A sátrunkat 7 óra körül hajtottuk össze a Száva parti kempingben. A folyó szárazabb medrében szép tarka köveket fedeztünk fel. Nekem egy kb. tízkilós szeplős mintájú tetszett meg. A Suzukimban elfért a hátsó ülés előtt éppúgy, mint a kollégám kisebbike. A portán leadtuk búcsúzáskor a speciális konnektort, ami nélkül nem tudtuk volna feltölteni a fényképezőgépem akkumulátorait. A második napon is szép helyekre mentünk, ahová kellett a masinámba az energia. A Száva közelében haladtunk pár száz métert amikor Lesce (Lees) falu monarchia stílusú vasútállomása elé befordultunk. A reggeli kávét a fedett terasz kávézójában jóval olcsóbban, harmad áron szolgálták fel, mint Bledben (Veldes). Amíg kollégám feketézett, addig én az épületet jártam körbe.
A háromezer lakosú falusias városka már 1004-ben is említett település volt. A XIV. században épült Szűz Mária Mennybemenetele temploma körül őriz néhány alpesi stílusú régi házat. A muskátli a kőpárkányon nagyon mutatós. A szekér az erkélyen pedig nagyon bizarr.
A szomszéd település Radovljica (Radmannsdorf) is kisváros, de kétszer annyi népességgel. Először 1296 -ban említik. A középkor gazdasági fellendülése után a hanyatlás a XVIII. században kezdődött. Ez megakadályozta a további korszerűsítést, így sok történelmi épület megmaradt. Az óváros tulajdonképpen a hosszúkás, utcaszerű főtér, amelyet a XV – XVI. századból származó polgári házak szegélyezik. A kapualjakba is érdemes benézni.
A tér legnagyobb épülete, a Thurn-Valsassina palota. Helyén már a XIII. században az Ortenburg hercegek erődje állt, majd a Dietrichstein hercegi család tulajdonába került, akik a XVI. század közepén átépíttették és bővíttették. Az 1600-as években jutott a Thurn-Valsassina család birtokába, akik a ma is látható formáját adták a palotának, a barokk homlokzat a XVIII. századból való. A család egészen 1945-ig élt itt.
A lépcsőházba bejutottunk, de a múzeum még zárva volt. A méhészettel és mézeskalács készítéssel kapcsolatosak a főbb témák.
Az óváros végén a gótikus Szent Péter templom áll. Úgy tartják, hogy a mai templom helyén már a X. században egy magán kápolna volt. A templom a város terjeszkedésével és vagyonosodásával arányosan növekedet. A háromhajós, román stílusú bazilika helyén 1500 körül ezt a gótikusat emelték, amely tipikus példája a XV. században épített dél - németországiaknak. A külsőkapun tudtunk csak bemenni és a zárt üvegajtón volt módunk fotózni.
A városfalból néhány szakasz megmaradt, de azok nem túl látványosak.
Innen egy nagy fordulattal Bled (Veldes) felé mentünk, de ma csupán áthaladtunk rajta, hogy a Bohinji-tóhoz (Bohinjsko jezero / Wocheiner See) jussunk, hisz tegnap már voltunk itt. A Bohinyi-Száva (Sava Bohinjka / Wocheiner Save) kanyargó völgyét követte az út és a vasút is. A már csak lakásként szolgáló őrház, a bitnjei (Wittnach) templom és a savicai (Sawitz) buszmegálló az alpesi házzal kihagyhatatlan téma volt a fotózásomhoz. Miattuk hat perccel növekedett meg a menetidőnk, amit persze nem bántunk meg.
Stara Fužina (Althammer) falunál értük el a Bohinyi tavat. Itt csordul ki belőle a Bohinyi-Száva a kőhíd alatt.
A járást megkönnyítve betonozott lépcsőkön kb. húsz perc alatt érni fel a népszerű látványossághoz, a Bohinyi Száva forrásához, amely vízesésként jelenik meg a sziklafalról. A kilátóteraszon szinte mozdulni sem lehet a sok turistától. Legfeljebb tíz percet nézelődtünk e zubogó természeti csodában.
Újabb városnézéssel folytattuk a napunkat, amihez megint Bled (Veldes) felé kanyarodtunk.
Igyekeztünk Stara Fužina (Althammer) után másik falvakat érintve az autópályára eljutni.
Azon délkeletre tartottunk és a 101-es főút leágazásánál fordultunk a tizenötezer lakosú Tržič (Neumarktl) felé. Az egyutcás óváros két hegyi patak (Tržič Bistrica és a Mošenik) összefolyásának szögében található. Még elég kopott, de szépsége így is élményt ad. A rómaiak idején az erre húzódó út mentén már volt itt település. A germán törzsek megjelenésével a térség még nem németesedett el, mert a szlávok is megtelepedtek. Az majd a XI. századtól történik meg fokozatosan. Egy földrengés okozta hólavina és földcsuszamlás elpusztította a települést, így a völgy alsóbb részébe költöztek lakói és új német falujukat Neumarktl néven építették fel. Habsburg Frigyes császár 1492-ben piaci jogot ad heti vásártartására, ami elősegítette a már város további fejlődését. Az 1811-es nagy tűzvész a város felét elpusztította több, mint 200 ház leégésével. Az épületek nagy részét klasszicista stílusban rekonstruálták. Az újjáépítés során külön szabályokat hoztak, amelyekben kötelezték a fémzsalugáterek és külső fémajtók felszerelését, a tűzfalak építését. Cipészműhelyeinek sokasága és a minőségi lábbeliek okán vált jó háromszáz éven át híressé a város. Pár évtizeddel ezelőtt ért véget a dicsőség, ami a város kopottságán tükröződik. Most kezd éledezni, mert a renoválások elkezdődtek. A Mošenik (Muschenik) patakparti parkolóból a hídon át a sétaövezetbe értünk.
Meglepetésünkre az egyik kapualjból egy disznó lépegetett ki. A hámot rajta meglátva tudtuk, hogy nem levágásra, hanem kedvencnek tartja az őt kísérő gazdája. Folyamatos halk röfögéssel indult Peppa a patakmederhez. Mi pedig nagyot kacagva, de röfögés nélkül a főutcán haladtunk tovább.
A szebb szakasz a Szent András templomtól kezdődik. Mögötte a várdombon emelkedik az egyszerű kastélyformájú vár, amit a felújítási munkák miatt elkezdtek felállványozni.
Néhol muskátlik tették szebbé a házakat, amelyek jellegzetessége a fémzsalugáter. A kétszáz méteres szakasz a kávézó teraszáról a frissítő fekete kortyolása során is jól belátható. Sok időt nem töltöttünk a különös nevezetesség hiánya okán a városban.
A 101 számú főútra felkanyarodtunk és a Loibl-hágó határátkelőjéhez igyekeztünk a csodás Alpok egyre magasabb vonulatai mentén. A pára a bércekre ült és még nappal is rajtuk maradt.
A határ az autóalagút közepén van, ami jól ki van táblázva. Még a második világháborúban rabokkal építtették a nácik. A bemenetelénél a szlovénoknál nem volt határellenőrzés, de kijövet igen.
Az osztrák oldal sokkal meredekebb és szerpentinesebb, de látványában nem szebb. Tíz km-t gurultunk csak a sógoréknál aztán hazaindultunk.
A nagy hírű, kihagyhatatlan fánkos helyen Trojaneban álltuk meg utoljára venni és enni a finomságból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése