2015. július 4., szombat

Bózsvai nyaralás 1. rész: Monok, Szerencs


Nejemmel már évek óta terveztük, hogy nyaralásunkat az általunk még be nem járt országrészek egyikében töltsük el. Ez kétszer is meghiúsult a 37 C fokos hőség miatt és így nem Lillafüred, vagy Fűzér felé, hanem a hűs Alpokba „kellett” indulnunk. Az idén kedves rokonom kínált egy kihagyhatatlan június végi lehetőséget nekünk. Ő feleségével az AWO-Simson Veteránmotoros Baráti Körrel a zempléni Bózsvában készült pár napot tölteni és javasolta, hogy csatlakozzunk hozzájuk. Egérkergetőnek csúfolt Suzuki robogócska tulajdonosként is szeretettel fogadtak. Persze nem ezzel a kis járgánnyal, hanem a kelet-németországi csúcstechnológia egyikével egy Trabant Poloval érkeztünk.
Reggel negyed hétkor startoltunk és az autópályán száguldva két tankolással beiktatott pihenőt tartva értünk országunk északkeleti részébe. A 37. sz útról Monokra Kossuth szülő falujába kanyarodtunk Legyesbényénél. 
Legyesbénye

Zempléni táj Monok előtt búzamezővel

Régi tornácos parasztházak mentén érni a központba. 







Az emlékházban nemzetünk nagyjáról és a falusi élet eszközeivel ismertetnek minket a védőpapucs felhúzása után. 









Ezenkívül a szemközti, díszeitől lecsupaszított külsejű Andrássy kastély kápolnáját és freskó töredékeit is megmutatták némi felárért. A lófejű zsiráf bizonyította, hogy a festő elmondás alapján festette ezt az afrikai állatott.  



A katolikus templomot a plébános úr nyitotta ki külön a kérésünkre, amely gazdag belsővel tárult elénk. 






Mögötte a magántulajdonba került XIV. században épült saroktornyos kiskastély bástyás erődfallal körülvett épülete áll. Reneszánsz kőkeretes ikerablak nyomai is kivehetőek rajta.

Utunkat Bekecsen át Szerencs felé vettük. 
Bekecs

A belvárosban parkoltunk le. Polgárházai között sétálva mosolyt fakasztott bennünk a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet épülete, mivel a Vas megyei városka innen 470 km-re van. 

A különös formájú népház mellett elhaladva értünk a katolikus templomhoz és a községi fürdőhöz. 
népház

bíróság



gyógyszertár

katolikus templom és a fürdő


A Rákóczi vár múzeumában a képeslap gyűjteményt és a helytörténeti témákat végignéztük, majd a reneszánsz várudvaron át a várfalakat ölelő parkban gyönyörködtünk. 


















Autónkba ülve pár percre a vasútállomásra gurultunk, ahol a felújított régi épületet lefényképeztem és az előtte álló a málenkij robotra elhurcolt svábok emlékművénél leróttam a tiszteletemet.




Sátoraljaújhelyhez közeledve a Magas-hegyi kilátó csúcsosodik. Az elkerülő út egy cigánytelepet is érint, ahol 40 km/h-s sebességre korlátozzák a közlekedést. Érdemes betartani! A szlovák határ közelsége itt pár száz méterre csökken. A várost elhagyva a Hollóházára vezető rossz minőségű útra fordultunk. Mikóházán egy faragott kapu lefényképezésére kiugrottam, majd Pálházán áthajtva 18 óra előtt álltunk meg a bózsvai Kőbérc Panzió udvarán. 


A motorosok többsége nem szerdára, hanem csütörtökre ígérkezett, ezért egy trike-vel (háromkerekű motorral) érkezett házaspáron kívül más még nem jött meg közülük. A vacsora alatt megismerkedtünk egymással, majd a 3. faház egyik szobájába bepakoltunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése