A szomszédos 2 milliós ország a közelségével és számtalan természeti szépségével vonzó a magyaroknak. Erről 2003-ban győződhettünk meg a szabadságunk alatt. A nemzetközi Venezia vonattal az olasz határ melletti Sežanaig (Sesana) utaztunk.
Az állomással szemben lévő modern hotel az árával elriasztott minket, így az
óvároson túl, a buszpályaudvar közelében egy másik, de régebbi szállodában
foglaltunk szobát. Az utca feletti ablakokból a panoráma szebb volt a második
szintről, de a benzingőzt is lehetett érezni.
Délután a szomszédos Divača-ba
vonatoztunk.
Néhány kilométeres túra során a Reka patak szurdokát csodálhattuk a
2 fő állandó lakosú kápolnás Škocjan (San Canziano) falucskánál. Barlangjából
előfolyva egy darabig a felszínen tört utat, s majd újból a felszín alá tért
vissza a Reka.
Másnap a világhírű postojnai cseppkőbarlangba vonatoztunk, ahol
bábeli zűrzavarra emlékeztetően a legkülönfélébb nyelveken beszélők álltak a
jegypénztárnál sorban. A 3 belépő mellé egy magyar nyelvű prospektust kaptam. Ez
a családtagjaimnak jól jött, mert az idegenvezetők közül a németül
tájékoztatóhoz csatlakozva ők sokat nem értettek a szavaiból. A kisvasút a
pompázatos színekben tündöklő megvilágított barlangban kanyarogva, olykor
száguldva a női utasokból sikolyt fakasztott. A hegy gyomrában a végállomásról
hatalmas szakadékot átívelő hídon is átgyalogoltunk, amit az orosz hadifoglyok
építettek az első világháborúban. A pár száz méter megtétele után újra a
kisvonatra ülhettünk, amely egy másik útvonalon ért ki a barlang kijárata
közelébe. Sokszor lerántottuk a fejünket, mert úgy éreztük, mintha e nélkül
elérnénk helyenként a sziklákat.
Harmadnap Koper/Kapodistria kikötővárosba
vonatoztunk. Olaszul is ki voltak írva a tájékoztató táblák, mert a lakosság egy részének ez az anyanyelve. Az Istria hegyei között lassan leereszkedő vonat utasai nem bánták a hosszú menetidőt.
A régi olaszos belváros megtekintése után Piran/Pirano-ba
buszoztunk. A velencei stílusban félszigetre épült városka régi negyedével és
erődjével látványos.
A templomot ölelő falak tövében telepedtünk le fürdőzni, mint mindenki.
Amíg a nejem és a leányom gyíkként élvezték a napot, addig én a félárnyékban a
német ismerőseimnek fogalmaztam meg a képeslapok szövegét. A mellettünk tanyázó
osztrák tanárral ellenőriztettem, aki örömömre nem talált hibát benne. A hűsítő
tengerben többször megmártóztunk. Negyedik nap az Alpok felé vonatoztunk. Az
olasz határ mentén a kettévágott város Gorizia/Nova Gorica után egyre szebb
hegyek szirtjei tűntek fel a vonat ablakán keresztül. A Soca folyó völgyében az
átívelő hidakon többször gyönyörködhetünk a természet alkotta tájban. Egy hosszú
alagutat követően Bohinjska Bistricában szálltunk ki.
 |
| Bohinjska Bistrica vasútállomás |
Hét km-t gyalogolva
értünk a Száva forrásvidékén a Bohinji–tóhoz, amit a Szávica táplál. Az alpesi
környezet Ausztriára emlékeztetett minket. Legelő tehenek a réteken, az apró,
párházas, muskátlis falvacskákban állattartásra berendezkedett gazdaságok. Egy másik turista házaspárral közösen motorcsónakáztunk és nagyokat nevettünk,
ahogy a bedobott kenyérért küzdöttek a kacsák a pisztrángokkal. A part
sekélyebb részein fürdőzésre is alkalmas hőmérsékletre melegedett a tó vize.
Néhány órát megtöltve tüdőnket a friss hegyi levegővel a vasútállomásra
leballagtunk és a sezanai szállásunkra utaztunk vissza.
Egy nappal hosszabb
lett volna a szabadságunk, akkor a kihagyhatatlan Bledbe is elmehettünk volna.
Digitális
fényképezőgépünk utazásunkkor még nem volt, így a hagyományos fotóinkat
kiegészítettem másoktól kölcsönözve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése