A füzéri várból a dimbes-dombos utakon Hollóházára indultunk. A
nyolcszáz lelkes falu területe a honfoglalás óta lakott. Először 1270-ben említik. A füzéri
várhoz tartozott. Nevét a pálos rend címerállatáról, a hollóról kapta, de a
középkorban Felsőkomlós néven is ismerték. A XVII. században elnéptelenedett.
I. Lipót a Károlyi családnak adományozta a területet. Ők tót telepeseket hívnak
a faluba. Üveghutát 1777-ben alapítanak Hollóházán, ez a mai gyár elődje. A
XIX. században a kis üveghuták már nem tudják felvenni a versenyt a
nagyüzemekkel, így a szomszédos Telkibánya példájára Hollóháza hutáját
kőedénygyárrá alakítják át. A porcelángyártásra 1956-tól térnek át. A gyár
mintaüzleténél múzeum is fogadja a látogatókat. A porcelánfestést is bizonyos
időszakban követhetik az érdeklődők. Sajnos a sűrű napi programunk miatt erről
lekéstünk. A kiállított értékek szemet gyönyörködtető látványa feledtette apró
bánatunkat.
A porcelángyártáson kívül más nevezetesség nincs Hollóházán, így Kékedre
autóztunk a nap utolsó nézelődéseként. A 185 fős Hernád folyó közeli falucskát
az Árpád-korban 1297-ben említik először. Nevezetessége a gótikus eredetű
XV-XVI. századi, hengeres saroktornyos, zárt udvaros Melczer-kastély. Mai
formáját a XVII.-XIX. században nyerte el. A műemléki helyreállítási munkálatok
1979-től folytak. Egy ideig kastélyszállóként működött, de most új üzemeltetőt
keresnek.
 |
A szomszédos katolikus templom a XV. században épült, amelyet 1729-ben
barokk stílusban átépítettek. A külső ajtón bejutva egy másik állta utunkat,
amely a ráhelyezett szúnyogháló miatt nem engedte, hogy belső díszeit megnézzük.
Szállásunkra Nyíri falucskán át jutottunk, ahol helyi ünnepre igyekvő
népviseletes ruhába öltözött asszonyoktól és kísérőjüktől kaptunk lehetőséget a
lefényképezésükre.
 |
| református templom |
Kékedről:
A kora középkori idők óta, az írásos forrásokban említett
jobbágyfalu területén már állhatott földesúri udvarház, de a jelenlegi épületet
csak a XVII. század első évtizedében alapozta meg a Kékedi nemesi család. A
jelentős birtokkal rendelkező Kékedi középnemesi família akkoriban divatosnak
számító reneszánsz várkastélyt emeltetett, vagyis elsősorban már a kényelmi
szempontokat helyezte előtérbe. Erre a nagyméretű, de cserépkályhákkal jól
befűthető és nagyobb ablakokkal világossá varázsolt lakószobák szolgáltak.
A korszak rossz közbiztonsága megkövetelte a külső védőművek
kialakítását is. Az épület sarkait kerek tornyok tagolták, valamint a
várkastély udvarát magas lőréses kőfal védelmezte. A legkülső védelmi övezetet
egy mély vizesárok jelentette, amelyen felvonóhíd ívelt át. Az először
felhúzott északi épületszárnyat a későbbi évtizedekben, déli irányban
kibővítették egy nagyobb méretű lakótömbbel, amit szögletes olaszbástyákkal
oltalmaztak. Ennek ellenére sem számított a jelentősebb ellenálló erejű helyek
közé. Kékedi Balázs 1658-ban elhunyt. Egyetlen leánya Katalin, az
elmagyarosodott eperjesi szász kereskedő család, a Melczerek egyik férfi
tagjához ment nőül. A Thököly-féle háború során a kurucok kifosztották a
várkastélyt. A pincében megitták a bort, majd elhajtották a falubeli lakosság
jószágállományát is. A háborús pusztításokat sokáig nem tudták helyreállítani.
Homlokzatát 1863-ban a romantika stílusjegyei szerint
átalakították, de alapfalaiban megőrizte az eredeti várkastély elrendezését.
Hollóházáról:
A Hollóházi Porcelán, Magyarország egyik legnagyobb múlttal
rendelkező porcelánipari vállalata. Azon a helyen, ahol ma a vállalat épületei
állnak 1777 óta folyamatos ipari tevékenység zajlik. Az ország keleti
csücskében, erdők között megbúvó kis manufaktúra pályafutása üveghutaként
indult, ahol kezdetleges, de mégis szép poharak, palackok, üvegedények
készültek. A XIX. század elején az üvegipar fellendült. A hollóházi huta
azonban távol esett a fő közlekedési útvonalaktól, és az üveggyártáshoz
szükséges nyersanyagoktól. A fa jelenléte sem indokolta már a fennmaradást,
hiszen az üveggyárak már szenet, vagy lignitet használtak. Ekkor Károlyi gróf arra
döntésre jutott, hogy felhasználja a birtokán lévő kaolint, és 1831-től
kőedénygyárrá alakítja át a hutát.
A kezdetektől számos bérlő állt a gyár élén, de az első igazi
fellendülés 1857-ben következett be, amikor Istványi Ferenc, lett a gyár következő
bérlője. Ő kezdetben egy-két épületből álló manufaktúrát a század végére
jelentős gyárteleppé fejlesztette. Ezzel az alig 700 lakosú községben teljes
foglalkoztatottságot biztosított. A termékek bár gyárban készültek, mégis igazi
népművészeti alkotások voltak. A forma- és motívumkincs apáról-fiúra, kézről-kézre
öröklődött. A díszítőművészet és a dísztárgyak a XX. század beköszöntével
jelentek meg. Az 1923-as újraindulás után a vezetőség nagy gondot fordít a
helyes massza-összetételre. A porcelán áruk megdrágulása folytán megélénkül a
kereslet a kőedény áruk iránt. A díszműáru és figurák gyártására 1926-ban
tértek át. A bank azonban többi befektetése miatt csődbe ment, a gyár ismét 8
hónapig szünetelt. Az ország ipara még mindig lassan ébred háborús álmából, az
infláció viszont már megszűnőben, a magyar valuta stabilizálódik, javul a
közlekedés. A termelésnél azonban az egyetlen céljuk a profit. A művészi
szempontok újból háttérbe szorultak. Az államosítás után az alapanyagok és az
égetési technológia átalakításával áttértek a porcelángyártásra, az első termékek
az ország villamosításához szükséges kisfeszültségű porcelán szigetelőtestek
voltak. Újabb fellendülés kezdődik, amikor új bérlő Szakmáry Károly kassai
kereskedő kerül a gyár élére. Nagy munkakedvvel látott művészileg és műszakilag
lesüllyedt gyár kapacitásának növeléséhez, a gyártmányok minőségének
javításához. Új széntüzelésű körkemencét építenek. A gőzhajtású generátort
elektromos berendezésekre cserélik, három modern villamos kemencét is
felállítanak, ezek új dekorok gyártását tették lehetővé. A gyár fejlődésnek
indul, már nemcsak a falusi lakosság igényét szeretné kielégíteni, hanem a
polgárság ízlését is. Szakmáry Károlyt hosszú távú tervei, célkitűzései
végrehajtásában a Hollóházi Kerámia Gyár 1948. évi államosítása akadályozta
meg.
A néhány éves ipari porcelángyártás után 1957 óta gyárt
Hollóháza használati porcelánt: edényeket és dísztárgyakat. A dolgozók
kőedény-korszakban elsajátított szépérzéke, szakmai készsége a
porcelángyártásban is töretlenül megjelent. Az 1960-as évek elejétől
szakképzett és tehetséges iparművészek vették át a termékválaszték
fejlesztésének feladatát, ez napjainkig sikeresen támogatja azt a törekvést,
hogy Hollóháza a magyar porcelánművészet fontos műhelye legyen.
Az
1972-ben befejezett rekonstrukció eredményeképpen egy európai szintű, korszerű
gyár jelent meg a régi gyár helyén. A propán-bután gázfűtésű alagút kemencék
lehetővé tették az előző lágyporcelán helyett a kemény-porcelán gyártását.
Időközben a foglalkoztatottak száma az előző 300-ról közel 1000-re emelkedett.
A Hegyköz aprófalvas települései között Hollóháza foglalkoztatási centrummá
fejlődött. Az iparművészek számát több mint 10 fölé növelték. Az új vonalú,
modern, művészi igényű hollóházi porcelán díszműáru és háztartási edényáru
iránt úgy belföldön, mint külföldi viszonylatban tovább nőtt a kereslet.
Japántól az Amerikai Egyesült Államokig, a Skandináv-félszigettől Ausztráliáig
a világ több pontjára exportál a gyár. A technológia, a felhasznált
alapanyagok, a termékek minősége megfelel a földpátos kemény-porcelán európai
szakmai színvonalának. A Hollóházi Porcelán, mindennapi használatra szánt,
finoman megformált, ízlésesen dekorált termékei a hétköznapi környezetbe is
eleganciát és igényességet csempésznek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése