2019. január 5., szombat

Predjamski grad / Höhlenburg, Postojna / Adelsberg


Azoknak, akik a Zala torkolatánál laknak egynapos szlovéniai kirándulás keretében kényelmesen belefér a világ egyik legérdekesebb lovagvárának és a postojnai cseppkőbarlangnak a megnézése. Nejemmel tizenöt évvel ezelőtt jártunk már itt, de újra vágytunk ide. Az ingyenes vasúti utazási lehetőségeinket nem tudtuk kihasználni, mert nagyon körülményes oda vonattal eljutni. Az olcsó szervezett buszos kirándulást választottuk. 
A száraz, (2018) október végi szombaton fél 5 órakor indultunk Keszthelyről. Szerencsére csak ködfoszlányok voltak néhol, amelyek nem befolyásolták a haladásunkat. A hazánktól elcsatolt szőlődombos Muravidéken áthaladva a táj jelentősen Maribor térségében - az Alpok bérceinek felbukkanásával - változott meg. A Száva medencéjében elterülő főváros Ljubljana (Laibach) mellett elhaladtunk, viszont az utazók körében közkedvelt fánksütő helyen Trojaneban (Troyn) megálltunk pihenni. A rómaiak idejében is már fontos régi főút nyomvonalán van a 609 méter magas Učak hegygerinc alatt a parkoló. Az álló járművek mögötti korláttól a Szávába csörgedező Orehovica patak völgye tárult elénk. 

az Orehovica völgye októberi ködben

A kb. negyven alpesi házból álló templom nélküli település az autópálya alagútján terül el. Erősen érződik az épületeken az osztrák hatás, mivel Trojane (Troyn) is a IX. századtól frank, német illetve osztrák terület Ausztria Krajna tartományának része volt az első világháború végéig. 




Trojane (Troyn) a híres fánkos pihenő

A félórás kitérő után a csomagtartót és gyomrunkat fánkkal megterhelve indultunk tovább a Dolomitok felé. 
Postojnanál jöttünk le az autópályáról, ahonnan még 13 km-en át kanyarogtunk a szűk hegyi úton. Idegenvezetőnk élvezetes ismertetőit hallgatva úgy fél 10 óra körül érhettünk Predjama falucskába. A neve azt jelenti „barlang előtt”, ami nagyon találó. A hatalmas kőszájba építve áll Höhlenburg / Predjamski grad (Predjama-vár, Barlangvár). Buszunk könnyen, majdnem a kapu elé le tudott parkolni. 


A Hrušica-hegy (Birnbaumer Wald) 123 méter magas mészkőfalának felső nagy barlangjába épült lovagvár látványa felülmúlhatatlan, ahogy a sétányon közeledtünk felé. 





Alóla folyik ki a Lokva patak, amely év milliók alatt bonyolult barlangrendszert vájt ki a hegy belsejében. Ezek menedékként jól szolgáltak a nyugtalan időszakokban. A nagyobb védelem érdekében a XII. században épül az egyik járat elé a megközelíthetetlen lovagvár. Eredetileg az Aquileiai Patriarkátus birtoka volt, amelyre 1274-es említés utal, majd a XIV. századtól a Habsburgoké lett, akik a Luegg lovagoknak adták hűbérbirtokként. A pénztárnál kombinált jegyet váltottunk, amivel később a postojnai barlangba is beléphettünk. Magyar nyelvű idegenvezetés helyett a nyakunkba akasztott hangos tárlatvezető eszközt (audio guide) kapott mindegyikünk. A külső homlokzaton az 1570-es évszám és az akkori hűbéres Cobenzl gróf festett és kőbe vésett címere látszik. Ekkor kapja meg jelenlegi bővített formáját a vár. 



Hasadék feletti csapóhídon és a kapun jutottunk a torony mögötti udvarocskára. 



Cobenzl grófi címer


A hatszintes épület belső falát néhol a sziklafal adja. 



A reneszánsz kor hangulatát idézik a bútorok, és az akkori élethelyzetek pillanataira beállított viaszfigurák. 
















Vétel útján, utolsó osztrák tulajdonosként 1846-ban a Windischgrätz hercegi család szerzi meg. 



Emeletről emeletre szűk lépcsőkön fel a legvédettebb helyre, a barlangba értünk. 






Hatalmas száját felfalazták és védelmi céllal csapóhidat fektettek elé. Kapuján belépve további lépcsősoron fel a szűkülő üregben, az épület maradványok mellett véget ér a turistáknak kijelölt járható szakasz. 






Hosszú bonyolult járatokon keresztül erről is van kijutás a szabadba, amit a vár egykori lakói remekül kihasználtak az ostrom alatt. A leginkább Erazem lovagnak volt szüksége a külvilági titkos kapcsolattartásra. A Luegg család generációkon keresztül a Habsburgoknak lekötelezettje volt, de Erazem mégis ezt megszegte, mert amikor Corvin Mátyás Magyarországról egyre több osztrák területet foglalt el, akkor elpártolt III. Frigyes császártól és a magyar király oldalára állt. Barátja is árulóvá lett, akinek a bárdtól porba hulló feje bánta ezt. Erazem ennek a hírnek dühében a császár egyik rokonát megölte. A megtorlástól a bevehetetlen Höhlenburgba menekült. Talán természetes halállal végezhette volna az itteni életét, ha csendesen a falak mögött marad. Nyughatatlan természete lévén az erre húzódó Trieszt – Laibach (Ljubljana) kereskedelmi úton haladó császári karavánokra lecsapott és kirabolta. A császár trieszti zsoldosokkal akarta a rablóvezért kiiktatni. A lovagvárat 1484-ben ostromzár alá vették, de egy év után is eredménytelen volt a próbálkozásuk. A kiéheztetés taktikája nem sikerült, mert a barlangjáratokon keresztül friss élelemmel látta el magát a maroknyi védősereg. Sőt a támadóknak friss gyümölcsöt és sültet küldött Erazem, hogy így tudassa velük az ostromzár feleslegességét. Ekkor egy szolga árulásának köszönhetően más támadási taktikát vetettek be, mert csak arra a pontra lőttek, ahol a rablólovag napi rendszerességgel végezte a dolgát. A várfalon kiugró vékony falú pottyantó a kilőtt kőgolyóktól összeomlott és maga alá temette Erazemet. A gyilkos lövedékek most is láthatók. 



Állítólag a vár előtti Mater Dolorosa kápolna mellett az öreg, odvas hársfa alatt nyugszik a rablólovag.  




Akik nem a denevérek alvási időszakában érkeznek, azoknak módjuk van a vár mögötti barlangban túrázni. Mi októberben jártunk erre, így „csak” a közeli postojnai barlangba gyönyörködhettünk.

Buszunkkal legurultunk az 1928-ban épült oszlopsoros másik barlangbejárat elé. Rendeltetését a homlokzatán latinul „IMMENSVM AD ANTRVM ADITVS” írták ki. A muskátlis balkon alatt vártunk a sorunkra, mint megannyi nemzet megannyi csoportja. 




Az eddig feltárt 20,5 km-es barlangrendszer 5,2 km-es szakasza látogatható, amelyet a nagy nyilvánosság számára I. Ferenc császár és Karolina Auguszta császárné fenséges látogatását követően 1819 -ben nyitottak meg és tettek fokozatosan egyre kényelmesebben bejárhatóvá. 



Az első ívlámpákat 1883. július 15-én kapcsolták fel Ferenc József császár látogatása előtt. 


postojnai barlang (Adelsberger Grotte) 1913

A pénztárnál itt is nyakunkba akasztott hangos tárlatvezető eszközt (audio guide) kapott mindegyikünk. Először kisvonat vitt be minket úgy 3,5 km hosszan miközben a hangulatos megvilágítás a számtalan függő- és állócseppkő ámulatba ejtő színes formáit tette láthatóvá nekünk a nedves 10 C fokos légtérben. Néhol alacsonyan a fejünk fölé lógott a barlang fala, így nem volt ajánlatos felemelni a fényképezőgépet. A megnövekedett turisták száma miatt 1872-ben síneket fektettek le és emberi erővel hajtott vagonokat gurítottak. Benzinmotoros mozdonyt 1924-ben kezdtek alkalmazni, amit 1957-ben villanymozdonyok váltottak fel. 


barlangvonat mozdony Postojnában

A kisvonatból kilépve kanyargós, kerekesszékeseknek is alkalmas betonozott ösvényeken 1,5 kilométert sétáltunk, amely magaslatokra fel és völgyekbe le vezetett minket, illetve olyan mély szakadék felett is átmentünk, amely hídját még az első világháború orosz hadifoglyai építettek. Ezek a természeti alkotások a Pivka patak és a beszivárgó csapadék évmilliós munkájának hagyatékai. Fényképeim többsége nem sikerült, de így is érzékeltethető, hogy milyen gyönyörű formációkat láthattunk. A sötét és a mögöttünk jövő csoport nyomulása a fotózás minőségére kihatott.











