2016. augusztus 19., péntek

Villánykövesd / Gowisch



Hét falu szélén, a vágány mellett folyik a Villányi-Pogányi árok vize. Néhol keskeny halastavaknak duzzasztották fel. Partjain türelmes fehér és szürke gémek várják, hogy lecsaphassanak prédájukra. Villánykövesd megállója is az árok töltésén van. Pécsről a kis piros vonattal bő félóra alatt lehet ideérni.



A szomszédos vöröstéglás őrház már feladatát vesztette, amióta a tekerős sorompót fénysorompóra cserélték. Tetőzetét már az idő kikezdte. A közeli téglahídon érni a kedves 268 lakosú sváb faluba.



Az első épület az önkormányzat zöld sarokháza.


buszmegálló karácsonyi díszben (2016.12.28-án készítettem utólag)

Itt találkoztam az előzetes megbeszélés alapján a polgármester által ajánlott kedves idegenvezetőmmel. A Hotel Cabernet felé vettük az utunkat.  A szálloda mai formáját a régi nemesi kúria felújításának eredményeképpen nyerte el. Mindenben megfelel a modern kor igényeinek, miközben tökéletesen illeszkedik a faluképbe és őrzi a régi idők eleganciáját is.




Mellőle kezdődik a domboldalba épített kétszintes festői pincesor. A múltban szinte mindegyik sváb faluban jelentős szőlőtermesztés és borkészítés folyt. Látogatóként a színes kapukon keresztül betekintést nyerhettem a borászkodás aktuális folyamatába. Két borosgazdával találkoztunk, akik saját illatos boraikkal kínáltak. Pár korty után vettem egy-egy üveg muskotályt és rosét. Hangulatos iszogatásra kialakított présházaikban szolgálják ki a kulturált fogyasztókat.















A téglaboltozatos pince boroshordói között sétálva a nemespenészre különböző országok fém és papírpénzeit nyomták fel a vendégek. Bortrezor áll rendelkezésükre azon vásárlóknak, akik a gazdától nem viszik el egyből a palackozott borokat, hanem később apránként. A rácsos fülkékben ugyanis a pince klímájában a bor tovább megőrzi a minőségét.









A pincesorról visszafordulva a sváb építészet megmaradt régebbi lakóházait keresve indultunk fényképezni. Csupán ötöt találtam, amely az eredeti pompájába lett visszaállítva.

















Viszont kettő elszomorító látványt nyújtott, amelyeken érzéketlenül a két eredeti ablak helyébe egy stílustalan nagyot raktak. Ezek még visszaalakíthatóak lennének az utcaképet szépítve. Erre jó példa a szomszédos Kisjakabfalván található, ahol ottjártamkor két háznak igyekeztek az eredeti állapotát visszaállítani. Palkonyán, a másik szomszédban a megboldogult polgármester asszony helyi védettség alá helyezte a régebbi házak homlokzatait, így azokat nem változtathatják meg. Szerintem a visszaalakításra is lehetne ösztönzést találni, amely a mellékelt képen látható házon csak az eredetihez hasonló ablakokra való cserét engedné.

abszurd 

Sajnálattal vettem tudomásul, hogy Villánykövesdnek nincs tájháza, illetve abba való kiállítási anyaga sem és állítólag esély sincs rá, hogy legyen.
A temetődombra is kinéztünk. Az omladozó régi sírköveken a nehezen olvasható gótbetűs feliratok málladoznak.




Innen az idegenvezetőmmel visszaértünk az önkormányzat elé, ahol elköszöntem tőle. Itt található az I. és II. világháború 40 áldozatának közös emlékoszlopa. Szinte mindegyikük német vezetéknevű, hisz ez a falu, mint az összes környékbeli akkor még többségében sváb volt, de mára csupán 9 százalékban vallják magukat németnek.


A kegyetlen kitelepítésekkel vette kezdetét ez az arányváltozás. Volt olyan család, hogy amire a munkából hazaértek addigra az otthon maradottakat elvitték és a házukat pedig elvették. A haza jötteknek bujkálniuk kellett. Az akkori államhatalom a lakosság egyik szorgos rétegét így ritkította és ezzel gyengítette az ország gazdasági erejét. Az önkormányzatnál található a falu krónikájául szolgáló anyag, amelyben van egy külön fejezet a svábokról és a pincesorról is.
A falu legmagasabb pontján áll a római katolikus templom, amely késő barokk stílusban 1780-ban épült. Nagyboldogasszony tiszteletére szentelték fel. Ritkán van nyitva csupán minden hónap első vasárnapjának délutánján. A kántor kedvességének köszönhetően mégis beléphettem. (2016. január)









A kis Árpád-kori település egykoron a Kán nemzetség birtoka. Nevét az oklevelek 1290-ben említették először Kuestd alakban. Kövesd Lőrinc nádor fia Kemény birtoka is volt. Ugyancsak 1289. évi oklevélben történik róla említés, amikor a Karasica szabályozása lehetővé tette itt a gazdálkodást. Egy 1290-ből való oklevél említi a kövesdieket, akik Gyulán (ma Belvárdgyula) hatalmaskodtak, s ezért Óvári Konráddal szemben elmarasztalták őket. Az itt eredő, és innen Villányra folyó víz neve 1352-ben a település nevével megegyezően van írva. A török hatalom kiépülése elől elmenekült birtokosok nem tudják falvaikat megvédeni. A török megszállás megszűntekor magyar lakossága már nem volt ugyanis 1630-as évektől Villány és környéke, így Kövesd falu magyarjai is Kiskunhalas környékére menekültek. A török uralta környék papíron a Zrínyi-család birtoka 1642 után, amelyet Siklós várával együtt kaptak III. Ferdinándtól. Zrínyi a területet a töröktől felszabadítani igyekezvén merész téli hadjáratában (talán 1663-ban) bevette Pécset, ezzel messze behatolt a török vonalak mögé és felégette az utánpótlást biztosító eszéki hidat. Ennek ellenére a hadi sikereinek eredményét figyelmen kívül hagyta a Vasvári béke (1664), ami szégyenletes és magalázó volt, mivel a győztes csaták ellenére a török megtarthatta a korábbi hódításait.
Villány és a környező egész térség 1690 után kezdett benépesedni. Ekkor indult meg a Dráva vonalától délre fekvő területekről a betelepedés, amelyben a szerb népesség játszott döntő szerepet. Főleg 1692-1695 között Csernovic-Monaszterly féle szervezett telepítés, illetve betelepedés hatalmas hulláma, e térségbe már jelentékeny szláv lakosságot hagyott.
A felszabadító háborúk előtti években már (1686. október óta) a pécsi provizorátus - amelyet ekkor szerveztek meg - birtokába ment át. 1686. év legvégén megindult Kövesd faluba a bevándorlás. Valamennyi telepes szerb volt, akik egyrészt ugyancsak délnyugati baranyai területekről érkeztek, másrészt a szerveződő Batthyány, és mind erőteljesebben működő Bellye központú Savoyai birtok falvaiból érkeztek ide.
Az 1689-1690 években a rác telepes jobbágyság továbbvándorolt és újabb szerbek érkeztek. Úgy látszik, termelő képességük olyan primitív és alacsony volt, hogy a kincstári provizorok önmagukat is bírálva, de tehetetlenül jelentették, hogy Kövesdre ismét „hitvány rácokat" tudtak telepíttetni, akiktől „alig lehet valamit remélni." Mindössze 2 kapásnyi szőlőt művelnek, igásjószág hiánya miatt földet alig dolgozzák meg. Mindez 1699-ben sem változott számottevően.
Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy Villány, Villánykövesd, Palkonya (Németpalkonya), Virágos stb. falvak fejlődése, birtokjogi alakulása, továbbá népességének alakulása, azonos módon történt.
E térséget hatalmas csapás érte. Itt zajlott 1686 őszén Loui Baaden vezette hadtesteknek az akciója, amely Siklós várát foglalta vissza a töröktől, s itt vonulnak át a keresztény hadtestei az Eszéki-híd visszafoglalására, illetve elpusztítására. Majd 1687 márciusától augusztus 14-ig hadszíntérré változik a térség, és semmilyen polgári létezésnek nem nyílott alkalma.
Ráczkövesd=Villánykövesd szerbjei 1696-ban állatok nélkül tengődtek viszont 1711-ben minden környező települést megelőzve, kiemelkedő mennyiségű állatállományt mondhattak magukénak.
E falvak a XVIII. század fordulóját rendkívül szegényen, alacsony gazdasági nívón lépték át. Radosza Körtveles Mohács környékéről, Gásics Mislen Boszniából, Radoe Bosnyák ugyanonnan, Gruicza Stoizsovics a török alatt is már itt élt, Stojan Murgácshoz hasonlóan. Mihail Novakovics Mihács környéki rác, Radomer Bosnak boszniai rác volt. Közvetlen a Harsány-hegy melletti csata után vándoroltak a településre. Ők kezdték a szőlőt kialakítani. Az uradalmi összeíró azt már figyelemreméltónak tartotta. 1700-ban még 10 család érkezett Boszniából.
Kövesden azonban már megfigyelhetők a változások. A szerb népesség mellé német zsellércsaládokat telepített az uradalom.
Villány térségébe érkező németség magas mezőgazdasági kultúrát hozott magával. Előrehaladásukat kiváló szorgalmuknak, a terület kedvező természeti adottságának és a földesurak által adott korábbi kedvezményeknek köszönhették. A jó természeti körülmények arra késztették a letelepedő németeket, hogy minden igyekezetükkel a szőlőtermelés felé forduljanak. Hiszen ez a népcsoport Európa olyan vidékéről érkezett, ahol a mezőgazdasági kultúra színvonala többszörösen is felülmúlta a törökjárta Baranya termelési színvonalát.
A II. világháború kitöréséig a bortermelés mennyisége növekszik, a háború alatt stagnál, s annak utolsó éveiben erősen visszaesik. Államközi megállapodás értelmében, az ország a német megszállást követően kötelezi a magyarországi németség fiait a a német hadseregben történő szolgálatra. A háború utáni években a helyzet katasztrofális. A kitelepítések okán munkaerő és kellő szaktudás nélkül a hajdani virágzó területek elpusztulnak, a szőlőhegy siralmas állapotba kerül. A német etnikumú lakosság elhurcolásával egy szorgalmas, a szőlőtermeléshez hozzáértő népcsoport távozott Magyarországról. A szőlőtermelésben alkalmazott munkaerőt és szakértelmet pótolni sok helyen nem tudták. Hegedűs András a Rákosi rendszer földmívelésügyi minisztere, majd miniszterelnöke visszaemlékezéseiben erről ezt írja: „Az egész német kitelepítés igen nagy hiba volt..... ez a népcsoport nagyon magas mezőgazdasági kultúrát megvalósító etnikum volt..... Ott ahol a magas mezőgazdasági kultúrájú német falvakban különböző vidékről, sokszor igen alacsony mezőgazdasági kultúrával rendelkező emberek telepedtek be, ott egyértelműen leromlott a mezőgazdaság... itt több generációra vetette vissza a mezőgazdaságot ez az intézkedés." A VILLÁNYI szőlőkultúrának előnyére szolgált, hogy a településre számos szőlőhöz értő felvidéki család is települt. Villány térségében nem folytak sorsdöntő ütközetek a II. világháború során, de a „Szovjetek" megjelenésével olyan jelentős változások érték Villányt és környékét, hogy ennek erősségét csupán a tatár- vagy a törökdúlás utáni változásoknak nagyságához tudnánk hasonlítani.
E változások kihatnak a település népességének összetételére, társadalmi és gazdasági tulajdonviszonyainak változására egyaránt. A térség népességmozgása sokáig fékezőleg hatott gazdasági fejlődésére is

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése