2026. február 24., kedd

Sziszek / Sisak

Február elején járt le a horvát vasúti szabadjegyem, így azt még kihasználva tettem egy kiruccanást Sziszekbe. Két nagyobb folyó a Száva és a Kulpa meg a keskenyebb Odra ölelésében terül el Zágrábtól délkeletre a kb. 40.000 lakosú város. Koprivnica (Kapronca) temetői parkolójáig autóztam. Onnan sétálva a zágrábi motorvonatra léptem fel. A vasútépítések több éve folynak ezen a szakaszon. Olyan korán érkeztem, hogy a tervezettnél előbbi vonatot az 5:20-ast is elértem. Ez jól jött, mert a fővárosba késve érkezve a csatlakozást így elértem. A főpályaudvaron a vonatról leszállók a nem kijelölt helyen birka módon átözönlöttek a vágányokon át a tiltó táblák ellenére. A másik motorvonattal 9 óra előtt értem a sziszeki vasútállomásra. A város horvát neve Sisak, ami magyarul olvasva értelmes jelentésű. Az 5 évvel ezelőtti földrengéstől részben megsérült épület le volt teljesen zárva. Csupán az első vágány fedett peron része volt az utasok számára használható. Konténerből árulták a jegyeket. 

Sziszek / Sisak vasútállomás

Mellette egy rozsdásodó gőzöst állítottak ki. Egy fiatal fickót kértem meg, hogy örökítse meg az ottlétemet. 

Sziszek / Sisak vasútállomás

A vasútállomás bejáratával szemben húzódik a Radic utca az óváros központjáig. Középkori épületeket nem látni sehol, de a XIX. századból még maradt néhány nem túl díszes. A fényképezni való szebbek közül is többet felállványozva látni, mert még tart a földrengés utáni felújításuk. A barokk stílusú Szent Kereszt-székesegyház a Sziszeki Egyházmegye központja, amely tornyát újjáépítik, mert az ledőlt. A hajója is sajnos beszakadt és azt is újra falazzák. 


Sziszek Szent Kereszt templom

Bejárata előtt a római Siscia város falaiból tártak fel részleteket. A Száva és a Kulpa folyók ölelésében az egykori Segestica kelta várost Kr. e. 35-ben foglalják el a rómaiak kemény egy hónapi ostrom után. 

Sziszek / Sisak a római Siscia romjai

A templommal szemben a püspöki palota húzódik a Kulpa folyó partjáig. Sziszek az ókorban és a középkorban egyházi, káptalan igazgatású város volt. Újra püspöki székhelyként viszont csak 2009-től számítható. 

Sziszek / Sisak püspöki palota

A Kulpa felett az egykori fahíd helyére 1934-ben épült híd téglaboltívein vezető úton a túlpartra sétáltam át, majd az 1550-re megépült vár felé vettem az irányt a folyó mentén kb. másfél km gyaloglással. 

Sziszek / Sisak Öreg Híd, püspöki palota

Sziszek / Sisak Öreg Híd

Házfelújításokkal ismét széppé tettek régi épülettömböket. A csepergő eső már az állomástól kellemetlenné tette a napomat, de még sem hagytam fel a várost megismerő programommal. 

Sziszek / Sisak Kulpa folyó

Sziszek / Sisak 

Sziszek / Sisak

Sziszek / Sisak

Sziszek / Sisak

A túlpartra ismét átmentem egy vasúti híd gyalogosoknak kialakított sávján. 

Sziszek / Sisak vasúti híd a Kulpa folyón

Sziszek / Sisak vára a vasúti hídról

A vár szokatlan módon háromszög alaprajzú, sarkain kerek tornyokkal. A törökök két sikertelen ostrom után csak harmadjára 1593-ban foglalták el. Teljesen felállványozva volt. A várudvarról pedig az ácsok munkazaja szűrődött ki. A nedves, vakondtúrásoktól teli terepen igyekeztem minden külső oldalát megnézni a várnak, de sajnálatomra állványmentesen egy része sem volt. 

Sziszek / Sisak vár

Sziszek / Sisak vár

A széles, de már régóta vízmentes várárokban fagerendás gazdasági épület is gondozást igényelne. 

Sziszek / Sisak

Innen újra a város központjába igyekeztem, ahol a helytörténeti múzeumot szerettem volna megtekinteni. Felújítás miatt nem volt látogatható, így csupán az udvarán tárolt római kövekről tudtam fényképeket készíteni. 

Sziszek / Sisak római kövek

A Radic utca egy szakasza a korzó. Meleg szendvicset fogyasztva léptem be egy falatozóba. Az olajbogyós 5 euros jókora adag annyira megízlett, hogy végül kettőt is megettem. 

Sziszek / Sisak

Sziszek / Sisak

Sziszek / Sisak

Sziszek / Sisak

Sziszek / Sisak

Sziszek / Sisak zsinagóga

Végre elállt az eső. A Kulpa partjára volt időm ismét lekanyarodni, ahol a Biokovo nevű folyami hajó árválkodott. 

Sziszek / Sisak

Sziszek / Sisak

Sziszek / Sisak Kulpa folyó

Sziszek / Sisak Kulpa folyó

A vasúton a késve érkező vonattal Zágrábba és onnan Kaproncára részben vonatpótló busszal utaztam. Az autómmal még sötétedés előtt hagytam el Horvátországot. Igaz, hogy a kirándulásom alatt sokkal kevesebbet láttam, mint amennyit szerettem volna, de egy kis kikapcsolódásra azért jó volt. Szerintem 2 évvel korábban jöttem, mint ahogy jó lett volna.

források:
https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-okori-lexikon-CA894/s-CCA80/siscia-CCC77/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sziszek

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sziszeki_egyh%C3%A1zmegye.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése