Horvátország Krk

Azon átlagos magyar családokhoz tartozik a mienk, amely a nyugati ipari kémek számára érdektelen kelet-német pöfögő kétütemű csodával büszkélkedhettünk. Amikor már a "mérhetetlen gazdagság" állapotába kerültünk, akkor a négyütemű öszvér Trabival száguldottunk az utakon. Külföldi kirándulásunkat 1993-ban az Adria partjára terveztük. A csomagtartóba ésszerű pakolással minden belefért. A jó magyar szokást, hogy élelmiszerrel terheljük a csomagjainkat nem követtük. A határon boldogan gurultunk át. Az első benzinkútnál tankolni kanyarodtunk be. A kutas legnagyobb megdöbbenésére nem keveréket töltöttünk az olcsó üzemanyagból. Látszott rajta, hogy ezt a VW motoros Trabi típust nem ismeri. A Karlovac térségében dúló harci cselekmények végett Zadar irányába nem engedtek senkit.  Mi Istria felé Krk szigetre tartottunk. Rijeka/Fiume előtt számtalanszor éreztettük a horvátokkal, hogy micsoda energikus kis járműben ülünk. Crisnjevénél az új hídon a tarifa leperkálásával a Krk szigetre haladhattunk át.

A tűkanyarokat alig 10 km/h-val vettem be. Majd a sokadik után az egyenesbe érve nyomtam a gázt. Alig gyorsultam 40 km/h-ra amikor a szűk úton megcsúsztam és a jobb szélen magasodó sziklára felfutva felborultam. Fejjel lefelé denevérmódjára lógtunk, egymást kérdezve, hogy életben vagyunk-e. Szerencsénkre a másik sávban közeledő autóbusz alá nem kerültünk, mert a biztonsági öv megfogott minket a kirepüléstől, így az Istennel való találkozásunk elmaradt egy időre. Egy magyar férfi ugrott hozzánk, aki kérésünkre kikapcsolta a biztonsági öveinket. Ekkor, mint a jógázóknak nyakunkba omlottak a lábaink. Kikászálódva egy roncs látványa szomorított el minket.

A közelben tátongó szakadékból dögszag áramlott fel irányunkba. Gondoltuk, akár egy előző baleset hulláiból is jöhet. A mögöttünk megállt autók egymásba csúsztak. Először nem értettem mitől ilyen síkos az út. A cuccaink kihalászása során, a járkáláskor úgy éreztem, mintha jégen járnék. Tudni illik a horvátok mészkövet kevernek az útburkolatba, amely sok év alatt márványsimává kopik. Ezt jól jegyezd meg a mi tapasztalatunk alapján kedves olvasó! A kiérkező rendőr elvette a jogosítványomat és az útlevelemet. Ezeket kívánságom szerinti napon egy kis jegyzőkönyvezési procedúra során kaptam vissza. Ilyen szerencsétlenséget követően is egy hétre rá kívántunk hazamenni. Ezt hallva a helyszínelő és az ott bámészkodók is kiakadtak rendesen.  Az autómentő elszállította megsántult papírjaguárunkat, miközben felkínálta az egyik üres lakását. Így már nem volt gondunk a szálláskereséssel. Ennél jobb helyet keresve sem találtunk volna. A tenger 20 méterre csapkodta a sziklákat és a teraszról a városka látványában is gyönyörködhettünk. A pazar berendezésű lakásért megdöbbentően alacsony árat 1500 Ft/nap kértek. A csomagjaink berakásakor a rajtam lévő inget azonnal a kukába dobtam, mert az akkumulátorsav lyukat mart belé. Milyen jó, hogy nem a szemembe cseppent a pördülésünkkor. A hangulatos szűk utcácskájú kisvárosban töltött hetünk alatt szinte el is felejtettük érkezésünk egyediségét.

A strand elég köves, mint mindenütt az Adria partján. A turisták között magyar, cseh és szlovák szavakat hallottunk, mert a németek, osztrákok a délszláv testvérháború miatt nem merészkedtek az országba. Élveztük a mediterrán klímát. Egy motorcsónakos fickó szolid tarifáért a Krk sziget szépséges tagolt tengerpartját és a rejtett öbleit mutatta meg, amely során hatalmas betűkkel szerbeket gyalázó feliratú sziklák is felbukkantak. A kikötőbe visszatérve egy kisleány védett teknősöket kínált eladásra az arra haladóknak.

Az étteremből kiszűrődő sült hal illata érdekelt csak minket és a fenséges ebédünknek helyszínévé választottuk. A bástyára és a hullámokra vetődött tekintetünk miközben falatoztunk. A pincér arcán lehangoltság ült, amit a katonai behívójának megérkezése váltott ki. 

Utolsó nap Rijekába / Fiumébe buszoztunk, ahol számtalan magyar vonatkozású tárgyat, épületet találtunk. Felújított és lepusztult részei is voltak e sokkultúrájú kikötőnek.

Haza vonattal jutottunk. Akkor még apósomékkal laktunk közösen, akinek fel is tűnt, hogy autó nélkül érkeztünk vissza. A fejmosás nem maradt el. Két napra rá újból vettem 1 öszvér Trabit és még sok évig ez a típus szolgálta a családunkat. Kevés régi fényképeinkhez kiegészítésként máshonnan is kölcsönöztünk.