A gázkazánom tökéletesen működik, de ki tudja meddig. Gondoltam veszek egyet tartalékba. Sokan lecserélik, mert korszerűbb készüléket vesznek. Egy nagyon jó állapotú használtat hirdettek az 1400 lakosú 36 százalékban szlovák nemzetiségű Dunaegyházán. A kedvező ára és a fotók alapján úgy ítéltem meg, hogy érdemes elmenni érte. Hétfő délelőtt 10 órára ígértem az érkezésemet az eladó hölgynek. Számomra is meglepően pontosan akkor értem a házuk elé 162 km távolságból. Miután lebonyolítottam a vételt már kötetlen időm lett. A csomagtérbe beraktam a gázkazánt, majd a kesztyűtartóból elővettem és az anyósülésre helyeztem a fényképezőgépemet. Lassan végig gurultam az ófaluban, hogy megörökítsem a népi építészet emlékeit. Sokat nem találtam. A török időkben elpusztult község helyére a XVIII. században felvidéki evangélikus tótokat telepítettek. A lakosság az általa szerződésileg bírt földeket még 1848 előtt kezdte megváltani, sőt idővel a kisebb királyi haszonvételeket, a korcsmáltatási és a révbérjogot is megszerezte a község részére.
Az egyhajós, 1775-ben épült evangélikus templom előtt kezdtem az exponálást. Tornyot csak 1820-ban toldottak hozzá. Mellette egy sváb jellegű téglahomlokzatú ház áll. Arrébb még egy.
A tájház viszont nem annyira figyelemre méltó.
Innen a Duna holtágához vagyis a Solti-Duna gátjára gurultam le. Az októberben is nyitott büfénél parkoltam le. Falevelek és horgászzsinorok lebegtek az álló víz tetején. A csónakok cövekjükhöz kikötve várták gazdáikat az öbölben.
Gát vágja ketté a holtágat. A másik fele sekélyebb és nádasosabb szakasz. Az itteni csónakok félig teli vízzel bizonyítják, hogy ritkábban használják.
Miután megittam egy üdítőt áthajtottam a vashídon a 8500 lakosú Dunaföldvárra. A jobb parton a löszdombon áll az egykori vár és a köréje épült város. A XII. században oklevelek alapján földvár és monostor állt már akkor itt. A város híres Csonka-tornyának keletkezéséről hiányoznak a megbízható adatok. A régészeti kutatások 1530-as évekből vagy csak kissé korábbról valónak tartják. Miután a törökök elfoglalták a vidéket, erődítményt, sáncokat építettek itt, amihez a monostor és díszes templomának faragott köveit is felhasználták. A fontos átkelőhelyet vigyázták.
A török kiűzése után az elnéptelenedett vidéken betelepítés kezdődött, nagyobb számban szerbek (rácok) és német telepesek, később tótok is érkeztek. A rácok emlékét őrzi a háromszáz éve épült Szentlélek eljövetele görögkeleti templom.
A hídról lejövet a várfal alatt parkoltam le. Fakapun jutni a várudvarra. Az Öregtorony testéhez a XIX. században toldaléképületet emeltek, amelyben múzeum van. Az alsó szinten börtön cellák, amelyek falán néhol rabok által pingált régi graffiti töredékek bukkannak elő a meszelt falon. Az első és második emeleten török kori kiállítás. A felső szint nem ide illő stílusban kialakított kilátót alakítottak ki évtizedekkel ezelőtt. A város és Duna innen jól belátható éppúgy, mint a Szent Ilona (1725) templom.
A téglabástyáról a nagy folyó a híddal csodálatos. Hátrébb térdmagasságú középkori romok között visz a sétány.
Egykor vasúti közlekedés is volt rajta. A millennium évében, 1896 decemberében futott be Dunaföldvár újonnan épült állomására az első vonat, az utolsó személyszállító pedig 2013. december 13-án a Gyurcsány-kormány idején.
A kapun kimenve a könyvtár gyönyörűen felújított épületénél elhaladva a barátok Szent Anna templomához jutni. Tömör kapuja zárva volt, így gyönyörű barokk belsejét nem láthattam.
Mellőle a dombháton a Templom utcán gyalog tíz percre van a pincesor. Létezéséről nem tudtam addig, amíg egy kutyáját sétáltató bácsi meg nem említette. Kár lett volna kihagyni, amit a képeim bizonyítanak.
A Duna felé lejtő Mély úton értem le a folyóhoz, ahol néhány vízi jármű kötele feszült a partra rögzítve. A hajóvontatást fokozatosan felváltó, rendszeres gőzhajózás (1830-tól) a kereskedelem, a személy- és áruforgalom fellendüléséhez vezetett.
A parti sétány parkos szegélyében a vörös diktatúra szolgálatában harcolt és meghalt szovjet katonáknak áll emlékműve a tiltott önkényuralmi jelvénynek számító vörös csillaggal és sarló, kalapáccsal. Pár lépéssel tőle a Trianon emlékmű fehérlik.
A belváros néhány egyszerű külsejű szimbolikus épülete felé tettem egy kanyart mielőtt beültem volna az autómba. Egyik sem volt régebbi a XX. század elejénél.
Haza tartva kerestem a megörökítendő témát a fényképeimhez a 61-es út mentén. Négy helyen Előszálláson, Alsószentivánban és Cecén álltam meg Simontornyáig. Előszálláson a kopott vasútállomás előtt ritkán halad el tehervonat, de személyszállító már 2013. december óta egyáltalán nem.
A 2200 lakosú község központjában áll az 1765-ben épült volt ciszterci rendház. A szabadon álló, emeletes, alápincézett, felújításra váró barokk épületet a helyiek kastélynak emlegetik. Az emeleti részt a kapu fölött kettős ablak díszíti, alatta egykor a rend címere volt látható. Az épület mögött földszintes gazdasági szárnyakkal bezárt udvar található, a szomszédos 1779-ben épült Kisboldogasszony templommal pedig hullámos vonalú, falazott és vakolt kerítés köti össze. A rendház az uradalom jószágkormányzójának székhelyeként, a gazdasági apparátus központjaként, illetve nyugalmazott rendtagok szállásaként is működött. A kommunisták 1949-ben elvették a rendtől, 1950-től az 1990-es évek közepéig állami gondozott gyerekek nevelőotthonaként működött. Ezt követően visszakerült a rend tulajdonába, jelenleg üres. Az egykor hozzátartozó, gazdag növényzetű „Cifrakertet” jelenleg újra gondozza a faluközösség.
Alsószentivánon a tűzoltó kézi szivattyús szekér áll a főút kanyarjában. A falu temploma a török időkben elpusztult, de még most sincs helyette új. Erre a célra a kiegyezés kora körül épült Szluha kastély szolgál. Sőt zarándokhely lett, ahová az ország különböző településeiből jönnek a hívők, hogy láthassák a Fatimai Szent Szűz szobrot.
Cecén a szépen felújított Csók István festő emlékmúzeumán kívül a vasútállomás számít jeles épületnek.
A főútról a falusias négyezer lakosú Simontornya központjába tartottam. Macskaköves burkolaton araszoltam a vár előtti parkolóba.
A kőkorszaktól kezdve a kelta, római és avar korban is lakott hely. A honfoglalás után az Árpád-család birtoka a vidék. Szent István idején besenyőket telepítenek ide, akik itt Mernyő néven falut alapítanak. A másik városrész a Sziget néven szerepel az okmányokban. A település mostani neve arról az 1272-ben épült lakótoronyról kapta, amelyet a Döröcske nemzetségből származó Salamon fia Simon itt építtetett. Később végvárrá fejlődött a mocsár rejtekében. A török 1543-ben foglalta el és csupán 1686-ban került vissza tőle gyakorlatilag sértetlenül nagy hadi zsákmánnyal és 300 török fogollyal. A kuruc hatalom dunántúli bázisa lett 1706 végétől. A vaskos, magas lakótornyot megkerülve az alacsonyabb falak felett betekintés nyílik a reneszánsz erősség udvarára. Az 1970-es évek felújítási munkálataikor különböző színű téglákkal érzékeltették a visszaépített részeket.
A múzeum alsó nagy terme családi festménycsarnoknak nevezhető. A nemesi ősgalériák kezdete a XVIII. századra tehető, azonban a XIX. század közepén is elengedhetetlenül fontos része még a nemesi reprezentációnak.
További két földszinti teremben a régészeti feltárásnál előkerült XIII-XVII. századi leleteket, köztük használati edényeket, fegyvereket, giffalakos kályhacsempéket láttam. A vár 1324-ből származó első írásbeli említése, továbbá oklevelek, adománylevelek tekinthetők meg, sőt török kori fegyverek.
A középső szinten középkori pénzérme kiállítás köztük török akcsék. Egy simontornyai ház udvaráról 2020 szeptemberében Hunyadi Mátyás és Szapolyai János aranyforintjai mellett több mint 1600 érme került elő. A jelentős értékű kincs egy kósza vakond és a becsületes megtaláló nyomán jutott felszínre, ami jó része a múzeum vitrinjében látható.
A legfelsőbb szinten modern festő foltjai helyett mást szívesebben nézegettem volna.
A település lassan indult fejlődésnek a török kiűzése után, amit járványok is lassítottak. A Sió-szabályozását gróf Zichy Ferenc vezetésével 1812-ben kezdték meg és 14 év alatt fejezték be. A községet a marhahajcsárok útvonala szelte át, akiknek elhullott állatai bőrét sürgősen ki kellett készítenie. A bőripar kifejlődéséhez ez teremtett alapot. Az I. és II. világháborúban nagy beszállítója volt az itteni bőrgyár a hadseregnek. A szocialista időszakban is megtartotta fontos szerepét több száz embernek munkát adva. A gyár megszűnését követőn a más funkciót kapott épületei a Sió mentén a hídnál állnak.
A városházán kívül csupán az 1768-ban felépült Szent Simon templom az, ami figyelemre méltó épület a településen. A külső kapun lehetett csak bejutni és barokk belsejét a belső ajtó üvegén keresztül tudtam fotózni.
Simontornyáról a 64 számú útra kellett ráfordulnom. Dég határában húzódik, így a klasszicista Festetics kastélyhoz le kellett térnem róla. Az 1816-ban épült külsejében felújított épület nagyon egyszínűre sikeredett. A hatalmas angolparkba sorompós kapun lehet bejutni belépőjegy fizetése mellett. A palota belülről még nem látogatható, mert nincs bebútorozva. Az eredeti berendezések a háború során, után vagy elpusztultak vagy elhordták. Német hadi kórházként is működött, majd szovjet katonák vették használatba. Az Etelkai vízfolyás és a Bozót patak találkozásánál tavat alakítottak ki, amely romantikus szigetére fahídon sétálhattam a vörös téglás Holland – házhoz. Egy korábbi épület másik helyén emelték 1891-ben Festetics Pál idején. Földszintes része tehénistállóként szolgált, emeletes részében pedig a tüdőbeteg Festetics Andorné számára berendezett lakosztály kapott helyet, mivel úgy vélték az istálló ammóniatartalmú levegője és a frissen fejt tej gyógyító hatású. A szigetet eredetileg dróton áthúzható csónakon lehetett csak megközelíteni a kastély felől. Híd csupán a múlt század harmincas éveiben épült Festetics Sándor idején
Az Etelkai vízfolyás és a Bozót patak találkozásánál tavat alakítottak ki, amely romantikus szigetére fahídon sétálhattam a vörös téglás Holland – házhoz. Egy korábbi épület másik helyén emelték 1891-ben Festetics Pál idején. Földszintes része tehénistállóként szolgált, emeletes részében pedig a tüdőbeteg Festetics Andorné számára berendezett lakosztály kapott helyet, mivel úgy vélték az istálló ammóniatartalmú levegője és a frissen fejt tej gyógyító hatású. A szigetet eredetileg dróton áthúzható csónakon lehetett csak megközelíteni a kastély felől. Híd csupán a múlt század harmincas éveiben épült Festetics Sándor idején.
