utazások: június 2015

Nyaralásunk (2007) ötödik montenegrói napján Albániába szerveztünk egy 8 euró/fős minibuszos kirándulást, mivel a közelsége kínálta magát. Ide már három helyben megismert magyarországi vasutas kollégánk is csatlakozott. A fabódés határállomást kultúrált ellenőrzés után léphettük át. Rengeteg használaton kívüli bunker tűnt fel mindenütt. A tehenek, birkák, kecskék és szamarak néha keresztezték a kiváló minőségű utat. A szélét viszont a szemetesség jellemezte.

igazi albán szamarak

Egy cigánytelepnél kellett a vasvázas faaljazatú egyirányú hídra ráfordulni Shkoder városába.

Az autók közül talán minden ötödik NEM Mercedes. A központ meglepő szépségű új tömbházainak tövében az új dzsámi mellett leparkolt a minibuszunk. Itt a kettősség tűnt fel mindenütt. A rettentő lerobbant utcasorok mellett modern, ízléses épületek magasodtak. Rengeteg öregebb Mercedes itt is mindenütt. A régi városnegyed egy része nagyon szépen lett restaurálva.

Először a házak tövében piacosan kipakolt árusokat jártuk végig. Az idős népviseletes muzulmán asszonyok tiltakoztak a fényképezés ellen, de az ortodox nénik büszkén álltak a lencse elé. Még piócát és viaszt is árultak. Persze ezekből nem vettünk.

Fagyit 15 lekért azaz 30 forintért kaptunk. A szemetes konténerek kerekei mind el voltak torzulva, így azokat arrébb tolni nem lehetett. Mögöttük háromszor annyi halomban állt a mocsok. Innen a vasútállomás felé kanyarodtunk az útburkolati munkák akadályai közt. Az egyik tömbház falán teljes ledöbbenésünkre egy márványtáblát találtunk „RRUGA REVOLUCIONI ANTIKOMUNIST HUNGAREZ 1956„ felirattal. Nem kellett albán nyelvtudás ahhoz, hogy megértsük mit jelent.

A zöld vasútállomás korszerű épületén hiába voltak induló és érkező vonatok adatai, mégsem közlekedett semmi. A vágányokon régebbi típusú személykocsik sorakoztak, köztük kettő a Balaton déli partján is közlekedő piros használt németből.

Egy olaszul jól beszélő civil fickótól a vár felé vezető utat kérdeztük. Minimális összegért felajánlotta, hogy elvisz minket oda. Megint hatan ültünk egy autóban, ami itt sem volt feltűnő. A csodálatos V. században alapozott fellegvár romjaiból a környék messze belátható. Híd, folyók, tó, hegyek és a nagyváros látványa nyűgözött le minket. A 200 lekes külföldi áras belépőt nem bántuk meg. Népviseletes pincérek invitáltak minket ebédre a várvendéglőbe, de ezt még korainak találtuk 11 órakor. A múzeumban szolid alku után emléktárgyakat vettünk. A bejáratánál vasrácsok mögé zárva medvebocsok nyüszítettek árválkodva.

A síkos kövezetű várúton learaszoltunk és helyijárattal buszoztunk vissza a központban pihenő minibuszunkig, amivel visszatértünk Montenegróba.

A jegyellenőr civilben dolgozott mögöttem. Rólam is azt hitték a táskám miatt.

Nagy előnynek bizonyult, hogy előre megvettük érkezéskor a visszaútra szóló hálókocsi jegyeket Barban. Kellemetlenségektől mentes volt utunk. A fülkénkben utazó két szerbbel kézjelekkel értettük meg magunkat, de így is barátságosak voltak hozzánk. Szabadkán időnk bőségében megnéztük a kétnyelvű belvárost, amely tisztasága nem balkáni volt.

Szívesen ajánlom a szűkebb pénztárcájú mediterrániumba vágyókat ebbe az új országba nyaralni, hisz a megdrágult Horvátországnál szinte fele annyiba kerül itt minden.

Az idén (2007) Montenegrói nyaralásunkkal és albániai átruccanásunkkal csökkentettük az ismeretlen országok számát. Június 21-e helyett a nagy meleg miatt másnapra tettük át indulásunk időpontját. Így barátaink nélkül tartott családunk, mivel ők maradtak az eredeti tervek mellett. Balatonszentgyörgyön reggel 7:52-kor szálltunk fel négyen a Venezia vonatra, amely csupán a belföldi kocsikkal jött Nagykanizsa felől, mert a nemzetközi része olyan sokat késett külhonból, hogy nem lett volna célszerű azt megvárni. Bp. Keletibe 10:53-kor érkezvén a pontatlan Avalával tartottunk tovább 13:30 körül ötödikként csatlakozott mosonmagyaróvári kollégámmal. Az első osztály légkondicionált kocsiját műszaki okok miatt kisorozták a Keletiben, miután kényelmesen bepakoltunk oda. Kénytelenek voltunk áthurcolkodni az IC szomszédos 2. osztályú kocsijába, ahol elviselhetetlen volt a hőség a légkondicionáló alacsony teljesítménye miatt. Végül a hátsó lehúzható ablakú osztrák kocsiban találtunk kényelmes helyet. Szerencsére a helyjegy nem kötelező, hanem csak váltható volt a vonatra. Szabadkáig és azt követően a Délvidéken a sebesség nem a jelen századot juttatta eszembe. Itt a bácskai város állomásán váltottunk eurót dinárra, hogy a személyenként kb. 5 eurónak megfelelő hálókocsi díjat kifizethessük. Erre bő 2 óránk volt. A tíz év alatti gyermekért nem kérnek felárat, mert azok megalszanak valamelyik családtaggal. Természetesen lehet ragaszkodni a külön fekvőhelyhez is az említett tarifa ellenében. Házaspároknak még nem találták fel a franciaágyas változatot. A pénztáros állítólag egyikünket csak a szomszédos fülkébe tudta elhelyezni. A hálókocsi kalauz nyájas modorával segített cserét alkalmazva egybe rakni minket. Érezni lehetett, hogy borravalót akar kicsikarni belőlünk. Mi sejtettük, hogy a pénztárossal összejátszott, ezért köszönömön kívül nem kapott mást tőlünk. Azt kétszer mondtuk, így átlagon felül jutalmaztuk. A fülkénket szemlézve észrevettem a takarítás hiányosságát. Papírzsebkendőkkel kitisztogattam a kofferok tárolására alkalmas padláspolcra emlékeztető helyet. Így csomagjaink nem lettek csokisak. Cipő nélküli lábbal álltam az ülésre a munkálat során, miközben a beszennyezett zsepiket és az ottfelejtett flakonokat adogattam le a nejemnek. A "kaller" közben járkált a folyosón. Balkáni divat szerint zoknit nem viselt a lábán. Egy „véletlen” alkalmával melléejtettem az egyik koszgalacsint. A „merényletemmel” még sem sikerült érzékeltetnem vele, hogy nem vagyok megelégedve a tisztasággal. A táj nem volt változatos besötétedésig. Újvidéken egy magyar nemzetiségű férfi foglalta el két kis gyermekével az 5. és a 6. helyet. Hamarosan a lehajtható támlákból ággyá alakítottuk az üléseket és durmolni kezdtünk. A fülkénk ablakát kissé lehúztuk, mert a 8 embernek kellett a friss levegő. Még így is a felső ágyakon alvóknak melegük volt egy darabig.

A hegyek közé érve viszont a pokróc is használatra került. A hajnali virradatra ébredvén csodálatos táj látványa nyűgözött le a vonatból kitekintvén. Hegyek, alagutak, hidak, völgyek, szakadékok tárultak a szemem elé. A többiek csak lassan ébredeztek, így sok mindenről lemaradtak. Montenegró határa közelében Szerbiában egy vízi erőmű gátja mögött a tóvá duzzasztott patak felszínén több kilométeres hosszban iszonyatos mértékben úszott a flakonokkal teli szemét. Bar végállomásra 252 számozott alagúton át másfél óra késéssel jutottunk 9 óra körül, ami a helyiek szerint ez itt rendszeres.

