Rothbachlhütte, Pfitscherjoch Haus

Ajándék volt az újabb kellemes szeptemberi idő, így kirándulással tovább növelhettük Dél-Tirolról az ismeretünket. Ehrenburgi szállásunktól nyugatra a nagyon forgalmas SS49-es úton, majd az SS12-esen Sterzing-ig (Vipiteno) gurultunk. Eddig már ismertük az utat az előző évi túrázásainkból. A Pfitscher patak (Rio de Vizze) völgyében még nem jártunk, így ezt pótolva kanyarodtunk az SP508-as útra. A patak völgyét védte a Sprechenstein vár (Castel Pietra).

Sprechenstein vár

Wiesen (Prati) falunál megtaláltuk a szűk várhegyi utat. Csak kívülről tudtunk nem túl előnyös fotókat készíteni, mivel magánbirtokként a várudvarra belépni tilos. A gazdasági épület is figyelemre méltó.

Sprechenstein vár

Sprechenstein vár előtt

Rábukkantunk a falu legrégebbi alpesi szürke házára ahol rövid pihenőt tartottunk.

SS12 út mentén

Wiesen/Prati

A továbbiakban már leginkább tanyaszerűen elszórt házakat láttunk legelésző tehenek környezetében. Még egy parányi, de 2 templomos falucskán Pfitsch (Val di Vizze) gurultunk át az egyre szűkülő SR508-as úton.

SR508-as út mentén

SR508-as út mentén

SR508-as út mentén

SR508 út mentén

Végül a másfél sáv szélességű út egy sáv szélességűre szűkül, majd kavics burkolat váltja fel az aszfaltot. Innen élesebb kanyarok és meredekebb emelkedők vannak. Több magassági ponton is van ingyenes parkoló, de mi a legmagasabbikon álltunk le a kis sárga Suzukimmal. Cipőnket túrabakancsra váltva indultunk a csúcsok felé. A régi ösvényt villanypásztorral lekerítették és legeltetésre használták, így még feljebb gyalogolva térhettünk volna rá a sziklás ösvényre.

Maradtunk a nagyobb kerülővel a gumikerekűeknek gyalult - meglepően még mindig kilométerkővel jelzett - SP508-as úton. A 2050 méter magasan épült Rothbachlhütte asztalánál kávét és sört ittunk pihenésképpen miközben a szemközti hófoltos 3510 méteres Hochfeiler csúcsot néztük.

Pfitsch völgy felett

Hochfeiler csúcsa 3510 m

tisztelt kolléga és útitárs

A Nap ereje a tegnap lepirult arcunkon már nem volt kellemes, így a további árnyéktalan szakaszon sapkát voltunk kénytelenek viselni. Ez az egykori osztrák vidék is az első világháborúban fontos területvédő szerepet kapott. Ide is épült katonai objektum, aminek maradványai még megvoltak. Föléje kanyargó utunk itt a 98-as kilométerkőnél ért véget a Pfitscher-hágó vendégházánál (Pfitscherjoch Haus / Rifugio Passo di Vizze).

Pfitscherjoch Haus/Rifugio Passo di Vizze

Pfitscherjoch Haus/Rifugio Passo di Vizze

Pfitsch-hágó Vendégház

Bábeli nyelvi zűrzavar volt a turisták között mivel sokféle országból és más kontinensekről is érkeztek. A fennsíkon 2 tengerszem is található. Volt, aki mezítláb bokáig bemerészkedett.

Pfitscherjoch

Pfitscherjoch

Mi inkább a katonai objektumba néztünk be. Sajnos már nem volt jó állapotban a 110 éves építmény.

Pfitscherjoch

A mostani olasz-osztrák határ is itt húzódik. Határőrépület is van, de határőrök nélkül. Átmentünk az osztrák részre is, hogy elmondhassuk, hogy ott is voltunk.

Pfitscherjoch olasz-osztrák határ

Annak idején itt az osztrákok jól megvédték a földjüket, sőt az olaszokat menekülésre késztették, akik már a Pó síkságon iszkoltak, amikor a német hadsereg a nyugati fronton összeomlott és ebből kifolyólag az Osztrák-Magyar Monarchia is vesztes lett. Ausztriát kényszerítették a szinte teljesen német nyelvű területeinek egy részének átadására Olaszországnak. Így került Tirol egy részének elszakításával Dél-Tirol (Südtirol) Itáliába. Előtte csak Tirol létezett.

