Bad Gastein Ausztria (2. rész)

Bad Gastein vasútállomásról a mozgólépcsős fedett felüljárón a sífelvonó indítóállomásánál azon érdeklődtem, hogy a 23 euros tarifáért hova jutok fel. Egy tapasztalt turista ajánlotta, hogy inkább utazzak a vasútállomás elől induló busszal Sportgasteinbe és onnan sétáljak a csúcsok felé. Megfogadtam tanácsát, amit nem bántam meg.  A járat 5,4 euroért Böcksteinen keresztül Nassfeld szűk patakvölgyében alagutakon keresztül vitt a 9 km-re található Sportgasteinbe. A végállomás a több patak összefolyásánál kiszélesedett medencében van.

Innen könnyebb és nehezebb turistautakon járhatóak a bércek. Az osztrák és német turistáktól nem kaptam kellő információt, hogy merre érdemes elindulni, mivel mindegyikőjük először volt itt. Egy „ö” és „ü” hangokat kiejteni képtelen cseh turista viszont a tegnap megtett sétáját mesélte el németül, ami jó ajánlatnak tűnt. Az alpesi ház után jobbra kanyarodva épebb és romosabb gazdasági épületeket követően egy parányi tavacska mellett haladtam el, amelyben állva egy szürke ló, de nem víziló :-) legelte a parti füvet.

nem víziló csak egy tavacskában álló ló

A murvás széles út vége több „S” kanyar után egy alagútban végződött. Belestem, de nem láttam a másik oldali kijáratát. Nem derült ki bánya vagy egykori titkos gyárüzem lett volna a világháborúban. 

Mellőle sziklás, gyökeres ösvény vezetett az Unterer Bockhart tóhoz, amit egy mesterséges gáttal képeztek. Vize erőművet hajt. 

Partja közelében hegyi vendéglő áll. 

Innen egy kedves németországi sváb párhoz csatlakoztam, akikkel a tó kb. 1 km hosszában mentem együtt. 

A sziklákon kecskék legeltek. Kisebb vízesés mellett haladtam egyre feljebb az Oberer Bockhart tóhoz, ahol a völgy véget ért. 

Finn hátizsákosok közelében lepihenve és falatozva fél órát gyönyörködtem az Alpok füves, havas csúcsaiban.  Majd a Bockhartscharte 2226 méteres gerincére mentem fel. Innen tartottam érdemesnek visszafordulni. 

A busz ismét Bad Gastein vasútállomásra vitt a vonat pedig Bischofshofenbe.

Bad Gastein Ausztria (1.rész)

Augusztusi ausztriai utamon Mallnitz szépségét csodálva elhatároztam, hogy szeptemberben visszajövök és több időt szánva bejárom a környező hegyeket. A tervem nem pontosan így vált valóra, mert nagy köd fogadott amikor itt három hét múlva hajnalban leléptem a vonatról. Az állomás takarítónőjétől megkérdeztem, hogy mikorra várható a köd felszállása. Ő délelőtt 11 óráig nem látott esélyt rá. Szavának hittem, hisz itteni lakosként tapasztalatból mondta ezt. Felpattantam a Mallnitz – Böckstein közötti 8370 méter hosszú Tauern alagútban óránként ingázó autószállító vonatra.  Böcksteinben ragyogó napsütés fogadott. Az egyik vonatról lejáró autóst megkérve elvitt a szomszédos 4200 lakosú Bad Gastein központjába. A város a 42-44 C fokos radon tartalmú termálvizét használó gyógyszállóiról híres. Némelyik zárva van, ami vagy azt bizonyítja, hogy egykoron itt nagyobb forgalmú lehetett ez az iparág vagy csak a sízezonban nyitják ki. A belváros régi házai között vízesés található. Habjai körül sziklákra épült szállodák magasodnak.

A neogótikus templomba belépve először a világítást javítani igyekvő templomgondnoknak segítettem a gondjain, de a cserélendő izzó sem volt jó, így végül csak félhomályban tudtam megörökíteni az orgonát.

Isten házát elhagyva pár méterre a Gastein völgy alján megülő reggeli köd volt látható. 

Innen lassan felsétáltam a kanyargós utakon a vasútállomásig.

Bad Gastein vasútállomás

Rezi

Vasárnap a napsütéses szép őszi délutánon (2014) jól esett az ebéd utáni kirándulás. Házunktól a 30 km-re lévő Zala megyei Rezi várba indultunk hármasban. Autóval a Keszthelyt elkerülő úton hamar oda lehet érni. A falu elején a dinóparkban őslények ágaskodnak.

A másik határától kb. 5 km hosszban földúton jutni a romok alatti kis parkolóba. Innen a vízmosta ösvényen értünk fel a várhegyre. Kutyánk is élvezte az erdei sétát. Amíg ő szimatolgatva jött addig én fényképezni valót kerestem a lombok és az avar között. A nedves talajon több gombafélére bukkantam. A bokrok, apró virágok mohás tuskók is lencsevégre kerültek.