Shkodrai tó, amelyet főút és vasút vág ketté

A 252 alagút egyike

Bar vasútállomás

A leszálláskor a korábban magunkról e-mailben küldött fényképek alapján felismertük egymást a szállásadónkkal. A pénztárnál kissé megvárattuk, mivel előre megvettük visszafelére a hálókocsi jegyeket. Ez később nagyon okos dolognak bizonyult. Ő vitt innen a 20 km-re lévő albán többségű Ulcinjba magukhoz. A kalózvár tövében kipakolásunkat a szépséges fiatal háziasszony is segítette. A lépcsőkön 200 métert le-föl vezetett a sikátorok közt az utunk. A régi boltozatú kapun belépve a tulajdonos első szinti hangulatos lakását követően a mi két szobánkat vehettük birtokunkba. A légkondicionáló berendezésnek nagyon örültünk, mert a hőmérő már a délelőtt folyamán 30 fok C fölé kúszott. A zuhanyozást követően a háziaknak kifizettük a fuvarköltséget és a hatnapi tarifát előre. Ezen jobb túl lenni, nehogy pénzünk elvesszen esetleg akaratunkon kívül más tulajdonába kerüljön! Két szobát, 2 WC-s fürdőt, teraszt fejenként napi 15 euróért használhattunk öten, ami mellé még bőséges reggeli is járt az ámulatos ebédlőjükben. Albert fiamért 8,5 éves kora végett csupán 10 eurót számoltak. A panoráma leírhatatlan volt. Alattunk 50 és előttünk 50 méterre a vár bástyái mögött a végtelen hullámzó tenger tündöklő kéke. A napozópart 100 méterre rejtőzött a sziklák között, a homokos strand 400 méterre terült el. Minden nap zsúfolásig megtelt fürdőzőkkel. Szinte mindenki kölcsönzött ernyőt. A gyilkos sugarak ellen csak magas faktorszámú napolajat használjon mindenki, mert a víz felülete is visszaveri a fényt! Sőt fürdőzés közben is le lehet barnulni, égni nemcsak gyíkként kiterülve. A tenger legalább 26 fok C volt, így a hűsítő hatása nem érvényesült oly nagyon. A só egy része kiválik a testünkön, ezért a zuhanyozást ne hagyjuk ki a szállásra menetel előtt, mert akkor nem fogja irritálni a bőrünket. Délután estebédelve a háziak egyik szolidáras pizzériájában tömtük meg a hasunkat. Este a tikkasztó hőség után bejártuk a várost. Hangulatos volt, de kissé szemetesebb és kopottabb, mint a horvát városkák. Az autók között is gurultak olyanok, amelyek nálunk a műszaki vizsgán nem biztos, hogy átmentek volna. A kalózvár szépségét még a néhol előbukkanó 1979-es földrengés által ledőlt házak sem rontották Az élelmiszer és ajándéktárgyas üzletek is olcsók számunkra. A helyiek szinte mindegyike három nyelvet beszélt: az albánt, a szerbet és az angolt vagy a németet egyesek az olaszt. Rendkívül ritkán lehetett látni muszlin öltözetű nőket. A strandon teljes ruházattal, kendőstül merítkeztek meg a tengerben. A minaretek belekarcoltak a város égébe, de fohászkodni ritkán jártak oda a helyiek.

A Villa Haris a szállásunk a Karamanaga családnál

LED izzók

olajfaliget

Karamanaga Étterem a szállásadónké

a tengeri állatkák ízlelése

Másnap a szokásos lubickolás után felkerekedtünk valamilyen környéket megismertető kirándulást szervező utazási irodát találni. A legpraktikusabbnak az tűnt, hogy egy öreg Merci taxival végig utaztuk harmadnap a teljes tengerpartot Horvátországig és vissza. Nem számított, hogy az engedélyezett szállítható 5 személy helyett a sofőrrel együtt hatan vagyunk. Ő ott állt meg, ahol akartuk.

Így rengeteg csodálatos fényképet készíthettünk a változatos tengerpartról. Érdemes időt tölteni Budvában, Kotorban, Herceg Noviban. A várfalaik és a belvárosaik meseszépek. Kotor fellegvárából az öbölre csodálatos rálátás van.