Pederü, Fanes-fennsík a Dolomitokban

 

Első napunkat „kénytelenek” voltunk városnézéssel tölteni, de másnapra kellemes szeptemberi, napos idő lett. Tervezett programunk, ezért a Dél-Tirol DK határán található közkedvelt kirándulóhely Pederü bejárása megvalósulhatott. Sajnos erre pár éve erdőket pusztító szújárvány volt, mivel a szárazabb időben a fenyők védtelenebbek a kártevők ellen. Sokukat már kivágták, de még bőven van beteg száraz a lejtőkön. Ez a vidék a ladin népcsoport által lakott. Nyelvüket az olaszok nem értik, pedig rokonok. Építészetükben nem vettem észre eltérést a dél-tirolitól. Itt is muskátlik színesítik az ablakokat. Erhrenburgi szállásunktól csupán 30 km-re van az utolsó pont a Pederü Vendégházhoz amíg autóval elgurulhattunk. Három település Zwischenwasser (Longega), Montal (Mantea) és Enneberg (ladinul Mareo olaszul Marebbe) fekszik csak az útvonalban. A sok kanyar növeli a menetidőt. Indulás után a nagyon forgalmas SS49-es főútról 4 km-re az SS244-esre fordulni akarva előbb az átvonuló tehéncsordát kellett megvárnunk.

tehenek a főút körforgalmában

Zwischenwasser (Longega) elágazásánál a Vigil patak / Vigilbach hídja után kiléptünk a Suzukimból szétnézni egy pillanatra.

Zwischenwasser/Longega

Zwischenwasser/Longega Vigil patak völgye

Montal/Mantea

A sebes Vigilbach völgyében a 3 ezer lakosú kisvárosias Ennebergben a leparkoláshoz még egy helyet találtunk a központban. Tíz percre állítottam le a motort.

Enneberg/Marebbe

Enneberg/Marebbe

Enneberg/ Marebbe

Enneberg/Marebbe

Enneberg/Marebbe

A fűrészüzem mellett, majd legelő teheneknél elhaladva 9 km-re a természetvédelmi terület nyitott sorompóján át megérkeztünk a csodás hegyekkel ölelt Pederü Vendégházhoz 1548 m magasra. A ladin név etimológiailag pedem de rivo, azaz „a patak lábánál” értelmezhető. Az első világháborúban a Dolomitokban vívott háború alatt az itteni akkori kunyhó az osztrák fél utánpótlási bázisaként szolgált a Fanes-fennsíktól délkeletre fekvő Dolomit Front számára. Egy régi felvonó maradványai még ma is láthatók. A parkolóban 5 órán túli tarifát váltottunk ki az automatában, ami egy napig adott érvényességet. Idáig buszjárat is van, de nekünk az nem volt praktikus.

Pederü

Pederü

pedem de rivo, azaz „a patak lábánál”

Meglepően sok nyugdíjas indult fel a meredek ösvényen. A sziklákon a növényzet főleg törpefenyőkből állt. A férfiak is guggolva kényszerültek végezni a kisdolgukat, hogy ne legyen látható a tevékenységük. Autók, kerékpárosok számára külön út vezet a hegyi vendégházakhoz. Ezt hadi útnak építették még az első nagy háborúban. Először egy völgyzáró hatalmas kavicshordalékon kellett feljutnunk a könnyebb terepre. Fél óra múlva úgy döntöttünk, hogy rátértünk a gumikerekűeknek gyalult útra, így a sziklákon, gyökereken nem kellett a továbbiakban átlépkednünk. Vigyáznunk kellett a lefelé guruló szinte hangtalan biciklisektől, nehogy elsodorjanak minket. Számtalan külföldi is sétált e csábító tájban gyönyörködve.

Nagy fejű, nagy szarvú fekete marha pihent a tarkák előtt az első fogadónál. Itt egy fenséges Franziskaner sörrel csillapítottam a szomjamat fenséges áron, ami négyszerese volt a boltinál.

A második fogadó Ücia dles Muntagnoles háromszáz méterre van innen, de zártnak tűnt.

A legnépszerűbb az 1928-ban épült Faneshütte hegyi vendéglő és szálló 2060 méteren. A közeli szikla padján tartottunk nagyobb pihenőt és ettük meg szendvicseinket ebédnek miközben a tájban gyönyörködtünk.

Faneshütte

Innen ráláttunk a mögöttes medence 2 tavacskájára, amely mentén kissé lejjebb (2042 m) a Lavarellahütte is kedvelt célja a turistáknak. Európa legmagasabban fekvő sörfőzdéje van itt. Hegyi vízből főzött sörét Ga. Beernek hívják. Ezt, akkor ott még nem tudtuk, így annak kortyolásos élvezete kimaradt.

Fanes fennsík

Lavarellahütte

A terasz előtt egy üsző rövidítette a füvet miközben sikerült megsimogatni.

tisztelt kolléga és útitárs

Az épület mögötti ösvényen feljebb lépkedtünk egy magasabb legelő szintjéig, ahol a mormoták riadót füttyögtek a jöttünkre.

őrködő mormota

Még gyalogolhattunk volna 2 órát, de ahhoz már fáradtak voltunk, így visszafordultunk. A hegyekre vetülő délutáni Nap fénye másképpen tette széppé az ormokat.

Kellemes fáradsággal kissé lepirult arccal tértünk vissza Ehrenburgba. Másnap is a hegyekbe indultunk, mert akkorra is remek idő kínálkozott. Arról is írtam.