A félhomályban egy üvegvitrinben látható a 30 cm-es barlangi vakgőte, amit emberhalnak is neveznek, mivel bőrszíne az emberére emlékeztet. Akár 100 évet is élhet. Mellső lábán három, a hátsón két ujj található. Mivel sötétben él, szeme visszafejlődött, ezért nem lát. Külső vörös kopoltyújával lélegzik. 


barlangi vakgőte

A gyalogút végén a magas csarnok várótermétől indult a kijárat felé a barlangvonat. Néhol két vágány fekszik egymás mellett, így a bejövő vonat utasainak integethettünk. Ahogy közeledtünk a kijárat felé a cseppkövek egyre szürkébbek lettek, amik a második világháborúban az itt tárolt és felrobbant üzemanyagok füstjétől lettek kormosak. Miután Itáliához került ez a térség az első világháborút követően az olasz hadsereg katonai létesítmények céljára a barlangokat is felhasználta. A kijáratnál megtorpant a sor, mert mindenki észrevette egy tablón a saját fényképét postojnai felirattal, amit befelé jövet kéretlenül róla készítettek. Lekérve drágán megveheti. 

A másfél órás földalatti élmény után a buszunk tervezett indulásáig volt még annyi idő, hogy elsétáljunk ahhoz a sziklaréshez, ahol a Pivka patak kifolyik. Tóvá duzzasztott vize egykor malomkereket is hajtott.





2018 október

 2003 nyara




Postojna malom

Postojna (Adelsberg) 8500 lakosú város, amely látványos történelmi központtal nem rendelkezik. A XII. században épült a Sovič hegy tetején a várkastély, hogy a fontos kereskedelmi utat felügyelje. Az 1511-es földrengés során a hatalmas, háromemeletes épületben súlyos károk keletkeznek, és egyik várfala is leomlik, majd az 1689-es tűz további pusztításai után végleg elhagyják. Jelenleg csak szerény maradványait lehet látni a várkastélynak. A két világháború közötti időkben a területén az olasz katonaság alagutakat és bunkereket épít, amelyekkel a romokban nagy kárt okoztak. A fákkal benőtt csúcsot megtisztították a feltárások és konzerválások előtt. 


olasz bunker Postojnában a Sovič hegyen a várromba ékelődve

Postojna a Sovič hegyről lent a Szent István templom 

Az 1777-ben épült kéttornyú Szent István templom alatt terül el az egykori Marktplatz, az olasz időkben Piazza Vittorio Veneto, a jugoszláv időkben pedig Titov trg, most Glavni trg, amely körül találunk néhány régebbi épületet.  

a postojnai Szent István templom




a postojnai Főtér az olasz időkben

a postojnai Főtér napjainkban


a posztojnai Karszt Intézet

Postojnai Természettudományi Múzeum

postojnai városháza

postojnai elemi iskola 1910-ben

így néz ki most a postojnai általános iskola 

Ez a karsztvidék hosszú évszázadokon keresztül 1918-ig, mint Krajna tartomány tartozott a Habsburg birodalomhoz. Majd Olaszországnak ítélték. A második világháborút követően Jugoszlávia része az 1991-es függetlenségig. A cseppkőbarlang rengeteg turistát vonz, akik egy része meg is száll az 1969-ben épült Jama Hotelben. A 2017-es felújítás során egy vasajtó mögött akadtak rá a Tito idejében használt négy lehallgatószobára a bent lévő poros eszközökkel és iratokkal együtt.

Postojnaról hazafelé ismét megálltunk a fánksütő pihenőhelyen Trojaneban (Troyn) és újra porcukros lett mindegyikünk vigyorgó szája. Éjjeli haza érkezésünk egy kellemes kirándulás élményét zárta.


az ÉNYKK remek sofőrjei a fánkos zacsikkal