagyva balra az utolsó utcán régi pincék romjai után áll még 1911 óta a vasútállomás. Egykoron a Pécs – Bátaszék vasútvonalon feküdt, de a személyszállítást 1997-ben megszüntették, majd pár évre a teherszállítást is. A sínek köze mára befásodott. Autónk érkeztének hangjára az egykoron utasok által használt peronon kacsák, és kecskék tipegtek felénk, mintha az etetésükre jöttünk volna. 
A vágány közelében áll az egykori csendőrlaktanya, amely üresen várja sorsát.

egykor véméndi csendőrlaktanya 

Szinte minden sváb faluban a szőlőművelés magas fokon folyt így borospincék sorát vájták. Ennek bizonyságául még néhányat találni Véménden is, de ezek messze nem olyan látványosak, mint Palkonyán vagy Villánykövesden. A svábok kitelepítése után a helyükre beköltöztetettek között kevesebben ismerték a borkultúrát, így az hanyatlásnak indult.

Véménd sokáig megőrizte a kommunista diktatúra emlékét a Tanácsköztársaság utca neve által. Átkeresztelésekor Erdő utca lett belőle, pedig Hernai (Hesz) Béla nevét érdemelte volna meg, aki a faluban hosszú éveken át itt tanított. Német családnevét magyarosíttatnia kellett, mert - a kor törvényeinek megfelelően - tanítói állás csak úgy volt kapható. Székesfehérvárott 1884-ben született, 1905-től élt és tanított Véménden. Az iskola igazgatója 1925-ben lett, és itt halt meg 1964-ben. Helyi tanítóként gyűjtötte Véménd és környéke régészeti, honismereti és néprajzi anyagát. Nem hivatásos, de láthatóan képzett fényképészként 1916 és 1920 között a falu lakóit közel 700, 9x12 cm-es üvegnegatívon örökítette meg, amelyek a tanító házának padlásáról kerültek elő.

A Véméndi Német Nemzetiségi Tánccsoport fontos célkitűzései közé tartozik a véméndi svábság kultúrájának megtartása, ápolása és annak átadása, továbbadása a következő generáció számára. A gyermekek és felnőttek, akik tagjai a csoportoknak mind egyfajta identitástudattal rendelkeznek a német nemzetiség és annak hagyományai, kultúrája iránt.

A pilisvörösvári szereplésük az alább videókon:

https://www.youtube.com/watch?v=2naSquwN4xk

https://www.youtube.com/watch?v=lo0hqLiv96Q

Kiemeléssel és a keresőbe helyezéssel indulnak el.

Véménd története:

Véménd, kelet-Baranya szelíd dombjai között húzódik meg. Már a bronzkorban lakott volt, hiszen előbb a mészbetétes kultúra, később a kelták szórványleletei erről tanúskodnak. Első említése 1332-1335 közötti időszakban történt Emon néven, csupán az 1700-as évek első harmadában jelenik meg a Vemen forma.

Émen vagy Émel középkori magyar falu, a török hódoltság alatt elnéptelenedett. Véménden az 1690-es évektől 1920-ig éltek szerbek. Az 1844-ben épült templomuk a mai Petőfi utcában állt, és az 1970-es években bontották le. A szerb temetőben még fellelhető sírokból összeállított sírkert 2014-ben készült el. A szerb temető a Rákóczi Ferenc utca felől közelíthető meg. A rácokhoz köthető az egykori Szent-kút (vodica) és a fölé 1852-ben épített ikonosztázas kápolna, amely Véménd észak-nyugati részén az északra irányuló mellékvölgy kezdetében található. Romját 2013 telén konzerválták. Mivel a szerbek az 1920-as években kénytelenek voltak Jugoszláviába elhagyni a falut, így a szent hely kultusza feledésbe merült, végül az 1980-as években a kápolna összedőlt.

Az első német telepes csoport 1748 körül érkezett. Véménden 1752-ben 43 német család és 59 szerb ház volt.

A németség a Rajna vidékéről, Szászföldről, Frankfurt és Fulda környékéről, valamint Ausztriából jött. A kolerajárványok elől is sokan ide menekültek a környező falvakból.

A betelepedést követően a két etnikai csoport nyelvileg és vallásilag is elkülönült. Németeknek, rácoknak saját templomuk, temetőjük és az együttélés kezdeteit leszámítva saját iskolájuk volt.

A szerb lakosságra dűlőnevek, illetve falunevek emlékeztetnek, pl.: Apatija, Batova, Berak, Demerkapija, Hristova dolina Korpač, Kapavac, Krstoš, Petrovac, Prkos, Sapud, Uros, Vemen.

A németség gyors ütemben növekedett, viszont a rácok száma lassan fogyott. Az első világháborúban 105 véméndi vesztette életét. Ugyanebben az évben került sor a véméndi katolikus és ortodox templom harangjainak ágyúba öntésére is. Ez idő tájt érkezett 40 orosz hadifogoly Véméndre. Közülük egyesek a közeli trefortpusztai majorságban dolgoztak, míg mások a helybéli parasztoknak segítettek.

Ezt követően a szerb megszállás alakította Dél-Magyarország nagy részének, így Véméndnek a sorsát is. A szerbek, horvátok és szlovének újonnan létrehozott királysága 1919 májusában újabb területi igénnyel jelentkezett a győztes hatalmaknál. Habár a békekonferencia a királyság delegációjával közölte a végleges határokat, Baranya megyéért és Pécs városáért 1921 augusztusáig folytak a határvillongások. A szerb megszállók a véméndiekkel is igyekeztek elhitetni, hogy a település most már Szerbiához tartozik. A megszállók távozásakor sok falubeli szerb hagyta el a települést a kivonuló hadsereggel. Azoknak, akik az 1920-as népszámlálás során szerbnek vallották magukat, 1930-ig el kellett hagyniuk szülőföldjüket.

Anyanyelv szerint 1930-ban 243 magyar, 2130 német, 5 szerb és 2 egyéb lakosa volt Véméndnek. Nemzetiség szerint 1970-ben 1127 magyar és 1195 német élt itt. Külterületi lakos ekkor 186 fő volt, ebből a cigánytelepen 100 fő élt.

A községnek 1754 óta van folyamatosan működő iskolája. Az új hattantermes iskolát két tanítói lakással 1927-ben adták át. Az alagsorban kultúrtermet alakítottak ki hol színielőadásokat és az ünnepségeket tartották. Az első világháborúig az oktatási nyelv a német volt. A két világháború között magyarul és németül is folyt az oktatás. A faluban élénk kulturális élet folyt. Működött a Leseverein (olvasókör), a falu együtt énekelt a Dalárdában (Gesangverein), amit Jahn Jakab tanító hozott létre 1925-ben. Később egy vegyes kórus is alakult 65 fős tagsággal, amely 1934-ben, valamint 1935-ben első díjat nyert Harkányban a kórustalálkozón.

A kulturális élet színtere a 180 főt befogadó kultúrház volt. Az énekkar a háború után is tovább működött, 1952-ben Pillenger Adalbert szervezte újjá. A vegyes kórus a templomi kórus feladatát is ellátta. Az első néptánccsoport a hatvanas években jött létre, később külön felnőtt és külön gyermekcsoport alakult.

Véménden a XIX. század első felétől éltek zsidók (1840, 5 fő, a lakosság 0,3 százaléka), legtöbben 1910-ben (50 fő, 2,1 százalék). 1941-ben 25 izraelita (1,0 százalék) és egy zsidónak minősített személy élt a faluban. A körjegyző 1944. április 1-én, a hatósága területén élő zsidókról készült kimutatásában 24 véméndi lakos adatait rögzítette, akik négy családhoz tartoztak. A község zsidónak tekintett lakóit 1944. május 15-én Mohácsra, a baranyai vidéki zsidók számára kialakított zárt területre kísérték a csendőrök, ahonnan néhány hét után, június 29-én a pécsi Lakits-laktanyába vitték őket. A Pécsváradi járási főjegyző 1945. szeptember 17-én, az izraelita deportáltak és munkaszolgálatosok számának megállapítása során készített összesítésében a véméndi körjegyzőségben 23 deportáltról és 4 munkaszolgálatosról írt, akik közül egyetlen deportált és 2 munkaszolgálatos tért haza Buchenwaldból.

A cigányok egy része 1920-ban az orosz pusztákra vándorolt ki, az ittmaradottak többségét a 2. világháború alatt hurcolták el. Cigányok most is élnek a faluban, akik Kádár hű szolgájának az egykori tanácselnöknek köszönhetik a külterületekről való beköltöztetésüket. Tettével Véménd többi lakójából nem dicséretet, hanem szitkokat váltott ki. Magyarországon a svábok és a cigányok között van a legnagyobb életviteli különbség, ami akkor még inkább igaz volt.

A véméndi németek száma is jelentősen csökkent. A 2. világháború végén sokakat munkaszolgálatra (málenkij robot) vittek, a többiek jó részét a háború után ki- vagy áttelepítették. Helyüket 100 bukovinai székely család (Hadikfalváról), 70 felvidéki család (a Csalóközből, Hontfüzesgyarmatról, Albárból, Szimőről stb.) s számos ún. magyar telepes foglalta el. Voltak közöttük olyanok, akik primitívségük okán nem tudták becsülni azt a sváb házat ahová beköltöztették őket és nagy kárt tettek benne, amire a kilakoltatott svábok azt vissza tudták vásárolni.