Szoktam járni a természetet, ha nem is gyakran, így a növények mindegyikének nem tudom a nevét. Ez úgy van, mint amikor a kalauz naponta látja a törzsutasokat, de a nevüket kevésnek ismeri. 
Évekkel ezelőtt a régészeti feltárások és a renoválások előtt jártunk itt utoljára. 

A várkapuhoz érve óriási csalódás fogadott minket. A kaputornyok alapjaira borzalmas deszkaépítményt emeltek.

Rezi borzalmas várkapuja kívülről

udvar felől a szörnyű várbejárat

Ezt az ízléstelenséget kiengedte meg? Vajon a „múltat végképp eltörölni” eszmeiség emberei vagy protekció által funkcióba került ízléstelen valakik hagyták jóvá?  (Keszthelyen is undorító, amit a Fő térrel műveltek.) Beljebb a szerény várudvar falairól csodálatos panoráma kínálkozott a szomszédos Zalaszántóra és annak várára a Tátikára illetve Várvölgy felé.

a távolban Zalaszántó a Rezi várból

panoráma a Rezi várból

A várból lejövet ismét az erdőt pásztáztam fényképezni valóért.

A faluba visszaérve a frissen festett sárga templom mellett kanyarodunk el.

A Rezi vár története:

A korabeli források szerint Rezi uradalmát 1282-ben Árpád-házi IV. László király a Hernád folyó menti Boldogkőért cserébe adta át a Tomaj nembeli Tiba előkelőnek, akitől fegyveres erővel ragadta el Péc nembeli Apor. Nagy valószínűséggel Apor báró parancsára emelték Rezi várának korai magját, hogy a földesúr innen uralhassa elorozott új birtokát. Mindhiába, hiszen elhunytáig fiú utódot nem hagyott hátra, így a rezi várbirtok visszakerült a királyi kamara kezelésébe. A XIV. század elején a feudális belháború korszakában megszállták a Dunántúl rettegett tartományurai – a Kőszegi nemzetség fegyveresei –, akiktől csak 1321-ben tudta ostrommal visszaszerezni Anjou Károly király seregvezére, Köcski Sándor szentmártoni várnagy a várat. Nagy Lajos király a legbensőbb udvari hívei közé tartozó Lackfi fivéreknek adományozta, akiket azonban 1397-ben legyilkoltak Luxemburgi Zsigmond hívei, vagyonukat elkobozva tőlük. 1433-ban juttatta a királyi kegy a Gersei Pethő nemesi család kezébe, akik fennállásuk további évszázadaiban végig birtokolták. 1490-ben ellenséges sereg vonult fel ellenük, és Hunyadi Mátyás király halála után a trónigényét érvényesíteni akaró Habsburg Miksa német-római császár zsoldosai rövid ostrommal bevették a kicsiny várat. Az ezt követő esztendőben tudta csak visszafoglalni Kinizsi Pál – e hadjáratban csatázott utoljára a még Hunyadi Mátyás király által létrehozott fekete sereg.

A XVI. század közepén az ország középső vidékeit megszálló törökök rablótámadásai miatt megerősítették falait, de továbbra is csak jelentéktelen harci értékű magánvárként tartották számon. Gulio Turco itáliai hadmérnök rajza alapján egy mély száraz árokkal övezett, kettős tornyú, az elnyújtott udvar végén emelkedő lakótoronyból állott mindössze, aminek kis létszámú őrségét – az ellenség által elfoglalt birtokai miatt elszegényedő – gersei Pethő család alig tudta fizetni.

1589-ben az Oszmán Birodalom katonái egy portya során megszállták és felgyújtották a szomszédos Tátika-várat és valószínűleg ezzel együtt Rezi várát is, amit többé nem építtetett újjá a földesúri család. Egy 1592-ben kelt oklevélben már, mint romot említették. A gersei Pethő család férfiágon 1729-ben kihalt, ekkor a magyar kincstár lett a várrom és a terület tulajdonosa, amit 1741-ben Festetics Kristóf megvásárolt. Innentől egészen 1945-ig a Festetics család tulajdonában volt.

Sokan nem tudják, de a Rezi vár helyén egykoron egy római őrtorony állhatott fából. Mára a nyomai is elvesztek, hiszen helyén kőből épült középkori vár romja van. Ez a római őrtorony stratégiai ponton épült, mert nem messze a vár alatt vezetett a régi római hadiút Savaria (Szombathely) felé. A közeli Büdöskútpusztán pedig egy római császári faerőd sejthető, aminek a közeli falucska neve a latin vallus szóból lett Vállus. Mivel több római sírt tártak fel Vállus mellett (légiósok?) nem meglepő a falucska latin neve. A vallus jelentése római légiós kifejezés. Azt jelenti, hogy "cölöpfalas erőd" a vallum erődrendszer (vizesárok, cölöpfal része).