Palotabozsok

Palotabozsok  legszebb háza

Családi kapcsolat felderítése okán indultam Baranyába. Arra haladva minden számomra érdekes fotótémáért megálltam. 

A szomszédos Kéthely község főterét a templom előtt minden év jeles ünnepének tiszteletére nagyon figyelemre méltó módon díszítik fel. Az arra járók a fán lógó tojásokhoz maguk is aggatnak fel, így jelenleg 8 ezerre becsülhető az ágakon.  

Kéthely Húsvét

Pécsvárad után az egykori bátaszéki vasútvonal mentén a fákkal benőtt síneken kívül még néhány romos épület emlékeztet a vonatközlekedés időszakára. Az országúttal párhuzamosan a Karasica patak túlpartján kifosztva árválkodik az egykori erdősmecskei állomás épülete. 

Erdősmecske vasútállomás

A kettétört hársfa mellett a bezárt gránitbánya kirándulókat csalogat, akiket az őrépület falán figyelmeztető tábla utasítja a rendre. Némelyik pont megfogalmazása megmosolyogtató. ("Székletet elhelyezni tilos.") A sorompót megkerülve körsétát tettem a 700 méteres ösvényen.

gránítbánya Erdősmecske közelében

Palotabozsok

A mai napra a Mohácsi járásban a kilencszáz lelkes Palotabozsokot szántam alaposabb megtekintésre. Baranya keleti felén szinte mindegyik település kisebb vagy nagyobb mértékben német nemzetiségű. Csodálatos házaik kirívóan szépek. 

Az úgynevezett Krepß-Haag kereszt 1868-ból Szent Flórián és Szent Vendel szobrával. Háttérben pedig az 1912-ben épült Krepsz ház.

Még a fel nem újítottakból is látszik, hogy egykori tulajdonosaik milyen módosak és jó ízlésűek voltak. 

A németek 1724-ben a Dunán Ulmnál felszállva tutajon (Ulmer Schachtel) érkeztek és telepedtek le Palotabozsokon (Boschok) a dombokkal övezett, patak szelte völgyben. A térségből a törökök 1687-es kiűzése után az elnéptelenedett területre először rác telepesek érkeztek, de azok alacsony szintű gazdálkodási kultúrájából sok haszna nem volt a terület birtokosainak, így azokat fokozatosan kiszorították. A német lakosság szorgalma, szakértelme és kitartása a mezőgazdaságban, az állattartásban és a szőlőművelésben – a családonként kapott 15 hold földön - fejlődést, gyarapodást eredményezett. A népesség az 1732-es 120 főről 1776-ra már 1129-re növekszik.

A Szent Erzsébet katolikus templom 1773-ban épült a pécsváradi apát adományából.

A Szentháromságoszlopot a felirata szerint 1910-ben állíttatta Barbara Schmidt.

A kanyargós Pécs – Bátaszék vasútvonal 1904 és 1911 között épült meg, amelynek egyik önálló állomása Palotabozsok. Sajnos a 100. „születésnapját” nem érte meg. A vasútállomás a falu fölé emelkedik. 

Jelenleg romos, de ajtaján benézve szorgos kezek glettelték a falát. A sarokban megmaradt az eredeti falfestés egy részlete, amit nem fognak eltüntetni. 

Vasutas témájú múzeum lesz a helyiségekben. Külsejének vakolására még nem nyert pályázatot az önkormányzat. Sok sikert kívánok ehhez. Állítólag szenvedélyes vasúti emlékgyűjtők vitték el az állomásnév táblát. Az önkormányzat örülne, ha visszajuttatnák. A roskatag melléképület alatti lejtős út mentén a helyreállított néhány pince is bizalomkeltő a többi romos szomszédságában.

Az első világháború 81, a második világháború pedig 87 áldozatot követelt a fronton. Számukra állít emléket a ligetben levő hősi szobor.

Az 1938-as összeírások szerint Palotabozsokon 1845 fő lakik: 53 magyar, 1792 német viszont 1945-ben 1323 lakosa van a községnek, 455 magyar, 868 német.

A jelenlegi lakosság-összetétel a II. világháború után alakul ki. A német lakosság nagyobb részének „kollektív bűnösként” el kellett hagynia lakóhelyét. „Málenkij-robot”-ra 113 főt hurcolnak, a Szovjetunióba. 

kitelepítettek emlékműve Palotabozsokon

Helyükre elűzött felvidéki magyarok és a Romániában nemkívánatos, Bácskát is megjárt, bukovinai székelyek kerülnek.

A Véméndi-patak völgyében található a Mária – vagy másképpen Szentkúti – kápolna, amely az itteni forrás (Kirchenbründl) fölé épült 1892-ben.

 

A másik kápolnát Szent Rókus tiszteletére emelték 1729-ben a pusztító pestisjárványt követően. A telepes németek kezdetben számtalan kórtól szenvedtek és fogytak.

Az önkormányzat 2009-ben vásárolt meg egy jellegzetes palotabozsoki sváb házat, amelyet felújíttatott és tájháznak rendezett be. Itt nemcsak a helyi német lakosság hagyományait és tárgyi emlékeit mutatják be, hanem a másik két népcsoport – a székelyek és felvidékiek – tárgyi és szellemi örökségét is. Sajnos, rossz időpontban érkezve nem láthattam belülről.

A temetődomb északi oldalán állnak a stációk, a három kereszt mögött kápolna nincs.

Az elhagyott - hozzátartozó nélküli - gótbetűs homokkő kereszteket szépen összegyűjtötték.

A település története a bronzkorig – Kr. e. III. évezred –nyúlik vissza, amelyet több szórványos lelet és hamvasztásos sír is bizonyít. A péceli kultúra mészbetétes edények népének és a rómaiaknak itteni megtelepedéséről vannak tárgyi bizonyítékok. A falut a középkorban először az 1015. évi pécsváradi bencés apátság alapítólevele említi. A Zsigmond kori Okmánytár Bosok néven tartja számon, viszont 1499-ben már Palutha-Bosok írásmóddal tűnt fel. A nevéhez kapcsolódó Palota nevéből arra lehet következtetni, hogy itt egykor várszerű építmény, megerősített kastély vagy palota állt.  A török hódoltság ideje alatt a falu elnéptelenedik.

Palotabozsokról visszafordulva egy kisebb kitérőt tettem Somberekben (Schomberg) családi témában keresgélni egy vélt rokont. A tiszta, rendezett faluban egy régi ismerős családhoz is betértem, aki a helyi németségről mondott jó dolgokat.

Utamat folytatva a Mecsek északi lábánál Mánfa Árpád-kori templománál tartottam kisebb pihenőt. 

Csikóstőttős legszebb sváb házát és Mágocson egy sziklakertet fotózni szálltam csak ki hazáig az autómból.

Csikóstőttős sváb ház

Nagyrécse

Nagykanizsára bútort nézni mentünk. Miután végeztünk már ebédidő volt. A város határában hazafelé Nagyrécsénél egy csodálatos épület hívta fel magára a figyelmet. Ez a Berényi Fogadó és lovarda, amely parkolójában leálltunk. Először csak a homlokzatát fényképeztem, de mivel volt nálunk SZÉP KÁRTYA is rákérdeztünk, hogy elfogadják-e azt. A kedvező válasz miatt beültünk és két kacsapecsenyét rendeltünk. Nem volt olcsó, de voltaképpen a cégünk és az állam jóvoltából nem pénzzel fizettünk. 

A fogadó berendezése leírhatatlanul hangulatos, amelyet a képekkel igyekszem szemléltetni. 

A teli pocakunkkal egy kört is tettünk az ezer lakosú faluban, ahol semmi jelentős látványosság nincs. A földbirtokos Inkey László által 1864-re felújíttatott neoromán Szent László király templom szép formájú, de ráférne már egy külső színezés. 

Szemben áll vele az Inkey kastély, amely csupán egy része az eredetinek. A második világháború után a nagy téglahiányra hivatkozva lebontották az úri lak felét, ezzel megszentségtelenítették Inkey László az 1848-1849-es szabadságharc hadnagyának emlékét. A mostani homlokzata, stukkó hiányos fala a legkevésbé sem tetszetős. Jelenleg az épületcsonk művelődési ház. 

A parkjának egységét az iskola kockaépületével tették tönkre. A nebulóknak remekül szolgálhatott volna a kastély az eltüntetett felével együtt, ha a nemzeti érzés meg lett volna a tégla elhordóiban. A főbejárata előtt áll egy mamut fenyő. 

Onnan a lépcsősoron jutni a hősök emlékművéhez. 

A sarkon egy helyreállított 1926-ban emelt korpusz áll. 

A faluban nincs tájház, csupán két rossz állapotú épület viseli a népi építészet jegyeit. 

Az utcákon végiggurulva meg kell állapítsuk, hogy a 2001-ben épült fogadó a legfigyelemreméltóbb épület a faluban. Nagyrécse nevű vasútállomás is van, de az Nagykanizsa területére esik és csupán forgalmi kitérőként használják a vonatoknak. A falu innen szinte megközelíthetetlen gyalog.

Az újkőkortól bizonyíthatóan lakott hely. A késő vaskor gazdag anyaga a kelták jelenlétére utal. A település első ismert írásos említése 1263-ból való Reche alakban. A név horvát eredetű, amely olyan helyet jelöl, ahol árok húzódik. Folyamatosan létező település. A középkorban várjobbágyok lakták. A törökök először 1566-ban pusztítják el, de mindig újraépült. A szabadságharc idején – a néphagyomány szerint – a récseiek Jellasics és Nugent tábornok utánpótlási vonalát zavarták, illetve részt vettek a nemzetőrség Mura menti védelmi harcaiban.

Nagyrécse része Bacónakhegy. Itt vezetékes víz is van nem csak villanyhálózat. A szelídgesztenyefák a zalai dombokon sok helyütt jelen vannak. A szúrós megsárgult kupacsai a fák alatt terülnek el. A makktermésért már kevés ember hajol le, mert jobbára a vadak eledelévé vált.

A pincesor közepén áll az 1745-ben épült Mária Magdolna kápolna. Falai felnedvesedtek a szigetelés gondjai miatt. 

Itt „ELADÓ” táblát alig láttam, pedig annál több birtok vár vevőre, mint amennyit kitűztek. Egy gazdálkodóval szóbaelegyedtem, aki pár nappal előbb vette le a kiírást, mivel régóta senki se érdeklődött iránta. Egy elfogadható állapotú 30 nm területű 2 helyiséges alápincézett épület több ezer nm területtel potom pénzért megkapható. 

Még két másik hegyháton is vannak a falunak pincéi, amelyek Kisrécséhez vannak közelebb. A betonelemekkel borított hegyi út mellett ritkábban vannak pincék és azok is rosszabb állapotúak. Itt is vannak állandó lakosok, sőt még külföldiek is. Az utóbbiak legtöbbször németek, akik hazájuk nagyvárosaiból a betelepített migránsok miatt költöznek a számukra nyugodt, olcsó, erdős és jó levegőjű zalai dombokra.