Dél – Tirol (5. rész: Ahr - völgy és Innichen/San Candido)

Remek szállásunkon az utolsó reggel elbúcsúztunk a háziaktól, majd egy tartalmas kirándulással folytattuk. Bruneck-nél északra vettem az irányt végig az Ahr folyó mentén. A völgy tölcsérszerűen egyre szűkült. A hegyoldalban őrvárak tűnnek fel itt is. Uttenheim felett a XI. században épült kisebb várkastély ül a sziklán. 

Uttenheim sziklavár

Ennél látványosabb a szomszédos Taufer vár. A parányi hegyi városkában Sand in Taufers-ben pár percre megálltunk. A tekintélyes méretű, muskátlis parasztházak mögött emelkedő magaslaton áll a vára, amely az egyik legnagyobb, eredeti formájában megmaradt középkori várkastély Dél-Tirolban. 

Sand in Taufers a cukrászda előtt

Taufer vár

A bejárati kapujánál készíthettünk csak fotókat, mert még korán volt a múzeum kinyitásához. 

Az út innen szurdokban folytatódik. Hol alagútba vagy félalagútba visz néhol párházas falvakon át egészen a nemzeti park kaserni sorompójáig. 

A parkoló majdnem teli volt. Innen gyalogoltunk fel az Ahr mentén, amely a sziklákon zubogva törtetett egyre lejjebb. Moraja végig kísért minket. 

A kérődző tehenek és azok pottyantott termékei a tájhoz tartoztak. 

A Talschluss fogadóval szemben, a túlparton a fenyők árnyékában és egy hatalmas szikla tövében áll a Szentlélek kápolna. A völgynek nem volt még vége, mint ahogy a fogadó nevéből ezt hihetnénk. Ahhoz mi még 3,8 km-t gyalogoltunk kellemes fáradsággal. Időseknek és babakocsit tolóknak egyaránt könnyű terep.

Talschluss fogadó az Ahr-völgyben

A hófoltos hegyek oldalából kisebb vízesések, erek igyekeztek az Ahr-ba. 

Piszkos tetejű, sziklákat magában tartó lavina maradékán kanyargott az utunk. A patak alámosva boltíveket mart belé. 

A Kehrer fogadó előtti nedves legelőn egy póni is gyérítette a füvet a tehenek mellett. A kinti asztal egyikéhez leültünk és megint helyi étkeket rendeltünk ebédre gyenge sörrel. 

a Kehrer fogadó az Ahr forrásvidékén

Időnk csak erre volt elég, így visszafordultunk és cammogva még egyszer megcsodáltuk mindazt, amit ide jövet láttunk.

A tájba illő Ahr-völgyi épületek egyike egyben lakóház és asztalosműhely. Teraszán fura figurák hívták fel magukra a figyelmet. 

Miután megtankoltam megfogadtuk, hogy csak nagy szükség esetén állunk meg, mert másnap reggel egyikünk dolgozni ment. Bruneck után a Dráva-völgyben megszegtük szavunkat, mivel annyira lenyűgöztek minket a csipkézett Dolomitok.  

Sőt voltunk olyan merészek és a 3300 lakosú Innichenbe (San Candido) is betértünk. Neve hangzásából ne gondolja tévesen senki, hogy az Inn mellett fekszik, mert valójában egy másik folyó, a Dráva forrásánál terül el 1175 m magasan.

A főútról a vágányon átgurulva fordultunk a nagy parkolóba. A városias központot a Dráva hídján közelítettük meg. 

a Dráva és háttérben Haunold (Baranci) hegyvonulata 

A szűk Szent Mihály tér sarkán a hasonló nevű 1735-ben épült karcsú késő barokk templom falai fehérlenek. A bejárata felett aranyozott angyalszobrok ragyognak. 

Hátterében a jóval régebbi 1140 –ben épült bencés kolostor román stílusú temploma vehető ki. 

Ez magában foglalja nagyrészt a 769 utáni években épült elődjét is. 

Ekkor III. Tasziló bajor herceg földet adományozott egy bencés kolostor alapítása céljából. Ez lett Tirol első kolostora. Rendeltetése a pogány népek térítése volt. Körülötte alakult ki a későbbi Innichen. 

A település múltja ennél régebbre nyúlik vissza. Krisztus előtt a IV. században kelta törzsek egy kisebb megerősített települést létesítettek, tőlük származik a helység neve. A rómaiak Krisztus előtt az I. században elfoglalták a környékét. Kiépítették az Via Iulia Augusta útvonalat, amely Aquileiát kötötte össze Augsburggal, ennek itteni szakasza a Puster-völgyön át vezetett. Valószínűsíthető, hogy Innichen helyén létesítették a Littamum nevű katonai őrhelyet. A népvándorlás idején (a VI. század végén) a Felső-Puster-völgybe keletről benyomuló szlávok az észak felől előretörő bajuvárokkal (bajorokkal) vívtak heves háborúkat, ebben az időben Littamum elpusztult.

Az apátsági templom mögött a temető és az egyházi gyűjtemény. Rácsos ablakát festett keretdísz teszi szebbé. 

A szomszédos plébánia reneszánsz épülete mellett fordultunk vissza a sétaövezetbe.

Az autómhoz a vasútállomást érintve igyekeztünk a parkolóba.

Innichen/San Candido vasútállomás

Innichen keleti végénél, majdnem az osztrák határnál a főút mellett 1939-ben az olasz fasiszták monumentális csontházat emeltek, a Sacrario militare di San Candidót. Távoli katonatemetőkből (Brixenből, sőt a venetói San Zeno di Montagnából) hordták össze az első világháborúban elesett olasz katonák földi maradványait. Az emlékmű manapság közéleti viták kereszttüzébe került. 

Itt álltunk meg utoljára aztán Tapolcáig sehol. Ausztriában a nagy forgalmú 100-as főút két helyen is annyira összeszűkült, hogy egy jármű fért csak el a két ház között. Éjfélkor értünk a MOL benzinkútra, ahol elbúcsúztunk kollégámtól. Az 1296-km-es utunk költségét gyors számításokkal megállapítottam, amely autópályamatricával együtt csupán harmincháromezer forintra jött ki.