Egykor kisvasúttal is el lehetett jutni Bózsváról Zemplén vármegye
székhelyére a 19 km-re fekvő 15 ezer lakosú Sátoraljaújhelyre. Az egykori
vasúti töltésen most kerékpárút van.
A városhoz csatolt Széphalomnál parkoltunk le először. Itt a parkos
környezetben áll Kazinczy Ferencnek a magyar nyelv és az irodalmi ízlés
nagyhatású újítójának a mauzóleuma.
Sátoraljaújhely nevét hallva először egykori dohánygyára és szigorú
börtöne jut eszembe. Mára csak az utóbbi maradt. A belvárosi polgárházak az
útszéli fáktól erősen takartak. Közülük az egyik impozáns épület a fegyház,
ahol a legkeményebb bűnözőket tartják. Alagsorában börtönmúzeumot rendeztek be.
A tárlat bemutatja a büntetés-végrehajtás átfogó történeti és szakmai
fejlődését, a magyar büntetési rendszereket, a büntetésüket töltők helyzetét. A
látogatók megismerhetik a megtorló, testcsonkító- és halálbüntetéseket, a
szabadságvesztés büntetés kialakulását és átalakulását. A tárlat bemutatja a
jelenlegi rendszert, a fogvatartottak életét, oktatását, munkáltatását, és
művészetét is. A fogvatartottak által készített kerámia és festészeti alkotások
is megtekinthetőek és megvásárolhatóak, amit képzés, vagy szakkör keretében
készítenek. A környékbeli iskoláknak a múzeum szakemberei rendszeresen tartanak
bűnmegelőzési vagy büntetés-végrehajtási témájú előadást.
A börtönmúzeumból kilépve a belváros sétaövezetéhez jutottunk. A
városháza egyemeletes kastélyjellegű barokk épület. A kapuzata fölötti kis
kiugró erkélyén mondta Kossuth Lajos első szónoklatát 1831-ben. A főhomlokzat
közepén nyíló három magasított ablak mögött található a hajdani megyegyűlés
díszes terme, fából készült festett karzatával. Az északi épületszárny emeletén
alakították ki Zemplén vármegye levéltárát, az 1776-ban készült barokk
szekrénysora ma is használatban van. A levéltárban dolgozott éveken át Kazinczy
Ferenc.
 |
| művelődési központ |
 |
| városháza |
A Széchenyi téren a városháza közelében áll a későbarokk római katolikus
templom. Szent István tiszteletére szentelték fel 1860-ban. Helyén már a
középkorban is templom állt.
Az elmúlt években feltárt sátoraljaújhelyi várhoz köthető régészeti
tárlat, illetve más a város és környéke múltjából, tárgyi emlékeiből áll
kiállítás a Kazinczy Ferenc Múzeumban. Az intézmény nevét adó író életéről is
betekintéssel lehetünk. A természettudományi gyűjteményt növényi és több
tízezer ízeltlábú, tengeri állatok, csontok, madarak, emlősök alkotják.
Sátoraljaújhelyen úgy, mint a környékén élnek görögkatolikusok. Városi
templomukat Szent Miklós püspökről nevezték el. Látogatásunk előtt pár nappal
végeztek a torony felújításával. Nagy szükség volt rá, mert a sisak csúcsán
megbicsaklott a kereszt és erős szélben ingott és nyikorgott. Köteleken lógva
végezték munkájukat a mesterek.
Amikor megbontották a tornyot, először azt keresték, hagytak-e az elődök
valami emléket vagy üzenetet az utókorra. Sajnos szuvas deszkákon kívül nem
találtak semmit. Az idei felújítás során azonban az egyházközség gondoskodott
emlékről. Ha 150 év múlva újra szükségessé válik a torony felújítása, akkor a
toronygömbben elhelyezett üzenetből megtudhatják, kik voltak, hogyan éltek a
mostani emberek.
Sátoraljaújhelyről:
Nevét a közeli Sátor-hegyről kapta, eredetileg Sátorhalmának
hívták.
Az első feljegyzések szerint 904-ben vette hatalmába a
környéket Alaptolma, Ketel vezér fia, s a gróf Cseszneky család őse, majd az
Aba nemzetség birtokába került. 1110-ben Könyves Kálmán az Apuliából
ideköltözött Casertai Rátold grófnak adományozta a területet.
Sátorhalma a tatárjáráskor elpusztult. A túlélők – mivel ezt
a lakóhelyet a Bodrog és Ronyva gyakori áradásai is állandóan veszélyeztették –
nem építették újjá. Az új település („nova –villa”) helyéül a Ronyva patak jobb
partját választották, a Sátorhegy tövénél. Ennek az első írásos említése IV.
Béla 1256-ban készült okiratában történik. A pálos rend ekkor telepedett le az
akkor még különálló településnek számító Barátszeren, a város legrégebbi
részén.
Újhely 1261-ben kapott városi rangot V. István ifjabb
királytól.
I. Lajos király 1351-ben a legyőzött litván fejedelem fiának,
Koriatovics Tódor hercegnek adományozta, aki rutén telepesekkel népesítette be.
A XIII – XIV. század folyamán végig királyi, illetve királynői birtok volt.
Luxemburgi Zsigmond 1429-ben Pálóczy György esztergomi érseket és fivéreit
tette meg a vidék urává.
A Pálóczy és a Perényi család hosszú időn át versengett, sőt
hadat is vezetett egymás ellen Újhely váráért és birtokáért. A Perényieknek 1533-ra
sikerült a birtokokat irányításuk alá vonni, akik protestánsok lévén, a
katolikus intézmények helyett protestáns iskolát alapítottak Patakon és Újhelyen
is. Az újhelyi vár jelentősége a sárospataki várkastély árnyékában egyre inkább
csökkent. 1558-ban a várat Telekessy Imre császári hadvezér leromboltatta.
A várost 1566-ban a törökök kirabolták és felgyújtották.
Kamarai birtok 1567 és 1573 között, 1573-tól a Dobó családé.
Bocskai István hajdúi szállták meg 1605 és 1607 között, majd 1608-ban Lorántffy
Mihály lányai örökölték.
A Rákócziak 1616-tól birtokolták házasság révén. Lorántffy
Zsuzsanna 1660-ban bekövetkezett halála után menye, Báthory Zsófia és unokája,
I. Rákóczi Ferenc örökölte. Az Újhelyi Oremus szőlő présházában 1640-ben Sepsi
Laczkó Máté páter készítette az első aszúbort.
Tokaji Ferenc felkelése 1697-ben egy újhelyi országos vásáron
pattant ki, amely egész Hegyalját forrongásba hozta és előfutára lett a Rákóczi
vezette szabadságharcnak. II. Rákóczi Ferenc Újhely fejlesztésére rendszeresen
adományokat adott, testőrei számára külön utcasort építtetett. A szatmári béke
után az elkobzott Rákóczi-birtok részeként Trauthson, osztrák herceg birtokába,
majd kamarai kezelésbe került. Bretzenheim hercegé lett 1806-ban.
Kereskedelme a XVIII. században megtelepedett görög és zsidó
kereskedők irányítása alatt fejlődött és túlnőtt a város határain. A század
közepén Zemplén vármegye végleges székhelyéül jelölték ki.
A lakosságot 1739-ben pestis, 1831-ben kolera, 1834-ben
földrengés, 1845-ben árvíz pusztította. A szabadságharc alatt 1849 januárjában
fegyvergyár működött Újhelyen. A bukás után a város lakossága ellenzéki
magatartást tanúsított.
A Magyar Északkeleti Vasút 1871-ben megnyitotta
Szerencs–Sátoraljaújhely vonalát. A vasútépítés idején a városban nagy
izgalmakat keltett a pályaudvar elhelyezése, mert az építtető vasúttársaság és
az állam az indóház helyét máshová javasolta, mint ahová az újhelyiek óhajtották.
Sátoraljaújhelytől Ungvárig a vasút 1872-ben készült el.
Az infrastruktúra fejlesztése gyors ütemű volt: a városi
villamos erőmű 1896-ban létesült, a vízvezeték és csatornahálózat kiépítése
1906-ban kezdődött.
Az első közkórház 1833-ban nyílt meg, majd 1890-ben a város
vezetése új kórház építéséről döntött, amelyet 1905-ben adtak át.
A kiegyezést követően pezsgő kulturális élet jellemezte a
települést. A „Zemplén megyei Híradó” 1862-től, a „Zemplén” című hírlap 1870 és
1944 között jelent meg. Színház épült (1883), megalakult a Kazinczy-kör (1902),
sportegyletek szerveződtek (1890), tornacsarnok, fürdő nyílt (1900).
Sátoraljaújhely a XVIII-XIX. században mezőváros volt,
1871-ben pedig, amikor a mezővárosi rang az egész országban megszűnt, nagyközséggé
alakult. A település rendezett tanácsú várossá alakult 1899-ben, vállalva a
nagyobb önállósággal járó többletterheket.
A Sátoraljaújhelyi Törvényszéki Palota és Fogház 1905-ben
készült el.
A cseh haderő 1919. április 30-án elfoglalta a várost. Június 6-án ki lettek űzve, de augusztus 13-án ismét bevonultak a csehek és egészen 1920 tavaszáig megszállva tartották
a környéket.
Az új határ kettévágta a települést.
Az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés
következtében Újhely határvárossá lett. A város közel 2000 hektár területtel,
egy iparteleppel, és egy vasútállomással lett szegényebb (az elcsatolt
városrész az Újhely (Slovenské Nové Mesto) nevet kapta Csehszlovákiában).
A település a csonka Zemplén vármegye székhelye maradt, de
elveszítette vasúti gócpont szerepét, kereskedelmi forgalma csökkent, gazdasági
élete visszaesett. Lakossága a Szepes vármegyéből elmenekült magyar
köztisztviselőkkel, hivatalnokokkal és azok családtagjaival gyarapodott.
A két világháború között a város fejlesztésére – bár
történtek beruházások – a kormányzat összességében kevés erőt fordított. Az
irredenta és revizionista mozgalom a város feletti hegyen Magyar Kálvária
emlékművet állíttatott (1946-ban lerombolták, a rendszerváltást követően újjáépítették).
Károlyi gróf kezdeményezésére 1924-ben megépült a város
főútvonalán áthaladó kisvasút, amellyel a hegyközi Pálházától egészen
Nyíregyházáig el lehetett jutni. A városon áthaladó szakaszt az 1980-as évek
elején felszámolták.
A város börtönében fogva tartott politikai foglyok 1944.
március 22-én kitörtek. A német katonai segítséggel levert Sátoraljaújhelyi
börtönlázadásnak 60 halálos áldozata volt.
A város több mint 4000 zsidó lakosát 1944 nyarán deportálták.
A negyedik és a második ukrán front egységei heves harcokat
követően 1944. december 3-án űzték ki a német egységeket.
Sátoraljaújhely
megyeszékhelyi rangját Zemplén vármegye megszűnésével, az 1950-es
megyerendezéskor vesztette el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése