A negyedik ehrenburgi (dél-tiroli) éjszakánk után a hazaindulás helyett a háziaknak az ötödik éjszaka összegét adtuk át előre, mivel eredetileg egy nappal kevesebbet szándékoztunk ott maradni. Nem tudtunk betelni az itteni természeti szépségekben. A két napi hegyi túrák után a lepirult arcunk már kissé fájt a szeptemberi Nap sugaraitól.
Autómmal teli tankkal indultunk a Dolomitokba. A kanyargós utakon mindig számítani kellett a biciklisek felbukkanására. A megeröltető emelkedőkön is nyomták a pedált. Lefelé viszont sokkal gyorsabban jutottak le az autók mellett elsuhanva. Az is érdekes volt, hogy olasz gyártású gépjárműveket pl. FIAT-ot, Alfa Romeot alig láttunk a napokban, viszont Suzuki Vitarát nem keveset. A legdurvább az, ahogy a nyergesvontató tekereg a tűkanyarokban. Az útkarbantartók ideiglenes 30 km/h-s sebességkorlátozó tábláikat rendszerint kint felejtik. Van amikor a települések után viszont az éles kanyar előtt kirakják a 70 km/h-s táblát. Ott még ennyire sem lehetne felgyorsulni, mert az úton maradás kétséges lenne.
A hegyek takarásában a Nap fénye később bukkan elő a völgyekben, ezért szeptember közepén a reggeli 7:30 órai indulás korainak számított a jó fotózáshoz. Az SS49-es útról 3,8 km-re délre fordultunk le, majd az SP244 -es útra 42 km-t gurultunk tovább Arabbaig.
Erre már jártunk tavaly, de változatlan a táj szépsége. Corvara/Kurfar központjába előbb a Gader patak hídján kell áthaladni és aztán a körforgalomban is az SS244-es úton kell maradni. S kanyarok sokaságán hagyjuk el az 1568 m magasan elterülő falut, amely fölé érve csodás a panoráma. Van kijelölt parkoló is erre, de sokan másutt a füvön állnak le pár percre.
Még két falunál Pieve di Livinallongon, Boscoverdén rögzítettük azok szépségét, majd a Pettorina patak fölötti hídon és az azt követő alagút után értünk 1450 méter magasan a célállomásunkig Malga Ciapelaba.
Itt Veneto és Dél-Tirol határán szándékoztunk megnézni a Dolomitok királynőjének becézett Marmolada/Marmolata hegytömb legmagasabb 3343 m Punta Penia csúcsát teljes közelségében. Sífelvonó kabinokkal 38 euroért vittek fel minket mindössze 12 perc alatt. Át kellett szállni a Coston d’ Antermoia (2350 m) és a Serauta (2950 m) közbenső állomásokon. Bábeli zűrzavarhoz hasonlítanám azt a sok nyelvűséget, ami az utasok között volt. Mindenki igyekezett az ablakon át fotózni, de körbe mindegyik tábla meg volt karcolva a sílécektől, így csak a felső bukóablakokon lehetett.
A kötélpályát 1967-ben kezdték építeni és azóta több korszerűsítésen esett át. Az első világháborús múzeum, a Serauta állomáson épült 3000 m magasan, amely Európa legmagasabb múzeuma.
Itt nagy harcok folytak. Akkor a főgerincen harcoló osztrák–magyar csapatok biztonságos utánpótlását a gleccser jegébe ásott, vágott, robbantott alagutakon át juttatták célba. Valóságos „jégvárost” (Eisstadt) építettek ki, villanyvilágítással, raktárakkal, legénységi szállásokkal. A katonáknak nemcsak az ellenséggel, hanem a kegyetlen magashegyi természeti körülményekkel is küzdeniük kellett. A hideg, a hóviharok, jég- és sziklaomlások szedték áldozataikat. Az osztrák–magyar utánpótlás táborát 1918.12.13-án betemette egy vizes hólavina, amely alatt 300 katona vesztette életét. A hegyi háború a Dolomitokban 1917. október végéig tartott, amikor a caporettói áttörés sikere nyomán az olasz erőket a bekerítés veszélye fenyegette, ezért az olasz csapatokat visszavonták a Piave folyó mögé. A havasokra ekkor ismét csend borult. Egy évvel később, 1918. október végén viszont a német-fracia frontvonal összeomlott és a német haderő ereje a végére jutott, ebből kifolyólag az Osztrák-Magyar Monarchia is vesztes félnek számított, így az 1919-es Saint-germaini békeszerződés értelmében Tirol déli fele és a teljes Trentino/Trient terület is az Olasz Királysághoz került.
Itt a Serauta állomáson lift is van, amely ajtaja a Bellunese-lejtőre nyílik. Kimentünk jeget taposni. Még jóval azután, hogy más síterepeken elolvadt a hó itt továbbra is megmarad egész évben ezen a gleccseren. Sajnos minden évben zsugorodik a globális felmelegedés okán. Ezt megakadályozni igyekezve fehér ponyvákkal terítik be nyáron. Mi összegöngyölt állapotban, félre rakva kerültük ki ezeket. A kavicsos másik oldalon 110 éves ágyút hagytak itt még az első világháborúból. Étterem és ajándékbolt is van, ahol egy bögre került megvételre.
A Punta Rocca (3265 m) a felvonó utolsó állomása, közvetlenül a Dolomitok legmagasabb csúcsa a Punta Penìa (3343 m) előtt. Itt található a tetőterasz, ahonnan körpanorámában gyönyörködtük a Dolomitok összes legszebb és leghíresebb csúcsán a teljesen szélcsendes időben.
A kecsesen emelkedő csúcs lenyűgözően uralja az összes alacsonyabb hegyet.
A Punta Rocca állomáson található a Madonna-barlang is, a béke kápolnája, amelyben II. János Pál pápa 1979. augusztus 26-i Marmoladában tett látogatása során felszentelt Madonna-szobor található. A teraszon felgyülemlett turisták tisztelettel voltak a másik fényképezése iránt és nem mentek bele. Az ázsiaiak drónt hoztak, amely fölöttük repkedve rögzítette a kirándulásukat.
A fizetős parkolóból kihajtva a Marmolada lábánál elterülő Fedaia tóhoz fordultunk S kanyarokon fel 2050 méteres szintre.
A gátjánál épült vendégháznál tovább nem mehettünk, mert az SS641-es út itt le volt októberig zárva.
Megfordulva a meseszép ladin Sottoguda házai között tettünk sétát a keskeny ófalusi főutcáján. Végében a kis hídon átmenve van a Pettorina patak hídja és az a szurdok ahonnan kifolyik. Mellette sétány húzódik, amelyen meredek sziklafalak és vízesések között barangolhattunk volna, ha a belépőjegyet megvesszük. Ezt jövőre hagytuk, mert záró programként aznap az innen 23 km-re a Fodom / Buchenstein völgy mellékvölgyében megbúvó Andraz vár romját választottuk, mivel mindkettőre nem jutott időnk.
A kedves ladin pénztárosnő a várhíd előtti bódéjában nagy igyekezettel mondta el olaszul, hogy mit fogunk látni és mire figyeljünk. A szép őszi kiránduló idő ellenére aznap csupán 20 látogató járt itt.
Az önálló sziklára kb. 1027 -ben épült a lakótorony, amely köré az évszázadok során védőfalat húztak. A Buchenstein/Livinallongo völgy kereskedelmi útvonalát ellenőrizte a brixeni püspökök katonai és közigazgatási bázisaként. A vár gátat szabott Velence terjeszkedésének, amelynek a vasbányászat és a fakitermelés okán vonzó hódítási célnak számított. A vasbányászat 1755 évi megszüntetését követően, majd a napóleoni háborúk után a vár elvesztette stratégiai jelentőségét a megváltozott politikai és katonai helyzet miatt és hamarosan romossá vált. A tető és a termeinek berendezései 1851-re odavesztek. Az első világháború (1915-18) alatt nagy károkat okozva a várat erősen lőtték. A múzeumon belül multimédiás vetítés pörög folyamatosan és vannak makettek, diagramok, információs táblák a vár fejlődésének különböző szakaszairól meg a környék leletanyagából is. A harmadrészt hiányzó épületet nem falazták vissza a restaurálás során, hanem inkább vasgerendákkal pótolták a hiányzó emeletek padlózatát. A fejünk beütésének elkerülésére több helyen kellett vigyáznunk. A legfelső szintre kuporodva értünk ki az üvegajtón. Szállásunkig visszaérve megbeszéltük, hogy jövőre is jövünk erre a vidékre, mert még van annyi gyönyörűség, amit még nem láttunk a Dolomitokban.
