Ehrenburgi ébredésünket felvillanyozta, hogy ismét a Nap sugarai vetültek a sötétítőfüggönyre. Megint remek kirándulóidőnk ígérkezett és lett is. Fontossági sorrendet állítottunk reggelizés közben. Vipitenum római erődre épült hétezer lakosú Sterzinget vettük célba először. Az Eisack folyó partján a Brenner hágó felé vezető út menti régi kereskedővárost egykor tizenkét torony védte. Mára csak az 1468-ban épült 46 méteres maradt meg, amely gótikus kapuívével az Újváros és az Óváros részt választja el. Két óra is van rajta az egyik mechanikusan működik a másik meg a Nap sugarai által.
Sterzing fénykorát a XV. században élte, amikor az ezüst bányászat beindult. Elragadó szépsége egy utcájában összpontosul. Az árkádos, saroktornyos városháza a kaputoronnyal egyidős, ami a gótikus és a reneszánsz stílust tükrözi.
A Német Lovagrend templomát és barokk kastélyát a város szélén találtuk meg. Jelenleg múzeum van benne. Nem minden nap van nyitva, így nekünk kimaradt.
Sterzingből visszafordultunk 3 km-t a Reifenstein várhoz, ami pont akkor nyitott. Az 1100-as években egy lakótorony köré bővült ki fokozatosan a vár. Az akkor még mocsaras terület egyetlen átjáró útjánál szedte be a vámot a mindenkori tulajdonos. Leghosszabb ideig 1470 – 1813 között a Német Lovagrend birtokolta azok feloszlatásáig.
A hálószobák belső faburkolata és az alvókabinok tehették némiképpen elviselhetővé a hűvös kővárakat. Csinos idegenvezetőnk nyolcunkat kísért végig a rideg termeken. Magyarok csak mi hárman voltunk, egyébként is itt ritkaságnak számítanak hazánk fiai.
Innen újra Sterzing felé vettük az utunkat és azt kikerülve a Brenner hágóig az osztrák határig mentünk.
Annyira nem látványos, mint a többi hágó, így onnan azonnal visszafordultunk és a 18 km hosszú Ridnaun (Mareiter) völgybe fordultunk be. Mareit falu csodás Wolfsthurn kastélya hívogatóan szép. A templom előtt parkoltunk le. Persze a plébánia megnézése nem maradhatott ki, mert az egyházi építészet iránt mindig csodálattal vagyunk.
A félköríves lépcsősoron indultunk a múzeumhoz. A bejáratától a falu elragadó panorámája tárult elénk.
A kastély helyén 1200 után egy torony állt majd várrá bővítették. A mostani épület az átalakítások, visszabontások okán alig tükrözi a régi formákat. A hátsó épületszárnyban grófi leszármazottak élnek, így arra nem járhat a turista. A kápolnára is csak üvegen át van némi betekintés.
Néhány tanyaszerűen elszórt muskátlis ház és gazdasági épület leírhatatlan szépségével ékkövei voltak kirándulásunknak. Poszternek valók mind.
Az utolsó faluig a folyó nevét adó Maiern-ig (Maseria) hajtottunk tovább. Egykor ércet bányásztak 1978-ig, de aztán gazdaságtalan lett és bezárták. A megrozsdásodott bányavonatot a bezárt üzem előtt meghagyták. A turistákat menetrend szerint közlekedő busz is hozhatja, ha éppen nem autóval jönnek, mint mi. A hídon átmenve pár száz méterig keskeny csapán gyalogoltunk a szélesebb turista útra fel, amely jó minőségű végig a forrásokig. A több helyről lecsobogó vizek egy medencében gyűlnek össze patakká. A füves részen pedig birkák legeltek, a sziklák peremén pedig fehér házi kecskék.
A túrázás veszélyére emlékeztet egy emlékkő, amelyre 2 tizenéves lány fényképe került a tragikus nyári dátummal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése