Lovosice (Lobositz)

Lovosice (németül Lobositz) az Elba bal partján fekvő 8500 lakosú ipari város, amely szomszédos Terezin (Theresienstadt) erődvárossal. Annak ellenére, hogy a csehek nem ajánlották megnézésre - mert szerintük nincs semmi különös látnivaló itt - mégis szántam rá egy órát, hisz tellett rá. Az ő értékrendjük más, hisz a jelentéktelennek mondott városaikban is talál a magyar néhány szép épületet. Lovosice (Lobositz) lett aznap az ötödik egyben az utolsó városa barangolásomnak.

A központjában található a Schwarzenberg várkastély, ami a XVI. században épült.

Lovosice (Lobositz) Schwarzenberg kastély

Lovosice (Lobositz) Schwarzenberg kastély

Vele szemben áll a sokkal díszesebb és tornyos városháza, ami 1907-ben készült el.

Lovosice (Lobositz) városháza

Lovosice (Lobositz) városháza homlokzata

Lovosice (Lobositz) utcakép

A tér másik végén viszont a Szent Vencel templom magasodik 1745 óta.

Polgárházainak szép sora két utcában található. Az értékromboló szocializmus itt is kitett magáért.

Lovosice (Lobositz) utcakép

Az első emberek már évezredekkel ezelőtt megtelepszenek ezen a területen. Az ásatásokból előkerültek nyomaik a Krisztus előtti 3800-2000 közötti időből, a bronzkorból és az azt követő vaskorból is. A Krisztus utáni első században markomann törzsek telepednek le az Elba mellé, majd az V. és VI. században fokozatosan kiszorítják őket a szlávok. Lobositz első okleveles említése 1143-ból való, amikor a falut átruházzák a II. Vladislav (Ulászló) cseh fejedelem által újonnan alapított Strahov kolostorra. Egy leitmeritzi család vásárolja meg 1248-ban, és hamarosan átadja azt a Meissen közeli Altzella kolostornak. A kolostor 1348-ban megszerzi a falu számára a jövedelmező révjogot. Elzálogosítják 1415-ben először a kladnoi kastély lovagjainak, majd 1511-ben a szász udvari marsall Heinrich von Schleinitznek, de eközben Altzelle még sokáig nem mond le a település feletti jogai érvényesítéséről.

A huszita háborúk során Lobositz jelentős pusztításokat szenved el a császárhoz hű, környékbeli Hasenburg és Košťálvárakért folyó csaták következtében. Georg Schleinitz 1545-ben megépítteti a reneszánsz várkastélyt a korábbi erődítmény helyén. A XV. század végén kerül Lobnitz a Waldstein uraságok birtokába, akik 1600-ban II. Rudolf császártól városi jogokat kapnak a település számára. A szomszédos Leitmeritz város sikertelenül pereskedik ez ellen. A Baden Őrgrófsághoz tartozik 1653-tól, majd 1783-tól a Schwarzenberg hercegeké. Itt zajlott a hétéves porosz-osztrák háború első csatája 1756-ban, amely a város súlyos pusztulását eredményezte. Tűzvészek 1787, 1796 és 1809 években okoztak további károkat. A XIX. század a városnak nagy gazdasági fellendülést hozott miután a Prag-Aussig (Usti nad Labem) vasútvonalat megépítették. A lakosság létszáma is erős növekedésnek indult. A XIX. század végén Lobositz a Habsburg Birodalom részeként a cseh Leitmertizi Járás egyik területi bíróságának székhelye volt.  Csehszlovákia megalakulása után a földreform során 1926-ban a Schwarzenberg hercegség birtokának egy részét kisajátították kizárólag cseh cselédeknek. A náci zsidóüldözésig Lobositzban élénk zsidó élet folyt. A várost és környékét 1938. szeptember 30-án a Szudétavidékkel együtt a Harmadik Birodalomhoz csatolták. A második világháború után a csehek náci törvényei - a Beneš-dekretumok - alapján a német lakosságot vagyonelkobzás mellett kitelepítik. A szomszédos falu Prosmyky nagy részét 1950-ben lebontják, hogy egy nagy szénkikötőt építsenek.

Hamarosan bebizonyosodott azonban, hogy a brüxi (Most) körzetből vasúton érkező szenet hajóval nem kifizetődőbb továbbszállítani, mint vasúttal, mivel visszafelé a teherhajók rakomány nélkül érkeztek. A szénkikötő megszüntetése után az 1970-es években létrejött itt egy ipari park az immár beolvadt Prosmyky településrész számára, amelynek régi építményeit teljesen lebontották.

Terezin (Theresienstadt)

Az érchegységi városnézések után az Elba és az Eger (Ohří) összefolyásának közelében található Bohušovice nad Ohří (németül Bauschowitz an der Eger) utaztam.

Nem ez a falu, hanem a tőle 2 km-re lévő vasútállomás nélküli erődváros érdekelt. Szerepe a komáromi erődrendszerrel hasonlítható össze.

Terezin (Theresienstadt) II. József által építtetett az Ohře (Eger) két partján, annak elbai torkolatánál. Az erőd Bohemia északi részének védelmét szolgálta Poroszországgal szemben és biztosította az Elba túlpartján fekvő Litoměřice (Leitmeritz) várost. Theresienstadt névadója Mária Terézia, II. József anyja. Építését 1780. január 10-én rendelték el. Tíz hónappal később tették le az alapkövét. Az első épület az „építési felügyelet” szálláshelye volt, akik a továbbiakban az építést szervezték. A tervek alapján szimmetrikus, párhuzamos és merőleges vonalakból álló épületegyüttes lett, az utcák egyenesek és derékszögben metszik egymást. Belső sánccal bővítették 1781-85 között, majd a laktanya, a fegyverraktár, a kórház és a raktárak építése folyt. Városi rangot már 1782-ben kapott, amivel a szabad királyi városok közé emelkedett. A külső sánc 1784-ben, a várárok 1786-ban készült el.

Az első polgári ház 1783-ban épült az erőd déli részén.

Hadrafoghatónak 1790-ben nyilvánították. A teljes terület 67 hektár a falak között, amihez több mint 158 ​​hektáros külterület tartozott. Az erőd egy végvárrendszer része lett volna, de ennek kiépítése sohasem fejeződött be. Az erődítmény 1800-ra elavult. Körülbelül 3–4 ezer katona és 3–4 ezer civil lakott itt. Theresienstadt soha nem vett részt háborúban, a porosz–osztrák összetűzések más térségekben zajlottak le. Így a következő évtizedekben a polgári létesítményeket bővítették. Helyőrségi templom épült 1805-10 között. Ez az egyetlen épület, amely magasabb, mint a várost övező falak.

Theresienstadtot 1882-től mentesítették az erődítményből adódó katonai jelleg és kötelezettségek alól. A városban egy kis helyőrség maradt. A következő években a két várkaput lerombolták és további polgári épületeket emeltek.

A déli „kis erődben”, az Ohře (Eger)-patak kisebb ágán túl már nem sokkal az építkezés befejezését követően katonai börtön működött, de hamarosan politikai foglyokat is tartottak benne. A görög szabadságharc miatt Aléxandrosz Ipszilándisz (Αλέξανδρος Υψηλάντης), a görögök vezetője is itt raboskodott. Anna Rosicka a lengyel lázadó itt halt meg 1865-ben. Hadzsi Loja, az 1878-as bosnyák felkelés vezetője is ide került. A leghíresebb fogoly a kis erődben a szarajevói gyilkos, Gavrilo Princip és két társa, Nedeljko Cabrinovid és Trifun Grabez. Az első világháború második évétől ezernél több oroszokkal szimpatizáló ruszint is fogva tartottak.

Az első világháború után Theresienstadt Terezín néven az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama, Csehszlovákia része lett, az új csehszlovák hadsereg helyőrségi városaként funkcionált.

A Harmadik Birodalom 1939 márciusában megszállta Csehszlovákia egy részét, a Szudétavidéket Németországhoz csatolták, Csehország Cseh–Morva Protektorátus néven bábállamként működött tovább. A Gestapo 1940-ben átépítette a kis erődöt (Kleine Festung) és ismét börtönként hasznosították.

A város (Nagy erőd) zsidó gettó lett. Itt akarták összegyűjteni a mintegy 80 000 csehországi zsidót. Válogatott művészekből egy mintavárost (Mustersiedlung) akartak létrehozni, amely a világ közvéleménye előtt bizonyítja, milyen humánusan bánnak a zsidókkal. A háború végéig ez az abszurd kettősség jellemezte a várost: az embertelen bánásmód és a kedvezmények. Azt se feledjük, hogy már azzal elkezdődött a tragédia, amikor a vagyonelkobzás mellett saját házukból akaratuk ellenére elhurcolták a szerencsétleneket anélkül, hogy bármi törvénytelent is tettek volna! Azt se feledjük, hogy nemcsak a zsidók, hanem ártatlan németek, ártatlan magyarok, örmények stb. is hasonló tragédiák részesei voltak! Azt se feledjük, hogy a nácizmus 12 évig tombolt, míg a kommunizmus hosszabb ideig, nagyobb területen sokkal több áldozattal! A háború utáni németek és magyarok elleni náci jellegű Beneš-dekrétumokat az egykori Csehszlovákia mindkét utódállama, Csehország és Szlovákia is jogrendje részének tekinti még most is. Ezek összeegyeztethetetlenek az Európai Unió Alapjogi Chartájával, mégis a szlovák parlament 2007-ben megerősítette azok sérthetetlenségét. 

A hullaégető teremben egy öreg zsidó volt a múzeum felügyelője. Németül szóltam hozzá, aki ezt nem érezte sértésnek, de tudása pár szóra korlátozódott, így alig tudtam meg valamit a családját érintő háborús időszakról.

Érchegység - Teplice / Teplitz (11. rész)

Krupka és Duchcov után az ötvenezer lakosú Teplice (németül Teplitz-Schönau) lett a harmadik városa úti célomnak.

Nevének eredete a melegvíz jelenlétére utal, hasonlóan, mint a dunántúli Tapolca. A német neve Toplitz is a szlávból ered.

Vasútállomása palota jellegű, de a teljes pompáját majd a felújítás után fogja visszanyerni.

A városi tömegközlekedésben a trolibuszoknak nagy szerepe van.  

Északon a vasútállomás, nyugaton a kastély és az óváros, középen a fürdőkerület, majd keleten a dombon a vár található.

Teplice egykor híres fürdőváros volt, melegvizű fürdőit már a XVI. században említették. Fénykorában több híresség is ellátogatott ide, például Goethe, Beethoven is fürdővendég volt a városban. Forrásvizeinek vízhozama az 1800-as évek vége felé erősen meggyengült a környék szénbányászata végett, mára már a vizet szivattyúkkal tudják csak a felszínre hozni. Isiász, köszvény, reuma, ízületi betegségek, bénulások ellen hatásos. Teplice szerepét mára már nagyrészt Karlovy Vary (Karlsbad) vette át.

Az első okleveles említése a településnek 1158-ból maradt fenn, amikor II. Wladislav (Ulászló) cseh király és felesége a thüringiai származású Judit királyné itt kolostort és bencés apátságot alapított, amely a huszita háborúk alatt pusztult el. Helyére épült 1583 és 1634 között a kastély reneszánsz stílusban, később empire stílusban építették át. Múzeum és képtár működik benne.

Kastélytér és a kastélytemplom

kastélytemplom

kastélytemplom

kastély

A Teplitz feletti uralmat a XIII. századtól 1634-ig a Kinsky grófok gyakorolták. Örökösödési viták után az új uraság a Clary – Aldringen család lett.

A XV. század végén Pogyebrád György cseh király és felesége várat is emeltetett.

1793-ban egy nagy tűzvész pusztított Teplicén, miután a város nagy részét klasszicista stílusban építették át. Az óváros a kastély előtt alakult ki, amely közepén pestisoszlop áll.

A Kastélytér a pestisoszloppal

A napóleoni háborúk idején 1813-ban Teplitzben gyűlt össze a három szövetséges uralkodó, az osztrák, a porosz és az orosz, hogy aláírják a Napóleon elleni szövetségi szerződést a teplitzi kastélyban.

Az első világháborúig a Habsburg Birodalomhoz tartozott, ekkor csatolták az újonnan létrehozott Csehszlovákiához. A lakossága túlnyomórésze az 1947-es kitelepítésig német volt. Az 1930-as népszámlálás alapján 23100 német és 5300 cseh lakta a várost. A Szudétavidék számos német szervezete székelt itt. A második világháború után, miután a csehszlovák kormány bevezette a hírhedt Beneš-dekrétumokokat, a német etnikumú lakosságát vagyonelkobzás mellett erőszakkal kitelepítették Teplicéből.