Ljubljana (Laibach)

December eleje (2018) nem volt téliesen zord így a csütörtöki szabadnapunkon átruccantunk a kis szomszéd ország fővárosába Ljubljanába (Laibach). A Balatontól a zalai autópályát kikerülve a régi 7 –es főúton haladtunk Letenyéig. Onnan a Mura mentén öt falun keresztül gurulva Tornyiszentmiklósnál léptük át a határt. Az első szlovéniai település a kétszáz lakosú, magyar nemzetiségű Pince. Szélső házainál kanyarodtunk fel a szlovén autópályára, ami használatára még itthon vettük meg a matricát. Majdnem két órát nyomtam a gázpedált mire a fánkjáról híres és kihagyhatatlan Trojane pihenőjében megálltunk. A porcukros, lekváros süteményt a kilátónál a tájban gyönyörködve fogyasztottuk el. Az autópályára nem kanyarodtunk vissza, hogy a vidékből többet láthassunk. Az egykori postakocsi ló-váltó állomás rendezett épülete vevőre vár, de mi csak, mint turisták néztük meg. 

Az autópálya hol mellettünk, hol pedig felettünk bukkant elénk.

Ljubljanában a vasútállomás mögötti egyik fizetős parkolóban álltunk le. Hivalkodó magas modern épületek szegélyezik a nem túl nagy óvárost. 

Az aluljárótól a városi park 800 méterre van. Kongressusi térnek ismert, amelyet a Szentszövetség kongresszusáról neveztek el. A fás terület egyetem felőli szélét széles díszburkolat övezi. 

Az Orsolya – rendi nővérek Szentháromság temploma 1726-ban épült. Előtte a Szentháromság oszlop, amelyet 1693-ban állítottak hálából, hogy a várost elkerülte a pestis. 

A zeneiskola cserepei és a kandeláberek fölött jól kivehető a vár. 

zeneiskola és a vár Ljubljanában

Nem messze a Szlovén Nemzeti Drámai Színház, amely a korábbi Német Színház épületében játszik. Ljubljana (Laibach) kétnyelvű város volt. 

Szlovén Nemzeti Drámai Színház, korábban Német Színház 

Néhány sarokkal délebbre a Szent Jakab hídon mentünk át, ami 1824.-ben először fából épült, majd 1915-ben vasbetonra cserélték. A Ljubljanica (Laibach) folyó partján adventi témájú szalmabábuk jelezték a keresztény ünnep közeledtét. 

Ez a terület a várhegy alatt egykoron a várfallal körül vett óváros. Miután kinőtte magát a város védműveit elbontották, csupán a felvonó siklója mellett van egy rövid szakasz még meg.  Az 1895-ös és 1897-es földrengések pusztításai után az újjáépítések következményeként alakult ki a mai arculata.

Ljubljanica (Laibach) folyócska

A híd mögötti Levstik téren (St.-Jakobs-Platz) álló Szent Jakab-templom a XVII. század elején a jezsuiták építették egy korábbi gótikus templom helyére. A templomot később egy nyolcszögletű kápolnával egészítették ki. A mostani harangtornyokat 1895-ben emelték, mert a korábbiak a földrengésben megsérültek.

Szent Jakab templom Ljubljana (Laibach)

A tér túloldalán áll a Gruber palota. Elektromos minibusz taxi haladt el irányába városnéző turistákkal. Mi a gyaloglást választottuk. 

Gruber palota Ljubljana

Mögötte húzódott a városkapu helyén egy nagyívű új építmény. Pár méterre tőle régi villa tövében a várhegy alatti alagút bejárata. 

Samassa villa Ljubljana (Laibach) 1877

A járdán végigmehettünk volna benne, de mi inkább felkanyarodtunk a várhoz.

A várat és dombját a Száva mellékfolyója a Ljubljanica (Laibaich) öleli, amely teljesen 1750-től veszi körbe, amikor a hajózás megkönnyítése érdekében a hurkot átvágva kiásták a Gruber – csatornát. Hetven méter köztük a szintkülönbség. A várból a IX. századtól több, mint ezer évig felügyelték a német kultúra befolyásával a város rendjét először a Keleti Frank Királyság, majd a Német – római Birodalom végül az Osztrák Császárság részeként. (A szlovénok is éppúgy, mint a csehek - az első világháború után - mindent megtesznek, hogy ezt az összeforrott kapcsolatot szétbontsák és a történelmükből a legnagyobb mértékben mellőzzék.) Kívülről szebb a vár, mint belülről. 

Az udvarán túl modern kialakítású az étterem, az ajándékbolt, a süllyesztett WC és a sikló állomása. Nagyon nem illenek a történelmi hangulathoz, ezért a lencsémmel nem fókuszáltam rájuk.

A bástyákról a város és az Alpok tárult elénk. 

Elsőként a rómaiak emeltek itt fából figyelő tornyot Emona nevű városuk fölé. Déli falának konzervált szakasza kisebb romkerttel megtekinthető a folyón túl.  

Kőből a XI. – XII. századtól áll erőd a hegyen. Első tulajdonosai a német Spanheimek voltak, akik a XIV. században erősítették meg a várat, új tornyot is építettek hozzá. Az erődöt aztán a XV. században teljesen lebontották, hogy helyére egy grandiózusabb épületet húzzanak fel. A következő évszázadban alakították ki azt az elrendezését, amit ma is láthatunk.

A vár a XVII. századra elhanyagolttá válik. Napóleon kézére jutva, francia katonai kórház és laktanya lett belőle. Az Osztrák-Magyar Monarchiához visszakerülve börtönként üzemelt. Batthyány Lajos magyar miniszerelnök is a "vendége" volt.

A második világháború után szociálisan hátrányos helyzetű családok éltek a várban, ez pedig nem javított az állapotán, sőt egyre rosszabb lett a helyzete. Egészen addig súlyosbodott, amíg lassacskán Ljubljana szégyenfoltjává vált. Ennek az időszaknak az 1960-as években vetettek véget, amikor a városvezetőség elhatározta, teljesen felújítja a várat és Ljubljana büszkeségévé teszi. A múzeuma nem nyújt túl nagy élményt. A legenda szerint sárkány élt a vár(os) melletti mocsárban. Egy Jason nevű lovag ölte meg a sárkányt. Mivel addig ez volt a „Sárkány vára” így a vár címere megörökölte a sárkány motívumot. 

A sárkány motívum az egész városban felfedezhető.

A várdombról folyami kővel burkolt sikátoron lépegettünk le az óváros központjába. 

A Schweiger ház közelében értünk ki, és fordultunk rá a Mestni trg (Rathausplatz, Városháza tér) irányába, ami inkább egy fokozatosan kiszélesedő utca, mint tér. 

Schweiger ház Ljubljana (Laibach)

A nem különálló városháza az óratornyos és árkádos részével kiemelkedik az utca többi házától. Az egyik udvara a XV. század hangulatát idézi dór oszlopos grafittis árkádjával és kútjával.

A császári korszakban még villamosok is közlekedtek erre, mellettük zavartalanul piaci árusok is kínálták a portékáikat.

A tér végét a Herkules kút zárja, amit alkotójáról Francesco Robbáról Robbov vodnjaknak (Robba szökökút) hívnak.

Mögötte a Stolnica Sv. Nikolaja (Szent Miklós katedrális) két tornya bukkan ki a háztetők fölött. Olasz tervezésű ez is, mint oly sok minden más. Oldalában római sírköveket is felfedezhetünk. Főbejáratát bronzborítás fedi, amelyen az elmúlt évszázad püspökeinek kidomborodó arcplasztikája található. Eredetileg román stílusban épült, legelőször 1262-ben tesznek róla említést. Majd az 1361-es tűzvészt követően gótikus elemeket kapott. Barokk jegyeit 1700-tól kezdve kapja.

Kirakatokat nézegetve pár háznyira a bábszínházhoz jutottunk. Még éppen időben ahhoz, hogy a 15 órás harangjátékot meghallgassuk.

bábszínház Ljubljanában

A kultúrépület jobb oldalán a városfal lakóházzá alakított szakasza és tornya mentén a sikló alsó nem szép állomása található. A várhegy alatti alagút másik kijárata a bábszínháztól balra ér ki.

A kereszteződés túloldalán a formája miatt Vasalóháznak nevezett (Peglezen / Bügeleisen) épületnél tovább nem mentünk, hanem a Sárkány hídon (Zmajski most) a Ljubljanica fölött átérve visszafordultunk.

A balpartról a Központi Piactér oszlopos, hosszú, fedett csarnokát követtük a szemünkkel, ami a Mészárosok hídjáig (Mesarski most) tart. Akár nevezhetnénk lakatok hídjának, mert a szerelmesek ide aggatják zálogukat.

A ferences templom előtti tér a legnagyobb szlovén költő nevét viseli Prešernov trg-ként. Verséből lett a szlovén himnusz alapja. Szobrát a galambok figyelőpontként használják. A múlt században még Marienplatz volt a tér neve, ami a régi képeslapokat nézegetve látható. A nevezetes hármas híd előtt számos jeles épület szegélyezi a teret.

Az óvárostól fokozatosan eltávolodtunk a Tivoli kastély felé. Szép, oszlopos lámpákkal ékesített sétány vezet oda a parkon át. Az állatkert sincs messze, de azt megnézni már nem volt időnk.

kastélynak beillő villa Ljubljanában

Tivoli kastély Ljubljana (laibach)

Az ortodox templomba az itteni kb. 10 százaléknyi szerb lakosság tér be imádkozásra. A pópa tökéletesen beszélt németül, mert előzőleg Németországban misézett hosszú éveken át.   Kérdésemre elmondta, hogy a szlovénokkal semmi konfliktusuk nincs, viszont Horvátországban már más a helyzet.

Végezetül autónkoz igyekezve még a nemzeti opera és balettszínházat, majd a nemzeti galériát volt módunkban megnézni. Utóbbi előtt a 100 évvel ezelőtti névváltás eseményére emlékeztető kültéri díszítőelemek hívták fel magukra a figyelmet.

Minden akkumulátorom lemerült  a fényképezőgépemben amikor besötétedéskor beültünk a 35 éves BMW-nkbe. Mint mindig megbízható módon jutottunk vele haza éjjelre.