Kisjakabfalva (Jackfall)

Villánytól északra található a 117 lelkes csendes baranyai - egykoron német - zsákfalucska Kisjakabfalva. Miután a palkonyai és villánykövesdi pincéket megcsodáltam egy másik alkalommal 2016. decemberében érdemesnek találtam ide a szomszédba is ellátogatni, mert a régi szép házai figyelemre méltóak, a tájháza pedig rendkívüli.

Kisjakabfalvához közeledvén az út szélén az 1935-ben Zsolnay Vilmos által készíttetett Szűz Mária – kép keltette fel a figyelmemet.

A valamikori hetven pincéjéből mára csupán néhány áll, azok sem olyan szépségűek, mint a szomszédos villánykövesdiek és palkonyaiak. A használaton kívülieket szeméttel feltöltöttnek láttam.

A kétnyelvű helységnévtáblánál homokkőből faragott korpusz áll vésett gótbetűs német felirattal.

A völgyben rejtőző egyutcás falut hosszában egy vízfolyás osztja ketté. Valamikor libák, kacsák ritkították a növényzetet benne, de mára közmunkásokkal kell ezt elvégeztetni, nehogy kiáradjon.  A Fő utca mindkét oldalán találni szépen felújított paraszt-polgári házakat, de olyanokat is, amelyek jó érzékkel rendelkező, renoválását vállaló vevőkre várnak. Kisjakabfalva a jobb módú községek közé tartozott a német lakosság idején. A tehetősebbek tették ki kb. a lakosság kétharmadát. A másik egyharmad is a földjén gazdálkodott, de eljárt azért napszámba is. A házak utcafrontra néző eleje téglából készült, szép díszesen kialakítva, két kicsi ablakkal. A ház falának többi része döngölt fal, vagy vályog. A falakat mintásra, virágosra festették. Három házban a mennyezet is díszes volt, a Szentháromságot festették oda.

két ablakkal lenne szebb a homlokzat

A legszebb porta a Johannes Conrad (Konrád János) családjának egykori többgenerációs otthona, amelyben az idelátogatók állandó kiállítást találnak a baranyai németek eltűnőben lévő építészeti és tárgyi emlékeiből. Öt nagyméretű lakószobában, valamint konyhában és présházban, pincében, cselédlakásban továbbá az állattartást szolgáló gazdasági épületekben szemlélteti az elmúlt 100-120 év történetét magyar – német nyelvű tájékoztató szöveg kíséretében. Látható itt még az egykori falusi élet számos közösségi emléke.

A nagyméretű, tornácos lakóház 1907-ben épült. Az épület utcai homlokzata gazdagon díszített. Két ablak és a néhány lépcsőfokon elérhető tornácajtó található.

A szobák a ház eredeti bútoraival és használati tárgyaival berendezettek. Hű képet adnak a jómódú baranyai németek polgárosult ízlésvilágáról.

a Conrad - ház mennyezete Kisjakabfalván

Több életnagyságú bábun és babán a különböző alkalmakkor használt német népviselet látható.

A szép múlt mellett a fájdalmas emlékek is megtalálhatóak a helytörténeti részben, így az első világháború hőseinek fényképe épp úgy, mint a málenkij robotra elvitteké.

málenkij robotra elvitt jakabfalvaiak

Egy sarokban helyet kaptak a „Kismukinak” hívott keskeny nyomtávú kisvasút emlékei is. A Villányi Állami Gazdaság által létrehozott és működtetett kis gőzös 1951 – 1969 között közlekedett Villány és Kiskassa (kb. 12 km) között. Kezdetben főként mezőgazdasági áruszállításra alkalmazták, később a kisjakabfalvai, az ivánbattyáni és a kiskassai lakosság – köztük kiemelten az iskoláskorú gyermekek – meghatározó személyszállító eszközévé vált. A közúti árufuvarozás elterjedésével elvesztette gazdasági jelentőségét és a Kismuki működése 1969. december 31-én megszűnt.

A gazdasági részben van a présház a pincével, az istállópajta és a kocsiszín.

A ház és a vele szerves egységet képező gazdasági épületszárny építési anyaga kőlábazatra emelt vályogtégla.

A hatalmas udvart a harmadik oldalon egy nagyméretű emeletes kukoricagóré zárja az alája épített disznó- és tyúkóllal.

Közvetlenül a góréhoz építve egy kéthelyiséges kis cselédlakás van.

Az udvar közepén szép, de lakatlan galambdúc áll.

Az egész porta példásan, sváb igényességgel felújított és rendben tartott.

A gyönyörű Conrad-házzal szemben a patak szélén, de a falu közepén áll a Szent Péter és Pál apostol tiszteletére szentelt katolikus templom. Sajnos falai megrepedtek és ezért tilos harangozni, mert az tovább rontana az épület állagán. A felújítása már elkezdődött. Egy régebbi ortodox templom helyére épült 1835-ben, ugyanis a török idők alatt elnéptelenedett falu helyére először rácok jöttek, majd hozzájuk telepítették a nagyobb hatékonysággal dolgozó és ebből adódóan jobban adóztatható németeket.

Szent Péter és Pál apostol templom Kisjakabfalva

kisjakabfalvi hősök emlékműve

A templomtól északra már földútban végződően válik szét az út - két egykoron szebb napokat megélt - német falucska Kisbudmér és Ivánbattyán felé. Néhány portán kedvtelésből lovakat tartanak.

A falut jól belátni a domboldalban elterülő temetőből, ahol akad még a régi német gót feliratos sírkövekből.

A háború után elszegényített és mára elöregedett faluban pihenni vágyó, nagyvárosi és külföldi vásárolt ingatlant. Még van jó pár, amely felújítását vállaló vevőre vár.

olcsón eladó a felújításra váró kisjakabfalvai ház

Az elköltözések felgyorsulása az 1810 óta működő iskola 1974-es bezárása után következett be. Főleg az idősebbek maradtak helyben. A falu elsorvadásában szerepet játszott az is, hogy nincs vasútállomása. Csupán hárman foglalkoznak nagyobb földterületen mezőgazdasággal.

A háromszáz évvel ezelőtti migrációs hullám hazánknak dicsőségére vált, mert olyan szorgos emberek érkeztek, akik az ország gazdasági, kulturális, szellemi fejlődését eredményezték. A jelenlegi, Európát sújtó migrációt viszont az agresszivitás, követelőzés, eltartatottság és bűnözés jellemzi.

A falu és lakóinak története:

Kisjakabfalva már az őskorban lakott terület volt. Az emberek földbevájt lakóházaikat sárral tapasztották. Vadászattal, halászattal, gyűjtögetéssel foglalkoztak, mint mindenütt akkor.

A falu keletkezéséről nincs tudomásunk. Nevét valószínűleg Jakabfalvi Borjádi Miklós földesúrról kaphatta. Borjád község is így nyerhette el a nevét. A falut 1400-ban említették először az írott források Zent Jacabfalva formában. Lakói akkor magyarok voltak.

A később idetelepült délszlávok és németek saját nyelvük szerint Jakoválra, Jalavalára, Jakofalvára, Jackfalra változtatták. 

A honfoglaló magyarok 896 táján Ete vezér irányítása alatt szállták meg Baranyát. Villányt és környékét hosszú időn át az Ete törzsből sarjadt hatalmas Kán nemzetség birtokolta, amely úgyszólván egész Dél-Baranya fölött úr volt. Kisjakabfalva és környéke a XII. században a Kán nemzetség kihalása után jó darabig királyi birtok.

Jakabfalva a török időkben a siklósi, majd annak megszűnte után a pécsi szandzsákhoz került.

Az életet bizonytalanná tette az elviselhetetlenül sok adó. A jobbágynak se a török előtt, sem utána nem volt gyöngyélete. De a török alatt jobbágysorból rabszolga sorba süllyedt. A török hódoltságban a Korán vezérelvei szerint a föld 1/5-e a szultáné, mint Allah helyetteséé, 4/5 rész a győztes harcosoké. A föld tehát, amelyet az itt rekedt szegény magyarok műveltek, nem volt az övék. Ők éltek rajta, dolgoztak rajta, de úgyszólván mindazt, ami a föld hozamából a legprimitívebb életfeltételeken felül maradt, különböző adók címén be kellett szolgáltatniuk a töröknek. Ehhez járult még a zsarolások különféle neme is.

A magyar nép nagyon sokat szenvedett a török elnyomás alatt, de segítséget nyugatról nem kapott. Amikor a török Bécset megostromolta, akkor az egyesült keresztény hadak összefogtak a török ellen, és így megmentették Bécset, 1686-ban felszabadították Budát, s ez év őszén Pécs városát. Ennek a vidéknek a felszabadítására csak a következő évben került sor az ún. második mohácsi csatában, amelynek során egész Baranya felszabadult. Az ütközet középpontjában Nagyharsány és Villány állt, ezért hívják némely történetírók nagyharsányi csatának is.

A török hódoltság alatt elnéptelenedett a falu. A felszabadító háborúk idején valószínüleg puszta volt, majd rácok kerültek e tájra Szlavóniából a XVII. sz. végén és ők hozták újra létre a községet. Az új szerb lakosok főleg állatot tenyésztettek, szőlőt műveltek, azt is gondatlanul.

A környék török elől elmenekült régi nemesi családjai hiába jelentkeztek régi birtokaikért. Mint, ahogy a legtöbb esetben történt, nem tudták igényeiket írásos okmánnyal igazolni, mert azok a török háború folyamán elvesztek. Ha pedig igényeiknek voltak írásos alátámasztói, akkor olyan nagy „birtokba való bevezetési adó" -val (Schlüssergeld) sújtották őket, hogy elment a kedvük a régi családi birtok elfoglalásától. E földeket hadi érdemek jutalmazásául adományozta el az uralkodó. Ekkor keletkeztek óriás uradalmak Baranyában. Ebben az időben alakult meg a Batthyány-birtok, (1703) Németboly, Németpalkonya, Villánykövesd, Jakabfalva, Ráczpetre, Ivánbattyán, Olasz, Jánosi községekkel.

A töröktől felszabadult földön szükség volt telepítésre. Hiszen a visszafoglalt résznek több mint 1/3-a lakatlan pusztaságként került vissza a régi állam tulajdonába. Mátyás alatt az ország lakossága 4 millió volt, valamivel több, mint az akkori Angliáé. A török kiűzése után Magyarországon mindössze 2.5 millió ember maradt.

Telepítés tehát kellett! Bécs belső, természetes telepítés helyett idegenek, elsősorban németek behozásával próbálta az előállt „vacuumot" kitölteni. Magas kultúrájú iparos népesség helyett csak földművelőket és szegény falusi iparosokat tudott behozni. Ilyenekkel elsősorban a Rajna-vidék, Baden, és Württenberg szolgált.

A magyarországi német telepítés 1720 táján indult meg, és csaknem 100 éven át tartott. 
A németeket hazájuk elhagyására késztette a periodikusan ismétlődő rendkívül hideg időjárás, az azt kísérő éhinség és járványok, a gyakori és súlyos háborúk, a franciák, XIV Lajos rablóhadjáratai, a barokk életszemléletből adódó főúri fényűzés és mértéktelen kizsákmányolás; a túlnépesedés, a német öröklési jog sajátossága, amely főleg a badeni és würtenbergi területen volt honos. Hessen-Kasselben pedig megfelelő vagyonhoz kötötték a házassági engedély megadását. Földesuraik nem minden esetben engedték el őket ingyen.

Az 1700-as években a siklósi uradalom ura Caprara Aeneas gróf hozatott németeket első hullámban (Német)palkonyára, Kövesdre, Ivánba, Jakabfaluba, Kis- és Nagybudmérba. Jakabfalván (Kisjakabfalva) 1742-47 között még szerbek laktak. A XVIII. század közepén van a második betelepítési hullám a Rajna-vidékről, Baden-Würtenbergből, Fulda városából és környékéről is jöttek. A század vége felé pedig Bajorország északi részéről, és Hessenből költöztek ide. A gyülekezési hely Ulm városa volt. Gyalog mentek odáig. Tutajokon, dereglyéken „bödön"-hajókon úsztak le a Dunán. Hetenként indult 1712-től egy ilyen szállítóeszköz. Jöttek szekereken is. Voltak, akik eladták ingóságukat, és úgy indultak útnak a még jobb élet reményében.

A Magyarországra települt németség önsanyargató munkájával lassan, de biztosan kezdett gyarapodni és felvirágozta e vidéket. A német telepesek főleg mezőgazdaságból élő, szabad költözködési joggal bíró német jobbágyok voltak.

A község új népessége a legkülönbözőbb német vidékek és nyelvjárások lakóiból tevődött össze. Legtöbbször papjaik vezetésével jöttek Magyarországra. Egy részük csalódottan, tele panaszokkal az itteni állapotokra, visszatért hazájába, ugyanis a török korszak ideje alatt elvadult magyar föld klímája a jövevények számára sok veszedelmet rejtett. Előbb hozzá kellett szokniuk a mocsaras láztermelő éghajlathoz. Amíg ez az alkalmazkodás megtörtént, az első beköltözködő nemzedéknek elég tetemes hányada betegedett meg és pusztult el.

Voltak, akik visszafordultak, hiába ígértek nekik földet, házat, több évre adómentességet. Akik viszont maradtak, azoknak a szakismerete nagyobb volt az itt lakókénál, több kiváltsággal is rendelkeztek eleinte, mint a magyarok. A későbbiek során e jogaikkal segítettek magyar társaik sorsán is.

A betelepedett német lakosok 15 évi adómenetességet kaptak, a legtöbb esetben pedig ingyen földet, lakóházat és jószágot. Jellemző, hogy ahová magyar telepedett - nem Baranyába, hanem más földre - egy évre sem kapott adómentességet.

A német lakosság megjelenésével megindult a délszlávok visszavándorlása, földjeiket eladták az új jövevényeknek.

A német telkesgazdák nem osztották fel maguk között a földet. Az idősebb fiúgyermek örökölt mindent. A másod és harmadszülötteket kifizették, akik elmentek a rác falvakba és megvették az ő telkeiket és házaikat. A rácok 1760 körül elköltöztek a faluból.

Egy darabig a két nép egymás mellett élt. A rácok a Szerbtemplom dűlőben, a németek a mai helyén az ivánbattyáni rétekből eredő patak két oldalán építették fel falujukat. A délszlávok görög keletiek, a németek római katolikusok voltak.

A XVIII. Században folyt a németek mozgása, keresték számukra a megfelelő helyet. Kihasználták az adókedvezményből adódó lehetőségeket, valószínűleg ezért is vándoroltak több településre. Az 1800-as évek elejére már megállapodtak. Szorgalmukkal megindult a gazdaság fejlődése.

A Rajna vidékéről jött németek szüntették meg a 2-3 nyomásos földművelést. Elkezdtek takarmánynövényeket termeszteni. Az állatokat már nem legeltették, a föld megkapta a talajjavító trágyát az istállókból, így a föld teljes termőértékét ki tudták használni.

Lecsapolták a Karasicát, ezáltal értékes földterületekhez jutottak. Kialakultak a telkek, de létrejöttek a résztelkek is, mivel a jobbágyok már tovább nem tudták növelni a telkeket. Kialakultak a házas és ház nélküli zsellérek is.

Nemcsak szántóföldi művelést végeztek és állattenyésztést, hanem a másra nem alkalmas dombos területeken (Dombszőlők) szőlőműveléssel foglalkoztak.

1767-ben adta ki Mária Terézia az „Úrbéri rendelet"-et, amely többek között szabályozta, hogy a jobbágyok tehetséges gyermekei tanulhattak.

Az iskolai oktatást is létrehozták. Felépítették a mai helyén az iskolát az 1800-as évek elején.

1753-1776-ig Kisjakabfalvában feles volt a német és szerb lakosság mérlege.

A szláv lakosság elvándorlása fokozódik 1767-től.

1768. január 23-án megszületett a német telepesek első gyermeke.  

1776-tól nem tartozik a község egyházilag Németbólyhoz. 1848-tól pedig már gazdaságilag sem tartozik oda.

1787 Ötvennégy család, 297 lakóval élt a faluban. Szabályozták a jakabfalvai vízfolyást, így értékes földekhez jutottak. Mind több területet vontak művelés alá. Kialakították a telkeket.

1797 Az ortodox templomot püspöki engedéllyel átépítették és katolikus templom lett belőle. Ekkor már csak kisszámú szerb lakosság élt a faluban. Ők lassan elvándoroltak, kihaltak, és elemi erővel nyomult itt most előtérbe a német lakosság.

1810 Már állt az iskola a mai helyén.

1830-ban 346 a lakosság száma.

1835 Tönkrement az egykori ortodox átépített templom, amit katolikusként használt a német lakosság, ezért új építésébe kezdtek a helyén.

Az 1848-as szabadságharc idején a magyarországi németek a magyarsággal karöltve szegültek ellen a bécsi reakciónak. A jobbágyság felszabadítása meghozta a német paraszt csatlakozását a magyar állameszméhez.

1851-ben 318 r.katholikus, 21 zsidó lakója van a falunak,

1854 év vége táján kezdték el építeni a Mohács-Pécs vasútvonalat Kisjakabfalvától 3 km-re.

1877-ben olyan nagy jégverés volt a faluban, hogy a templomtorony keresztjét is leverte.

1890 Villányt és környékét, valamint az ország egész területét nagy kár érte. A szőlőket elpusztította a filoxéra a levéltetvek csoportjába tartozó rovar, a szőlő legveszedelmesebb kártevője. Eredeti hazája Észak-Amerika. A múlt század 60-as éveiben hurcolták be Franciaországba, onnan került a 70-es években (1875) Magyarországra. Másfél évtized alatt szőlőültetvényeink kétharmadát kipusztította. Kártétele abban áll, hogy a rovar csípése nyomán a gyökérzet rothadásnak indul, s végül az egész növény elpusztul. Ellenálló amerikai alanyokra oltott fajtákat telepítettek utána, Teleki Zsigmond villányi szőlőbirtokos kutatásai nyomán. (Sajnos 1941-től a zsidótörvény alkalmazása sok szenvedést, és oktalan kárt okozott a családnak. Teleki Sándort származása miatt sorozatosan zaklatták, jóllehet kikeresztelkedett, felesége Erzsébet, és két leánya katolikusok voltak. A család megmentése érdekében 1943 nyarán önkezével vetett véget életének.)

1894-től kezdve napjainkig magyarul íródnak az anyakönyvek.

1895-ben a falu lakóinak létszáma ekkor 434 fő.

1912-ben a bíró elrendelte, hogy a lakók házaik elé téglából építsenek járdát.

1914-1918 Huszonkettő férfi halt hősi halált az első világháborúban.

1918-21 tartott a szerb megszállás. (Sok szerb asszony járt fel a faluba koldulni. „Hleba, hleba" mondogatták, kenyeret kéregetve. A szerb férfiak viszont néha ok nélkül ütlegelték a helyieket.)

Volt a faluban Takarékpénztár, amit a tanító vezetett. Sokan tették be a pénzüket, sőt államkölcsönbe is. A pénz 1919-től elértéktelenedett, voltak, akik tönkrementek. Volt, aki ebbe belezavarodván Pécsett az idegklinikán halt meg. Annyi pénze sem volt a családnak, hogy hazaszállítsák, ezért Pécsett temették el.

1920-ban egy sajtüzem létesült Kisjakabfalván. Az üzem helyisége teljesen modern gépekkel és 6 HP villanymotorral volt felszerelve. A vállalatnak 4 fiókja volt a járásban, Budapestre is szállított sajtot, vajat, túrót valamint 16 embert foglalkoztatott állandóan.

1921-ben alapították meg a Levente Egyesületet. A levente köteles volt 13-21 éves korig e szervezet tagja lenni. A trianoni békeszerződésben eltörölték az általános katonai szolgálatot, ezt kívánták ezzel pótolni. Az oktatásról való elmaradást büntetéssel sújtották. Hazaszeretetre és sportra nevelték a fiúkat. Fapuskákkal gyakoroltak. Esetenként több falu összevonásával sportversenyeket tartottak.

1924 A 20-as években hozták létre a „Volksbundverein"-t, a Német Népművelődési Egyesületet, amelyben a 24 év feletti személyek vehettek részt. Célja a német kultúra fejlesztése volt. Vezetőnek dr. Bleyer Jakabot választották. Teleki Pál gróf kormányában a nemzetiségek minisztere volt. A magyar nép iránti hűséget hirdette. Ennek a vidéknek országgyűlési képviselője is volt. Egy újságot is szerkesztett a magyarországi németeknek „Vasárnapi Újság","Sonntagsblatt" címmel. 1933-ban Dr. Bleyer meghalt, ezután a Volksbundverein a Volksbund kiszolgálója lett. Dr. Basch Ferencet választották főtitkárrá. Ő a németségnek autonómiát akart kiharcolni, amit 1940-ben el is nyertek a bécsi döntés után.

1928 Iskola típusa: „C" kissebségi tanítási nyelvű, a mindennapi tankötelesek száma 47.

1929 Nagy gazdasági világválság kezdődött, 30 pengőről 8 pengőre zuhant a búza ára és a többi termény ára is. Mélyre süllyedt az emberek életszínvonala.

1932 Kisjakabfalvának ekkor 473 lakója volt. A Magyarországi Német Népművelődési Egyesület helyi csoportja szervezi a kulturális közéletet.

1935 Kiépült a falu villanyvezetéke. Eddig petróleummal világítottak. Nem mindenki vezette be a házába.

1939. szeptember 1-én kitört a II. világháború. Németország lerohanta Lengyelországot. A tanítóknak igazolniuk kellett, hogy sem ők, sem felmenőik nem voltak zsidók. Nemcsak a tanítóknak, hanem az állami alkalmazottaknak, katonáknak, rendőröknek is igazolniuk kellett ezt a németországi zsidótörvény hatására. Megindult a sváb falvakban, így Kisjakabfalván is a lakosság „Volksbundba" való tömörülése. A Volksbund teljes neve: Volksbund der Deutschen in Ungarn, vagyis Magyarországi Németek Népszövetsége. Híveik száma egyre gyarapodott. A baranyai-tolnai részt elnevezték „Schwebische Türkei-nek.

1940 Bécsi döntés jogot ad a német kisebbségnek, szinte államot alkotva az államban. A „Volksbund" teljes akcióba lép. A sajtó orgánumának, a Deutsche Zeitungnak megindulása. A német nép sok helyütt valósággal az eszét vesztette, agitátorok jártak faluról falura, akik megnyerték őket az „eszmének". A Magyarországon élő németek jogait kényszeredett államközi szerződés alapján Németország a Volksbundon keresztül igyekezett befolyásolni. A hitleri Németországhoz tartozóknak, „népi" németeknek ismerték el őket. A magyar kormányok a Trianon által elvesztett területeinek megszerzése fejében hozzájárultak szervezkedéseikhez. Könnyen el tudták őket téríteni. Alacsony műveltségűek voltak, és senkitől nem kaptak felvilágosítást. Először megszerezték az embereket a „világhódító eszmének", majd ágyútöltelékekké változtatták a férfiakat. A falvak népe csatlakozott különösen lelkesen. Aki nem tette ezt, azt megvetették. Kisjakabfalva község lakossága eddig békében élt egymás mellett. Sajnos a „Volksbund" térnyerésével ez megszűnt. Testvér a testvérrel, szomszéd a szomszéddal, barát a baráttal került összetűzésbe. A körzet falvai közül itt voltak a „Volksbundisták" a legelszántabbak.

1941-ben 439 lakos volt, ebből 420 német, 19 magyar származású. 

Kisjakabfalván is jellegzetes események történtek, házaikra horogkeresztes jelvényt és a Viktória-jelzéseket festették. Ezt egy éjjel az iskolára is rárajzolták. A magyar kormány német nyomásra megengedte, hogy a német fiatalok katonai szolgálatukat a WAFFEN-SS alakulatokban teljesítsék. Így 20000 „népi német" katonát nyertek Magyarországról. Nagyon kemény kiképzés volt. Amikor elájultak, ilyenkor egy vödör vízzel leöntötték őket, és folyt a képzés tovább.

1943-ban újabb 20 ezer katona toborzását követelték ki a németek. A volksbundista férfiak egy része már a fronton volt, de előfordult, hogy magyar katonának jelentkeztek, és nem németnek. Természetesen magyar katonai behívók is érkeztek azoknak, akik nem voltak a „Volksbund" tagjai.

1944 őszén 100 ezer embert evakuált az SS Németországba, ők a Volksbund tagjai voltak (E számhoz tartoznak még a háború alatt az SS-hez bevonultatottak is). Féltek a retorziótól, ezért önként menekültek el, Kisjakabfalváról 160 ember távozott. Ők új hazát találtak maguknak Eislingenben, Feisingben, Darmsadtban és ezek környékén. A WAFFEN-SS megkezdi harmadik sorozási akcióját, a „kényszersorozás"-t. A leventéket is összeszedték. Voltak, akik a villányi erdőben és présházakban húzták meg magukat, majd önként jelentkeztek Pécsett magyar katonának. Ez év nyarán egyik nap kidobolták a faluban, hogy másnap a kocsmában kell jelentkezni azoknak a férfiaknak, akik még otthon tartózkodnak. Ezek nem voltak mind a Volksbund tagjai, mégis német katonáknak hurcolták el őket. Volt, aki elmenekült a faluból. Elment a Zsolnay Gyárba Pécsre dolgozni. Voltak ott más sváb férfiak is. Naponta razziáztak a gyárban a német katonák. El is fogták őket, kivéve az egyik kisjakabfalvait. Ő úgy menekült meg, hogy, amint hallották a német katonák lépteit, két női dolgozó az ott levő vesszőkosarakat rádobták a földön fekvő férfira és gyorsan ráültek azokra reggelizni. A következő percben beléptek a német katonák, de nem fedezték fel az elbújt embert. A többiek sajnos már az udvaron sorakoztak, s amint később kiderült egyik sem jött haza közülük. Egy másik kényszersorozottat úgy büntettek, hogy a villányi rendőrőrsön áramot engedtek bele. Annyit nem, hogy meghaljon, de szenvedéséhez elég volt. Egy további kényszersorozott a német alakulatból hazaküldött egy levelet a káplánnak, annak segítségét kérve, hogy átkerülhessen a magyar alakulathoz. A levelet cenzúrázták, őt elfogták s ezért vasra verve, vitték a dachaui német koncentrációs táborba, minden eljárás nélkül. Amikor a vonat befutott a halálrámpára, akkor vette döbbenten észre, hogy zsidó táborba került, mert csonttá soványodott, csíkos rabruhás zsidókat látott. Látta őket összeesni és meghalni az éhségtől. Ő a munkaszázadba került. Egy tányér levest és egy szelet kemény kenyeret kaptak naponta. Ezért a darab ennivalóért minden este összeverekedtek a társai, ugyanis a barakk parancsnok feladata volt a kenyér felvágása, s ez nem mindig sikerült egyformára, s a szeletek közül a legnagyobbat mindig a saját részére emelte ki. Egyik este a kisjakabfalvai férfi felajánlotta a segítségét, megemlítette, hogy otthon kereskedő volt, talán neki jobban sikerül kimérnie a kenyeret. E művelet közben lélegzetvisszafojtva figyelték társai. Amint elkészült vele, az egészet odatolta a foglyok elé. Neki maradt a sarka, a legkisebb darab. Másnap reggel volt az „Appel", a sorakozó. Felálltak a barakk előtt, jöttek a németek ostorral, kutyákkal. A barakkparancsnok kilépett, s kérte őket, hogy válasszák meg a „kisjakabfalvait” parancsnoknak, mert ő jobban tudja a kenyeret elosztani. A németek engedélyt adtak hozzá. Néhány nap múlva kereste két német katona, az iránt érdeklődtek, tud-e magyar „guláscht" főzni. Persze, hogy tudott. Elvitték az egyik tiszti konyhára szakácsnak. Ott tudott ő egy kicsit jót tenni a társaival. Nagy óvatossággal ételmaradékot csúsztatott a fogoly ételhordók zsebébe, mert volt egy kis szabad kijárása. A tábor felszabadulása után gyalog jött haza.

Kisjakabfalvát 1944. október 27-én érték el az oroszok. Karácsony másnapján 8 nőt és egy férfit szedtek össze málenkij robotra, azt mondván nekik, hogy Bácskába mennek a kukoricát letörni, kérték őket, hogy nyári ruhát is hozzanak magukkal. Gyalog mentek Újpetréig, majd onnan Pécsre, a gyűjtőhelyre a Lakics laktanyába, ahol kb. 3 hetet töltöttek. Voltak hozzátartozók, akik naponta utaztak be hozzájuk, élelmiszert, ruhát víve nekik. Következett a bevagonírozás. Az a tél különösen hideg volt. Tutajjal vitték őket át a Dunán és a Tiszán. Foksánynál (Focșani, Románia) kerültek ismét vagonokba, hetven-nyolcvan nő bezsúfolásával. Élelmük, vizük már alig volt. Szükségleteiket a vagon egyik sarkában végezték el. Megérkezésükkor halottaik is voltak. Ezeket nekik kellett leemelni. Először bányában dolgoztak, Sztalinó mellett, Dombazban. Kiegyenesedni sem tudtak, sokszor térden csúszva véres kézzel fejtették a szenet. Semmi biztonsági felszerelésük nem volt. A munka 12-14 órát is eltartott. Úgy csúsztak le a bányába és egymást tolva, húzva másztak onnan ki. Káposztalevest és egy kis csirizes rizst kaptak minden nap. Erőszakkal ették meg. Akik erre képtelenek voltak, azok meghaltak. Egy gödörbe kerültek, ruhátlanul, és tavasszal a föld felengedése után temették be őket. Kicsit jobb lett a helyzetük, amikor a földeken dolgoztak. Kegyetlenül büntették őket. Földbe ásott mély gödörbe ruhátlanul zárták be az ellenkező vagy vétkes rabot. Majd  3 nap után engedték ki összefagyva. Társai mellé a priccsre feküdve melegedhetett fel. Az egyetlen férfi kivételével szerencsére 3-4 év után hazaérkezett a többi kisjakabfalvai, akik nők voltak. Hazaérkezésük után ketten maradtak Magyarországon. Más településekről viszont az elhurcoltak közül drasztikus volt az elpusztultak aránya.

1945 év elején az oroszok a kisjakabfalvai nőket elhajtották Virágosra, Nagyharsányba lövészárok ásásra.

A Németországba települt emberek házaiba az ország különböző részeiből, főleg Szabolcs és Hajdú megyéből jöttek magyar telepesek.

1946-ban 45 embert telepítettek ki Németországba. (Itthon maradt 188.) Ők Göppingenbe és környékére kerültek. Fejenként csak 100 kg holmit vihettek magukkal 80 kg ruhát és 20 kg élelmiszert. A rendőrök még ezt a kevés holmit is megdézsmálták a vasútállomáson.

1947-ben Redling János káplánt internálják. Megérkezett a szlovákiai magyarok első csoportja Kisjakabfalvára, akik Beneš csehszlovák elnök dekrétuma alapján kerültek Magyarországra. Ő meg akart szabadulni a szlovákiai magyaroktól, mert ellenszenvet érzett irántuk a felvidék visszacsatolása miatt, amit az előző világháború után veszítettünk el. A felvidéki magyarok ugyanolyan áldozatai voltak a nagy politikának, mint a magyarországi svábság. Ekkor veszítették el házaikat azok a német lakosok, akik a „Volksbund" alatt hitet tettek a magyarságuk mellett, és szenvedtek tőlük. A kitelepített németek házai már nem voltak üresek, oda ugyanis az ország különböző részeiből jött telepesek költöztek. A szlovákiai magyaroknak is helyet kellett biztosítani, így elvették a nem volksbundista emberek házait is. A magyarországi németség kitelepítésével, javaik elkobzásával akarták megoldani a szlovákiai magyarok elhelyezését. A szlovákiai magyarok minden ingóságukat - voltak családok, akik 40-50 vagon holmit is - áthoztak Magyarországra. Még egy szlovákiai magyar csoport telepítése történt 1948-ban. Az ő idekerülésükkor Villányból német családokat helyeztek Kisjakabfalvára. Az ő házaikba is szlovákiai magyarok kerültek.

Államosították az iskolákat. Az egyház hatásköréből kikerült a kisjakabfalvai iskola is. Eddig az iskola igazgatója a plébános volt.

Megalakult a kisjakabfalvai pártszervezet párttitkárral az élen.

1949 Megindult a beszolgáltatási rendszer, gabonát, bort, zsírt kellett leadni. Csak ennek teljesítése után adhattak el terményt. Disznóvágási engedélyt is csak így kaptak. Az engedély nélküli vágást nevezték „fekete vágás"-nak, amit börtönnel büntettek.

1950 A boltot, a kocsmát és a tejüzemet államosították. Népbolt Szövetkezetet hoztak létre.

1951 Megépítették a gazdasági vasutat Villány és Kiskassa között. Személy- és teherszállítást végzett. Az ivánbattyáni, kisjakabfalvai és kiskassai felsőtagozatos gyerekek ezzel jártak Villányba iskolába. Amikor ez még nem volt, bizony gyalog jártak a kisjakabfalvaiak.

Szovjet mintára közös gazdaságokat hoztak létre. A lakosságnak be kellett vinni földjeit, állatait, felszereléseit.

Határsávot hoztak létre, Kisjakabfalva is ebbe a zónába került. Ekkor országunk ellenséges viszonyban volt a szomszédos Jugoszláviával, ők ugyanis nem tűrték az oroszok irányítását.

1952 Ezeket az 50-es éveket nevezi a történelem Rákosi-korszaknak. Ami különösen a falusi lakosság számára jelentett nagy nehézséget. Kisjakabfalva tulajdonképpen egy jómódú község volt a II. világháború előtt és alatt. A lakosság 60%-a volt tehetős. Az itt maradt, ki nem telepített svábságot ez a korszak tönkretette. Elvette házaikat, terményeiket, állataikat. „padlássöprés"-t végeztek náluk, a gabonát letakarították onnan és elvitték. A kisjakabfalvai németek szenvedtek, mint parasztok, de mint nemzetiségiek is. Vagyonelkobzás, vallásüldözés folyt szovjet mintára. A börtönöket megtöltötték a másképp gondolkodókkal, internálótáborokat hoztak létre. Koncepciós pereket tartottak, ahol különféle kínzások után olyan bűnöket vallottak be az áldozatok, amiket soha el sem követtek, és kerültek bitófára. Az itt maradt németséget a kulákká nyilvánítás sem kerülte el, ezzel is megbélyegezték őket, holott ekkor már földönfutó nincstelenek voltak. Erre a sorsra jutottak még más lakosok is a faluban.

1953-ben a kenyeret jegyre adták. Ekkor már nem sütöttek otthon, nem volt búzájuk, lisztjük, mert a földet bevitték a közös gazdaságba.

1956 Kisjakabfalván a termelőszövetkezeti csoportot feloszlatták a forradalmi időkben. Az emberek hazavitték állataikat, s földjeiken újra egyénileg kezdtek gazdálkodni.

1958-as népszámláláskor Kisjakabfalván 272 fő élt.

1960 Felsőbb nyomásra újra megalakultak a közös gazdaságok. A kisjakabfalvai szövetkezet a régi nevét viseli, vagyis Úttörő Termelőszövetkezet.

1968 Kövesút készült Villányig. Igen sok sarat tapostak eddig az emberek, ha le akartak jutni 3 km-re a vasútállomásra Villányba. Autóval csak jó időben lehetett közlekedni.

1971 Az szilárdburkolatú országút lehetővé tette, hogy autóbuszjárat induljon ebben az évben. Eddig a lakosság a gazdasági kisvasúton utazott, amit tréfásan „Muki"-nak neveztek. Ezt ekkor megszüntették.

1973 A kis falvak kocsmáiban vándormozi működött. Nem kellett a lakosságnak Villányba járni szórakozni. A televízió térhódításával ezek megszűntek.

1974 Az alsó tagozatos általános iskolában a tanév befejezésével a tanítás véglegesen megszűnt. A tanulólétszám a következő tanévben olyan alacsony lett volna, hogy az iskola megszűnése mellett döntöttek az illetékes szervek. Ezt az intézkedést a tanköteles gyermekek szülei idézték elő, amikor gyermekeiket a villányi iskolába járatták már az elmúlt tanévben is.

1979 A lakosok száma ekkor 288 fő, 45 % magyar, 50 % német, 5 % cigány.

1987. július 25-én 18 óra 15 perckor emberemlékezet óta nem volt ilyen jégverés, mint most rövid 15 perc alatt, tyúktojás nagyságú jégdarabok estek. Különösen nagy baj, hogy a házak cserepei eltörtek, súlyos beázások keletkeztek. A jégeső után két óra múlva újabb hullámban eső jött. Lehet, hogy ez is jéggel terhes felhő volt, de most a jégelhárító rakétások erősen tüzeltek. Nem így az elején, akkor bizony egyetlen rakétát sem lehetett hallani az emberek szerint.

1990 A szocializmus alatt főleg a termelőszövetkezetben dolgoztak vagy Pécs egyes üzemeibe ingáztak. Az 1990-es rendszerváltás után, amikor megszűnt az egypárt uralom, az állam már nem finanszírozta tovább a veszteséges üzemeket, és így nem volt gazdaságos a vidéki munkások szállítása, sok ember Kisjakabfalván is munkanélkülivé vált, vagy elő- és rokkantnyugdíjba menekült. A faluban sok a szegény ember. Az önkormányzat költségvetésének nagy részét ezen családok megsegítésére költi.

1997 Kisjakabfalváról elmondhatjuk, hogy a térség egyik legelöregedettebb községe lett, mivel a fiatalok nagy része elköltözött, főleg nyugdíjasok lakják a falut.

1998 A képviselőtestület vissza nem térítendő támogatást adhat azok részére, akik a helyi védelem alatt álló épületek külső felújítását a hagyományos értékek megtartásával végzik el. Az egész község területén különös gondot kell fordítani a már meglévő tornácos beépítés, a jellegzetes homlokzati díszítések, valamint utcai tornácbejárók, kút-házak, kétszintes górék, kovácsoltvas kerítések, kapuk, a tömör, vörösre festett, falazott kerítések megtartására. A régi temető értékes sírköveit, mint a település történetének tanúit, feltétlenül meg kell őrizni, lehetőleg helyben kegyeleti parkként vagy a ravatalozó környezetében kialakítandó sírkőkert formájában. 
1999-ben is öt család kapott pályázati és községi pénzből segítséget a műemlék jellegű házaikhoz.