Az idén szeptember közepén úgy gondoltuk, hogy újra a csodálatos Dél- Tirolba megyünk el kikapcsolódásként. A még nem látott részeit terveztük megnézni. A nagyon kényelmes ehrenburgi (Casteldarne) alpesi ház egyik lakosztályát foglaltuk le, ahol öt évvel ezelőtt megszálltunk. A napi 25 euro fejenként nagyon kedvező ár. Több rokont, kollégát, ismerőst kérdeztem, hogy negyedik utasnak eljönne-e, de senkinek nem passzolt. Volt, aki nemhogy eljött volna velünk, hanem oda is költözött volna, de a kutyája természete okán az a gazdáján kívül senkit nem tűrt meg maga körül, ezért senkire nem lehetett rábízni. Így végül nejemmel és már törzsutasnak számító Lali kollégámmal hárman indultunk el. Pár nappal előbb ítéletidő tombolt. Nagy esők, havazás, árvíz, szélviharok voltak az Alpokban. Reménykedtünk, hogy rajtolásunkra megjavul az idő. Sajnos esőben kellett elindulnunk a Balatontól, ami egészen Mariborig (Marburg) kitartott. Az olasz határ előtt Szlovéniában a hósapkás hegyek szépségét néztük pár perces pihenőnk alatt.
A magyarok körében egykor a nagy piacozós helynek számító Udine megyei négyezer lakosú Tarvisioban értünk át Olaszországba. A föléje magasodó hegyre várat mutató piktogram sejtette, hogy valami látnivaló lesz. Rá is fordultam a felvezető mellékútra, de nagyot csalódtunk, mert a rom semmitérő volt, viszont a panoráma szép.
Tarvisioban a szűk utcás belváros templomát és annak tornyokkal erődített falát bejártuk.
Az egykori belvárosi vasútállomást szépen meghagyták, de mára a sínek helyére bicikliutat alakítottak. A városháza olasz, német, szlovén felirata az itt lakók nemzetiségére utal.
A Fella folyó völgyében haladtunk úgy 50 km-t. Az autópályát is választhattuk volna, de mi nézelődni akartunk. A Tarvisio - Udine felszámolt régi vasúti nyomvonal alagútjai és hídjai is felbukkantak az SS13-as főút mentén.
Resiutta állomás előtt elgurulva két nosztalgikus motorkocsit vettünk észre. Hamar megfordultunk és sietve kiszálltunk az autómból, hogy még az elindulásuk előtt lefotózhassuk. Tőlük pár lépésre derült csak ki, hogy itt már nincs mozdonyvezető, hisz büfévé alakították ki a járművek belsejét. Vágányból is csak 30 méternyi volt meg. Egy eszpresszó kávét meginni azért érdemes volt.
Carnianál hosszú hídon jutottunk át a Fella folyó túlpartjára, amely medrében széles sóderréteg terült el.
Tolmezzo felé már az SS52-es úton gurultunk. A városban kétfelé ágazik el a főút északra Ausztria felé és nyugatra. Ekkor még GPS-t nem használtunk, s szándékunkkal ellentétesen sógorék felé fordultam. A határ előtti hágó szakasza kőomlás miatt le volt zárva. Ha nem lettünk volna kénytelenek visszafordulni és a navigációs rendszert használni, akkor simán áthajtok az osztrákokhoz. Ebből nekünk semmi kárunk nem lett, sőt ezáltal több szépet láttunk a tervezettnél. Paluzzaig kellett visszamenni, ahol az SS52-es aszfaltján suhantunk tovább San Candidiig.
Egy fotó kattintására a továbbiakban is addig még megálltunk a kis sárga erőgéppel jó pár helyen, amely lenyűgözött minket.
San Candiditól viszont már nem álltunk meg sehol, hisz már 5 évvel korábban megismertük ezt a tájat. Késő délután gurultunk be a nagyon forgalmas SS49-es útról dél-tiroli szállásunk parkolójába az indulásunktól számítva 13 órával később. A háziak örömmel fogadtak minket, hisz ők sem voltak biztosak abban, hogy a kedvezőtlen időjárásra való jóslás ellenére megérkezünk. A muskátlis alpesi nagy ház kellemes szállásnak bizonyult 6 éjszakára. Ajándékba akácmézet vittünk, hisz az nagyon magyar és szinte mindenki szereti.
