Szigliget

Az ország egyik legszebb vidéke Szigliget és térsége. Neve korábbi sziget mivoltára utal. Az 1822-es partrendezéssel megszüntették a vulkáni kúpokból álló szigetjellegét. Letelepedésre kiválóan alkalmas volt minden korszakban. Régészeti leletek szerint már a kőkorszakban és a bronzkorban is lakott volt, de előkerültek kelta, római illetve avar sírleletek is. A legkellemesebb klímájú keleti részt választották letelepedésre a magyarok is miután 905-ben a Dunántúlt is birtokba vették. A X. század vége felé, a XI. század elején a fejedelem, illetve a király tulajdonába került a térség. A XII. században templomot építettek egy régi római épület falainak felhasználásával a kis településük központjában Szigliget avasi részén. Ebből mára jóformán csak a tornya maradt meg. Az avasi templom közelében rév is működött, amit Réhely névalakban őrzött meg egy utca.

A vasútállomás felől érkezve vagyis Keletről indultam körbejárni a népi építészet megmaradt és felújított vagy abban a stílusban épült új házait fotózni. Öt pótakkumulátorommal se győztem mindet megörökíteni, így még kétszer visszajöttem, hogy teljes legyen a sorozatom Szigligetről. A hegyoldali utak szűk sikátorok.

szigligeti kikötő pénztára

 

A hegygerincen álló Szentháromság kápolnához virágzó barackfák és aranyeső mentén jutottam fel. Előtte áll a háború alatt egy másik kontinensről ideküldött hadsereg országunkat pusztító katonáinak emléktáblája.

szigligeti Szentháromság kápolna 

Magyarországot rombolni jöttek emlékműve

A Királyné szoknyája nevű hegyen egy téglalap alakú váracska alapfalai bukkannak fel a bokrok között. 

Királyné szoknyája vagy Öreghegy Szigligeten

a szigligeti óvár romjai az Öreghegyen

Nagyméretű faragott kövekből alakították ki, amiből arra következtetnek, hogy egy római őrtorony alapjai.  A honfoglaló magyarok még itt találták a megromlott falakat s később, amikor megépült az új vár, kapta az Óvár nevet. A hegy másik neve: Öreghegy arra utal, hogy itt voltak a falu legrégebbi szőlőültetvényei.

Más feltevések szerint az Óvárat az Atyusz –nemzetség emeltette a XII-XIII. században. Az is lehet, hogy igaza van annak a helyi hagyománynak, amely szerint a vár sohasem épült fel. A leletek csaknem teljes hiánya, a „lepusztult” falak viszonylagosan azonos szintje felveti ennek lehetőségét is.

Egy újabb verzió szerint elképzelhető, hogy ez volt az a „kastélka” a Balaton közelében, amelyet egy 1647-ben írt levél szerint Lengyel Gáspár, a szigligeti vár ura és kapitánya saját költségén akart felépíttetni. A vár sohasem épült fel.

Ha viszont abból indulunk ki, hogy valakinek valamilyen formában mégis sikerült a római kori maradványokra egy kis várat felépíteni, akkor valószínűnek tűnik az a verzió, hogy 1616-ban az itt állomásozó Bakáts Sándor /a naszádos hajóhad kapitánya /, legénysége az Óvár akkor még használható állapotban lévő kis várát lakták.

A legújabb, 2003-as ásatások sajnos ismét nem tudták egyértelműen megállapítani a vár építőjének a kilétét, illetve korát, így aztán az építmény továbbra is őrzi a titkait.

Kilátás az Öreghegyről szemben a Badacsony, előtte pedig a Szentháromság kápolna és néhány pince fotója az oldalából:

Az Öreghegy és az Esterházy kastély közötti rész gyönyörű házai, nyaralói és pincéi:

Útban az Öreghegy felől Szigliget központja felé a nyugati oldalon:

Öt olyan tájidegen épületet is találtam, amelyek nagyon nem idevalók, sőt némelyik kifejezetten ronda is. 

szigligeti borzalom

Szigligeti abszurd

A szigligeti buszmegállók jól illeszkednek a táj légkörébe.

Szigliget központja az Esterházy kastély körül van.

Tóthi Lengyel Krisztina (1782-1814) és báró Puteani Vencel (1779-1810) fia, báró Puteani József (1811-1869) építtette az 1840-es évek elején. Szigligetet a tóthi Lengyel és a Puteani családok közel 400 évig birtokolták. Ezek a földbirtokosok nagymértékben hozzájárultak a falu fejlődéséhez, az akkori gazdaság kialakításához. A kastély mai formáját 1912 után nyerte el, amikor Puteani Géza kénytelen volt eladni az ősi kastélyt, mert a vagyonát elpazarolta, lovakra és nőkre költötte. A birtokokat Gróf Esterházy Pál (1861-1932) vette meg, ezután teljes átalakulás jellemezte a gazdaságot és a kastélyt, majd halála után özvegye birtokolta az orosz csapatok szigligeti bevonulásáig. A második világháború után rövid ideig mezőgazdasági szakiskolát működtettek benne.

A kastély 1952 óta irodalmi alkotóházként működik. Az irodalmárokon túl, az 1970-es évektől egyre több festő, szobrász, iparművész, fotóművész, zeneszerző is látogatja az alkotóházat. Parkja természetvédelmi oltalom alatt áll.

A kastély fölött emelkedik a vár. Romjaira felnézve további nádtetős házak füzérét is látni. Szerény külsejű és belsejű temploma is a domboldalban található, amit magas fák takarnak.

A tatárjárást követően lV. Béla a szörnyű pusztításokat látván elhatározta, hogy szerte az országban kővárakat építtet, mert csak ezek foghatják fel egy hasonló támadás erejét. A király a pannonhalmi bencéseknek adja, hogy itt várat építsenek, amely két év alatt 1262-ben el is készült. Ez a vár azonban a ma is látható romoknál jóval kisebb volt.

A király már közvetlenül felépítése után visszavette a bencésektől. Erre a lépésre legfőképpen az késztette, hogy a kiskirályok növekvő hatalmát ezen a vidéken is ellensúlyozza, a garázdálkodókat pedig megfékezze. A fentieket mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a királyi tulajdonban lévő szigligeti várat a Héder nemzetségből származó lll. Péter, veszprémi püspök 1275-1289 között elfoglalta, a Pok nemzetség monostorának itt őrzött gazdag egyházi felszerelését, kincseit /miseruhák, zászlók, elefántcsont szelencék, kristálykövek/ Veszprémbe vitte, s azokat a nemzetség csak a XIV. század elején kapta vissza. Ez volt a vár elleni első támadás, valószínűleg csellel vették be Szigligetet. A falu és a vár sorsa ettől az időtől fogva szorosan összefüggött, ami csak nehezítette a lakosság helyzetét, a település fejlődését. A földesúrnak járó szolgáltatásokat a várkapitány kénye-kedve szerint kellett behordani. Acintus, szigligeti várnagy - egy 1300-ban keltezett oklevél szerint – fosztogatja a környék birtokosait. Egy másik, Mihály nevű alvárnagyot a veszprémi püspök kiközösített az egyházból, mert bántalmazta a tapolcai plébánost és káplánját, s a püspöki malmot erőszakkal elfoglalta.

Új faluközpont fejlődik ki

A falu és a vár szoros kapcsolatával magyarázható az, hogy az Árpád-kori falu kezd lassan visszafejlődni, s ezzel párhuzamosan a vár alatt, a mai falu helyén egy új település alakul ki, amelyet a XV. század elején Újfalunak, vagy Szigligetnek neveznek. A régi faluban, amelynek ekkor már nincsenek lakói, még áll a Mindszentek tiszteletére épült kőtemplom. A falu új központja a vár alatti feljáró út közelében levő szűk kis térség. Új templom is épült 1727-ben az új központban, a helyén egy félköríves szentélyű, román stílusú épület állt, már valószínűleg a XIII. században. Nagy a valószínűsége, hogy a bencések építették a várral együtt.

Új urak a várban

Nagy Lajos király 1344-ben a várat és birtokait Bulcsu csanádi püspök nemzetségéből származó Lőrinc fiának, Istvánnak adományozza. A XIV. század közepén a király birtokaiból a Pok nembeli Móriczhidai-család kezére került. A famíliának már a XIII. század közepe táján is voltak birtokai Szigliget közvetlen környékén. A nagyszombati csatában tanúsított vitézségéért a Szigligettel határos Hegymagas nevű birtokot kapta jutalmul Móriczhidai Miklós. A lV. Béla és V. István halála után zavaros időkben bizonyára sajátjukként kezelték a szigligeti várat, de az is lehetséges, hogy lV. Béla azt még halála előtt nekik adományozta törhetetlen hűségükért. A nemzetség monostorának kincseit 1275 – 1289 között a várban őrizték, ami azt bizonyítja, hogy a nemzetség valamelyik tagja tulajdonosként, vagy mint várkapitány ott tartózkodott. Miklós unokáját, Simont 1348-ban már a vár uraként említik az oklevelek. Ezután mintegy száz évig a Móriczhidai-család kezén volt a vár és a hozzátartozó birtokok. Ez időben történhetett a mai belsővár kiépítése, akkor következett be az Árpád-kori Szigliget lassú elnéptelenedése és a vár alatti Újfalu benépesülése. Kedvezett ennek a Nagy Lajos és Zsigmond hosszú uralkodása alatti gazdasági fellendülés is. A Móriczhidaiak 1424-ben kölcsönös örökösödési szerződést kötöttek a Lack családdal, amelynek értelmében, ha valamelyikük örökös nélkül halna meg, birtokai a másik családra szállnak. Bár a család nem halt ki, mégis elvesztették Szigligetet, amelyet l. Ulászló 1441-ben a Lack családdal rokonságban álló Némai Kolos Jeromosnak adományozott 200 jobbágyteleknyi birtok fejében. Meggyengült a központi hatalom, gyakorivá váltak a hatalmaskodások. A szigligeti várnagy 1441-ben, Berky Flóris megtámadta az almádi monostort és kirabolta. A zűrzavaros helyzetben a vár többször is gazdát cserélt. Kolos Ferenc után Barócz Balázsnak adományozta a várat a király. Barócz Balázs 1444-ben a pannonhalmi apátnak 3000 aranyforintért elzálogosította, de megtiltotta, hogy a várra igényt tartó Ujlaki Miklósnak és Hunyadi Jánosnak az országbíró átadja. Hiába volt azonban a tiltakozás, rövidesen az Ujlakiak birtokai között található Szigliget. Egy 1453-ban keltezett királyi adománylevél szerint a várhoz öt falu tartozott, Felsőtomaj, Hegymagas, Nagyfalu, Sziget és Újfalu. A zálogjog ismét többször cserél gazdát. Egy ideig a „Szentgyörgyi” család, majd „Csornai István” kezére került, majd végül ismét az Ujlakiakhoz Feltehető, hogy a XV. század egyik leghatalmasabb főúri családjának birtoklása idején tovább bővítették a várat, amely csaknem hetven éven át kezükben maradt. A Móriczhidaiak nem mondtak le Szigligethez fűződő ősi jogaikról, amelyet mindenkor és mindenki előtt hangoztattak. Különféle szerződéseikben állandóan megtalálható Szigliget neve a felsorolt családi birtokok között. Nekik már nem sikerült a várat és a birtokot visszaszerezni 1521-ben, Újlaki Lőrinc halála után, a szertehulló, hatalmas birtoknak ezt a részét az özvegy, Magdolna a tóti Lengyel-családnak adta el.

Bár a pannonhalmi apát többször is tiltakozott a vár átadása miatt, ll. Lajos király 1526-ban megerősítette a Lengyeleket a szigligeti vár birtoklásában. A mohácsi csatavesztés a vár sorsában is újabb fordulatot hozott. Miután a Lengyel család Szapolyai Jánoshoz húzott, l. Ferdinánd hűtlenség címén elkobozta a várúr birtokait és Szigligetet az enyingi Török Bálintnak adományozta. A szigligeti várat azonban Kulcsár István porkoláb nem akarta szépszerével átadni Török Bálint megbízottjának, Martonfalvay Imre deáknak, aki csellel, egy puskalövés nélkül foglalta el a várat. Török Bálint Imre deákot tette a vár kapitányává, aki rövidesen hozzákezdett a „nagy puszta vár” javítgatásához, a tetőzet és a külső várfalak kiegészítéséhez. Építtetett egy új tornyot, több bástyát és pincéket, valamint egy kutat. Martonfalvay Imre építkezései nyomán lényegében kialakult a szigligeti vár XVI. századi alaprajza, amelyen a későbbi építkezések sem igen változtattak. Szigliget vára az 1540-es években visszakerült a Lengyel-család kezére. A kiskorú örökösök gyámja – aki felesége, Lengyel Brigitta révén rokonságban állt a családdal -, Palonai Magyar Bálint, a törökök és magyarok által egyaránt tisztelt végvári vitéz lett Szigliget és Fonyód várak kapitánya, valamint a hozzá tartozó birtokok kezelője. Megélénkültek a török portyázások, és Szigligeten, valamint környékén is egyre több harcra került sor, amelyekben Magyar Bálint legendásan viselkedett. Egyik nap Fonyódon, másik nap Szigligeten, máskor meg Tihany, vagy Veszprém alatt harcolt a török ellen. Leveleiből értesülünk arról, hogy 1558-tól kezdve gyakrabban tartózkodott Szigliget várában. Ez év őszén egy portyázó török csapat késő este megtámadta Szigligetet. Magyar Bálint a kisszámú védősereg egy részével segítségére sietett a falu népének, de a túlerőben levő törökökkel folytatott küzdelemben csaknem odaveszett. Csak nagy vitézségének, erejének köszönhette, hogy a visszavonulás útját elzáró ellenség vonalát áttörte és visszajutott a várba. A török zaklatása ezután sem szűnt meg, de Magyar Bálint haláláig helytállt velük szemben és megakadályozta, hogy kiterjesszék a hódoltsági terület határát. Betegen feküdt 1571-ben Szigliget várában, de mégis visszaverte a törökök egyik támadását. Egy 1573. május 12-én írt leveléből értesülünk Magyar Bálint haláláról. Ezt követően Szigliget és Fonyód visszakerült a Lengyel család kezére, azonban két év múlva, 1575 nyarán a törökök elfoglalták Fonyódot. Szigliget vára sem lehetett valami jó állapotban, mert Lengyel István részére a királyi kamara 1580-ban ismételten pénzt utal ki várának, Szigligetnek építéséhez. Ez az összeg azonban csak a legszükségesebb javításokhoz lehetett elegendő, mert 1588-ban arra kéri a királyt Lengyel István, hogy cserélje el Szigligetet Rajka birtokért, mert a vár rossz állapota, „hadakozó szerszámok” elégtelensége és a török közelsége miatt erőtlen ő a vár megtartására. Mivel a végvári katonák ritkán kaptak fizetést, kénytelenek voltak saját maguknak biztosítani a megélhetést. Hol a törökre csaptak rá „béke” idején, hol a magyar falvakat sarcolták. Az 1613-ban, majd 1618-ban és 1622-ben elrendelték Szigliget, Keszthely és Csobánc várainak őrséggel való ellátását s a zsold kifizetését, nehogy az elégedetlen katonaság a környéket veszélyeztesse. 1606-ban Lengyel János a várkapitány. Ebben az időben Szigligeten állomásoznak a balatoni sajkások is, mintegy száz gyalogos és huszonöt lovas, valamint Bakáts Sándor naszádos hajóhada. 1630 körül már Lengyel Boldizsár a várkapitány, 12 huszár, 25 gyalogos és 1 tüzér tartozik a vár őrségéhez, akiknek havi 125 forint zsold jár. A Lengyel-család anyagi ereje mindinkább növekedett, birtokai rendeződtek, s ez kapcsolatban állt az általános helyzettel, a török hatalom gyengülésével. Boldizsár idejében a várat erősítették, javították, amint egy, a XVII. század dereka táján készített várkép, egy alaprajz és a várkaput egykor díszítő kőcímer bizonyít. Boldizsár után Gáspár lett a várkapitány. Saját költségén hajókat készíttetett, hogy a törökök Balaton felől jövő támadásait is megakadályozhassa. 1647-ben 400-500 embert kért a szigligeti kikötő kimetszésére, hogy a sajkáknak jó útjuk legyen. Zrínyi Miklós, Zala megye akkori főispánja 200 ember kiküldésére utasítást is adott. Szükség is volt ezekre a hajókra, mert a déli parton a török is rendelkezett hadi célokra szolgáló vízi járművekkel. Az egykori levelek szerint sok kárt szenvedett a zalai part a török sajkásoktól, várbeliek, falusiak estek fogságba, a váratlan megrohanások alkalmával. A törököknek Siófoknál volt a „flottabázisa”, 1647-ben ezer emberre való hajója állomásozott ott.

A vár hadászati jelentősége a török hatalom hanyatlásával mindinkább kisebbedett. Az 1655. évi 3. törvénycikkely az őrséget 10 huszárra és 25 hajdúra korlátozta, 1671-ben pedig 1 hajdú hadnagy alatt már csak 5 huszár és 20 hajdú szolgált. A hódoltság megszűnése után az ország védelmében Szigligetnek már nem jut szerep. A vár későbbiekben a Lengyel-család birtokainak olyan része, amelynek fenntartása igen költséges. Pusztulása a XVII. század legvégén kezdődött: egy viharos napon villámcsapás következtében kigyulladt és nagyobb része leégett. Akkor pusztultak el a várra vonatkozó oklevelek, számadások és egyéb feljegyzések, amelyeket ott őriztek. A pusztulást igen meggyorsította Lipót császár 1702-ben kiadott rendeletének végrehajtása: a császár az ország nyugalmára és nehéz anyagi helyzetére hivatkozva elrendelte a magyarországi várak legnagyobb részének tervszerű lerombolását. Rákóczi szabadságharca idején a Dunántúlt megszálló kuruc seregek már nem is használják a várat, amiből arra következtethetünk, hogy teljesen használhatatlan állapotban volt abban az időben. Köveit elhordják az újraépülő falu házainak építéséhez. A XVIII. század második felében a Lengyel-család egy kúriát építtet a vár alatt, kapuja fölé befalaztatta a család régi címerét, amely egykor a vár kaputornyát díszítette. A Szigligetet övező mocsaras területen, amely egykor nagyban hozzájárult a vár védelméhez, megkezdték a lecsapolási munkálatokat. Egy 1792-ben készített térkép már feltünteti a határban ásott csatornákat, a vár alá települt falu utcáit és házait. A gazdasági élet fellendülését a csatornázáson kívül – amely a gazdaságilag hasznosítható területeket jelentős módon megnövelte- a lakosság és az újonnan épített házak számának növekedése is világosan mutatja. A vár egykori szerepére utal még a falu 1861-ből származó pecsétje, amely egy várat ábrázol. A község újraépítésekor és a kastély építésénél elhordták a szétrobbantott falak anyagát, és tovább bontották a falakat. Közben tovább változtak Szigliget tulajdonosai. Lengyel Gáspár leányai révén a XIX. század elején a Putheány és az Inkey család osztozkodott területén. Jobbágyaikat már 1844-ben felszabadították. Tőlük az Esterházy család kezébe került Szigliget, akik a II. világháború végéig birtokosai is voltak a falunak. A főleg mezőgazdaságból élő település terjeszkedni kezdett, és lassan elérte mai kiterjedését. Kiépült a falu központja, a strand, a kikötő, és a XX. század végére már a falu fő profilja az idegenforgalom lett.