Dél - Tirol (1. rész: Az érkezés)

A nyári hőségben egyesek a tengerpartra mennek nyaralni, de mások, mint mi a hegyek hűvösségét választottuk inkább. Négyen készültünk a Suzuki Wagonommal az első világháború után Olaszországhoz csatolt dél – tiroli Bruneck / Brunico városába.  A szomszéd községben (Ehrenburg / Casteldarne) talált az egyikünk kellemes szállást az Interneten. Végül pont ő kényszerült itthon maradni a kötőhártya gyulladása miatt.

Júliusi szombat hajnal háromkor indultunk asszonyommal itthonról, majd Tapolcán csatlakozott hozzánk a benzinkútnál a kollégám.  A 84-es és a 8-as főúton gurulva igyekeztünk Graz előtt felhajtani az osztrák A2-es autópályára. Egy pihenőt iktattunk be a sztrádán. A karintiai Villach után a 111-es főútra fordultunk rá. Ezen jól haladtunk a Gail folyó mentén, de Hermagor után egyre szűkült az út és sűrűsödtek a kanyarok a völgyben. Egy kis patak hajtotta malomnál álltunk meg sok kilométert levezetve a tájat csodálni. 

Az 1043 méter magasan fekvő 116 lakosú Liesing főtere mesébe illő szépségével újabb kiszállásra ösztönzött minket. A XIV. századi Szent Miklós templom belsejébe is bepillantottunk. Nem gondoltam volna, hogy a törökök idáig is eljutottak, mivel a krónikák a betörésük pusztítása utáni 1485-ös újraszentelését említik a templomnak. 

Liesing főtere 

Szent Miklós templom Liesingben

A körötte lévő temetőben az első világháború hőseinek emlékműve áll. A harc közben és a lavinák által meghalt katonák nevei között több magyar is található. 

Utunkat egyre lassabban folytathattuk, mert rémisztő szerpentines szakaszok következtek, amelyek néhol egy sávra szűkültek le. 

Földcsuszamlás és fakidőlések miatt elkerülő úton gurultunk tovább. A markoló a legalább 60 fokos meredekségű hegyoldalban igyekezett cirkuszi ügyességgel letermelni a lezúdult földet. 

Dél körül értünk az 1173 méter magasan fekvő 180 lakosú Maria Luggauba. Egy asztalos engedélyével álltunk le az udvarán a Suzukimmal, mert másutt nem volt parkolásra hely.

Maria Luggau Karintia

Az 1591-ben épült ferenceskolostort jártuk körbe. Templomában pár főnek olaszul misézett a pap, pedig még Karintiában voltunk. 

ferences kolostor Maria Luggauban

stukkóutánzatú ablak körüli festés

Maria Luggau faluképe

A falu szélén kétkerekű vízimalom pörgött, de már nem őrölt csupán a pihenő díszeként szolgált az arra járóknak. 

kétkerekű vízimalom Maria Luggau határában

Ausztriában utolsóként egy pillanatkép kedvéért a kelet – tiroli Kartischban álltunk meg pár másodpercre. 

Karitsch faluképe

Az osztrák – olasz államhatárral párhuzamosan húzódó Gail völgyből Tassenbachnál értünk ki. A forrásvidékről újabb szerpentinen ereszkedtünk le a mélyebb Dráva völgybe, a 100-as útra. A stratégiailag fontos helyet Heinfels vára védte évszázadokig, amit most a renoválás miatt az állványok eltakartak. Az országhatár innen még 7 km-re van. Néhány tábla és a kettős névhasználatból lehet rájönni, hogy már Dél - Tirolban vagyunk, mivel az épületek teljesen osztrákos stílusúak. Ez nem véletlen hisz az első világháborúig még Ausztria része volt ez a terület. Tervünknek megfelelően haladtunk tovább a már itt SS49-nek nevezett főúton. Egy kis kitérővel fél óra alatt a hegyomlással keletkezett 1496 méter magasan elterülő Pragsi - tóhoz (Pragser Wildsee / Lago di Braies) érni. A teli parkolóban még az autómnak akadt egy hely 6 euroért. Több magyarral is találkoztunk. A 31 hektáros azúrkék tavat egy óra alatt körbe lehet sétálni. Föléje magasodik a kavicsfolyamok borította 2810 méteres hegycsúcs (Seekofel / Croda del Becco). Mi a szálloda irányában a kis kápolna felől tettük meg a körsétánkat. 

a Pragsi - tó kápolnája

Seekofel / Croda del Becco csúcs a kavicsfolyamokkal

A csónakbérlést kihagytuk. Feltűnt, aki élt ezzel a lehetőséggel azok egyike sem viselt mentőmellényt a helyenként 36 méter mély és talán 15 fok C hőmérsékletű vízen. 

csónakázók a Pragsi - tóban

A parton napozók strandi ruhában feküdtek, amikor arrébb egy sziklán muzulmán család pihent. Az asszony a teljes leburkoltságtól csak egy résnyire látott ki, mint egy bankrabló.

a Pragsi - tó sziklái

szálloda a Pragsi - tó felé vezető út mentén

Szállásunkra fél ötkor értünk a Rienz folyó völgyében, 805 méter magasan fekvő, alig 1000 lakosú Ehrenburgba (Casteldarne). A Peskoller család ámulatba ejtő muskátlis házának egyik tetőtéri lakását kaptuk meg három éjszakára, amit már előre átutalással kifizettünk. Helyben csak az idegenforgalmi adót kellett. Olasz és német vendégek is zavartalanul megfértek mellettünk.

a Peskoller ház a Suzukimmal

Cuccaink lepakolását követően az ófaluba sétáltunk, ahol a szigorúan védett kastélyt körbejártuk, miközben a templomhoz vezetett fel az út. 

a XIII. századi ehrenburgi vár

gyakori templom típus Tirolban

Lefelé a Knapp sörözőbe tértünk be három korsónyi habosat inni. A falon még vendéglőként „Gasthof” olvasható, de ételt mégsem szolgálnak fel. 

kályha a Knapp sörözőben

A közelgő fekete felhők siettették az ivászatunkat. Szállásunk felé igyekeztünk, de végül rövid zápor lett csak belőle. Onnan a hátsó kertkapun még lenéztünk a kb. 200 méterre lévő vasútállomásra. Elvégre vonattal is érkezhettünk volna, de az sokkal több időbe tellett volna.

Ehrenburg vasútállomása a lenyugvó nap fényében és viharfelhők hátterével