A védettségi kártya előnyeit kihasználva ellenállhatatlan vágyat éreztem a külföldi utazásra. Szlovénia az elsők között nyílt meg május elsejével. A határig a régi 7-es főúton nagyon jól lehet haladni, így a mellette lévő autópályára nem tartottam érdemesnek felhajtani. Az előző napi esőzésből származó köd zavart csupán. Pince nevű falu előtt a magyar rendőrök állítottak meg és nézték az új okmányomat a személyi igazolványommal együtt. Az első házaknál a szlovén autópályára felhajtani csak az ottani MOL kútnál lehetett, ahol inkább a román, ukrán járművekkel foglalkoztak. A hazánktól elcsatolt területen kanyarodtam le Odranci / Adorjánfalvára az 1977-ben felépült katolikus Szentháromság templomhoz. A 7 órakor kezdődő misére igyekeztek, így még annak kezdete előtt zavartalanul fotózhattam belül is.
A köd még nem szállt fel, ami még Beltinci / Belatincban is megmaradt. A Bánffy-Zichy várkastély mai lepusztult formájában szégyen. Elődjét még a XIII. században építették, a XVII. században barokk stílusban alakították át. Érdekessége, hogy földalatti részei egy alagúttal összeköttetésben vannak a templommal. Valamikor teljesen zárt udvara volt, de azt vélhetően Habsburg rendeletre nyitottá tették, hogy védelmi szerepét gyengítsék. Múltjáról tájékoztató táblát nem találtam. A kastélyt terjedelmes 14 hektáros szép park övezi különleges fafajokkal és számos egzotikus növénnyel.
A Szent László király tiszteletére szentelt
plébániatemplom 1742-ben épült, amit 1894-re neobarokk stílusban alakították
át, ekkor kapta meglehetősen szokatlan külső formáját. Kápolnájában, amelyet
gróf Zichy Ágoston építtetett a Zichy család tagjai nyugszanak és egy XV.
századi reneszánsz Madonna-kép is látható.
A főúton tovább az autópálya alatt érni Rakičan / Battyánfalvára. A határában áll szintén egy nagyon kopott külsejű kastély lovardával. Helyén egykor a Széchy család castelluma állott, amely házasság és birtokcsere útján előbb a Poppel, majd a Batthyány család birtokába került. Ez a castellum azonban 1645-ben leégett. Helyére építette 1648 és 1655 között Batthyány Ádám a ma is látható barokk kastélyt. A Batthyányakra utaló címert vagy táblát nem találtam. Az úri épületet valaha árok vette körül, amely nyomai még jól láthatók azon túl pedig nagy park zöldell.
A köd megszűnt. Az autópályán Maribor felé haladva balról egy fehér várkastélyt láttam meg a hegyoldalban. Nem volt benne az úti tervemben, de nagyon vonzónak találtam és Pernica leágazásnál lejöttem, majd balra kanyarodva az autósztráda felett áthajtottam és az első kereszteződésnél Lerant felé fordultam. Močna faluban a Jezera Pristava nevű tó partján egy régi házat kútjával fotóztam miközben egy szendvicset is elfogyasztottam.
Pár km-re Vinička
Vas nevű falu felé mutat a tábla. Arra vettem az irányt a hársfa sor mentén át
a Pesnica (Pößnitz) patak hídján, majd onnan az emelkedő a várdombra. Az
alapjaiban az 1270-es években épült Grad Hrastovec (Burg Gutenhaag) egy
szociális intézménynek látszik. Itt kőbe vésett címerek is megmaradtak a régi
időkből. A portaépület külön fülkéje üresen állt, senki sem tiltotta a
várkastély kapuján az udvarba való belépést. A lépcsőház díszeire is
rápillanthattam.
Grad Hrastovec / Burg Gutenhaag
Visszatértem a Szlovénia gerincét adó autópályára, ahol a Dráva túloldalán Zrkovci irányába mutató leágazásán hajtottam a folyó jobb partján lévő Maribor (Marburg) új városrészébe. A különös formájú új Szűz Mária templom üres parkolója messze volt az óvárostól, így tovább hajtottam.
A Geršakova utca legvégén parkoltam le. Egy kis evés, ivás után a part menti sétányon lépkedtem miközben a város öt hídját is megcsodálhattam. A betonból készülteknél szebbek az ívelt vasból emeltek. A kék az a vasúti forgalomnak épült.
A túl parton az egykori várost védő falakból megmaradt rövid szakasz előtt népes hattyú csapat úszkált és várta a sétálóktól az etetést.
Az osztrák időkben, 1913-ban emelt Glavni Most / Fő hídon jutottam át hozzá.
Két torony maradt meg a nyugati oldalon, a XVI. századi, tömzsi, henger alakú Bírósági-torony (Sodni stolp), amely egykor a város fogdájaként is működött, a keleti szélen, már a hídon túl, pedig a Víztorony (Vodni stolp), amely 1555 óta szolgálta a város vízellátását, jelenleg egy vinotéka található benne.
Maribor első említése 1164-ből származik Marchburch (középfelnémet:
határvár) formában. Neve is jelzi, hogy a német településterület szegélyén,
határvidéken helyezkedett el. Második említése 1204-ből származik és a vár
melletti vásárról szól. Városi kiváltságokat 1254-ben kapott. I. Rudolf
Habsburg uralkodó II. Ottokár cseh király felett aratott 1278-as győzelme után
gyors növekedésnek indult. 1532-ben és 1683-ban sikeresen állt ellen török
ostromoknak, és évszázadokig a Habsburg-birodalom része maradt. Az első
világháború előtt a lakosság 80%-a német volt. A város gazdasági és kulturális
élete az ő kezükben volt. Az első világháború idején Mariborban is kiéleződtek
a nemzetiségi ellentétek. Sok környékbeli szlovént letartóztattak államellenes
bűncselekmény vádjával. Az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása után Maribort
magának követelte mind az újonnan alakult délszláv állam, mind pedig az
osztrákok. Anton Holik ezredes 1918. november 1-jén, a meljei laktanyában gyűlést
tartott, amelyen Ausztria mellett döntöttek. Rudolf Maister őrnagy azonban, aki
jelen volt a gyűlésen, nem fogadta el ezt és árulóként a szlovén nemzetiségű alakulatok
élére állva ellenőrzése alá vonta a várost. A többi katonát leszerelték és
hazaküldték Ausztriába. A városi tanács azonban Maribor Ausztriában tartása
érdekében saját fegyveres erőt szervezett Schutzwehr néven. A szlovén csapatok
Maister parancsnoksága alatt azonban ezt a 400 fős, jól felfegyverzett egységet
is lefegyverezték november 23-ra. Mivel Maribor szilárdan szlovén kézben
maradt, és a környező terület is egyértelműen szlovén lakosságú volt, a
béketárgyalásokon a várost a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság részeként ismerték
el népszavazás nélkül. Az I. világháború után a német nyelvűek nagy része
Ausztriába emigrált, különösen a hivatalnokok, akiknek nem voltak helyi
gyökereik. A jugoszláv állam bezáratta a német iskolákat, klubokat,
szervezeteket, bár a németek még a 30-as években is a lakosság több mint 25%-át
tették ki. Erőszakos asszimilációs politika folyt a határ mindkét oldalán a
német, illetve szlovén kisebbségek ellen, ami csak lassan enyhült. A náci
Németország 1941-ben annektálta Alsó-Stájerországot. Április végén Hitler
Mariborba látogatott, és felhívta követőit, hogy tegyék újra németté a vidéket.
Azonnal megkezdték a szlovének deportálását a fasiszta Független Horvát Állam
és Szerbia területére, majd a németországi koncentrációs táborokba. Az
elnyomásra a szlovén lakosság partizánmozgalom szervezésével válaszolt. A
jelentős iparral és fegyvergyártással rendelkező várost a második világháború
során a szövetségesek rendszeresen bombázták. A háború után a maradék német
nyelvű lakosságot kitelepítették Németországba.
A bástyáktól a lépcsősoron értem fel a nemzeti kulturális intézmény sarkához.
A XX. század elejétől magasodik a ferencesek vöröstéglás kéttornyú
temploma, amely nyitva volt és a mise végén nem zavarva tudtam belső díszeit is
megcsodálni. Kapujánál elektromos minibusz taxik várták, hogy a néhány turista közül valakik beüljenek.
A Grajski trg (Vár tér) pár lépésre van innen. Közepén Szt. Flórián XVII. századi szobra áll, a hangulatos tér északkeleti csücskében láthatjuk a meglehetősen eklektikus stílusú Vár komplexumát. A XV. századi eredetű várból nem sok minden maradt fent, az erődöt a török veszély elmúltával, a barokk korban többször is átépítették. Legjellegzetesebb részei a saroktornyok, a barokk kápolna, a keleti oldalra néző árkádsor és az épületben lévő gyönyörű rokokó lépcsőház, ill. a szép mennyezeti freskókkal díszített díszterem.
A vár nagy részét a regionális helytörténeti múzeum, a Pokrajinski
muzej kiállításai teszik ki. A nyitásra vagyis 10 órára voltam a kapujában. Nem tolongtak, mert a
vírus helyzet miatt kevesebb a turista, főleg külföldről. Mindenki angolul szólt
hozzám, amikor szlovénul köszöntem és közöltem magyar vagyok. Kértem, németül
beszéljünk, de csak egyikük tudott elfogadható szinten.
Maribor (Marburg) legjelentősebb egyházi műemléke a Maribor első
püspökéről, Martin Slomšekről elnevezett téren álló, 1150 körül emelt
Keresztelő Szt. János székesegyház, amelyet az évszázadok során számtalanszor átépítettek,
bővítettek. Jelenleg úgy kívül, mint belül a gótikus és a barokk stílusjegyek
dominálnak. Legszebb része a gazdagon díszített gótikus szentély és a
kóruspadok reliefjei. Egy XVII. századi átépítést követően az épület elérte a
76 méteres magasságot. Sajnos az egekbe nyúló harangtornyot nem kímélték a
villámok, így annak magassága 56 méterre csökkent.
A téren, a templom kaputól jobbra a nemzeti színház, balra pedig a postapalota áll.
A kis mellékutcácskákba, sikátorokba is benéztem, amelyekben még mindig találni lepukkant épületeket.
Majd a Dráva folyását néztem percekig,
amíg elfogyasztottam egy cappuccinot a part menti kávézóban a kikötött turista hajónál.
A város főterének Glavni trg közepét az 1743-ben állított pestisoszlop határozza meg Szűz Mária aranyozott szobrával. Ez az 1680-ban véget ért pestisjárvány emlékére 1681-ben emelt helyén van.
Az északi oldalon sorakozó paloták közül, a városháza 1565-ben, eredetileg reneszánsz stílusban épült, majd később
barokkizált, erkélyes épülete a legfigyelemreméltóbb. A reneszánsz jegyeket az
átjáró udvarként működő (Rotovžki trg) kétszintes árkádos rész őrizte meg
leginkább.
Szlovénia második legnagyobb városát elhagyva az autópályán Celje (Cilli) felé, de még előtte Sl. Konjice (Gonobitz) lehajtónál lekanyarodtam a Žičnica patak völgyében rejtőző karthauzi kolostor Žička Kartuzija (Kartäuserkloster Seiz) romját megnézni. Az autópálya alatt kanyargó úton párházas apró falvakon át érni oda. Žiče (Seitzdorf) templomának színessége figyelemre méltó éppúgy, mint a kaszáló közepén álló Špitalič falu három kultúrkor jegyeit magánviselő temploma.
Kartauzi kolostorokat távoli, félreeső helyeken építettek. Az ittenit
II. Ottokár Steiermark őrgróf idején alapították 1165-ben. Később őt, feleségét
és fiát itt temették el. A kolostorban volt Európa egyik leggazdagabb
könyvtára, amit 1487-ben egy püspöki látogatáskor több, mint kétezer kötetre,
kéziratra említenek. Jelenleg ebből csupán 120 maradt meg és még 100 töredék
lelhető fel. Az eseménydús történelem
után a kolostort az elsők között számolta fel II. Josef császár 1782-ben. A
magára hagyott épület együttes elromosodott. Most újítják fel fokozatosan.
Érkezésemkor a tető nélküli templom körbeállványozva volt elzárva a látogatók
elől. Gyógynövényes és kerámia árus kínálta portékáit az épebb falak között.
A híres fánkos helyre Celjén túl Trojanéba beugrottam több doboz finomságért. Most nem álltak kígyózó sorok, mert itt is meglátszott a vírusos időszak forgalom csökkenése. Gyönyörű panoráma nyílik az Orehovica patak völgyére az autópálya alagút 3,3 km hossza felett.
Az illatozó fánkokkal visszaútban rövid kitérőt tettem a Motnišnica patak völgyében. A forrásánál volt az út legmagasabb pontja. Rövid pihenő és fotózást követően megfordultam a sztráda felé.
Közben megálltam a Motnik (Möttnig) falunál legelésző birkákat, teheneket és szamarakat nézni, amelyek a kettős templomú domb szomszédságában rövidítették a füvet. Az istállónál öreg gazda végezte munkáját miközben a szájából lógott ki az égő cigaretta közel az alomnál.
Az autópályáról városnézésre
lekanyarodtam a huszonötezer lakosú Slovenska Bistricába (Windisch-Feistritz). A
város múltjáról részletes leírást nem találtam, de a szlovénok éppúgy nem
törekednek erre, mint a szlovákok és a csehek. Slovenska Bistricába
(Windisch-Feistritz) már 1290-ben városi jogokkal rendelkezik. Német nyelvű
többségét az első világháború végéig megőrzi.
A XIII. századi román kori eredetű barokká átépített Sv. Jernej (Szent Bertalan) katolikus templomhoz vezető fasor végében parkoltam le.
Lépcsősoron jutni az óváros első házaihoz. A Bistrica (Feistritz) patak hídján túl van a főtér, amelyet a tornyos városháza ural. A háttérben a Fájdalmas Szűzanya templomának tömzsi harangtornya tűnik fel és a hozzáépült minorita kolostor.
Az óváros nyugati szélén áll az 1311-ben épült vár, amely 1651-ben az átépítés során kapta meg a kastély jellegét. Belső kapuján belépve a falon található a középkor egyik tulajdonosának a nemes Vetter családnak a címerét 1589-ból, amit az 1990-es felújításkor találtak meg.
Legutóbb a nemes Attens család birtokolta 1717-1945 között. A múzeumot sajnos már zárva találtam, így a. szép termeit egy másik utam során néztem meg kollégámmal. Berendezései nem maradtak meg a második világháború után azokat máshonnan hozták.
A kastélyt a parkjától egy út vágja el. Öreg tekeredett hársfái alatti sétányon mókus ugrándozott táplálékot keresve. Örültem neki, hogy nem a nadrágszáramon felszaladva kereste a mogyorót.
Innen a másfél km-re lévő autópályára visszakanyarodtam és a falumnál hajtottam le róla a sötétedés beálltakor.
Források: https://varak.hu/latnivalo/index/1242-Battyanfalva--Rakicsan-Var/
https://de.wikipedia.org/wiki/Schloss_Gutenhaag
Maribor: https://hu.wikipedia.org/wiki/Maribor
Maribor: https://www.trekhunt.com/blog/hu/top-20-latnivalo-maribor/
Karthauzi kolostor: https://de.wikipedia.org/wiki/Kart%C3%A4userkloster_Seiz
Slovenska Bistrica: https://de.wikipedia.org/wiki/Slovenska_Bistrica
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése