Mikulov (Nikolsburg) Dél-Morvaország 7/3.

Április 30-án Valticeből (Feldsberg) 14 perc menetidővel háromnegyed tíz előtt Mikulov (Nikolsburg) állomására ért be a vonat. A közelség okán az ablakon át mindvégig követni lehetett a 7200 lakosú városkát a horizonton. Békés magyar utazóként érkeztem ebbe a boráról nevezetes helyre. Mátyás hadai viszont 1468-ban fegyverrel foglalták el 22 évre ezt az akkor még Liechtenstein herceg kezén lévő erősséget. A központ felé a forgalmas főút felett gyalogos híd vezet. A néhány modernkori tömbház után a várdombot ölelő régi hangulatos házak gyűrűjéhez érni. 

 

Az út több várkapu felé is kanyarodik. A palota résznél lévőt választottam, amely díszes kovácsoltvas kapun vezet be a szökőkutas parkba.

Az eddig sem gyors sétámat még lassabbra vettem, mert annyira lenyűgözött ez az építészeti csoda. A várudvar több részre tagolódik. Az erős falak néhol a szikla megfaragásával lettek egybeépítve. A renoválás eltüntette a második világháború során a Vörös Hadsereg által okozott tűzvész nyomait. A nácik által tárolt műkincsek viszont odavesztek.

Innen lejtős úton a fő térre mentem le. Közepén a Szentháromság-szobor áll, amelyet tarka, külső freskós és borostyánnal benőtt házak illetve kapuzat veszi körül. Föléjük magasodik a jókora órával és szép kilátást nyújtó körerkélyes templomtorony. 

A tér másik felét a kéttornyú templomnak tűnő Dietrichstein család XVII. századi barokk mauzóleuma zárja. 

Mellette, és további szép polgárházak között, majd egy kis erdei ösvény lépcsősorán át sikerült a kálvária dombra feljutni a Szent Sebestyén kápolnához. 

A lengedező szél hűsítően hatott rám a tavaszi melegben. Az alattam elterülő műemlékvárost egy padon ülve csodáltam hosszú percekig. 

A pihenést követően az úgynevezett Kecskevárba sétáltam át. Ez valójában egy ágyútorony csak, amit a város védelme okán egy kisebb sziklára építettek még a XV. században. A lépcső aljában székre tett táblával csehül figyelmeztetik a feljebb menőket, hogy a kilátóhelyként funkcionáló felsőbb résznél díjat fognak kérni. Nem riasztott vissza a csekély 210 forintnak megfelelő tarifa. Innen egy másik szögből tárult elém Nikolsburg/Mikulov. 

Másik irányba nézve a zsidó temető található. Itt nyugszanak azon zsidók és leszármazottaik, akiket Buda visszafoglalása után az oszmán hódítókkal való fegyveres együttműködésben bűnösként Nikolsburgba telepítettek. A második világháború során először az ő közösségüket éri pusztulás a náciktól, majd a fegyverletétel után a város többségét alkotó németekét a Benes - dekrétum kollektív bűnösség koholmánya okán.

Haza 14 órakor indultam és éjjel negyed tizenegyre értem.

Valtice (Feldsberg) Dél-Morvaország 7/2.

2014 április 30-án 15:44 órakor indultam Budapest irányába a szépséges Morvaországba kirándulni. A vonatról Kelenföldnél léptem le és az új metróvonalon jutottam el Bp. Keletibe, amivel legalább 15 percet takarítottam meg, mintha szokásosan Bp. Délin keresztül tettem volna azt meg. A metrómegállók többsége még szürke, de a Szent Gellért tér mozaikjai olyan hatást keltenek, mintha kígyóbőrben lenne az utazó.

A Metropol nemzetközi gyors 20:05 órakor gurult ki a főpályaudvarról. Vácnál bujkáló romániai cigányt vettem észre a WC-ben, aki Berlinbe akart jegy nélkül eljutni. Ennek megakadályozása végett szóltam a kalauzoknak.

Brno (Brünn), Breclav (Lundenburg) érintésével értem 6:05 órakor Valtice mesto megállóba. Valtice (Feldsberg) egykoron 1920-ig 97 százalékban német nyelvű kisváros a XVII. századtól a Liechtenstein hercegek családi rezidenciája volt. 

Belvárosában az eredetileg gótikus várkastély a többszöri átépítést követően barokk lett. 

A hozzátartozó hatalmas szőlőbirtok borát nevezetes pincéiben tárolják. 

A kastélymúzeum és a közeli borozó a korai látogatásomkor még nem volt nyitva, így annak szobrokkal szegélyezett ligetes parkjában sétáltam madárfüttyök kíséretében. Léptemre mezei nyulak ugráltak mindenfelé. A kerítésen túl, az osztrák határtól pár száz méterre - ahol egykoron a vasfüggöny húzódott - egy a szőlők fölé emelkedő dombon antik mitológiai szobrokkal díszített hatalmas oszlopsoros emlékművet láttam, amit a csöpögő eső ellenére is megközelítettem. Német nyelvű felirata arra utal, hogy Johann I. Liechtenstein herceg elvesztett férfi családtagjainak emlékére állíttatta.

Innen visszakanyarodtam a belvárosba. Fő terének sarkát a Mária mennybemenetele plébániatemplom kéttornyú monumentális épülete uralja. Sajnos ajtaja zárva volt, így belső szépségét a Rubens által készített oltárával együtt nem láthattam. 

A városháza is nagyvárosias méretekben magasodik, amiből senki sem gondolná, hogy csupán 3600 lakosú Valtice (Feldsberg). 

A megállóba vezető tízperces úton még egy barokk kéttornyú templomot és kolostort is látni, amely az irgalmasrendieké. Bejutni ide sem sikerült. 

A sarki közértben - ha már a helyi borokat nem kóstolhattam meg - két üveg jó cseh sört vettem, hogy ne csak látványában, hanem ízében is emlékezetes maradjon a délelőttöm. Fél tízkor már a másik morva városka felé induló vonaton ültem.