Harta (Hartau)

Miután régi járgányomhoz megvettem a megfelelő felniket Dunapatajon a szomszédos 3300 lakosú egykoron teljesen német nemzetiségű Hartán (Hartau) is szétnéztem a novemberi napsütéses délutánon. Autómmal a tiszta, rendezett utcáin végiggurulva láthattam, hogy a helyi népi építészet megmaradt házainak többségére jellemző a dísztégla homlokzat. A módosabbak egykoron ezzel is kifejezték a vagyoni helyzetüket.

régi ház előtt a régi autóm Hartán

hartai sváb ház a főút közelében

a tipikus hartai ház, amely megmentésre szorul

hartai ház nem eredeti ablakokkal

szemben a hartai tájházzal

A modernizálódott falu közepén, a református templommal szemben található a tájház, ami egy - a már bontását tervezett, de szerencsére megmentett - régebbi, egyszerűbb külsejű házban található 1967-től.

Német Nemzetiségi Tájház Harta

Belül viszont a gazdagon festett egyedi színvilágú bútorok keltik ámulatba a látogatókat.

hartai tájház 

festett bútor a hartai tájházban

hartai tájház 

A gondnok asszony élvezetes részletességgel ismertette a német ősök életét és használati eszközeit az 1723-as betelepítésüktől. A gyöngyös hartai „Háupt”-nak (főkötő) és kötött harisnyáknak szép példányai láthatók.

Eredeti formájában maradt meg a nyitott (füstös) konyha, benne a hajósok által hozott vasedények, a helyi fazekasáru és a dunaföldvári vásáron vett mórágyi.

A szövőszék még az óhazából való, amit hajón több más eszközzel együtt hoztak az ősök.

Harta közelében előkerült római kori kövek, valamint a német telepesekhez köthető egyedi stílusú faragott fejfák és épületdíszek tekinthetők meg. 

római sírkő a hartai tájháznál

A gazdasági épületek közül csak az épület alatti pince és a régi mezőgazdasági eszközöket őrző pajta maradt fenn.

A tájház utcájában az evangélikus templom mellett található a pillértéglával kirakott homlokzatú módosabb parasztház a „Baum-ház”. 

hartai sváb ház betelepített felvidékiek bútoraival

Benne a Hartára kényszerrel 1947-ben betelepített felvidékiek emlékszobája és egy helyi festő Gallé Tibor (1896 - 1944) a lelkész fia hagyatékából kiállított - nem az én ízlésemre jellemző - festmények, grafikák. A Felvidékről sokkal több ingóságot hozhattak a kitelepített magyarok, mint a Németországba kitelepített hartai németek. A 100 éves felvidéki bútorok a kor polgári divatjának megfelelően egyszerű kivitelűek szemben a gazdagon festett hartaiakkal.

Az evangélikus templom jelentette a németek összetartozásának legerősebb bástyáját. Előtte áll németül "Erős vár a mi istenünk." köszöntés Luther Márton szobrával. Az első evangélikus imaház vályogból készült, amit a reformátusokkal 1728-ig közösen használtak istentiszteletre. Harang hiányában csengettyűvel, illetve kolomppal jelezték a hívőknek az egyházi gyülekezés időpontját. A mostani már szilárd anyagú harmadik templomot 1788-ban kezdték építeni a dunatetétleni Árpád-kori templomrom kőanyagát is felhasználva. A második világháború előtt az 1930-as években már magyarrá vált az istentisztelet nyelve.

hartai evangélikus templom

A főbejárati ajtó fölé helyezték belülről a protestáns vallás gyakorlását segítő uralkodók (II. József, II. Lipót és II. Ferenc) 1798-ban készült emléktábláját.

a hartai evangélikus templom orgonája

A községben reformátusok is élnek, akiknek a tájházzal szemben áll 1838-tól a templomuk. Vasárnaponként együtt zúg a harangja az evangélikuséval. Katolikus templomot viszont csak 1947-ben építettek, miután betelepítették a felvidékieket, mert ők többségében ennek a vallásnak a hívei.

A hartai vasútállomás bedeszkázott ablakai nem szívderítőek. A nagy 2007-es vasútbezárási hullám vetett véget a 105 éves vonatközlekedésnek. A Duna - menti vonalnak a szomszédos Dunapatajon volt a végállomása. Már a kezdetektől fogva tervezték Kalocsa – Baja felé meghosszabbítani, de a tőzeges talaj miatt ez túl nagy költségekkel járt volna és így elmaradt.

a hartai vasútállomás a múlt század elején

a hartai vasútállomás a bezárása előtt 2007-ben

a hartai vasútállomás 2018-ban

Egykoron három TSZ működött Hartán az egyik tagjai inkább a felvidéki telepesekből állt, a másik a szegényebbekből míg a harmadik többségében a németekből. Ez utóbbi előtt áll szoborként egy körmös traktor.

A tűzoltóság előtt pedig egy lóvontatású szivattyú kelti fel a figyelmet.

A világháborúkban meghaltakért és eltűntekért kellő tisztelettel áll az emlékmű a falu közepén.

A temető szélén hosszan, dupla sorban állnak a régi hozzátartozók nélkül maradt gótbetűkkel vésett sírkövek.

hartai sírkövek

Harta folyami rakodóján gabonát, homokot szállító uszályokat szoktak megrakni. Régebben viszont még rév is működött, amely Madocsán kötött ki. A férfiak egy része egykoron hajósként dolgozott, így asszonyaiknak a Duna felsőbb folyásának vidékéről a gyöngyös kiegészítő kellékeket ruhájukhoz be tudták szerezni.

a Duna part Hartánál

a Duna part Hartánál

a Duna part Hartánál

Harta és környéke ősidők óta lakott helynek számít. Területén bronzkorból és az avarok idejéből származó település nyomai kerültek elő a földből, valamint gazdag leletanyagú honfoglaláskori temetőt is feltártak itt a közelmúltban.

A település nevét az oklevelek 1187-ben említik először.

II. Géza király neje 1187-ben Harta egy részét a székesfehérvári kereszteseknek adta, míg másik része fehérvári várbirtok volt.

A település a tatárjárás alatt lakatlanná vált, majd újra népesült.

A török időkben 1573-as forrásból megtudhatóan a székesfehérvári vár tartozéka. Az 1686-os összeíráskor már mint néptelen helyet említették.

Az első hullámban német telepesek feltehetően 1723-ban érkeztek Ráday Pál Duna menti birtokára. Annak a migrációs hullámnak a részeként jutottak el, amely a XVIII. század elején indult a német államokból az elviselhetetlen adóterhek, a vallási türelmetlenség miatt a Magyar Királyság török hódoltság alatt elnéptelenedett területei felé. Az 1730-as évek végén Ráday Pál özvegye tótokat is telepített a németek mellé. E családok esetében azonban gyorsan lezajlott a németekhez való asszimiláció. A telepesek Württembergből, Hessen-Pfalzból és néhány francia eredetű név valószínűsíti, hogy Elzász-Lotharingiából jöttek. A jövevények zsellérként telepedhettek le a Ráday birtokon. Házhelyre 626 négyszögöl földet kaptak 800-at pedig szántónak, továbbá 1050-et legelőnek. A házhelyért évente 18 nap robot, a földhasználatért tized, a szőlőért kilenced járt a földesúrnak.

Németországra nem tekintettek anyaországként, mivel a közösség tagjainak ősei a németországi területekről elvándorolva új állami főhatalom alá kerülve szükségképpen kimaradtak a német nemzetté válás XIX. századi közös történelmi élményéből. A hartaiak számára a lokális indentitás volt meghatározó. A magyar falvak gyűrűjében elhelyezkedő nyelvszigetként élő német település a két világháború között is megőrizte a hétköznapi érintkezés keretei között a kommunikáció eszközeként a német nyelvet, pontosabban a hartai németet.

A hartai németek sajátos értékrendjük, munkakultúrájuk és munkamoráljuk alapján is láthatóan különböztek a szomszédos magyar falvak lakosságától. A környék magyar nemzetiségű falvai is legendásnak tartották munkaközpontú életvitelüket és munkabírásukat. A történelmi események a magyar államhoz, a politikai nemzethez való tartozást erősítette. Ennek első nagy bizonyítéka, hogy Harta rendkívüli mértékben 134 nemzetőrt állított ki az 1848-1849-es szabadságharc idején.
Nagy árvíz sújtja 1838-ban a községet úgy, mint Pestet, de miután a gát 1878-ban elkészül azóta ez a veszély megszűnt. 
A legnagyobb tűzvész 1862-ben pusztít, amely után elrendelik a nádtetőket cserepesre cserélni.

A magyar nyelv elterjedésének üteme 1885-ben felgyorsult. Az 1927-es püspöki vizitáció az istentisztelet magyar nyelvhasználatára is kitér, de ekkor még a közösség teljes mértékben ellenállt. A magyar nyelvű evangélikusok aránya minimális volt. Ehhez képest a német nyelvű istentiszteletek számának megfelezése mindenképpen indokolatlanul radikális lépésnek tűnt, főleg, hogy az a betelepülés óta a német volt. Mégis már a második világháború előtt az 1930-as években magyarrá vált az istentisztelet nyelve.

Hartán az állami óvodákban magyarul foglalkoztak a gyerekekkel, a református és evangélikus iskolában pedig csupán C típusú volt az oktatás rendje ekkor. A 6 tanítót foglalkoztató evangélikus iskolában a vallásoktatás is magyarul zajlott az első négy évben, az utolsó kettőben azonban a konfirmáció előkészítéseként áttértek a németre. 

Az 1920-as évek végéig Hartán még nem alakult ki a törésvonal a nemzetiségi kérdés mentén. A falu lakói ekkor még minimális kivétellel németül beszéltek. Igaz ugyan, hogy az iskolákban áttértek a magyar tanítási nyelvre, de ezt a közösség tudomásul vette. Emellett az államhatalom részéről nem volt helyi szinten érezhető a magyarosítás irányába ható drasztikus nyomás. Ráadásul a magyarországi németek hivatalos szervezete a Magyarországi Németek Népművelődési Egyesület (MNNE) (1932. november 6. Harta) sem kezdett a harmincas évek elejéig ébresztő munkába a településen.

Magyarország a második bécsi döntés ellentételezéseként írta alá 1940-ben a bécsi népcsoport egyezményt, amely a Volksbundot immár a magyarországi németek kizárólagos szervezetének ismerte el. A kezdeti német világháborús sikerek hatására a nemzeti szocialista irányelveinek jegyében működő Volksbund a hazai németeket jobban tudta mozgósítani, mint a mérsékelt MNNE. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy sikerült volna a teljes érintett lakosságot megnyernie. Németországból megjelenő vándordiákok alkalmanként itt elszállásolva igyekeztek a hazájuknak Magyarországot tekintő hartaikban a Németországhoz való kötődését erősíteni. (Amikor a magyarok székelyeket és csángókat látnak vendégül az szintén hasonló célt szolgál.) Az MNNE helyi csoportja 1940. január 20-án megszűnt, majd október 6-án a Volksbund zászlót bontott. Egy deportálásból visszatérő szerint a tíz-egynéhány főből álló zsidó lakosságot a Volksbund részéről semmilyen atrocitás nem érte. A közösséget felsőbb utasításra a dunapataji csendőrök gyűjtötték 1944. május 27-én és szállították a kalocsai gyűjtőtáborba.

A magyar állam a világháború alatt három ízben 1942-ben, 1943-ban és 1944-ben is hozzájárult ahhoz, hogy a német kisebbség tagjai között a Wehrmacht és Waffen – SS sorozást tartson. Az első két esetben a német csapatokhoz - minimális jelentkezővel - a bevonulás önkéntesség alapján történt, de a harmadiknál már kényszersorozás folyt. A Volksbund mindegyik akcióban részt vett. Hartáról kb. 117 fiatalt vittek el végül. A településhez viszonyítva ez rendkívül alacsonynak mondható. A megjelenésre kötelezettek közül 150 férfi elbujdosott vagy azonnal jelentkezett a magyar hadsereg kötelékébe ugyanis a háború vége felé már világossá vált a hartai fiúknak, férfiaknak, hogy mivel jár a német hadseregben szolgálni. A Volksbunddal szemben fokozódó ellenszenv gyűlöletté vált. A sorozás kérdése felkorbácsolta az indulatokat. A tömeg megvert három Volksbund-vezetőt a sorozási lista összetétele miatt. Októberben a visszavonuló német csapatok érkeztek a faluba. A Vörös Hadsereg előrenyomulásával kiadták a kilakoltatási rendeletet, de ennek csupán 40 Volksbund tag család tett eleget, akik tovább vonultak a német csapatokkal nyugat felé.

A szovjet katonák 1944. november 1-én érkeztek. Az evangélikus lelkész befalazással elrejtett könyvtárát a szovjet katonák felfedték és az utcára hajigálták. Az 1945 és 1949 közötti időszak a hartai történelem legmozgalmasabb, legtöbb változást hozó, a közösség életét egyszer s mindenkorra gyökeresen átalakító korszaka volt. A többi, németek által lakott település kollektív emlékezetéhez hasonlóan ez a négy év a hartai németekben is az államhatalommal szembeni kiszolgáltatottság, az állandó létbizonytalanság, az egzisztenciális veszteségek koraként rögzült. A magyar pártok és kormányzati törekvéseik, gazdasági és társadalmi reformprogramjai többszörösen is harapófogóba szorították a német falvak lakosságát. A nemzeti homogenizációs törekvés, valamint a politikai és gazdasági érdekek által motivált „felelősségre vonás” koncepciója a földreform és a csehszlovák – magyar lakosságcsere olyan vektorok voltak, amelyek eredője a kitelepítés, a falvak etnikai összetételének, hagyományos társadalmi tagozódásának megváltozása, és a korábban létező helyi közösségek lebontása lett. A felelősségre vonás kapcsán a szovjet hadsereg parancsa és az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendeletének értelmében 1944 végén, 1945 elején tízezreket szállítottak el Magyarországról „malenkij robot”-ra a Szovjetunió területére. E mellett a Volksbund tagokat népbírósági eljárás alá vonták, és szabadságvesztésre, valamint vagyonelkobzásra ítélték őket. Lengyelország, Csehszlovákia mellett Magyarországról is megkezdik a németek kitelepítését. Ez a magát 1941-es népszámlálásban német nemzetiségűnek és/vagy anyanyelvűnek valló lakosságot érintette. A falvak életét korábban alapvetően meghatározó, kemény munkára fókuszáló hétköznapok ebben az időszakban megtört, mert a túlélés, a kitelepítés elkerülése és az egzisztenciális veszteségek minimalizálása lett a fő cél. A betelepített különböző hátterű és származási helyű magyarok és a német őslakosok között a viszony rendkívül feszült volt. Az újakat fokozatosan a falu politikai és irányító szervezeteibe emelték. A német anyanyelvi oktatás, a nemzetiségi alapú kulturális önszerveződés szóba sem jöhetett a „számonkérés” éveiben.

Málenkij robotra először 40 férfit állítottak ki 1945. január 2-án, akiket tíznapos munkára a dunaföldvári híd helyreállítási munkálataihoz irányítottak. Ezután visszaszállították őket a hartai községházára, onnan pedig kukoricatörés álürügyén Bajára, ahol a bevagonírozás után különböző ukrajnai munkatáborokba kerültek. Voltak akik a Zugreszk és Krivoj Rog bányáiban szenvedtek. A legtöbbjüket január 5-én házról házra járva szedték össze, de még 21-én is volt egy gyűjtés. Utóbbiakat január 31-ig barakkokban várakoztatták a korábban érkezett 1300 sorstársukkal együtt. A végállomásra Lisicsanszkba 22 nap alatt értek. Az elhurcoltak száma pontosan nem megállapíthatóan 269 – 393 személy lehetett. Az első körben hazaérkező betegeket 1947 áprilisában üdvözölhették otthon, az utolsókat 1951-ben. Nem ritkán azzal szembesültek, hogy családjuk már nem a saját házukban él, s egzisztenciájukat újból meg kell teremteniük – esetleg egy szomszédos településen. Az is előfordult, hogy a család otthon maradt részét időközben kitelepítették. Ilyenkor a frissen hazaérkezett vagy követte őket, vagy őt is internálták. Arra is akadt példa a kényszermunkából később érkezőknél, hogy szeretteik Németországba kerültek, de maguk pedig már nem juthattak ki hozzájuk. Néhány férfit egyenesen a Szovjetunióból Németországba szállítottak. Közülük páran kalandos körülmények között visszatértek Hartára, ahol néhány hónap elteltével családostul kitelepítették Németországba. Még az is megtörtént keveseknek, hogy a szovjet fogságból sikerült megszökni. A hazatérők sok szörnyűséget meséltek közvetlen hozzátartozóiknak az éhségről, a zord időjárásról, az embertelen bánásmódról, a katasztrofális munkakörülményekről és a halálesetekről. A hatóságok előtt óvatosságból azonban nem tettek említést sérelmeikről. 

A kitelepítési hullám 1947 augusztusában ért Hartára. A kitelepítés nem egy lépésben történt, hanem lényegében másfél évig elhúzódott. Ez idő alatt a még otthon maradottak folyamatos létbizonytalanságban éltek. Egzisztenciájuktól jelentős részüket megfosztották, összeköltöztették őket ismerőseikkel, rokonaikkal vagy adott esetben házaikba betelepített magyarokkal és várták, hogy mikor kerül rájuk a sor. Sokan elbujdostak és titokban más falvakban vállaltak munkát, csak hogy ne kelljen felülniük a Németország felé induló szerelvények valamelyikére. Gara és Vaskút lakóival 550 hartait költöztettek össze, akiket majd augusztus 19 után telepítettek Németországba a szovjet megszállási övezetbe (később NDK) ugyanis addigra már az amerikai megszállási övezet telítődött. Többen nem bírván a lelki terheket elviselni öngyilkosok lettek. A községházán évtizedek óta dolgozó adóügyi ellenőr, amikor megtudta, hogy anyanyelvesként kitelepítésre fog kerülni és addig is elveszik a házát, hazatérve feleségével együtt felakasztotta magát. Ezek után a beköltözésre váró új tulajdonos nem volt hajlandó átvenni az ingatlant. Volt olyan asszony is, aki hogy elkerülje a kitelepítést, odaadta magát valakinek, aki a kitelepítési bizottságban dolgozott. A célt elérte, mivel sem őt sem férjét nem vitték el, de mivel nem tudta elviselni a megaláztatást és a szégyent, később öngyilkosságot követett el. A baloldali sajtó az eseményről és a legalantasabb emberi ösztönökre alapozva igyekezett a kitelepítés jogosságát megmagyarázni az olvasóinak. A kitelepítéstől elszökni tudók száma év végére meghaladta a 300 főt. Azok közül, akik a szomszéd településeken húzták meg magukat, később visszatértek Hartára, de házaikat és földjüket nem kapták vissza. 

Betelepítettek először a sok gondot okozó környék nincstelejei voltak, illetve Délvidékről magyarok és bukovinai székelyek, de az utóbbiak két hétig maradtak Hartán. A felvidéki magyarok első ütemben 428 fővel jöttek 1947 áprilisában, de további családok is érkeztek pár hónappal később. Nem nincstelenként űzték el őket, mivel ingóságaikat és állataikat magukkal hozhatták, viszont itt sokszor kisebb házat és kisebb földet kaptak. Reménykedtek, hogy a politikai helyzet változásától majd visszatérhetnek szülőföldjükre. A jogfosztott, ingatlanaikat elvesztett gazdák és a kívülről érkező, mások ingatlanaiba behelyezettek még éveken át ferde szemmel néztek egymásra. Az első vegyes házasság idején 1948-ban hatalmas felháborodás tört ki a faluban. Az ellenérzések rendkívül lassan csak évtizedek alatt oldódtak fel. A kitelepítésre jelölt, de Magyarországon maradt németek 1949-től ismét szabadon választhatták meg lakóhelyüket és munkahelyüket, 1950-től pedig minden Magyarországon tartózkodó, de addig diszkriminatív intézkedések hatálya alá eső német visszakapta magyar állampolgárságát. Ettől kezdve enyhén erősödött a nemzetiségi politika Nagy eredménynek számított az ötvenes évek elejétől, hogy beindulhatott egy néptánccsoport és a német nyelv idegen nyelvként való tanítása az általános iskolában. Az óvodában 1973-ban vezették be a németet tanítani, amit a magyar szülők is jó néven vettek. A kéttannyelvű nemzetiségi nyelvoktatás 1988-as tanévben indult be. 
A tradicionális falusi társadalmak felbomlottak és az életforma radikális átalakulásával az egykori homogén német közösségek a rendszerváltás idejére már hatalmas asszimilációs veszteségeket szenvedtek. A tájház 1967-ben nyílt meg. Hartára is igaz, ami szinte mindegyik magyarországi nemzetiségi falura, hogy az élet a folklór irányába tolódik el.

A háromszáz évvel ezelőtti migrációs hullám hazánknak dicsőségére vált, mert olyan szorgos emberek érkeztek, akik az ország gazdasági, kulturális, szellemi fejlődéséhez jelentősen hozzájárultak. A jelenlegi, Európát sújtó migrációt viszont az agresszivitás, a követelőzés, az eltartatottság és a bűnözés jellemzi.

http://www.karpatinfo.net/latnivalok/nemet-nemzetisegi-tajhaz-harta

Harta videó: https://www.youtube.com/watch?v=WzfrDwtcMak

Harta műsoron: https://www.youtube.com/watch?v=Rq8x1U-kLNw

http://kisebbsegkutato.tk.mta.hu/uploads/files/olvasoszoba/intezetikiadvanyok/Nemetek_helyi_tarsadalom_es_hatalom.pdf