ALBÁNIA

Nyaralásunk (2007) ötödik montenegrói napján Albániába szerveztünk egy 8 euró/fős minibuszos kirándulást, mivel a közelsége kínálta magát. Ide már három helyben megismert magyarországi vasutas kollégánk is csatlakozott. A fabódés határállomást kultúrált ellenőrzés után léphettük át. Rengeteg használaton kívüli bunker tűnt fel mindenütt. A tehenek, birkák, kecskék és szamarak néha keresztezték a kiváló minőségű utat. A szélét viszont a szemetesség jellemezte. 

igazi albán szamarak

Egy cigánytelepnél kellett a vasvázas faaljazatú egyirányú hídra ráfordulni Shkoder városába. 

Az autók közül talán minden ötödik NEM Mercedes. A központ meglepő szépségű új tömbházainak tövében az új dzsámi mellett leparkolt a minibuszunk. Itt a kettősség tűnt fel mindenütt. A rettentő lerobbant utcasorok mellett modern, ízléses épületek magasodtak. Rengeteg öregebb Mercedes itt is mindenütt. A régi városnegyed egy része nagyon szépen lett restaurálva. 

Először a házak tövében piacosan kipakolt árusokat jártuk végig. Az idős népviseletes muzulmán asszonyok tiltakoztak a fényképezés ellen, de az ortodox nénik büszkén álltak a lencse elé. Még piócát és viaszt is árultak. Persze ezekből nem vettünk. 

Fagyit 15 lekért azaz 30 forintért kaptunk. A szemetes konténerek kerekei mind el voltak torzulva, így azokat arrébb tolni nem lehetett. Mögöttük háromszor annyi halomban állt a mocsok. Innen a vasútállomás felé kanyarodtunk az útburkolati munkák akadályai közt. Az egyik tömbház falán teljes ledöbbenésünkre egy márványtáblát találtunk „RRUGA REVOLUCIONI ANTIKOMUNIST HUNGAREZ 1956„ felirattal. Nem kellett albán nyelvtudás ahhoz, hogy megértsük mit jelent. 

A zöld vasútállomás korszerű épületén hiába voltak induló és érkező vonatok adatai, mégsem közlekedett semmi. A vágányokon régebbi típusú személykocsik sorakoztak, köztük kettő a Balaton déli partján is közlekedő piros használt németből. 

Egy olaszul jól beszélő civil fickótól a vár felé vezető utat kérdeztük. Minimális összegért felajánlotta, hogy elvisz minket oda. Megint hatan ültünk egy autóban, ami itt sem volt feltűnő. A csodálatos V. században alapozott fellegvár romjaiból a környék messze belátható. Híd, folyók, tó, hegyek és a nagyváros látványa nyűgözött le minket. A 200 lekes külföldi áras belépőt nem bántuk meg. Népviseletes pincérek invitáltak minket ebédre a várvendéglőbe, de ezt még korainak találtuk 11 órakor. A múzeumban szolid alku után emléktárgyakat vettünk. A bejáratánál vasrácsok mögé zárva medvebocsok nyüszítettek árválkodva. 

A síkos kövezetű várúton learaszoltunk és helyijárattal buszoztunk vissza a központban pihenő minibuszunkig, amivel visszatértünk Montenegróba. 

A jegyellenőr civilben dolgozott mögöttem. Rólam is azt hitték a táskám miatt.

Nagy előnynek bizonyult, hogy előre megvettük érkezéskor a visszaútra szóló hálókocsi jegyeket Barban. Kellemetlenségektől mentes volt utunk. A fülkénkben utazó két szerbbel kézjelekkel értettük meg magunkat, de így is barátságosak voltak hozzánk. Szabadkán időnk bőségében megnéztük a kétnyelvű belvárost, amely tisztasága nem balkáni volt. 

Szívesen ajánlom a szűkebb pénztárcájú mediterrániumba vágyókat ebbe az új országba nyaralni, hisz a megdrágult Horvátországnál szinte fele annyiba kerül itt minden.